Nagy ​paulóskönyv 2 csillagozás

Alapismereti lexikon
Szentgyörgyi József: Nagy paulóskönyv

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
AKG, Budapest, 1999
204 oldal · ISBN: 9638328932

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Terbócs_Attila>!
Szentgyörgyi József: Nagy paulóskönyv

Annyira feszesen szerkesztettnek nem érzem ezt a kötetnyi mozaikot, mint a korábban ez ügyben megszólaló molytárs, de határozottan műgonddal összeállított szöveg, ami mégsem kimódolt. Elképesztően szellemes szösszenetek, mondatok és nyelvi játékok. Egyediek. Úgy egyediek, hogy a javuk kapásból adódó, mondhatni elemi gondolat, ám valahogy mégsem jutottak soha eszembe, mégsem jutottak el hozzám legalább aranyköpésként, pedig egy időben furtonfurt ilyeneken treníroztam az agyam. Talán ez a számomra ismeretlen, és mint megértettem, kilenc éve halott Szentgyörgyi zsenije.

Vagy ez például:
– Mire következtet a következő mondatból? – tette föl a kérdést a vizsgabizottság elnöke. – „Helyenként csak 30–50 méterre lehet ellátni.”
– Hát kettőre is… Egyrészt, hogy rossz az ellátás, másrészt, hogy jó a közellátás – válaszolta rövid gondolkodás után Paulo, de nem engedték át.

Vagy a közös magyar–japán gyökereket bizonyító levezetés:
Tokyo – Kyoto = Budapest – Pest-Buda

Hogy nem jutottak ezek nekem az eszembe??? A helyesírás-kritikai meglátásai pedig külön kedvenceim (lásd Feminimalisták címszó).

1 hozzászólás
Varga_Bennó>!
Szentgyörgyi József: Nagy paulóskönyv

Szenzációsan jó, gyakorlatilag egy humor(al)ista komplett életművének is megfelel, ritka szigorúan van szerkesztve, az ismeretes szerkesztői eljárással ellentétben szinte csak tiszta búza került bele, ocsú[?] alig. Méltó lenne igencsak az alapos és széles körű megismerésre és ünneplésre. Szentgyörgyi-Pauló egyéb életművei mellett a mű tanúsága szerint nem egy burokban maradt humorista volt, hanem egy minden tekintetben kifejlett, olyannyira, hogy az iparág profi művelői közt nem egy hasonló kezdeményekkel sem büszkélkedhet. És amint az lenni szokott tálentumos művekkel, egyszersmind kor- és társadalomrajz, ál- és valódi esszékezdeményekkel, műfaji paródiákkal, leszűrt és szűrést nem igénylő bölcsességekkel. :) Csak azért kap öt csillagot, mert több nincs. Isten nyugosztalja az Elcserélt Királyfit és Leányálmot.


Népszerű idézetek

Röfipingvin P>!

Használati útmutató
Kedves Olvasónk! Ha e sorokat olvassa, ez azt jelenti, hogy Ön jól választott: olyan könyvet választott Ön, amely hiányt pótol, és jogos igényeket elégít ki. (Sőt nem kevés jogtalant is.) Kutatógárdánk többéves megfeszített munkával olyan szerkezeti megoldást dolgozott ki, amely lehetővé teszi Önnek, hogy Ön bárhol elkezdhesse e mű olvasását. Mondanunk sem kell, hogy erre nagy gondot fordítottunk az Ön kényelme érdekében, mint használat közben tapasztalni fogja Ön. Kötetünkben mintegy negyvenötezer szó, körülbelül százezer szólás és kifejezés, állandósult és alkalmi szókapcsolat, kötő- és indulatszó kapott helyet, melyekhez az egyéni ízlésnek megfelelően 12 db módosítószót is mellékeltünk. (Külön csomagban.) A szavakat a viszonylag kisebb helyigényű lakótelepi otthonok bérlőinek érdekeit is figyelembe véve, az ún. „Radnóti-metódus” szerint, szigorúan ellenőrzött kézi gyártósoron sort sor alá tapogatva, közvetlenül egymás mellett, de szóközökkel és a központozás legkorszerűbb eszközeivel egymástól jól áttekinthetően elhatárolva bocsátjuk az Ön szíves rendelkezésére. A vastag betűs kiemelések azt jelentik, hogy azok fettel vannak szedve, míg a vékony, dőlt betűvel írt szavak arra utalnak, hogy azok meg kurzívval.

Előszó

Varga_Bennó>!

… nem mindennapi volt az a hétköznapiság.

146. oldal (Philémon és Baukisz-szócikk)

Terbócs_Attila>!

Dobog Egy pampaszéli temetőnél álltak meg a nagy menekülésben. Winettou a földre tapasztotta napszítta, környezetbarát arcát, és megfeszített füllel hallgatózni kezdett. Kisvártatva fölegyenesedett.
– Lódobogást hallok! – mondta jelentőségteljesen.
Paulo elhúzta a száját. – Úgy látszik, megint élve temették valaki mellé a lovát.

