Szentesi, ezt elkapkodtad!
A magyar valóság nemcsak a tartalomban, hanem sajnos a kivitelezésben is megjelent: rövid, kompakt könyvecske, pofán vágós tartalommal, pont annyi, amennyit egy lustább, olvasni különösebben nem szerető, de „azért a Szentesire én is kíváncsi vagyok, mert kultúrlény vagyok ám” típusú emberke is kiolvas. Még legalább 100 oldal, egy kis finomhangolás és lazán kedvenccé vált volna.
Értem én, hogy Szentesi szókimondó, trágár, ez meg itt a keserű valóság, de kevesebb káromkodással is átjött volna a lényeg. Nem vagyok álszent, van az úgy, hogy az angol kisasszonyos jelmez lecsúszik az ember lányának a vállán, de ez szükségtelenül sok volt.
Szentesi vitt bele egy kis politikát, korrupciót, abszolúte beazonosítható, agyatlan hírességeket, mocskot, nyomort, csillogást, gazdagságot, családon belüli erőszakot, alkoholizmust, gyermekkori lelki nyavalyákat, de pont az apró mellékszálak maradtak ki, amik segítettek volna kerek egésszé összefogni a kirakós darabkáit. Jó lett volna Mari szüleinek (főleg az édesanyjának) a gyermekkoráról megtudni valamit, spoiler.
Voltak a könyvben figyelmetlenségek is, spoiler.
Minden túl gyorsan történt, Szentesi ledarálta a lényeget, a végén kicsit lelkizni is akart, de az sem volt az igazi, addigra már teljesen másról szólt a regény.
Az alapötlet nagyon jó volt, de a kivitelezés nem hozta a várt katarzist.
A könyv tanulsága viszont valóban megfontolandó: a kényelmes, kedves élet nem egyenlő a boldogsággal. Nagy bátorság kell a változtatáshoz, de azt is fel kell tudni ismerni, hogy a változás nem mindig egy lépcsőben történik.