Pedig ​olyan szépen éltek 699 csillagozás

Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy „Mari, fiam”. Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?

Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin főmunkatársa. Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg.

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Libri, Budapest, 2020
188 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634338390
>!
Libri, Budapest, 2018
188 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634333616
>!
Libri, Budapest, 2018
192 oldal · ISBN: 9789634335122

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Nyilánszki Mari


Kedvencelte 82

Most olvassa 42

Várólistára tette 316

Kívánságlistára tette 314

Kölcsönkérné 10


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Nyers, durva, lelketlen, közönséges – ezek jutnak eszembe Szentesi harmadik kötetéről. Egyáltalán nem talált el „Mari fiam” története. Se a stílus, se a cselekmény nem mozgatott meg bennem semmit. Csak elolvastam ezt a kisregényt és ürességet éreztem. Számomra a főhős kétdimenziós, a mellékszereplők pedig még sematikusabbak. A történet dióhéjban annyi, hogy egy lány felcseperedik és a sanyarú gyerekkora után egy unalmas családi életbe kerül. Csak sodródik unottan, beletörődően. Történnek vele „dolgok”, de mintha csak szellemként létezne. Olyan mintha nem tudná mire is vágyik igazán, mintha nem tudná, hogy kell szeretni és hogy kell szeretve lenni.
De csak mintha… Mert én ezt a történetet sajnos nem hittem el, és ez az író hibája. vagy csak nem én vagyok a célközönség? Maga az alapötlet jó és a könyv jól is elsülhetett volna… de a főhős személyisége és indíttatása számomra értelmezhetetlen és logikátlan. Néha felhorkantam, máskor csak hümmögtem, aztán volt amikor már kínomban nevettem. A vége ráadásul totál befejezetlen. Csalódás!!!

20 hozzászólás
Málnika >!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

”De én nem vagyok boldog, én nem tudom, hogy kell boldognak lenni. Én csak eljátszani tudom. És még a tettetésbe is beleszédülök.”

Szentesi Éva könyve nem éppen egy leányregény, brutális őszinteséggel mutatja be a vágyott esküvő, a bézs színű ház, a gyerekek és az erőszeretettel mutogatott boldog, családi fotók mögött gyakran rejlő valóságot. A regényben szereplő „pedig olyan szépen éltek” családok sajnos korántsem csupán a fikció teremtményei, ugyanis mind itt élnek köztünk. A szüleink, a barátaink, a munkatársaink, vagy éppen a celebek házasságai köszönnek vissza a lapokról, egyáltalán nem kozmetikázva. Emellett a bemutatott kapcsolatokban nagyon élesen megjelenik a nők alávetett szerepe, míg az egyes társadalmi rétegek világa is kiválóan elevenedik meg a lapok közt.

Már az indítás rögtön arcul csap, igaz, eleinte olyan istenem, de szörnyű ez módon, ám ahogy egyre inkább betekintést nyerhetünk a főhős, Mari életébe és gondolataiba, elkezdi bevonni az olvasót ez a kőkemény történet. Mari fiamnak, ahogy édesanyja szólítja, alapélménye a szeretetlenség, ezt viszi tovább saját kapcsolataiba is. A gyerekkori családi légkör jelentősen rányomja a bélyegét további sorsára, egyszerűen képtelen elhinni, hogy ő szerethető, és emiatt azt sem tudja, hogyan is kell szeretni. Miközben a saját eszközeivel próbál boldogulni, a körülötte lévők kapcsolati problémáiba is betekintést nyerhetünk. Nem egyszerű olvasmány, amely rövid, elgondolkodtató mondataival és a négy fal közé történő betekintésével garantáltan sokáig velünk marad.

