A ​harmadik torony 91% 154 csillagozás

Az ablakomból a Szent Márk templom néhány intimitását lehet ellesni és fejem fölött a két ércember kongatja az órákat. Úgy érzem magam, mintha egér lennék a nagy Morosini doge papucsában.
Szerb Antal Olaszországban. Velencében, Vicenzában, Veronában, Bolognában. Egyedül utazva, pincérekkel, szállodai alkalmazottakkal hadakozva, az olasz táj és az olasz nép egész Európát megbabonázó varázsát kutatva. Az író maga sem érti, miért gondol folyton a régi itáliai városállamok zsarnokaira, a háttérben feldereng Mussolini alakja, a könyv megjelenési dátuma 1936. Mindez azonban még csak a jövőre utaló fel-felvillanó, sötét előérzet, a finom humor, az önirónia, a káprázatos műveltség a régi. Velence ragyog, Ravenna hanyatlik, a tányérban gőzölög a pasta asciutta.
A címadó harmadik torony San Marino városkájában tűnik fel, Trieszt azonban már az ismerős, monarchiabeli hangulatot árasztja. Egyes épületek szimmetriájában itt is feltűnik olykor Ferenc József pofaszakálla.
A honvágy feltámad, az író hazavágyik, hiszen – ahogy az Utas és holdvilág főszereplője mondaná – nosztalgia ellen nincs orvosság.

Hát Szerb Antal most sem lett kedvencem, viszont sokkal jobb élménnyel zártam be a könyvet, mint az Utas és holdvilág című regénye után. Csodálatos helyekre vitt el, a fényképek és a szöveg így egyben nagyon jók voltak. A lényege tulajdonképpen annyi volt, hogy bárhol is vagyunk legyünk boldogok. De szép is lenne…. A harmadik torony San Marino-ban van, így oda is felmászott, már egyedül, ahol is megvilágosodva tért vissza ezzel a tudattal.
Még a Pendragon legendát el fogom olvasni tőle, aztán meglátjuk…. Nem bántam meg hogy kézbe vettem. A nyelvezete jó volt, nagyon szépen tud írni, de még mindig nem nekem….
https://youtu.be/ZLwdyEc1APY

Szeretek Szerb Antallal utazni. Csodás, művelt útitárs, aki úgy mesél a látottakról, hogy abban minden érdekes: az érzései, gondolatai (jaj, de sznob tud lenni :-)) éppúgy, mint művészettörténeti érdekességei.
    Nagyszerű ötlet volt a Magvetőtől, hogy újra kiadta ezt a kis szösszenetet, ami később az Utas és holdvilág alapötlete lett, és ami ezelőtt csak a Nyugatban és gyűjteményes kötetekben jelent meg (ez utóbbiakban többnyire hiányosan). Az a fajta kötet lett, ami már a bibliofilnek is örömet okoz, jó kézbe fogni, lapozgatni, a képek szemléletessé teszik a virtuális utazást. Viszont nagy baklövésnek tartom, hogy épp a címadó harmadik toronyról San Marinoban, vagy az onnan való kilátásról nincs kép, hiszen az utazásnak, illetve az arról való elmélkedésnek ez egyértelmű csúcspontja. Olvastam, hogy egy fotós képeiből válogattak, valószínűleg ő itt nem járt. Szerintem akkor is kellett volna keresni képet ehhez a helyszínhez. Hogy az az egy mástól van, csak még jobban kiemelné a tornyot, ami nem lenne baj.

