Nyelvészportrék 0 csillagozás

Szépe György: Nyelvészportrék

A ​magyar tudományosságban mostohán kezelt terület a tudománytörténet. Ezért is fontos a Nyelvészportrék kötet, amelyben Szépe György (1931–2012) 39 magyar nyelvtudóst mutat be. Az írások több mint 50 évet fognak át, mert az első 1956-ban jelent meg, az utolsó pedig 2012-ben látott napvilágot. A nagy rálátással megfestett portrék egy része ünnepi írás, amely az ünnepelt születésének valamely kerek évfordulóján hangzott el, míg a cikkek másik része olyan megemlékezés, amely a neves nyelvész halálát követően méltatásként, visszaemlékezésként látott napvilágot. A „portrék” összességéből egy olyan csodás csoportkép rajzolódik ki, amelyen a 20. század második felének majd minden jeles magyar nyelvésze rajta van.
A kötetben megrajzolt személyek többnyire a szerző ismerősei, kollégái voltak, nem egy esetben hozzá közel álló kortárs vagy atyai barátok. Természetes tehát, hogy a szemelvényekből a közelmúlt nyelvtudomány-története mellett akarva-akaratlanul kirajzolódik egy portréféle… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához Tinta

>!
Tinta, Budapest, 2013
294 oldal · ISBN: 9786155219429

Hasonló könyvek címkék alapján

Baki Péter – Colin Ford – Daniela Mrázková: Korniss Péter – Folyamatos emlékezet
Balázs Géza: A pesti nyelv
Karig Sára (szerk.): Barátok, rokonok
Csalog Zsolt: Doku 56
Dankó Imre (szerk.): Békés város néprajza
Sudár Balázs – Szentpéteri József – Petkes Zsolt – Lezsák Gabriella – Zsidai Zsuzsanna (szerk.): Magyar őstörténet
Temesi Mihály: A magyar nyelvtudomány
Fazekas István (szerk.): Jasszok, zsarók, cafkavágók
Szathmári István (szerk.): Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből
Kiss Jenő: Zsirai Miklós