Emberek ​és jelmezek 13 csillagozás

Emlékek polifóniája
Szepes Mária: Emberek és jelmezek Szepes Mária: Emberek és jelmezek

E könyv eseményeit magam éltem át korai eszmélésem óta sajátos, fotografikus szemlélettel, amely nyilván elfogult néha, mégis őszinte, s számomra így igaz. Lehet, hogy néhányan az olvasók közül – nem sokan lehetnek már – másképp látták a múlt sűrűn torlódó tragédiáit, komédiáit, de ez bizonyosan megbocsátható egy olyan műnél, amely nem törekedett teljességre, egyéni szemszögből vetítettem ki élményeimet. A világ, amelyről írok, nagyrészt elsüllyedt már a felejtés vizében. Bizonyos elemei valószínűleg csak bennem maradtak meg. E mélybe merült Atlantisz néhány eleven részletét próbáltam kiemelni az idő oceanikus iszaprétege alól. Talán nem lesz érdektelen azoknak, akik átélték történéseit, de a fiataloknak sem, akik egyáltalában nem tudtak róla eddig.

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Édesvíz, Budapest, 2000
334 oldal · ISBN: 9635284683
>!
Édesvíz, Budapest, 1998
330 oldal · ISBN: 9635282699

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
_Andrea_
Szepes Mária: Emberek és jelmezek