Tetszett, de hát én Szerb Antal rajongó vagyok. Én nagyon szeretem azt, ahogy ő lát. Azt is szeretem, ahogy néz, most nem azért, de azt, hogy akkor is lát, amikor fáradt vagy bambul, azt irigylem. Ez az okos látás, ez az ő szép lényege, és ez nem csak erre a kis könyvre vonatkozik. Ravennában én is voltam, hasonlóak is az élményeim, bár ahhoz még sok spenótot kéne ennem, hogy le is tudjam írni, mit láttam. De igen, unalmas volt és büdös, ilyen egydélutános, csalódást keltő… pont addig, míg be nem mentünk a kápolnába és ott nem volt felettünk az egész plafonos keresztelés mozaik. Utána nem számított, hogy büdös. Na, ő ezt sokkal szebben mondja el :) Ezért érdemes elolvasni. Nekem is megmondta, mit láttam!

Más: hogy drágák a könyvek, az egy dolog, de azért egy 75 oldalas ne kerüljön már 2300 Ft-ba! Összefüggést látok a könyv ára és aközött, hogy bizonyos könyvtárakból elvitte a cica. Bár a linkek között is szerepel, de azért hadd mondjam el, hogy először a Nyugatban jelent meg, és mint ilyen, olvasható teljes terjedelmében itt:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00609/19293.htm

Szeretem az ilyen jellegű útleíró könyveket, így ez a könyv is igazán tetszett!
Nagyon érdekes volt Szerb Antal szemszögéből látni és megélni az egyes olaszországi városokat, helyszíneket, és az utazása soràn eszébe jutott gondolatairól, emlékeiről, ismereteiről olvasni.
Ebben a műben szintén megcsillan Szerb Antal hatalmas irodalom- és kultúrtörténeti tudása. Egy baja volt a könyvnek, hogy túl hamar a végére értem! :)

Mikor olvastam ezt a könyvet, a család egy barátja jött oda hozzám, és kezdett hümmögni: Szerb Antal nem könnyű olvasmány, hogyhogy mégis ezt olvasom? – kérdezte, én pedig nem tudok rá mit mondani. Szerb Antal gyönyörűen ír, és Olaszországot is a szívembe zártam.
Emiatt a kettősség miatt nagyon élvezetes volt a kötet. Szerb Antal nem csak az útjáról ír, de a korról, a társadalomról, az aktuális korban lévő különbségekről, ami a mai kor szellemében akár furcsának is hathat (de közben megvan a maga bája, gyönyörűsége a kötetnek).
Aztán ott van Olaszország. Gyönyörű. Ahogy leírja az olasz városokat, é is ott érzem magam a sós levegőben, a különleges helyen, melegben, a mediterrán égövön. Bár jártam már Olaszországban (emiatt is volt számomra sokkal közelebbi ez a könyv), mégis új nézőpontokból tudta megmutatni az olasz városokat.
A borító gyönyörű. Nem is mondhatnék mást rá, egyszerűen elképesztően szép, nincsenek rá szavaim. A könyvön belül lévő képek is nagyon szépek, kellemes, picit laza olvasmánnyá varázsolta a képek a szöveget.
Lehet, többet kellene Szerb Antalt olvasnom, annyira tetszett ez a rövidke útleírás. Imádtam, és csak ajánlani tudom. Gyönyörű.

Szerb Antal Olaszországban tett utázásának beszámolója, ami tökéletes kiegészítője az író „Utas és holdvilág” regényének.
A rövid bédekkerben visszaköszön az írókra jellemző regényes tájleírás és történelmi múlt megismertetése az olvasóval, és az író magányos és introvertált személyisége, amire ránehezedik a világháború okozta mindennapi bizonytalanság is.
Sajnálom, hogy ez a kis könyvecske ilyen vékonyka, szívesen olvastam volna bővebb tájleírásokat is Szerb Antal tollából.

