Sárkányhant (Kárpát Walzer 2.) 96% 42 csillagozás

Folytatódik hát a Kárpát Walzer, a keringő, a véget nem érő kaland, és mi olvasók együtt járjuk ezt a csodás táncot a szereplőkkel. Úgy siklik, mint a Walzer lépései: kecsesen, lágyan, mégis drámaian. Akár a zene üteme: lendületes és heves, gyors és izgalmas.
Nehéz megfogalmazni az érzéseket, amelyeket kivált belőlünk a történet; oly sok tragédia és küzdelem, megannyi rémség és iszonyat. De a felszín alatt már éled a romantika, mint a föld alatt megbújó mag, amely erőtől duzzadva tör utat magának a felszín felé, hogy végre levegőhöz és napfényhez jusson: megannyi meghittség és szeretet lakozik benne, oly sok remény, mégis, sokszor káprázatnak véljük, mert a gonosz jelen van, és soha nem lehetünk biztosak benne, hogy kit ragad el.

Az első részben megismert szereplők viszontagságai koránt sem értek véget. Sőt! A Sárkányhant komorabb, feszesebb tempót diktál, az események fél percre sem ülepednek le; Pandora szelencéje kinyílt, és félő, hogy már soha nem lehet visszazárni, ami a világra szabadult. Hőseink kemény küzdelmek elé néznek, holott még egyikük sem épült fel az őket ért megpróbáltatásokból és veszteségekből. Óriási súlyként nehezedik rájuk mindaz, ami velük történt, és most újabb gyötrelmeket mér rájuk a sors. Legyengültek, már-már félő, hogy elveszítették képességeiket, pedig most mindennél nagyobb szükség lenne rá, hogy erejük teljében legyenek, mert valami sokkal hatalmasabbal, valami sokkal gonoszabbal kell szembenézniük.

Csodálatos, amit Zsolt a karaktereivel művelt. Gyökeresen változtatta meg őket, és tette szerethetővé azokat, akik az első rész folyamán számomra inkább karót nyelt és elkényeztetett voltak. A szereplők fejlődése zseniális összhangban van a cselekménnyel, a szemünk előtt vedlik le bőrüknek elhasznált rétegeit, hogy egy erősebb, keményebb páncélt növesszenek. Az író nem bánt kíméletesen egyik hősével sem, ahogy velünk, olvasókkal sem. Nem lehet tudni, mikor veszítjük el azt, akit leginkább megszerettünk; a szikla szélén táncoltatja őket, és mi gyomorgörccsel várjuk, mikor következik be egy apró botlás, egy lépés a rossz irányba, hogy aztán végignézzük, ahogyan a mélybe zuhannak.

Gyönyörűen keverednek a zsánerek a történet során. Ahogy az első részben már megszokhattuk, megvan benne a misztikum, fantasy, kaland, horror és romantika. Mindez egy olyan történelmi világban, amelyet az olvasók legtöbbje imád. Ó, azok az 1800-as évek! Azonban a Sárkányhant nem a báli szezonokról szól, nem az a legnagyobb probléma, hogy az uraságok hogyan szerezzék meg földi javaikat, és házasítsák ki legjobban lányaikat, és lányaik nem táncolnak fűzős, abroncsos szoknyában. Legalábbis nem úgy, ahogy mi mindig elképzeljük azt. Ez a tánc más. Ezt a keringőt a halállal járjuk el.

Szerintem minden író legnagyobb félelme az, ha letesz EGY zseniális könyvet az asztalra, hogy a folytatása milyen fogadtatást vált ki. Vajon képes-e elérni azt a szintet, amit az első könyvénél elért? Zsolt nemhogy megütötte ezt a szintet, hanem egy még izgalmasabb, még erősebb folytatással szolgált, ami miatt felmerül bennem a kérdés: Ha két ilyen igényes munkát kiadott a kezéből, amitől az ember agya elszáll, akkor a következőtől már robbanni fog? Valószínű, igen. Ez tényleg az, amikor valaki az írásra születik. Nem tanulja, nincs szüksége arra, hogy iskolák padjait koptassa, egyszerűen a vérében van. A Sárkányhant egy olyan történet, amelynek a filmvásznon a helye.