Szepes Mária: Emberek és jelmezek Emlékek polifóniája

Nagyszerű korrajz ez a mű, főleg a Szepes korai éveiről szóló részek remekül érzékeltetik a mai világ és az akkori világ különbségeit. Nüansznyiak ezek a különbségek ugyan, de pl mást jelentett egykor a színészet, a színház, a zenészélet, a film – mint ma. Ő meg elsősorban ebben a bohém közegben mozgott, ismerte – nagyon érzékletesen írja le. Ma már annyira természetes a gépzene, hogy azt hiszem nem becsüljük sokra az élő zenét. Szinte képtelenségnek tűnik, hogy akkor más még nem is volt – a gramofonok megjelenéséig – csak a csend és a világ moraja. Esetleg éneklés-dúdolás – az is kinek-kinek tehetsége és környezeti adottságai szerint. Félelmetes elképzelni azt a kort, amikor a zene csak koncerteken, vagy zenészek által egyéb alkalmakkor volt elérhető és nem lehetett bármikor azonnal segítségül hívni és elmerülni benne.
Mostanra annyi minden jelentőségét vesztette, vagy csak puszta üres formasággá vált. A színház, opera akkoriban micsoda élő-szenvedélyesen pulzáló közeg lehetett. Ma ezt nem érzem, igazi nincs is sok közöm hozzá. Ma már nincs szükség ponyvaregényekre, olcsó darabokra vagy néma mozifilmekre – a tévén és az interneten azonnal elérhető a moslék, ha űr van a lelkünkben és nem akarunk gondolkozni. Üres hagyomány az is, ha egy esküvőre zenekart szerződtetnek: legolcsóbb megoldásként szintetizátoros gépzenés embert aki énekel is.
Nagyon szeretem a századfordulót és az azt követő évek kellékeit, de sajnos nem tudok boldog nosztalgiával visszavágyódni abba a korba – ebben a színésznők sorsának ecsetelése is sokat segít, meg az apró momentumok, melyek leírásával, vagy egyes életpályák, bukások felvázolásával az olvasót nagyon is ki lehet ábrándítani belőle.
Visszás hatást keltett az, hogy a bevezetőben Szepes külön kiemeli: nagyon jó megfigyelőképessége van és ezt még ezoterizáló, részint magaalkotta kifejezésekkel szépen körül is írja – de ez igaz is, mert különleges érzékkel emeli ki az embersorsok lefelé ívelő vonalát, ahogyan kínozzák egymást a családok generációi, férjek és asszonyaik. Talán van ebben az ábrázolásban egy kis ítélkező, vagy felülről rátekintő, sorsszerűsítő hajlam is, – de ezt nem tudom megítélni, mert nem ismertem ezeket az embereket, a film- és színházi világban való tájékozatlanságom okán sem.
A kezdeti idők leírásán nagyon átüt ez a kis hübrisz, de ahogy haladunk előre az időben ez egyre inkább kilúgozódik az írásból; ami eleinte katalógusnak indul – minden hírös embert felsorol, akihez köze volt, – később nem tűnik annyira tudálékosnak.
A katalógusok kapcsán még érdemes felidézni a színésznők és színészi, statisztai pozícióba törekvők leírását. Előfordul, hogy nők egymásról a kelleténél vitriolosabban szólnak… Főleg a színészvilágban. Hát ez itt is megvan, minden színésznő és primadonna kap egy két-három mondatos leírást, összefoglalást. Az érdekesebbek akár egy egész pletykát vagy történetet is, több bekezdésen vagy pár oldalon keresztül. Megmaradtak bennem olyan fordulatok, mint: nem volt szép csak tehetséges; xy-nak szép alakja volt, de vastag bokája; gyönyörű volt, de hisztérika; stb.
Ennél cifrább már csak színházak és filmgyárak fényes lángját molylepkeként ostromló alakok leírása volt. A sok szerencsétlenségére hiú dilettáns vagy nem épp előnyös megjelenésű alak közül egy-kettő szintén megörökítést nyert. A rendező szülőket elég sűrűn ostromolták ezek az ambíciózus – de dongalábú, hordóalakú, kövér, kopaszodó alacsony, bajuszos stb. és ezek szabad permutációival megvert – férfiak és nők. Élesek ezek a megfigyelések, de ugyanakkor kicsit tapintatlanok is. Bár nem öncélúak, mert a sorsuk – talán kicsit tanító jelleggel átformálva – összekapcsolódik a gyengeségeik ellenére bennük küzdő vágyakkal és bukásukkal.
A színészvilágban valahogy rengeteg a bukás és a deformált személyiség. Igaz, hogy a gesztenye kikaparásához elszántság és nemegyszer mocskos módszerek, de legalábbis kitartás és rengeteg erő kell, amihez nagyon sokan a hiúságukból és az ego szolgálatából merítenek erőt. Ebben a nagy lélekkalendáriomban nézelődve mégis felmerül a kérdés, hogy de hát mi értelme volt az egésznek? Főleg úgy, hogy mára a színészek közül jó, ha tizedrészük neve él még a köztudatban.
A gyerekkori leírások a színészek, rendezők, és az utánuk futó slepp mellett a cselédek és a rokonság színes kis világa is megelevenedik. Mindegyik világot áthatja a szexualitás, a vágy űzi és hajtja az embereket; valami mocskos, kényszerű, érthetetlen jelenségként kerül bemutatásra. Ezek a momentumok kb. Szepes házasságáig térnek vissza, utána elhalkulnak. A kicsi Máriában viszolygást kelt a kielégíthetelen, csúnya nők mardosó éhsége; a cselédek viszonyai, melyek körülötte játszódnak le; a nimfománia mint szitokszó szerepel; megjelenik néhány beteges anya-fiú kapcsolat is; nagyon sok olyan sorsot mutat be, ahol a szexuális energiák megerjednek és tévutakon vezetődnek el. Ez a furcsa viszonyulás a műveiben is visszatér. A férje is furcsa ebből a szempontból – valamiféle meghasonlottságot ír le Szepes. A kiművelt kéjnőktől undorodik, és nem vágyik emiatt arra a kielégültségre, amit csak tőlük kaphatna meg. A feleségére viszont vágyik, csak fél, hogy fájdalmat okoz neki, ahogy az meg is történik eleinte. A későbbiekről viszont nem hallunk. De Szepes az érettebb kori emlékezésekben is távolról és kívülállóként figyeli a szerelmes csatákat – a fess síoktatókat akik kiszolgálják az asszonyokat és a színésznőket… Az éhes vén kéjenc férfiak egy-két mondatos említéseken kívül nem szerepelnek – ugyanez az étvágy idősebb nőkben sokkal gyakrabban jelenik meg, karakterisztikusságként és erősen elítélten.
A színészvilág után a spiritisztavilágba is bevezetést kaphatunk. A háborúk alatt az irracionális felé való fordulás, a szektázás reneszánszát élte. Szepes azt a jóindulatú észrevételét is mellékeli e részhez, miszerint nagyon sok olyan szerencsétlen talált magára médiumként, látóként, aki az élet semmilyen egyéb területén nem ért el sikereket. Látomásaikon keresztül hatalomra, intrikusi lehetőségekre tehettek szert.
Még a könyv elején nagyon csípte a szemem ez a saját megfigyeléseket ajnározó, különleges kifejezésekkel kiemelő stílus. Aztán vagy megszoktam, vagy oldódott – de álljon itt példaként ez:
„Régen rájöttem, hogy egy gyerek növekedése alatt egészen a pubertás utánig úgy vedli le becsvágyainak kígyóbőrét, mint embrio az anyagméhben az anyag fejlődésének sok évezredes korszakait tükrözi napokra, hetekre összevonva, míg elérkezik az emberi formához. Így éltem én át a táncot az akkor világhírű táncosnők sorsába vetülve, színes álmokat szőve. Voltam Rita Sachetto, Niddy Impekoven, Ptasinszky Pepi – hogy azután e láz kialudjék bennem, de a képesség rá velem maradjon, éppúgy, mint a rajzolási kedv, filmezés, még rövid időre a színjátszás becsvágya is. Végül azonban minden más ambíciómat legyőző vezérmotívummá vált bennem az írás kényszere, elkötelezettsége, leküzdhetetlen hajtóereje."
A tinédzserek szárnypróbálgatását, mint jelenséget olyan túlzóan patetikus díszbe öltözteti fel, hogy az anyja sem ismerne rá… És hát ez elég sokszor előfordul. Ha meggondolom jól rávilágít néha dolgokra, na de azért mégis…
Ezekkel együtt vagy ezek ellenére mégis élvezhető és magát olvastató a könyv. Mindig szívesen olvasom, hogy élték meg az akkori társadalom különböző rétegeiről származó emberek a háborút és a politikai élet színeváltozásait. A bohém művészvilág művelt közegéből került elő és rendes irodalmárrá vált Szepes, – nem véletlenül nevezték kékharisnyának. Összességében egy érzékeny, művelt, törődő asszony lehetett, aki szinte mindenkivel összebarátkozott a környezetében. És még Hamvas Béláról is írt másfél oldalt!

