Hamvaimból 366 csillagozás

Szentesi Éva: Hamvaimból

Ki ez a vagány csaj, aki lazán bemutat a halálnak, kétszer is megnyeri ellene a csatát, és aztán arra teszi föl az életét, hogy felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára?

„Te vagy a felelős a saját testedért!” – mondja. Már eddig is nagyon sok nő életét mentette meg azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a saját történetével. Bármelyikünkkel megeshet, amit átélt. Akik elolvassák ezt a megrendítően őszinte könyvet, és tesznek is önmagukért valamit, nagyon sok fájdalomtól megkímélhetik magukat, ha komolyan veszik az üzenetét. Ebben a könyvben végigkövethetjük Szentesi Éva gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog… és nem ereszt. Igazi. Élő. Példa.

„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.”

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Athenaeum, Budapest, 2023
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632931593
>!
Athenaeum, Budapest, 2019
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632931593
>!
Athenaeum, Budapest, 2016
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632931593

1 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 24

Most olvassa 23

Várólistára tette 128

Kívánságlistára tette 139

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Szentesi Éva Pedig olyan szépen éltek című könyve nem igazán tetszett, viszont mindenképpen adni akartam egy esélyt, hogy megismerhessem azt a Szentesi, aki azokon a borzalmakon keresztülment. Az igazi Szentesit, aki magáról írt, a saját életéről, őszintén, kendőzetlenül.
Bevallom, engem a könyv elolvasása előtt évekig zavart az, hogy minden létező felületen csak a rákkal való küzdelmei kapcsán lehetett hallani róla. Nem igazán a pozitív dolgokat kapcsoltam emiatt a személyéhez. Viszont ennek a könyvnek a tükrében mindent megértettem. Az ő útja ez kellett, hogy legyen: hogy taníthasson, hogy utat mutathasson és erőt adjon. Örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, és biztosan sort kerítek majd a legfrissebb írására is, melyben egy újabb kihívást mutat be az életéből. A legfontosabbat utoljára hagytam, köszönöm Szentesi!

>!
Athenaeum, Budapest, 2016
168 oldal · ISBN: 9789632935645
1 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Megrázó volt Éva írása, pedig azt gondolom, hogy sokkal többet szenvedett, mint amennyibe beavatott minket, lelke legmélyebb bugyraiba nem engedett be bennünket, mert egy erős nő, aki becsapta a halált, közel engedte magához, majd elhitette vele, hogy ő győzött, aztán életre kelt, mint egy gyönyörű főnix. Na jó, nem volt egyből gyönyörű és erős, küzdenie kellett és szenvednie, kibírhatatlan fájdalmakkal küzdött, de erős élni akarása, a szerencse és az orvosok segítettek küzdelmében, a családtagjai végig mellette álltak, kapcsolatai magasabb szintre emelkedtek, megismerte az igazi szeretet erejét.

Megmutatta, hogy látjátok, így kell ezt csinálni, nem összeroskadni, engedni, hogy szeressenek, hogy segítsenek rajtunk. Bebizonyította, hogy a lehetetlen, reménytelen helyzetből is ki lehet jönni. Ha a szerencse is az ember mellett van, időben rátalálnak a benne bujdosó betegségre, akkor kevesebb fájdalommal jár. Az ijedtséget, a kétségbeesést senki nem ússza meg. Ha az ember találkozik vele, akár csak egy rövid időre is, számot vet életével, gondolkodik, hogy miért… Nem tudom, hogy megtalálja e mindenki a választ….
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/05/szentesi-eva-hamva…

5 hozzászólás
gumicukor>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Elképesztően nagyot csalódtam ebben a könyvben. Nagyon szeretem Éva netes írásait, főleg a stílusa és a témái miatt. Először a style.hu-n találtam rá a méhnyakrákos kampányára (Egyedül te vagy felelős a testedért!), és arra az ominózus Fuck you cancer! feliratú képére. Azonnal megfogott, minden szinten, és folyamatos olvasója lettem az írásainak. Az igaz, hogy a novellaszerű történeteit nem szerettem.