„Örömkönyv.” Ám csak bizonyos értelemben az. Mert nem valamilyen örömmámort, örömködést, kisujjból kirázott történetet jelent, hanem egy alaposan átgondolt, tűpontosan felépített érezhetően sok munkával létrehozott folytatást. Mindent, amire előzetesen számítottam: kalandot, szenvedélyt, misztikumot, humort, és nem utolsó sorban az otthonosság (nemzeti önérzet) érzését. Több műfaj találkozik a mágia varázslatában, amely kiváló karaktereket, büszkeségérzetet, és kellemesen kiegyensúlyozott humort (ami nem nyomja el a karakterek fejlődésének drámai vonalát) vonultat fel. Amitől mégis igazán szép, ahogyan a fejezetekben különböző helyszínek több idősíkon kerülnek egymás mellé, a tegnap kifinomultságával, harmóniájával. A történelmi háttér és a letűnt világ pedig nem túlzásokat, hanem az életszerűt a képzelet iránytűjévé formálja, a mondák logikája szerint működteti, de a valóságtól sohasem tudja teljesen elszakítani. Mert minden mese kiindulópontja a legvaskosabb valóság. Véleményem szerint legnagyobb ereje abban rejlik, ahogy elegánsan, bölcsességgel telve ülteti át a magyar történelmet a fantázia világába. És ez utóbbi szinte csak a mondák, és baljós árnyak formájában érzékelteti jelenlétét, ennek köszönhetően pedig a történelmi szál nem csupán nagyon erősnek, de hitelesnek is hat. Belengi egy olyan felszabadult, cinkosan kikacsintó játékosság, ami miatt természetes egyszerűséggel léphetünk át a fantázia, a népmesei tradíciók világába, a jó és a rossz örök harcának misztikus tartományaiba. E mesebeli tartományban megelevenednek a szereplők, életre kel az élettelen környezet, él a lehetetlenbe hajló „mutatványok” rugalmassága – él, aminek éltetni kell. A már jól ismert szereplők, tökéletesen illeszkednek az 1870-es évek Monarchiájába, amely illő és korhű hátteret nyújt a történet fény és árnyék mentén kibontakozó cselekményéhez. Amennyire könnyen érthető Szép Zsolt csodákkal teli világa, olyan nehéz elhagyni spoiler ezt a mese mögé rejtett gondolatok „álarcos valóságát”.

„A természet és az ember párharcában lehet csatákat nyerni, de a háborút nem kétséges, hogy melyik fél nyeri majd. Ez a legfontosabb, az egyetlen és örök igazság, amelyről soha nem lenne szabad megfeledkezni.”