>!
AeS 
Szepes Mária: Emberek és jelmezek

Szepes Mária: Emberek és jelmezek Emlékek polifóniája

Nagyon izgalmas önéletrajzi utazás a XIX-XX. század fordulójára, majd onnan végig a XX. századon, keresztül a magyar film történetén, médiumokkal, önjelölt művészekkel, később írókkal és sportolókkal vegyesen, az 1940-es évek mindennapjainak hőseivel és antihőseivel, nem utolsósorban pedig Szepes Mária gyermekkori emlékei és első benyomásai mellett írói pályája minden meghatározó alakja felbukkan a kötetben.
Talán egy önéletrajzi műnek nem is lenne szabad felróni, hogy elfogult, vagy szubjektív, egyes részei azonban bosszantóan lekicsinylik és semmibe veszik azokat az embereket, akik Szepes Máriával életük során valamiért konfliktusba kerültek, mindegy, hogy mi kapcsán. Ebben a könyvben sajnos minden hős fekete vagy fehér, nincsenek átmenetek, és ez néha túl sok. Máskülönben viszont csodálatos könyv.


Népszerű idézetek

>!
_Andrea_ 

Mándy Iván éppen úgy, mint a magamfajta emberek, mindig kívül álltunk a mulandó jelen rideg, gátlástalan tülekedésén. Koldusszegény az, aki nem tud egy külön, szebb világot teremteni magának. Ma különösen nincs helye a lángoló képzeletű művésznek, e pénzbálványt imádó, önpusztító, lelkiismeretlen korszakban.

294. oldal

Szepes Mária: Emberek és jelmezek Emlékek polifóniája


Hasonló könyvek címkék alapján

Bános Tibor: Kabos Gyula
Bokor Pál: A siker titka a sztár
Eörsi István: A derűlátás esélyei
Koltai Róbert: Nagy utazás
Charles Chaplin: My Autobiography
Michael J. Fox: Szerencsés ember
Bud Spencer: Különben dühbe jövök
Orson Welles – Peter Bogdanovich: This is Orson Welles
Mark Twain: Önéletrajz
Asperján György: Vádak és gyónások