Pontosan a méhnyakrákos írásai miatt gondoltam, hogy ez a könyv telitalálat lesz nálam. Aztán elolvastam, és annyira mérges vagyok Évára. Miért kellett ezt a szemetet kiadni? Semmi másról nem szól, csak a netes írásainak az összegyűjtéséről és közé rövid tőmondatokban megírt átkötőkről, amik egyrészt ismétlik a cikket, másrészt ellentmondanak neki (???) féltem nagyon ekkor; nem, ezen a ponton nem volt bennem félelem, harmadrészt gyerekes, sőt óvodás stílusúak. Persze, persze a témának kéne mellbevágnia és vág is, de szánalmasan van megírva. És a cikkek számomra csak újraolvasások voltak.

Ami pedig még nagyobb csalódást okozott, hogy mindehhez DTK is a nevét adta, ugyanis ő írta az ajánlást. Annyira hittem, hogy ő nem ad ki a keze közül szemetet… Pedig ez nagyon közel van hozzá. Ja, és ami külön kiborított, az a dalszöveg és annak fordítása volt. Könyörgöm, ezzel akarta növelni az oldalszámot?!

Összességében nagyot csalódtam a könyvben, Szentesiben mert kiadott egy ilyen "könyvet", és csak Mittelholcz Dóra könyvének happy endes, silány utánzatának tartom. Ettől függetlenül nem vitatom el a küzdelmét a rák ellen, és hogy Dórával ellentétben nyerni tudott. De nem kellett volna belőle könyvet kiadni, meg kellett volna elégedni az online cikkekkel.

Megjegyzés: a cím telitalálat! Imádtam. Ennél kifejezőbb nem is lehetne.

8 hozzászólás
Wandamaci__könyvkuckója>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Ez egy hosszabb és mélyebb bejegyzés, mint az eddigiek. Nagyjából eddigre érlelődött meg bennem és most úgy érzem, hogy ki kell írnom magamból, amihez ez a könyv megadta a kezdőlökést.

Belekezdtem és egy ültő helyemben kiolvastam. Nem egy szívderítő olvasmány, valamilyen szinten pedig mégis. Tisztelem Évát azért, hogy ez a könyv megszületett. Képes volt a legnehezebb és a legmélyebb pillanatait a világ elé tárni. Ezt innen is köszönöm. Nekem sokat segített.

Maga a könyv leplezetlenül tárja elénk mindazt, amit átélt és gyanítom, hogy csekély %-a érződik át a lapok közül, pedig így is emberfeletti harc volt. Azonban pont a szókimondása miatt szerettem meg. Nincs hímelés-hámolás, kíméletlen valóság van, azután mindenki kezd vele, amit akar. Egy olyan világban, ahol szinte csak suttogva beszélnek a rákról és valljuk be még mindig elég nagy tabu és tudatlanság övezi, számomra nagy segítség volt, hogy őszintén olvashattam olyantól, aki a legmélyebb poklait is megjárta ennek a betegségnek, mégis túlélte. Erőt adott.

Személyes, hosszú értékelés a blogon:
http://wandamaci.blogspot.com/2021/04/szentesi-eva-hamv…

kratas P>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Tiszteletet érdemel a bátorság, amiért mindenről beszámolót kapunk, de volt néhány problémám a szöveggel.
Valahogy nekem ellentmondás volt abban, hogy ahhoz képest, hogy mennyire szeretem az embereket és hátha az én történetemmel meg tudok menteni másokat, néha elég rendesen le lettek szólva néhányan. Aztán elég gyakran éreztem azt, hogy ugyanazt olvasom újra és újra, mintha elfogyott volna a mondanivaló, de akkor átfogalmazom azt amit korábban írtam a blogra vagy hova és még egyszer benyomom azt a sztorit.
Hihetetlen, hogy mit kellett szegény lánynak átélnie és nagyon örülök a pozitív végkifejletnek, de ezek miatt néha úgy éreztem, hogy ez nem őszinteség már, hanem egy színész előadása, aki a népszerűséget hajhássza.

