Sok ezer évvel ezelőtt – amikor még hazánk területén is mamutok éltek, és barlangi medve vívta rettentő harcát a kardfogú tigrissel – kicsiny emberhorda vándorolt végig a Tisza menti mocsárvilágon a Kárpátok vidékétől a Mátra aljáig. Közülük kerülnek ki regényünk magányos, vad hősei, akik az emberi fejlődés alsó fokán, kezdetleges kőfegyverekkel és szerszámokkal próbálnak úrrá lenni a természeten. Örökös életveszedelemben, lélegzetelállító kalandok közepette élnek, és csak tettrekészségük és ötletességük menti meg őket a pusztulástól. Róluk szól, hajdani őseinkről Szentiványi Jenőnek ez a mindvégig izgalmas és érdekfeszítő regénye.
A kőbaltás ember 145 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1937
Tagok ajánlása: 14 éves kortól
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Magyar Ifjúsági Remekírók Unikornis · Delfin könyvek Móra · Ifjúsági kiskönyvtár · Sulikönyvtár
Enciklopédia 1
Kedvencelte 17
Most olvassa 4
Várólistára tette 29
Kívánságlistára tette 13
Kiemelt értékelések
Bla IP>!
13 hozzászólás
Valamikor olvastam gyermekkoromban Szentiványi Jenő pergővé szerkesztett, sűrített cselekményű ifjúsági regényét, mert rémlett a tűz előli menekülés. De aztán felnőttkorban ért a reveláció erejével A Föld gyermekei sorozat, amelyben részletesen bemutatták az ősemberek feltételezett világát. Most újra kezembe került egy nem is oly régi kiadás a Harrix-kihívás ügyében. Szentiványi is – Auel-hez hasonlóan – az 1930-as években megjelent regényében az ősember útját tárja fel olvasói előtt – az Ural-hegység lábától a mai Magyarország Felső-Tisza vidékéig. A Szeleta-barlang 1900-as évek elején felfedezett régészeti leletei ihlették a szerzőt könyve megírásában, amelyben a vadász Ge-Og és törzse elképzelt kőkorszakbeli világát eleveníti fel. Az utolsó jégkorszak vége felé a szabad természetben élő ősember csodálatos ösztöne, tudata, felfedező készsége, leleményes tehetsége mozgatja a meseformát öltő valószerű történetet, azt, ahogy az ember egymás után fedezte fel, alkotta meg újabb és újabb, az előzőeknél jobb szerszámait, kő-, csont-, majd vaseszközeit. Mindezt a már íjat is feltaláló Ge-Og, a „Messzire ölő” vadász és népe történetében, hordájának más embercsoportokkal, a Lapos-homlokúakkal és a Fekete Hordával vívott élethalálharcából bontja ki az író, izgalmasan, élményszerűen, könnyen érthetően és valósághűen. Bár tény, hogy egyetlen emberöltő alatt ily robbanásszerű tudati és technikai fejlődés nem következhetett be, hisz a gondolkodásmód, erkölcs és kultúra változása sok ezer évet követelt magának, mégis hiteles történetét kapjuk, miként indult el az emberiség fejlődése. Meg kell állapítanom, hogy Auel végül szinte vég nélkül elnyúló, s szexuális részletekben is öncélúan bővelkedő regényfolyamának korhatár nélkül olvasható méltó alternatívája Szentiványi Jenő immár több, mint 80 éves alkotása.
Porcsinrózsa>!
Ez a regény időutazás a javából. Felnőtt fejjel is izgalmas, sodró lendületű, érdekes. Az ősember kalandokkal, veszélyekkel teli életét idézi meg.Elénk vetíti nemcsak az embert, de a mammutok, kardfogú tigrisek, barlangi medvék által veszélyessé váló korabeli világot is.
Együtt élhetjük át elődeinkkel a félelmeiket, a felfedezés örömét, s a fejlődés adta biztonságot.
Nem véletlen, hogy a könyv ennyi kiadást megért. Érdekes, színes olvasmány minden időben, minden korosztály számára az emberiség hajnaláról. Lebilincselően, olvasmányosan festi le egy letűnt világ minden izgalmát, nehézségét, az új, addig nem ismert természeti jelenségek felfedezésének örömét.