pannik>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Irtózom a könyv teljes tartalmától, majdnem minden szereplőjétől, az érzéseiktől, a nyelvezettől, a történésektől.
Szentesi Éva nyersen fogalmaz, sokat káromkodtatja szereplőit és csupaszon tárja elénk ezt a beteges világot, amiben a szülői szeretet csak vágyálom. Főhősének, Mari fiamnak, nincs egyetlen élménye sem amire vágynék, amivel azonosulni tudnék. Szánni és együttérzeni próbáltam, de nem nagyon ment. Igazából csak ez az irtózat maradt a könyv után.
A történet üzenete nem világos számomra, nem tudom mit akar az írónő mondani. Igazából nincs tanulság, mutat néhány tragikus sorsot, várnánk a katarzist, hogy Mari fiam megfordítja az életét és ő majd másként csinálja, de nem. Nagyon nem. Ez pedig nyomasztó. Igazából minden ami történik vele nyomasztó, az egész könyv is az. A gyerekkora, az első szexuális élménye, a házassága, a gyermekének születése és minden más is, mind mind valahogy a kezdetektől egy kisiklott szerelvény ámokfutása. Egészen a könyv végéig, ahol anyja őszinte vallomása nem mond ugyan sok újat (sejthettük ezt, hiszen ott volt a sorok között végig), próbálja keretbe rakni a történetet de ez semmilyen enyhülést nem hoz se nekünk se Marinak.
A pesti, pontosabban budai, menő élet részletei is realisztikusak, elképzelhetőek. Bár az, hogy csak és kizárólag szarházi emberek lehetnek gazdagok vagy fordítsuk meg a dolgot: a gazdagok mind szarháziak, na ezt nem tudom elhinni vagyis hiszem, hogy nem így van. Amivel meg egyáltalán nem értettem egyet, az Szentesinek Mari által kimondott erőteljes következtetése, miszerint Krisztikének, a Colosnak és a többieknek nincs választása. Ezzel nem tudok egyetérteni, mindenkinek van választása, az más kérdés, hogy ha nem a bőre alatt is pénz van pasit választják akkor az élet más tekintetben ugyan, de keményebb lesz, a bejárónők, kertészek, házvezetőnők, dadák és társaik helyett lehet, hogy maguknak kellene elvégezni a munkát. Csak hogy ez bizony fárasztó és melós. Inkább egy „kis” verés a frusztrált, pénzszerző alfahímtől minden héten, valamint a testnyílások korlátlan használatának engedélyezése amikor arra az alfahímnek igénye van, cserébe a kacsalábon forgó budai palotáért, az „álom” életért és a korlátlan bankkártyahasználatért.
Mindenki maga dönt, van választás, és ha az ember döntött, akkor azt hiszem ide illik a könyv stílusához abszolúte illeszkedő mondás, hogy aki elmegy k….nak, ne sírjon ha d…ják.

9 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Szentesi Éva könyve vegyes érzéseket ébresztett bennem. Főhőse, Mari, aki az anyjának mindig csak Mari fiam volt, sohasem kislányom, szeretet és figyelem nélkül nőtt fel, szülei zűrös kapcsolata, anyja szeretetének a hiánya, apja alkoholizálása, rossz, elhanyagolt életmódjuk következtében egy olyan lány vált Mariból, aki ennek a gyerekkornak egész életében magán viselte a nyomát, sőt, emiatt az indítás miatt az egész élete vakvágányra került.

Egyrészt nagyon elgondolkodtató a téma, a cselekmény, mert minden bizonnyal nagyon sokan élnek úgy, hogy azt gondoljuk, hogy „jaj de szépen élnek”, mindenük megvan, milyen szép család, de közben nem látunk a falak mögé, nem tudjuk, hogy mi zajlik a családon, a kapukon belül, másrészt nagyon bosszantó, hogy Mari, aki ilyen körülmények között nőtt fel, ilyen rossz tapasztalatokat szerzett élete során, nem rendelkezik annyi ambícióval, hogy életét jó irányba terelje, segítsen magán, vagy segítséget kérjen, keresse az utat a valódi boldogsághoz.
Egy ilyen megrázó, nehéz, kemény élet esetében szívesebben olvastam volna részletesebben az érzelmekről, az eseményekről, a szereplők gondolatairól, bár értem én, hogy mit akart Szentesi Éva mondani, de ha jobban beleteszi Marit a történetbe, talán én szeretni tudtam volna, ha már más nem szerette.

Ha nem ilyen nagy ugrásokkal haladunk a könyvben, talán közelebb kerülhetünk Marihoz, és még talán megértés és némi szimpátia is felmerül bennünk, bennem. Így csak sajnáltam és azt gondoltam, hogy bizony mégis tehetett volna valamit.

A könyv nyers és kíméletlen, szókimondó és őszinte, határozottan „szentesiévás”.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/03/szentesi-eva-pedi…

robinson P>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Meglepően jó volt, magasan jobb, mint vártam. Mindent azért nem lehet, nem kéne ráfogni a gyerekkora, bár tény, hogy maghatározó. A különböző társadalmi rétegek bemutatása kimerült a sablonokban, de hatásosan működött. Kissé lezáratlannak éreztem, bár a dunántúli rész jó végszó a múltra. Tetszett, kis ráfordítással talán még többet kihozhatott volna belőle. A borító remek lehetne, ám Tóth Krisztina már évekkel ezelőtt ellőtte ezt a poént. Így egy erős utánérzés csupán.