Ugyan az Utas és holdvilággal nem voltam kibékülve, de Szerb Antal két útikalauza után az író rajongójává váltam. Bár hosszabb életet szánt volna neki a Jóisten, így esélyt kaphattunk volna rá, hogy körbeutazzuk vele Magyarországot, Európát vagy akár az egész világot…

Szerb Antal tökéletes útitárs: nem beszél feleslegesen a nyilvánvalóról, hanem csak arról, ami nem látszik, amire nem is gondolsz, amiről csak egy ilyen sokoldalú, intelligens ember tud mesét szőni. Meg-megcsillan a humora – olykor már-már huncut – és lényegében azt sem tudod merre jársz, csak meséljen még, szórakoztasson! Azért is kellemes útitárs, mert nem akar a fejedre nőni. Értékeli a magányt, keresi is, mert mindenkinek szüksége van egy Harmadik Toronyra, ahonnan belátja lelke hegyeit és síkságait. A hegyet, ami ne legyen túl magas, csak olyan emberi. A távolban pedig terüljön el a tenger, ha kell, zúgjon, ha kell, simogasson. Végül pedig bármilyen szép is legyen az idegen táj, jó hazatérni.

Ja, hogy ez nem is biztos, hogy a legmegfelelőbb útinapló egy olaszországi utazáshoz? Nos, utazni nemcsak térben lehet. :)

Vagyok, aki vagyok… – A lényeg, hogy itt vagyok. (Idézet helyett, ez a mottóm ide.)

Rövid időn belül ez a második útinaplóm, amelyet van szerencsém ésatöbbi… Nincs arra szó, hogy ebben a panorámás Felső-Csizmaszáron való jól megtervezett kiruccanásban az én kedves útiársam kalauzom társaságában mily kellemesen is telik az utazás… Nem úgy, mint abban másikban, vagyis Szilágyi Domokossal megjárt északi utamban… (No, de ne hasonlíthassuk itt a káposztákat a tésztákkal.) Si, si, Olaszországban csámborogok, amely köztudottan az (egyik)közepe A világnak! Így, ahogy mondom: egy rövid írás önállóan megjelent kötetébe merülten, és remekbe szabott képi illusztrációk kereteiben. S'mitöbb? – Szerb Antallal!

1936-ban Toszkán-földön, az Ő cseppet sem bántó, szellemesen bölcselő lényével, megkapó műveltségével, éles- és szubjektív látásmódját is bátran vállaló véleményével körülölelten.
Karon-ülő vagyok, kérem!
Olasz tájra mutató, jó szóval oktatató úti-írás ez tehát, amely mégsem csupán egy idilli kirándulás. Megszokhattam már, hogy tanárúr tanulmányokkal felérő írásai mindig többrétű jelentéstartalommal bírnak, így ez az útirajz is csak apropó. Ha úgy tetszik apropója annak, a mára leszerepelt, új típusú „világrendet” elmarasztaló kritikának, ahol két lehetséges rendszer közül, egy harmadik volna jó… Mindezt halk szóval, bízva az emberi értelemben, máskor önironikusan felbolyhodzó paplanok és lágy párnák közé ágyazottan. Amikor pedig már minden ilyen apróság ellenére is fáradságba alélni látszik a felhalmozódott értékekre támaszkodó tanítás, akkor nem marad más, mint a Harmadik Torony erődjének védelme: A torony, én vagyok, amely minden korban menedéket ad, kicsipkézett ormán át jókilátások mindvégig lesznek – mindvégig!

Ez a lecke: Bár félreértés ne essék, nincs mitől féljek! Ám bátor addig lehetek ebben a kispolgár-tömegmivolti létem szegletébe szorultan, amíg megtarthatom magamnak sajátságos „magányomat”.
– Lássátok hát, hogy semmitől NEM FÉLEK! … …

Utazás a térben, utazás az időben, utazás a korok és az események tengerében. Szerb Antal úgy kalauzolja el az olvasót, hogy az ne tudja eldönteni, éppen hol is utazik, mit is kellene nézzen és főleg mit lásson meg belőle, mi az igazán fontos, mi a külsőség. Elvarázsol minket, kezünket fogva vezet gyönyörű olasz városokon át, majd a végén jön a kellemetlen meglepetés, hogy valójában talán nem is útinaplónak lehettünk részesei, hanem menekülésnek. Mesteri.