Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Pöttyös Panni naplója (Pöttyös Panni 4.) 78 csillagozás

Panni iskolás lett. A második padba ültették. Hogyan mesélhetné el első osztályos élményeit Tamarának, ha még nem tanult meg írni? A nagymama remek ötlettel áll elő: naplót vesz Panninak, aki pedig a legmulatságosabb kalandokat a füzetlapokra rajzolja. Kockás Peti bezzeg rögtön tudni akarja, mit jelentenek a rajzok Pöttyös Panni naplójában.
Pöttyös Panni az iskolában címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1959
Tagok ajánlása: 5 éves kortól
Enciklopédia 4
Kedvencelte 3
Most olvassa 3
Várólistára tette 4
Kívánságlistára tette 7

Kiemelt értékelések


Pöttyös Panni szinte mindannyiunknak a kedvence volt még annak idején. Ő általa ismertem meg Szepes Mária írásait. Olyan szépen szól a gyerekekhez a meséi által, hogy nem lehet nem szeretni. Ez a napló azért is érdekes mert épp még mielőtt írni tanulna elkezd Panni naplót írni, hogy a barátnőjének elmesélje mi történt azóta, hogy Tamara haza utazott. Cserébe Tamara is vezet naplót és kicserélik egymással. Van új barátnő is a suliból akivel már ovódába is együtt jártak de most még közelebb költöztek hozzájuk így együtt megy Panni és Tamara a suliba.


Kiskoromban nagyon szerettem. ;) mindig hurcoltam az oviba, mutogattam, nézegettük a képeket, persze olvasni még nem tudtunk. :)
(ebben volt a cicaiskola? :D)


Körüllenget a szocialista feeling :) a nagy szovjet – magyar barátság, a mindig jól viselkedő kislány, az általában rossz kisfiú, a mindig mindet tudó nagyi. Valamint visszajött a gyerekkorom: úttörő csapatok, barátságok, közös szallonnasütések, akadályversenyek, amikor még mindenki együtt örül a másikkal.


Pöttyös Panni iskolás lett, és óvodai barátnőjével illetve a rosszcsont Kockás Petivel kerül egy osztályba. Az iskolás kalandokról nem sokat ismerünk meg, de annál inkább az egyéb kalamajkákról, ami Pannival történt. Ezeket az eseményeket egy naplóba rajzolja le Panni barátnőjének, Tamarának, aki Moszkvába költözött. Természetesen ahol Peti jelen van, ott mindig történik/törik valami! :-)


Aranyos történetek, egyszerű, de nagyszerű illusztrációkkal. Amire rámutattak a gyerekek az első osztályos időszakról szól, de Panni már tud írni, hisz naplót ír. Ezen egy kicsit fennakadtam, de túl tudtunk ezen lépni.


A magammal hozott könyvet már kiolvastam, a következő kötetet viszont nem cipeltem el, így kerestem valamit tegnap estére. Szerencsére sok régi gyerekkori kedvenc van még a családi házunk polcain a Vajdaságban, köztük az én régi nagy kedvencem, Pöttyös Panni Naplója. Még így felnőtt fejjel is jót mosolyogtam a már ismert történeteken. Az abszolút kedvenc karakter gyerekként és most is a kiskutya, Mackó. Nagyon szerettem F. Győrffy Anna rajzait is.


Nagyon bájos :) Különösen Böködi, a cérnakígyó és kalapocska története tetszik – most már törhetem a fejemet én is, hogy a házimunkáim köré milyen mesét lehet szőni!


Csak ez a rész volt illetve van meg saját tulajdonomban kislány korom óta, szóval én ezt ismerem kívülről. Nagyon szerettem, bár az Isten óvjon az ilyen Kockás Peti féle figuráktól. :) Jó ötletnek tartottam, hogy Tamarával ilyen módon tartották a kapcsolatot, mindig szerettem volna egy ilyen levelezőtársat. :)
Népszerű idézetek




Panni a nagymama öreg esernyőjét is elcsomagolta, mert attól mindig megijedt az eső.
20. oldal




Dátuma pedig egy cicafej volt piros cseresznyékkel a fülében, jelezve, hogy június elején történt a dolog.
57. oldal




– Fiúk nem szoktak nagymosást csinálni! – szólt közbe Panni.
– Anyukám azt mondta, hogy a fiúk és a lányok mindenben egyenjogúak! – vágott vissza Peti.
– És ez mindenkire érvényes? – kérdezte nagymama.
– Igen! – bólintott Peti.
– Akkor miért mondtad azt tegnap, hogy Panni nem lehet mozdonyvezető vagy tűzoltó, mert lány?
– Az más! – pirult el Peti. – Mekkora az a vacak lavór? – kérdezte csak azért, hogy ne kelljen magyarázni a, miért egyenjogú ő Pannival mindenben, és Panni miért nem egyenjogú ővele egy csomó dologban. Mert nagymamák az ilyesmit nem szokták megérteni.
49. oldal (Móra, 1979)




– […] Nem utazhatnék el látogatóba Tamarához a Szovjetunióba?! – kérdezte félénken és reménykedve.
– Talán igen! – nevetett biztatóan a nagymama. – Ha jó eredménnyel végzed el az iskolát, és megszerzed az ösztöndíjat, akkor majd te mehetsz el Tamaráékhoz tanulni.
8. oldal (Móra, 1979)




– Most augusztus harmincegyedike, péntek van. Holnap mégy először iskolába.
9. oldal (Móra, 1979)




Ki főz most ebédet? Ki mosogat? Ki kezeli a gáztúzhelyet?Ki törölget port? És ki csinálja meg az újévi nagytakarítást?
39. oldal




– Hagyjuk azt a barterlit! Ne erőltessük rá szegény Mackóra!
Hatodik történet
A sorozat következő kötete
![]() | Pöttyös Panni sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bombicz Judit: Mesevarázs ·
Összehasonlítás - Bodó Béla: Brumi a Balatonon 90% ·
Összehasonlítás - Kormos István: A pöttyös zöld lovacska bátyja 91% ·
Összehasonlítás - Berg Judit: A Nádtenger télen 97% ·
Összehasonlítás - Mechler Anna: Olina és a varázsszirmok 96% ·
Összehasonlítás - Acsai Roland: Csipkerózsika 95% ·
Összehasonlítás - Bombicz Judit: Csodák könyve ·
Összehasonlítás - Lovranits Júlia Villő: A tündérkapu titka 92% ·
Összehasonlítás - Végh György: Pacsaji csalafinta kalandjai 95% ·
Összehasonlítás - Michael Bond: Paddington folytatja 91% ·
Összehasonlítás