IrodalMacska P>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Szentesi, ezt elkapkodtad!

A magyar valóság nemcsak a tartalomban, hanem sajnos a kivitelezésben is megjelent: rövid, kompakt könyvecske, pofán vágós tartalommal, pont annyi, amennyit egy lustább, olvasni különösebben nem szerető, de „azért a Szentesire én is kíváncsi vagyok, mert kultúrlény vagyok ám” típusú emberke is kiolvas. Még legalább 100 oldal, egy kis finomhangolás és lazán kedvenccé vált volna.

Értem én, hogy Szentesi szókimondó, trágár, ez meg itt a keserű valóság, de kevesebb káromkodással is átjött volna a lényeg. Nem vagyok álszent, van az úgy, hogy az angol kisasszonyos jelmez lecsúszik az ember lányának a vállán, de ez szükségtelenül sok volt.

Szentesi vitt bele egy kis politikát, korrupciót, abszolúte beazonosítható, agyatlan hírességeket, mocskot, nyomort, csillogást, gazdagságot, családon belüli erőszakot, alkoholizmust, gyermekkori lelki nyavalyákat, de pont az apró mellékszálak maradtak ki, amik segítettek volna kerek egésszé összefogni a kirakós darabkáit. Jó lett volna Mari szüleinek (főleg az édesanyjának) a gyermekkoráról megtudni valamit, spoiler.

Voltak a könyvben figyelmetlenségek is, spoiler.
Minden túl gyorsan történt, Szentesi ledarálta a lényeget, a végén kicsit lelkizni is akart, de az sem volt az igazi, addigra már teljesen másról szólt a regény.

Az alapötlet nagyon jó volt, de a kivitelezés nem hozta a várt katarzist.

A könyv tanulsága viszont valóban megfontolandó: a kényelmes, kedves élet nem egyenlő a boldogsággal. Nagy bátorság kell a változtatáshoz, de azt is fel kell tudni ismerni, hogy a változás nem mindig egy lépcsőben történik.

>!
Libri, Budapest, 2018
188 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634333616
3 hozzászólás
Kovaxka P>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Fontos és húsbavágó téma, olvasmányos stílus, lóugrásban haladó cselekmény. A szeretetlenséget és ennek továbbgyűrűzését sokkal jobban megírta Tóth Olga a Csupasz nyulakban. Elpocsékolt lehetőség, rövidre fogott, felszínes, ítélkezős írás. Sajnálom. Pedig olyan erős könyv lehetett volna.

7 hozzászólás
Kókuszka>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Siralmas, sivár képet fest a társadalomról, a nőkről, akiknek a mentőöv csak a férfi. A nők helyzete valóban ellentmondásos korunkban, de ez ilyen formában sarkosítva van. A mi Nyilánszki Marink nem a munkában szeretne előbbre jutni, elveszik az önsajnálatban. A gyermekkori traumák, szeretet nélküli családban felnőni biztos mindenkiben nyomot hagy, de ha erős a személyiségünk, szembe tudunk nézni démonainkkal. Mari azonban más személyiség, számára a férfi a kivezető út.
Várjuk a szerelmet. Várjuk az esküvőt, a bézs színű házat, a gyereket. Aztán a gyereket megfésüljük, magunk mellé állítjuk, képeket készítünk, és a csodálatos fotókat kirakjuk a nappalina, hogy amikor majd átjönnek az emberek, mindenki bennünket irigyeljen, és azt mondják: de szép család. Aztán, amikor hazamennek, elmondják az ismerőseiknek, hogy ezek milyen szépen élnek.
Mari a vályogházból eljut a felső tízezer világába, ahol a kiváltságosok, kormányközeli emberek élnek, a boldogság elkerüli, de végre megmozdul benne valami.
Az írónő a reménytelen, lehangoló világát nem tudja feloldani, de remélem az volt a célja, hogy mi viszont gondolkodjunk el róla, mi nők vegyük kezünkbe saját sorsunk irányítását a társadalom minden szintjén.