A Kárpát Walzer egy igazán kiemelkedő olvasmányélményem volt, így hatalmas elvárásokkal kezdtem neki ennek a kötetnek. Könyvsorozatoknál mindig tartok tőle, hogy egy erős indítás után vajon képes lesz-e a szerző tartani a szintet, ám jelen esetben felesleges volt az aggodalmam, hiszen a Sárkányhantot is imádtam az elejétől a végéig. Bár lassan haladtam az olvasással, ezt egyáltalán nem bántam, mert így annál több időt tölthettem ezzel a fantasztikus történettel. Páratlan ötlet volt, egy olyan történelmi kalandregényt megalkotni, ami a magyar hiedelemvilág elemeire építkezik. A misztikum mellett kapunk még egy kis romantikát és horrort, valamint ebben a részben egy rendkívül fontos téma is előkerül a sztoriban, ami nem más, mint a környezetünk védelme. Ez nekem kifejezetten tetszett benne, hiszen igencsak aktuális probléma a napjainkban, amit sajnos sokan elbagatellizálnak, pedig nem szabadna…
Zsolt gyönyörűen ír, és a karakteralkotása is zseniális. Az előző részben megismert szereplők szinte mind visszatérnek, ám mindannyian jelentős változáson mentek keresztül a Kárpát Walzer történései óta. Számomra Körmöczi Zsuzsanna karakterfejlődése volt a legkiemelkedőbb. Szeretem az erős és öntudatos női szereplőket, mint amilyen ő is. Egy jó tanács a leendő olvasóknak a karakterekkel kapcsolatban. Vigyázz kit kedvelsz meg, mert lehet a következő fejezetben pont ő fog meghalni! :D
Nem tudom elégszer megköszönni @ProKontra Zsófinak, hogy ajánlotta nekem Szép Zsolt regényeit. Olvassátok a könyveit, és engedjétek, hogy a Kárpát Walzer világa titeket is elvarázsoljon. ♥

Nagyon vártam, hogy végre olvashassam a könyvet, mert Szép Zsolt a Kárpát Walzerrel magasra tette a lécet és kíváncsi voltam, hogy sikerül-e megugrania. És nemcsak hogy sikerült, de még túl is szárnyalta. Annyira jól keveri a misztikumot, a népiességet, a romantikát, a horrort, hogy ez zseniális. A szereplők számomra még szerethetőbbek lettek, azok is, akikért az előző részben még nem rajongtam. Szerintem; ha Zsolt Amerikában élne a könyvek megfilmesítési jogaiért már sorban állnának a nagy Stúdiók és a könyvei a bestseller listákat vezetnék. Nagyon várom a folytatásokat és biztos, hogy előtte újraolvasom ezeket a csodálatos történeteket, mert ebből a táncból sosem elég.

Szeretem az olyan szerzőket, történeteket, amik meg tudnak lepni. Szép Zsoltnak ez másodszor is sikerült.
https://gaboolvas.blogspot.com/2021/07/sarkanyhant.html

Ez a magyarosch fantasy-sorozat egyre jobb lesz. Már az első rész is óriási kedvencem volt, ezért nagyon kíváncsian vártam, hogyan folytatódnak a Monarchia-beli kalandok. Ez a rész nagyon más, mint az előző, egyrészt azért, mert sajnos sokkal rövidebb, és ezért nyilván kevesebb történés fért bele, másrészt pedig jóval sötétebb a tónus, mint korábban. A Lúdvérc csak az első felvonás volt, a jó és a rossz végső párbaja egyre jobban közelít, és sajnos nem hőseink állnak nyerésre. Ráadásul a karakterek is óriási változásokon mentek keresztül, főhőseink már egyáltalán nem egysíkúak, sok mindent megtudunk róluk, amelyek finoman szólva is árnyalják a róluk kialakított képünket. Az összhatás jóval drámaibb, mint korábban, azonban a finom humor és az akció most sem hiánycikk, ugyanakkor jóval filozofikusabb magasságokba emelkedünk. Ugyanis a természet harmóniájának megbontása miatt nyer egyre nagyobb teret a gonoszság, ezért a vigilisták azon nem könnyű problémával néznek szembe, hogy el kell-e engedni a rosszat azért, hogy a még rosszabbat meggátoljuk? Mindkét fél meghallgattatik, van min gondolkodni, de ettől ez még egy kalandregény, amelyben elmerülhetünk a magyar mitológiában, és külön zamatot ad a történetnek, hogy a békebeli Monarchia éveiben játszódik ez a hihetetlenül kalandos és akciódús történet. A lovagias úriemberek, a delnők és a titokzatos vigilisták arisztokratikus világa mellett megismerjük az alvilágot és a köznép életét is, miközben egyetlen pillanatra sem unatkozunk. Mindezt olyan líraisággal és szépirodalmi igényű szöveggel vezeti fel nekünk a szerző, hogy öröm olvasni minden sorát. Az egyetlen hiba talán az, hogy kicsit lassú a bevezetés, de aztán olyan viharos gyorsasággal zajlanak az események, hogy pislogni sem mer az olvasó, mert fél attól, hogy lemarad valamiről. Nagyon jó könyv, követelem a folytatást!
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2021/07/07/szep_zsolt_sa…