Nincs olyan gyermek, sem pedig gyermekies lelkületű felnőtt, akinek ne jelentene örömet még a sokszori újraolvasás is. Idősebb fejjel, első olvasásra nagy élmény volt. Jó szívvel ajánlom .
Izolda P>!
11 hozzászólás
Ez egy nagyon jó és meglepően szépen megírt* ifjúsági regény. Nem viszi túlzásba a vérengzést, de azért bemutatja, mennyire kegyetlenül bánt a környezet és a többi horda az emberekkel. Persze a horda fejlődése nem túl reális ütemű, de annyi baj legyen, ez kellett a regény feszes üteméhez, az izgalom megtartásához. Sajnálom, hogy kisiskolás koromban kimaradt, de most is jó volt kicsit gyerekként olvasni.
* v.ö.: http://moly.hu/idezetek/262643
Balázs_Erőss>!
Hoppá! Egy igazán nagy meglepetés 1937-ből! Tartottam tőle, mert számomra az ilyen korú könyveknek már van egy dohos, avíttos hangulata. Ennek nem! Igaz, hogy ifjúsági regény, és nincsenek benne kifinomult jellemrajzok, de kérem, hol volt az ősembernek kifinomult lelke? Itt bizony a csoportból lemaradót simán kupán verik, akit pedig vadász létére sarokba szorít egy farkasfalka, azt ott egye meg a fene. Vagy a farkas.
Kicsit gyors benne a felfedezések tempója, de ezt elfogadom, nem lett volna kedvem évszázadokat várni egy egy előrelépésre.
Nagyon kellemes csalódás, meglepetés volt leporolni ezt a gyerekkori gyöngyszemet!
Juci P>!
3 hozzászólás
Azt hiszem, én ezt olvastam gyerekként (most a szerző enyémmel megegyező monogramja miatt olvastam újra az 52 könyves kihívásra), és hát erősen felső korhatáros, mármint így felnőttként elég dilettánsnak éreztem az elbeszélőt. A cirkalmas, körülményeskedő megfogalmazások, gyakori képzavarok vagy helytelenül használt szófordulatok miatt elég sokat forgattam a szemem. (Aki alig vonszolja magát, az nem „alig lézeng”, és az ősember, aki számít arra, hogy a csuka be fogja rántani a vízbe, az nem „él a gyanúperrel”, és így tovább.) Az is tök anakronisztikus, hogy a mai földrajzi neveket használja. Szóval ifjúsági a szó kevéssé hízelgő értelmében, de sokkal inkább ajánlom helyette Jean M. Aueltől A barlangi medve népét.
Nienna001 P>!
Izgalmas volt, annak ellenére, hogy irreálisan sokat fejlődött a közösség egy generáció alatt. Tetszett. Köszönöm @Szürke_Medve hogy a figyelmembe ajánlottad.
Jól kiegészíti az alakuló kapcsolatomat az őstörténettel. Még kezdeti fázisban van a dolog. Régen voltak azok az alapszakos órák :D
Arturo>!
Szentiványi legnépszerűbb regénye valahogyan elkerült gyerekkoromban, pedig biztosan tetszett volna. Most is tetszett. Egy kőkori törzzsel tarthatunk vándorútján a nagy orosz sztyeppéktől a Kárpát-medencéig. Rengeteg megpróbáltatáson mennek keresztül: ellenséges emberevő törzsek, ellenséges emberevő állatok, ellenséges környezet, tűzkár, vízkár, stb. A könyv végig izgalmas, pörögnek az események – bevallottan kicsit túlságosan is gyorsan, mert amennyi mindent néhány év alatt feltaláltak, azt a valóságban talán évezredek alatt fedezték fel. Persze ez a kis csalás kellett, hogy ne váljon unalmassá a regény. Jelentéktelen, az élményt nem rontó hiba, de az író ezeket a szerencsétleneket néhány év alatt végigzavarta egészen az Uráltól a Vereckei hágón át a mai Miskolc környékére. Ősember legyen a talpán, aki mindezt végigcsinálja családostul, teljes menetfelszerelésben. Remélem nem az volt a szerző szándéka, hogy ezzel felállítsa a hármas honfoglalás elméletét: lám csak, már a kőkorban elfoglalták őseink gyönyörű hazánk földjét. Az útvonal mindenesetre ugyanaz…
Emmi_Lotta ♥I>!