3 hozzászólás
kvzs P>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Ez most odavágott. Sejtettem, hogy nem egy érzelgős, romantikus, könnyed regény lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire nyersen az arcunkba tolja. Hogy mit is? Egyrészt a mai magyar valóságot. Ami egy darabig, bizonyos nézőpontokból lehetne az átlag boldogságkereső lány/felső tízezer bemutatása is, de összességében mégis nagyon a mienk. Másrészt azt, hogy mennyire a szüleink vagyunk. Hogy hiába akarjuk jobban, vagy csak máshogy csinálni, ugyanazokat a köröket futjuk generációkon keresztül újra és újra. És megdöbbentő látni, hogy hiába indul el valaki a szüleitől teljesen eltérő úton, a megszokott mintái miatt végül ugyanott köt ki, mint ők.
Nem tökéletes a könyv. Van amikor elnagyolt, van amikor sablonos, de összességében nagyon hatásos. Ide nekem a Szentesi többi kötetét is!

2 hozzászólás
Pandalány P>!
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

A könyv minden lapjáról árad a kilátástalanság és a szomorúság.
Ki se kell nyitni a könyvet, már a borító sugallja, hogy mennyire egyedi darabot tart a kezében az olvasó. Lehet elemezgetni, boncolgatni a borítót, hogy vajon miért épp ló és miért nyúl. Ki mit lát bele. De azért persze csak nyissátok ki és ismerkedjetek meg Ti is Nyilánszki Marival! Alapvetően a könyv fikció, azonban ahogyan Éva elmondta a könyvbemutatóján, tulajdonképpen ez egy olyan történet, ami hazánkban létező társadalmi problémát vonultat fel. Mari története szembejön veled az utcán, bárhol a városban.
Számomra nagyon-nagyon rossz érzés volt azt olvasni, hogy ez a lány mennyire egyedül van, mennyire nem találja a helyét és csak sodródik az árral. Annyira szerettem volna, hogy jobbra forduljon minden körülötte, és ne vigye el a pénz gátlástalan világa rossz irányba. Az önbizalomhiány és a szeretetlenség a lehető legrosszabb párosítás és sajnos Marinak mindkettőből kijutott.
Borzalmas belegondolni, hogy hazánkban vajon mennyi Mari élhet, mennyien vannak, akik keresik a talajt a lábuk alatt és lehet, hogy soha nem találják meg. Nincs kibe kapaszkodni, nincs mire támaszkodni, egyedül vannak. Hiába a csili-vili kirakatélet és budai villa.
Bővebben:
http://pandalanyolvas.blogspot.com/2018/11/szentesi-eva…


Népszerű idézetek

DreamCatcher>!

Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit.

188. oldal

Pandalány P>!

Én egyébként előírnám az összes szülőnek, hogy szeresse a gyerekeit.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nyilánszki Mari · szeretet
1 hozzászólás
Málnika >!

Szeretem, de nem annyira, hogy teljesen hagyjam magam meghülyíteni. Anyám óta tudom, hogy egyik férfi sem ér annyit.

145. oldal

Pandalány P>!

Egy kő vagyok, amit ha meglöknek, gurul. Egy kő vagyok, amit nem lehet szeretni, ami igazából nem is igényelte sohase, hogy szeressék. A kőnek nincs szüksége ilyesmire.

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nyilánszki Mari
salalalala I>!

Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nyilánszki Mari
Pandalány P>!

Lenyomatok vagyunk.
De nem maradunk itt örökre.

187. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Milyen vicces ez, és milyen szánalmas is egyben. Egész gyerekkoromban az erőszakos apámtól rettegtem, és az volt az álmom, hogy majd egy kedves és édes férjem lesz, aki tisztességes velem, aztán amikor megkaptam ezt a jó és tisztességes férjet, eldobtam magamtól, és lecseréltem egy olyanra, mint amilyen az apám is volt.

142. oldal

2 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!

Én egyébként előírnám az összes szülőnek, hogy szeresse a gyerekeit. Aki nem így tesz, attól meg rendesen elvenném.

31. oldal

geszti>!

Egy pillanatra elhittem, hogy bizonyos dolgokkal majd be lehet tapasztgatni azokat a lyukakat, amelyek a boldogságom falán tátonganak. De házzal, kocsival, kutyával, kerttel, nagy káddal meg illatos ágyneművel nem lehet befoltozni egy életet. Lehetetlenség.

105. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság · Nyilánszki Mari
salalalala I>!

Az életben a dolgok nem egyértelműek. Még a szerelem sem egyértelmű, pedig legalább a szerelemnek annak kéne lennie.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem

Hasonló könyvek címkék alapján

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Deirdre Riordan Hall: Sugar
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Baráth Viktória: Az igazság nyomában
Ittzés Laura: Nyolc perc
Lisa Heathfield: Papírpillangók
Leiner Laura: Bízz bennem
Brittainy C. Cherry: Tűzeső
Francesca H. Nielk: Daniel