Az ​ember teste 2 csillagozás

A ​testnek a szellemmel, az értéktelennek az örökkévalóval való szembeállítása a görög-keresztény filozófiai tradíció régóta ható, közismert koncepciója. Ez a szembeállítás része annak a metafizikai hagyománynak, amely az emberre olyan szellemi lényként tekint, akit a racionalitásra való képesség kiemel a létezők sorából. A metafizikai kitüntetettség eszméjéből azonban egy veszélyes ideológiai felfogás következik, mely az embert a többi (nem emberi) létező fölé emeli, s mely óhatatlanul egy áldozati struktúrát alapoz meg – ez az áldozati struktúra a nemek közötti hierarchia problémáját is érinti. A gondolkodásunkat egészen a 20. századig uraló patriarchális filozófiai tradíció ugyanis a nőiség eszméjéhez a testnek való kiszolgáltatottságot, az állatiasság és az alantasság attribútumait társította. E könyv egyik kiinduló kérdése, hogy mindezek okán vajon valóban „alacsonyabb rendűnek” kell-e tekintenünk a nőiséget. A férfi vajon nincs-e ugyanolyan mértékben kiszolgáltatva a saját… (tovább)

A ​testnek a szellemmel, az értéktelennek az örökkévalóval való szembeállítása a görög-keresztény filozófiai tradíció régóta ható, közismert koncepciója. Ez a szembeállítás része annak a metafizikai hagyománynak, amely az emberre olyan szellemi lényként tekint, akit a racionalitásra való képesség kiemel a létezők sorából. A metafizikai kitüntetettség eszméjéből azonban egy veszélyes ideológiai felfogás következik, mely az embert a többi (nem emberi) létező fölé emeli, s mely óhatatlanul egy áldozati struktúrát alapoz meg – ez az áldozati struktúra a nemek közötti hierarchia problémáját is érinti. A gondolkodásunkat egészen a 20. századig uraló patriarchális filozófiai tradíció ugyanis a nőiség eszméjéhez a testnek való kiszolgáltatottságot, az állatiasság és az alantasság attribútumait társította. E könyv egyik kiinduló kérdése, hogy mindezek okán vajon valóban „alacsonyabb rendűnek” kell-e tekintenünk a nőiséget. A férfi vajon nincs-e ugyanolyan mértékben kiszolgáltatva a saját testének? Test és lélek – a görög filozófiai tradícióból átemelt – kibékíthetetlen szembeállítása a vallásos-aszketikus hagyományban már egyenest úgy jelent meg, mint szüntelen elfojtási gyakorlat. Az ember a dogmatikus keresztény filozófiában mint önmaga testiességével való örökös meghasonlás tételeződik, s ezáltal menthetetlenül neurotikussá válik – ahogyan arra Freud rámutatott. Ez a tradíció egy olyan erkölcsi rendet konstruál az ember számára, amelyben a test – bűnös késztetései és vágyai okán – megvetendő. Széplaky Gerda a kötet magával ragadó, esszéisztikus nyelven megírt tanulmányaiban arra mutat rá, hogy hiába vált uralkodó gondolattá ebben a paradigmában az elfojtás eszméje, a test – mint legyűrhetetlen és vad erő – mégis, minduntalan tanúságot tesz önmagáról: érzéki voltáról, esendőségéről, a betegségnek és a pusztulásnak való kitettségéről. Sőt az embert a „romlandó” test tapasztalatai éppen hogy nem elutasításra, hanem az élet „megbecsülésére” (féltésre, gondoskodásra, felelősségvállalásra) késztetik. A könyvben körvonalazódó felelősségetikai kontextus megteremti annak a lehetőségét, hogy a testiség megváljon a ráragasztott bélyegektől. A szerző a testről való gondolkodás során egyfelől a művészeti hagyományban feltáruló testreprezentációkat elemzi; másfelől a különböző bölcseleti tradíciók testértelmezéseit vizsgálva egy olyan testfogalom megalkotására tesz kísérletet, amely az ember önmegértését és világhoz való viszonyát a testként való megvalósulás gondolatából vezeti le.