10 hozzászólás
Most, felnőttként olvastam, pedig régóta megvan a könyvtárunkban. Nyilván fiatalon más lett volna az élmény.
nagy_anikó>!
A könyv olvasása közben szépen felelevenedtek a szeptemberi élményeim a Természettudományi Múzeumban tett kirándulásról.
Látszik, hogy az írót nagyon érdekelte az őskor, az ősember fejlődési szakaszai.
Érdekesek voltak a vadászatok leírásai, az őskori állatok, a gyógyítás, az alakuló cserekereskedelem, a természeti tájak leírás a vándorlás alatt, a fegyverek, eszközök készítése, a természetgyümölcseinek hasznosítása. Igaz az író egy emberöltőbe sokkal több felfedezést sűrített, mint az valósan lehetséges lett volna, de nem volt zavaró.
Izgalmas, szemléltető, könnyed olvasmány.
Népszerű idézetek
Izolda P>!
Olvadt. Kezdetben alig egy-két vízgyöngy pergett le a fák hósüvegéről és rögtön meg is üvegesedett az árnyékban, de aztán a kikelet egyre jobban erőt vett a halott világon. A vékony patakfonalak csörgedezését már csak az éjszaka lehelete némította el, mígnem a feltámadó déli légáramlat megtörte a hideg éjszakákat is. A pataköböl jégpáncélja ropogva töredezett szilánkokra. A Szinva medre képtelen volt befogadni a növekvő vizet. Folyammá dagadva elöntötte a völgyeket. Egyszer csak kipattantak a rügyek.
153. oldal
nagya>!
– […] a főnök a jégre áll, és ha jön a Mozgó Hegy, szaladni kezd. A Nagyúr dühösen utána szalad, és beesik a vízbe.
Pong mérgesen tiltakozott:
– Nem szaladok! Én már szaladtam, és az nagyon rossz volt. Menjen más… Ho-Pi! Ő a leggyorsabb!
Ho-Pi felelet helyett futáspróbát tartott a jégen. Alighogy nekirugaszkodott, kiszaladt a lába alól a jég, nagyot puffant, és az oldalát tapogatva kecmergett vissza.
– Kétfelé megy a láb, és a kemény víz megüt – dörmögte mérgesen.
153-154. oldal
Arpad_Horvath>!
A nap látta Ge-Og és népe boldogságát, látta az elcsendesedett völgyben a halottakat, de sem ezen, sem azon nem ütközött meg, és zavartalanul hanyatlott a hegyek mögé.
Ő, az örökké bolyongó tudta a legjobban, hogy az ember élete szakadatlan harc, küzdelem, ahol a gyenge elbukik, és állva marad az erős.
206. oldal
Arpad_Horvath>!
Szarvasinú végighallgatta a beszélgetést, és cseppet sem haragudott meg, hogy elhúzták élete párja nótáját. Mivé is lenne a világ, ha asszonyok büntetlenül azt tehetnék, amit akarnak?
48. oldal
nagya>!
És a hurokra kerített Mozgó Hegy magára maradt haláltusájában. Teste elernyedt az iszonyatos erőlködéstől, idétlen feje lecsuklott, és az ormányából kibuggyanó vérpatak mind vörösebbre festette a jeget. Késő éjszaka újra megmoccant, ormányát nehézkesen a gyémántos fénnyel sugárzó csillagokra emelte, s utolsó erejét harsogásba öntve, elbúcsúzott a földi világtól
155. oldal
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!
A Köbaltás ember történetét, mint annyi sok másét, a véletlen indította útjára. Ez
a véletlen réges-régen esett meg velem, még gyermekkoromban, amikor egy szép
napon ráeszméltem, hogy én már tudok olvasni. Roppant nagy fölfedezés volt. Az
egymás mellé rakott betűk megelevenedtek előttem, és már nemcsak az
ábécéskönyvem szövegét, hanem mindent, de mindent el tudtam olvasni, ami a szemem elé került. Hogy, hogy nem, az első “valódi" könyv, ami a kezembe jutott,
egy vaskos ismeretterjesztő mű egyik kötete volt, s abban is az első cikk az
ősemberről szólt. Arról az ősünkről, akit ma “javai ősembernek" nevezünk. Egy
Dubois nevű holland katonaorvos találta meg koponyadarabját, alsó állkapcsa
töredékét, néhány fogát és mellcsontját a javai őserdőkben.
