A ​halál 1 csillagozás

Élni annyit jelent, megtanulni meghalni.
(Régi filozófusok mondása)

BEVEZETŐ

Kunt Ernő írta: „A mulandóság tudata megkülönbözteti az embert a többi
élőlénytől. Lehetővé teszi, hogy életét e visszavonhatatlan tény tudatában
alakítsa, s gondoskodjék utódairól. Ugyanez a tudat hatalmas szellemi
energiákat is felszabadít, amelyekkel éppen a vég ellen kísérel meg
védekezni az ember.
” Az állat az életéért küzd, az ember a haláltól fél. A születéstől,
mások szerint már a fogantatás pillanatától kezdve — hiszen az
anyaméhben a megszületés előtt is lehetséges a halál — „beindul minden
ember biológiai órája és visszaszámlál.” Abban mindannyian egyenlők
vagyunk, hogy meg kell halni. A kérdés csupán az, hogy mikor és milyen
körülmények között?

BEVEZETŐ

Orfeuszok vagyunk mindannyian, akik emberré válásunk, illetve
eszmélésünk óta Eurydikéért szüntelenül az Alvilágot járjuk, hasztalan. Az
ember általában nem tud belenyugodni a halálba és gyakran elkeseredetten
küzd ellene. Amint ezt már sok ezer éve a művészi ábrázolásokból is
láthatjuk, ebben a harcban rendre elbukunk, mégsem adjuk föl; mégsem
adhatjuk fel a csatát!
Meghalni? Nem, visszaszületni az anyaölbe, ahol sötét, meleg, puha
állapot van és nagy-nagy biztonság. Itt megszűnik minden? Nem tudjuk.
Csak halljuk újra az egykor elveszített szívdobbanást. Ahol egy anyai szív
ritmust dobol és van fül, amelyik ezt meghallja, ott nem lehet halál.

BEVEZETŐ

Mi az élet, és az egyén számára mikor kezdődik el? Ezekre a
kérdésekre épp úgy nem tudunk választ adni, mint arra, hogy mi a halál?
Ha az élet keletkezésére lesz magyarázatunk, a befejezésére talán
könnyebben kapunk. Polcz Alaine fogalmazta: "Az élet addig van, amíg
készen vagyunk a halálra, de hogy ennek a készenlétnek meddig kell
tartania, azt nem tudjuk megmondan.

7. oldal

Bármilyen különös, minden Élet, minden ember maga a Halál is.
Amikor egy újszülött világra jön, mint magban a csíra, életében már benne
lakozik a Halál, és az évek múlásával egyre nő benne. Halálunk előtt az
élet csupán egy vékony, rideg burok, amelyből egyszerre kikel igazi
lárvája: a Halál. Minden más elmúlik, s az egykori ÉN-ből egyedül ő
marad meg — rajta teljes diadalt aratva —, majd akár egy éjjeli lepke,
végleg elszáll. "Öregkorunk szükségképpeni velejárója, hogy a halál
jegyében élünk, annak célegyenesében.

7. oldal

A Halál nem egyszerre jön, mint egy kaszás, aki megérett kalászként
learat. Elbeszélünk egy mindennapi esetet. Fölszállunk a buszra a
végállomásnál és elindulunk. Néhány perc múlva megálló következik, ahol
eddigi utastársaink közül többen leszállnak. Azok vagyunk-e még, akik
voltunk, amíg velük utaztunk? Aligha! Az ő hiányukkal gördülünk tovább.
Megéltük a búcsú és elválás pillanatait. Életünk nélkülük kevesebb vagy
„más”
lett; meghalt a perc, amíg együtt voltunk, és többé soha vissza nem
hozható. Mennyire más leszek, ha azok közül száll ki valaki, akiket nagyon
szerettem, és kezdettől fogva „egy járműben haladtunk” velük.
Búcsúzunk az alkotástól, amelyet befejeztünk. Egy szobrot
ugyanúgy kifaragni, vagy egy beteget meggyógyítani még egyszer nem
lehet. Búcsúzunk ezernyi elpusztult sejtünktől, amely kiválik belőlünk.
Búcsúzunk alkonyatkor a Naptól, amely ha lebukott, vége a szorgos
napnak és ugyanabban a formájában többé vissza nem tér. Minden
pillanatban átélünk egy-egy
kis halált,
amely figyelmeztet bennünket:
készüljünk föl az életre, s ha igazán éljük, legyen nekünk könnyebb a halál!
A baj viszont az, hogy a halálra nem tudunk kellően fölkészíteni, mi
magunk felkészülni, és igazán meghalni sem! A „meghalnitudásnak”
tudománya és művészete van, amelyeket épp egy diadalmas élet során
kellene elsajátítanunk. A baj ott van, hogy nem tudjuk:
1.
MI A HALÁL?