Azt hiszem, azzal mindent elmondok, hogy még be sem fejeztem, de már azonnal újra akartam kezdeni az első résztől.
Már csak a következő adag hiányzik.

Elöször is mikor jön a harmadik rész? Elvarázsolt a történet a fantasy elemekkel és hiedelemvilággal színesített történet. Érzelmeim csapongtak olvasás közben. Nevettem, elborzadtam és volt ahol a szememből a könnyek az olvasást elhomályosították. Gyönyörű festői nyelvezettel megirt történet.A történetben ott vagyunk mert az író az átadott szöveg nyelvezetével eléri ,hogy érzünk,látunk tapintunk .Lenyűgözött a felépitett világ ,a sokszínű és változatos karakterek ábrázolása, és hogy milyen vékony a határvonal és azok átlépése, ami által egy fordulatos és izgalmas történetet olvashatunk.

A sorozat első részét, a Kárpát Walzert nagyon szerettem, így nem sokáig halogattam a második rész elolvasását. Hasonlóan az első részhez most is egy színvonalasan megírt történetet kaptam. Míg az első rész a Lúdvérc legyőzésével zárult ebben a részben – két évvel az első rész után- újabb sötét árny fenyegeti a világot, hőseinkre vár a feladat, hogy ismét megküzdjenek a gonosszal. Jó volt találkozni a szereplőkkel és visszacsöppenni Szép Zsolt világába. Ezúttal egy még gonoszabb, még sötétebb ellenséggel van dolguk. Az író most sem kíméli hőseit, itt is spoiler. A szereplők közül még mindig Zsuzsanna áll hozzám a legközelebb és nagyon kedvelem Iwo humorát. A könyvben időnként visszaléptünk az időben és megismerhettük például azt, hogy mikor spoiler.
A kötet nem zárul befejezéssel, ebben a részben csak azt ismertük meg, hogy mire képes a gonosz és jó néhány kérdés nyitott maradt… Külön öröm, hogy bár a történet kitalált, mégis valós magyar helyszíneken játszódik és kicsit betekintést kapunk az adott kor háttérébe is.
Remélem hamarosan folytatódik a sorozat! Aki még esetleg nem kezdett neki a könyvnek, de tervezi az elolvasását, egy személyes vélemény: off
Köszönöm az élményt! A végére két kérdésem maradt @SzépZsolt: Mikor érkezik a következő kötet és hány részes lesz a sorozat?

Páratlan a Kárpát Walzer könyvsorozat, minőségi fantasyként abszolút értéket képvisel a magyar piacon. Nagyon szépen, választékos szókinccsel megírt könyv a Sárkányhant, ami végig leköti az olvasót. Az első kötetnél is mélyebb bugyrokba kalauzol minket az író, aki egy pillanatra sem kíméli főheseit. Szerencsétleneket mind hatalmas szenvedés sújtja. Két apró dolgot hiányoltam, ami miatt nem tudok öt csillagot adni. Elsőként, bár ez a könyv élvezeti értékéből nem von le semmit, a második kötet sem visz közelebb a megoldáshoz, nem éreztem, hogy sokat hozzátett volna a történések megértéséhez (lehet ez megcáfolódik a következő kötetben). Másodszor hatalmas segítség lett volna, ha az Enciklopédia tartalmazza a szereplők 1-2 mondatos életútját: másfél – két év, és nagyon sok könyv elteltével nem emlékeztem az összes mozzanatra, valami nem vagy csak nagyon későn jött elő. :)