Néhány megsárgult, csupasz csont volt az egész lelet, és én a könyvben mégis ott
láttam nemcsak az egész koponya rajzát, hanem ennek a sok százezer éves
ősünknek arcmását is. Sokáig, nagyon sokáig nem tudtam megérteni, hogyan is lehetséges, hogy csak néhány csontdarabot találtak, és nekem a könyvben mégis az ősember koponyáját és arcát mutatják meg.
Ez a gondolat nem hagyott nyugodni, folyton vissza-visszatért, mígnem
megtudtam, hogy vannak tudósok, akiket görög szóval paleontológusoknak, őslénytantudósoknak, és paleoantropológusofcnak, ősembertan-tudósoknak
hívnak, mezeknek oly nagy a tudományuk, hogy egy-egy kicsiny ősállati vagy
ősemberi csontból képesek fölépíteni az ősállat vagy ember egész testét, külsejét.
Ez a tudomány oly titokzatos, rejtélyes, oly meseszerű volt előttem, hogy
megfogott, és soha többé nem engedett el. Micsoda pompás, izgalmas dolog is holmi csontdarabok után nyomozni, megtalálni, és azután megmutatni a világnak, hogy
egyszer, szinte megszámlálhatatlanul sok évszázad előtt milyen volt a maga
valójában az ember vagy állat, akiből vagy amiből nem maradt egyéb ezeknél a
korhadt csontocskáknál.
És ez a vonzódás a múló évekkel egyre inkább nőtt bennem. Már személyes ismerőseimnek éreztem az ősembereket, és ahogy gyarapodott a magam tudása, úgy próbáltam összerakni gondolatban a sok-sok képdarabkából életüket. Ekkor már
tudtam: életüket nem ismerhetem meg anélkül, hogy ne ismerném azt a környezetet, amelyben küzdöttek, fejlődtek; a vidéket, ahol tanyáztak, a körülöttük élő
növényeket, állatokat, de még az éghajlatot is, mert hiszen a Földön nem mindig olyan időjárás uralkodott, mint ma. Azután megtaláltam azokat a tudományokat, amelyek segítségemre siettek ebben a kutatásban. Lassan-lassan összebarátkoztam a
Földünk múltjával foglalkozó ősföldrajzzal, a paleográfiával (ezeknek a
tudományoknak a nemzetközi neve mind-mind görög); a geológia, a földtan
elmondta, milyen kőzetek alkották azokat a hegyeket, ahol az ősember vándorolt, és milyen talajból sarjadtak ki azok a növények, amelyek az ősnövénytannal
foglalkozó tudósok szerint eledelét szolgáltatták, s az ősállattan tudósai megmutatták, mifajta állatokkal viaskodott. Végezetül a paleoklimatológia, az őséghajlattan még
arról is beszámolt, hogy ekkor trópusi nap sütött-e rájuk, vagy jéghegyek tövében dideregtek-e.
AZ ÍRÓ UTÓSZAVA
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!
Ám nem egyfajta ősember élt, hanem sok-sok nemzedék követte egymást, míg a
mai ember kialakult. Mindegyik többet tudott, mint az előző, s másmilyen
környezetben pergette le éveit.
Önszántamból nem tudtam választani a sokfajta ősember közül, nem tudtam
eldönteni, melyiknek próbáljam megeleveníteni útját, hogy húsvér elevenségében
előttem álljon, s ismerjem nappalait, éjszakáit, életét és halálát.