"Örömmel élni, idejében meghalni

7-8. oldal

A halállal való foglalkozás tudománya a tanatológia, de vizsgálja az
orvosbiológia, élettan, pszichiátria és pszichológia, a jog, a teológia, a
filozófia, és még föl sem soroltuk az összes tudományágat.
Pontosan azt sem tudjuk eldönteni, hogy mikor áll be a halál.
Mindenki másként ítéli meg a jelenséget és valamennyi felfogásban van
igazság. "A természettudomány sem az élet, sem a halál kérdésére nem tud
választ adni. Mindössze önmagát magyarázza, hitelesíti."^Benedek István
orvosprofesszor, szakíró így fogalmazott:
„[…]a halál beálltának »pillanata« többnyire nem pillanat, vagy ha
mégis az, akkor sem könnyen rögzíthető[…J A neuronok nagyon kényes
jószágok, egy biológiai alaptétel szerint nyolc percnél hosszabb időt nem
bírnak ki oxigénellátás nélkül, ha tehát a légzés nyolc percnél tovább
kimarad, az idegrendszeri károsodás irreverzibilis (visszafordíthatatlan),
feltámasztásra nincs többé lehetőség.” Megjegyzi azonban, hogy e
kijelentés nem mindig takar valós helyzetet, "[…]magam is láttam kivételt
ez alól a szabály alól."** (Ismert például, hogy jég alá beszakadt gyermeket
kihúzva még 10 perc után is sikerrel járhat az újraélesztése. Ennek okát a
hirtelen lehűlt: hibernált test magyarázhatja.) R. A. Moody halálközeli
élményt jegyzett le egyik vallomástevőjétől: „így beszél egy férfi, aki
altesti műtétje közben 20 percig halott volt […]” — írta.

8. oldal

A legnagyobb gond, hogy a halál megállapítására ezideig sem
megfelelő műszerünk, sem vizsgálati módszerünk nincs. A legjobb lenne
hiteles élménybeszámolót meghallgatni, de Epikurosz azt állította, hogy
"[…]a halálhoz tulajdonképpen nincsen semmi közünk[…], mondván, hogy
amikor mi vagyunk, akkor még nincs jelen a halál, amikor viszont a halál
már jelen van, akkor már nem vagyunk mi."'" "[…]az élmény olyan ember
beszámolója, aki életben maradt. Jaspers szerint a halál soha sem lehet
élmény, mert akinek valamilyen élménye van, az él.
Magyar Imre belgyógyász professzor így fogalmazott: "Az ember a
halált nem szívesen fogadja és ezért talán nem is ismerif…] A halálra
vonatkozólag azonban nincsen empátia, mert senkinek sincsen szubjektív
élménye a halálról."'^ Andor Miklós szerint, "Ahogy nincs egyforma élet,
úgy nincs azonos halál. A halál térben és időben egyedi törlénés[…]

9. oldal

Az emberi holttesttel való manipuláció ősi eredetű, a mumifikálás, a
tetem megtartása a túlvilági élet számára, a halál egyfajta elutasításának
szándékaként, az ókortól kezdve gyakorlat. Mumifikáltak az ókori
Egyiptomban, Kolumbusz előtt az inkák birodalmában, a XV. századi
Páriszban, F. Villon korában a kiásott hullákat a temető falának
támasztották száradni; de találtak és kiállítottak a természeti adottságok
következtében, magas hegyeken, forró homokban és láp iszapjában
mumifikálódott tetemeket is.
Ma, amikor lehetőség nyílt arra, hogy a család a halottjának hamvait
urnában hazavigye, a földi maradvánnyal tovább folytatódik a
„manipuláció”. Ez az állatvilágban, ahol a halál és túlvilág fogalmai
hiányoznak, ismeretlen, csak az emberre jellemző, és fennmaradásunk
utolsó pillanatáig megmarad.

146. oldal

Befejezésül annyit még el kell mondanunk, hogy a halálközeli
élmények fő elemeként jelentkező Fénylény víziójában nem kell
kételkednünk. Nem valószínű, hogy minden nagy vallás „kitalálja”
magának és valamennyi túlélő „mesélne”. Arról van szó, hogy az
idegélettani kutatások a jelenséget még nem vették célba. Nem tudunk rá
elfogadható, tudományos magyarázatot adni, hogy az oxigénhiányban,
illetve széndioxid fölhalmozódásban „szenvedő” agysejtekben hogyan
váltódik ki egy belső fényesség észlelése. Ha a jelenséget pedig — mint azt
K. Ring állította — „tökéletesen normális tudatállapotban” éiték meg,
egyelőre még föltételezésünk sincs a magyarázatára.

139. oldal