A ​tökéletes változat 81% 37 csillagozás

Kicsit érthetetlen számomra, hogy aki ilyen kis regényt ír, annak miért (számomra) gyengébbek a novellái, ezek nálam középszerűek.
Akkor a kisregényről, magával ragadott, egyedi történet volt számomra. Azt hiszem mióta megjelent a könyv (hála) messzebb kerültünk a nukleáris háborútól, de sajnos a jövőkép mindig ott lesz amit leírt az író. Talán szokványos világégés utáni könyv lenne, ha nem létezne Perfectopolis és a „száműzöttek” kolóniája. Olyan pluszt adott a könyvhöz, ami igazán érdekessé tette.
Ismét egy jó regényt olvashattam, egy magyar író tollából. Ajánlom a könyvet.

Valamikor nagyon szerettem a műfajt, aztán elment tőle a kedvem. Nos, nem ez a válogatás lett az, ami visszahozná. A kisregény a sémát hozza (a Felsőbbrendű Ember, a Szinte Tökéletes figyeli a Vadakat, aztán lesz, ami lesz…) számomra zavaros. A novellák maró szatírák, de sajnos túl aktuálisak voltak keletkezésük idején, így aztán most már kicsit keserűen nevetek rajtuk, de hidegen hagynak.

Majdnem tökéltes kisregény.
Olvasás közben teljesen lekötött, alig birtam letenni, a mesélés fonala, stilusa, a visszaemlékezések, a kevés párbeszéd és mégkevesebb akció ellenére izgalmasnak mondhatom.
A pesszimizmus végig sugárzott belőle, az elkerülhetetlennek megjósolt atomháború, bekövetkezett, a kevés száműzött, új utópisztikus, mégis halálra itélt társadalmat épit, az éledező Földön.
Párhuzamosan megismerjük a Bunker törzset, a katasztrófát túlélt, emberi mivoltot alig megőrzött embereket.
A két vezető találkozása, meghozza az újrakezdés reményét, még ha áldozatot is hoznak egyaránt a régi és új rend lakói.

A tökéletes változat
Nem hiszem, hogy pontosan szavakba tudom önteni, hogy miért, de nekem ez nem tetszett. Talán elsősorban a mesélő stílusa volt kellemetlen, a közbevetett, utólagos magyarázatok zavartak, a szerkezet szétesett, az egész történet kettétört a második, múltba tekintő rész túlburjánzó, érdektelen és idegesítő története miatt. Az alapötlettel nem volt baj, csak nem kellett volna az önmagában kifejtésre érdemes gondolat mellé annyi mindenfélét belegyömöszölni, mert így nem lettek kidolgozva sem a szereplők, sem a posztapokaliptikus világ, sem a múltbéli történelem, sem a szembeállított világok (régi-új, város-törzsek, Föld-száműzöttek) ellentéte. Mintha egy nagyobb regény vázlata lett volna. A vége meg nevetséges volt, igaz, ekkorra már eszembe jutott, hogy paródiaként olvasom, annak megfelelt.
A novellák közül az utolsó kettő, az Isten halott és az Időharang volt hangulatos, ötletes, a többi vagy érdektelen volt (Nyiha, Történelemhelyesbítés), vagy fárasztó (Magyarok az űrben, Magyarország 2009-ben, Rétegek).

Zavaros és béna. A plusz fél csillag a könyv második felében lévő novellák egy-két jó ötletéért.

Általában jobban szeretem az olyan könyveket, amelyek kicsit jobban bepillantást engednek a részletekbe. Ám, ez egy kivétel. A néhol szinte vázlatos leírás mindig logikus, izgalmas. Ott, ahol részletesebb lehetne, elkezd dolgozni az ember fantáziája és hozzá rakja a maga „változatát”, ami egészen biztosan minden olvasónál más és más, de azt bármibe lefogadom, hogy egyik sem „tökéletes változat” :).

mind a regény, mind a novellák parádésak, groteszkül humorosak

Régen olvastam, úgyhogy most újra nekiültem. Jól illeszkedik a most „divatos” Cormac McCarthy-féle „Az út” által felvázolt emberi létformához. Egy kicsit más, egy kicsit a miénk, hiszen magyar író írta, de ez is az észak-amerikai földrészen játszódik. Viszont azt ne feledjük, hogy 1983-ban született a mű, így kell olvasni…