És ekkor, amikor már több mint huszonöt esztendeje mögöttem volt az első
élményem az ősemberről, találkoztam Ge-Oggal, azaz nem is vele, hanem csak
finoman csiszolt kőbaltájával, mégpedig a miskolci múzeumban. Álltam az Avas
hegyen, s kezembe vettem egy szikladarabot, ugyanolyat, amilyenből
harminc-negyvenezer évvel ezelőtt baltáját pattinthatta, és bejártam Lillafüred fölött
a Szeleta-barlang mélyét, ahol egykor menedéket lelt. Akkor már kiásták tűzhelye maradványait is. Ott halmozódott előttem lakomáinak nyoma: a barlangi medve, a rettenetes barlangi oroszlán és a tarándszarvas csontja. Elmondták nekem, hogy
ennek az ősembernek kortársa volt a mamut, a gyapjas orrszarvú és annyi más, ma
már kihalt állat; elmondták, hogy a sorrendben utolsó európai jégkorszakban élt, rettenetes telek fagya kínozta, a hűvös nyarak napsugara sütött a fejére. Még
messze vándorútjainak, jövetelének ösvényét is követhettem az ásatásoktól,
leletektől szerkesztett térképen.
Végül pedig véletlenül ráakadtam a Széchényi Könyvtárban egy kicsiny füzetre,
amelynek nagy tudományú szerzője a Szeleta-barlang környéki kőzetekben talált virágpornyomokból megállapította, milyen fák lombosodtak, milyen növények,
virágok színesedtek a Bükkben a mi ősemberünk élete idején.
Minden adatom megvolt már erről az ősemberről, akit immár teljesen
magaménak éreztem, kiválasztottam a sok közül. Itt volt a maga kézzelfogható valóságában egészen közel, bármikor elérhettem egykori lakóhelyét, vadászterületét, próbálgathattam szerszámait, fegyvereit.
De még mindig képtelen voltam követni gondolatait, nem tudtam magam elé
képzelni egyéni életét; hogyan fogadta az előtte addig ismeretlen dolgokat, hogyan fejlődött fokról fokra kőkorszakbeli mivoltából a történelmi idők embere felé, mert
hiszen az utána következő embertípus már történelmi időnk embere volt.
AZ ÍRÓ UTÓSZAVA
Kapcsolódó szócikkek: Országos Széchényi Könyvtár
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!
Miközben pedig az járt állandóan eszemben, hol és hogyan foghatom meg ezt a
titkot, ősemberem emberi életének nagy titkát, hogy úgy alkothassam meg, amilyen
az minden valószínűség szerint a valóságban volt, kislányom másfél éves lett, és egy nyáron először került ki a városból falura, számtalan előtte ismeretlen csoda közé.
Láttam, miként ismerkedik meg állattal, növénnyel, neki addig rejtélyes, sőt
félelmetes dolgokkal, mint például az a kődarab, amit fölemelt, és a lábára ejtett, hogy végül ugyanezzel a kővel barackmagot törjön, és megdobálja az idegen kutyákat. Nemsokára úgy mozgott az új világban, mintha ott született volna.
Ez a kis emberpalánta, aki fölfedezte és birtokba vette a falu előtte addig
ismeretlen világát, szemléltető választ adott a régóta firtatott nagy kérdésre:
ősemberünk életének kérdésére, a hogyan és miért titkára. Hogyan élt, gondolkodott,
hogyan fejlődött, miként alakították a körülmények, és hogyan alakította ő a körülményeket… S bár pontosan tudtam, hogy mi, késői nemzedékek gyermekei,
készen, felhalmozva kapjuk előttünk élt embertársainknak évezredek során nehéz küzdelemmel szerzett tudását, tapasztalatát, s nem kell saját bőrünkön kipróbálni azt, amire egyszer már előttünk rájöttek, mégis, kislányomat nézve ráötlöttem, hogy mi magunk is ősemberként kezdjük, hogy végül azzá legyünk, akik vagyunk.
AZ ÍRÓ UTÓSZAVA
Hasonló könyvek címkék alapján
- Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok 97% ·
Összehasonlítás - Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben 94% ·
Összehasonlítás - Bogáti Péter: Az ágasvári csata 93% ·
Összehasonlítás - Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe 87% ·
Összehasonlítás - Dékány András: Kalózok, bálnák, tengerek 87% ·
Összehasonlítás - Gyertyán Ervin: Ítélet Hanoiban ·
Összehasonlítás - J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly 96% ·
Összehasonlítás - Fróna Zsófia: Démonok közt 96% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Abigél 95% ·
Összehasonlítás - Fehér Klára: Bezzeg az én időmben 95% ·
Összehasonlítás