34. oldal (1999)

Terbócs_Attila>!

előtt, Napirend „…és a női hadtest felállításakor javasolta, hogy a nők – mégiscsak anyáink, feleségeink, nővéreink, húgaink, anyósaink, unokanővéreink, nagyanyáink, távoli rokonaink és ismerőseink, más most hirtelen nem jut eszébe, illetve elnézést, de még az ismeretlenek is – szóval hogy a nők ne vegyenek részt fegyveresen a harcokban, inkább alakítsanak belőlük egy úgynevezett »demoralizáló« vagy »destruáló« hadosztályt (neki mindegy, ebbe ő nem akar beleszólni), amely közvetlenül a támadó ék előtt haladva végigjárja az ellenség állásait, és felhúzott orral, lebiggyesztett ajakkal fitymáló és pikírt megjegyzéseket tesz mindenre és mindenkire, de különösen a rendre és a tisztaságra. Az íly módon felpuhított ellenség ezután már könnyűszerrel felmorzsolható, ezt személyes tapasztalatából meri állítani, huszonegy éve nős ember, köszöni képviselőtársai türelmét, és tisztelettel kéri javaslata támogatását.” (Paulo felszólalásaiból. Parlamenti jegyzőkönyv; memorandum. Országgyűlési Könyvtár.)

36–37. oldal (1999)

Terbócs_Attila>!

Paulót világéletében a tudományos gondolkodás jellemezte. Egyszer például, miközben a Sánta Balogék szilvafájáról zuhant lefelé, azzal vigasztalta magát, hogy mivel bolygónk felületének hetvenöt százalékát víz borítja, jó esélye van rá, hogy valamelyik tengerbe pottyan. […] Teóriáját járógipszben töltött hat hete alatt a legképzettebb elmék sem tudták megcáfolni.

178. oldal (1999)

Terbócs_Attila>!

A medvevadászat után másnap jó hangulatú hajtóvadászatot rendeztek, amelyen Paulónak sikerült egyetlen jól irányzott kapáslövéssel tűzben rogyasztania egy kapitális, 108 kilogrammos példányt, melynek (egyik csücskétől a másikig mérve) huszonkilenc centiméteres bajsza volt, és nyolc neveletlen kis árva maradt utána.

179. oldal (1999)

1 hozzászólás
Terbócs_Attila>!

bombázás, Szőnyeg- (Vázlatpontok egy készülő könnyes-mosolygós novellához) …nem, az nincs kiégetve, az még a szőnyegbombázáskor… Nagyon ki voltak rúgva a szőnyegekre, az ember ma sem érti… Ezerötszáz méterről képesek voltak egy kétszer másfeles magyar perzsát eltalálni, tetszik látni, félelmetes volt… Azt a bokharát egy zuhanóbombázó dobta az erkélyünkre, ez is hozzátartozott… Így éltünk… Hála érte a magasságosnak, hogy akkoriban még nem létezett szőnyegpadló, nem is tudom, mi lett volna… Sose mentünk le az óvóhelyre, inkább hagytuk, hogy a fejünkre rázzák, nem bírtuk azt a zsúfoltságot… Csak a kínai selyemszőnyegeket, azokat nem bírtam megszokni soha… Igen, a faliszőnyegek megmaradtak, mert azok csak minimális célpontot kínáltak… Tetszik tudni, hogy úgy élivel… Viszont nem lehetett alájuk söpörni a halottakat… Paulo bácsi is itt hevert három napig, már kezdett büdösödni, mikor kiderült, hogy csak alszik…

27. oldal (1999)

2 hozzászólás
Terbócs_Attila>!

fájni, Nem fog – Nem fog fájni – mondta magabiztosságtól határozott hangon a fogorvos.
– Tudom – artikulálta felpeckelt szájjal Paulo –, de nekem sem?

47. oldal (1999)

Terbócs_Attila>!

„Paulónak a feje oda volt nőve a hajához, s midőn idősödvén kopaszodni kezdett, erősen tartott tőle, hogy ha az utolsó szál haja is kihull, ő földre zuhan.” (Szentgyörgyi: Mit kell tudni Paulóról? Room Publishing House, San Paulo, 1993.)

62. oldal (1999)

Terbócs_Attila>!

Most mit izgul, mondja? Maga is tudja, mennyien meghaltak már, és eddig mindenki kibírta.

84. oldal (1999)


Hasonló könyvek címkék alapján

Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában és más történetek
Romhányi József: Nagy szamárfül
Ella Steel: Öröm a köbön
Bucsi Mariann: Érintés
Anne L. Green: Titkok előszele
Anne L. Green: A tűzzel játszol
Anne L. Green: Elfojtott indulatok (novella)
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Ruby Saw: Shell Shocked