1 hozzászólás
Sippancs P>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Nehéz bármit is mondani, írni…
Minimális infóval vágtam bele a könyvbe, annyit tudtam csak Éváról, hogy huszoniksz évesen megküzdött a rákkal, és ő jött ki belőle győztesen. Most már tudom, hogy mennyi szenvedéssel, küzdelemmel és testi-lelki gyötrelemmel járt ez a győzelem: bruttó 2 évnyi fájdalom, kórház, kamillagőz, kopaszság, kemoterápia és beintés a halálnak…
Emelem a kalapom Éva előtt. Hasonló helyzetben nem biztos, hogy bennem lett volna ennyi élni akarás és erő.

vighagika>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Kezdem azt gondolni, hogy Szentesi-kötetekről nem lehet máshogy, csak vegyes érzelmekkel beszélni.

Nagyon ígéretesen indult, és kicsit nehéz olvasmányként is, az első 50 oldalnál néha félre-félre kellett raknom, hogy tudjam emészteni. Eszméletlenül bosszantó az ország egészségügyi helyzete (már akkor is az volt); hogy egy nőnek folyamatosan kell mennie, erősködnie, háborognia, amíg valaki egyszer talán igazán megvizsgálja, meghallgatja és foglalkozik vele. Kapcsolatok, pénz vagy csak alapvető hozzáférés nélkül meg aztán pláne.

Utána viszont gyakorlatilag egy szerkesztetlen napló benyomását keltette, mintha ennek a könyvnek mindenáron meg kellett volna születnie – anélkül, hogy valaki igazán foglalkozna vele. Kicsit átment az egész egy köszönetkönyvbe azok részére, akik a szerző mellett álltak a betegség alatt, jóval kevesebbet kaptunk magából a gyógyulásból. (Ráadásul én hamarabb olvastam a Merkúr a retrográdban című kötetet, tehát a gyerekkori sztorikat már egyszer megkaptam onnan.)

Nagyon sok olyan részlet van benne, ami különböző cikkekből, blogbejegyzésekből lett kivágva, amit az ember ugyanúgy olvashat(ott) online ingyen is (vagy pl. négyoldalnyi dalszöveg is helyet kapott). Így aztán rengeteg volt az ismétlés, mindenféle; volt, hogy félmondatok, máskor csak a mondanivaló, de szóismétlések is állandóan feltűntek, mondjuk: „De minden a saját felelősségünk, senki nem fog felhívni meg b*szogatni, ha nem jelensz meg a kontrollon, ez a saját felelősségünk, és ennyivel kutyaisten, hogy tartozunk magunknak.

Szóval nem tudom. Fontos könyv lenne, de szerintem nem igazán jól megírt.

sztinus>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Szentesi Èva sok megnyilvànulásával nem èrtek egyet, emiatt a könyveit sem akartam olvasni. Cikkeit hèbe-hóba àtgörgettem, de nèha màr a ràk-tèmàból is sok volt belőle.
A könyv viszont jó, és értèkes. Nagyon őszinte. Nagyon sok síkon mozog. Leírja a betegsèget, az előzmènyeket, a kezeléseket, a gyógyító szemèlyzetet, és a lelki vonzatàt az egésznek.
Igazàn szabadszàjú, de a téma miatt elfèrt.
Leginkàbb a betegsèg lelki okai miatt ragadott meg, az üzenet amit visz, az pedig pèldaértèkű.
Érdekes volt kèt könyvet olvasni egy nap egy tèmàban, kèt írótól. Ez szebb, ès jobban megírt, csak a borító nem jött be.

2 hozzászólás
Helga_Dávid>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Itt most nem Szentesi Éva küzdelmét a rákkal szeretném értékelni, mert az mindenképp 5*.
Az értékelésem annak szól, hogy nekem mit adott a könyv, mit tanultam belőle.
És sajnos ezen a téren elég gyengén muzsikált :( Azt vártam, hogy bepillantást nyerünk abba, hogy milyen testi és főként lelki küzdelmek árán tudta legyőzni a betegségét. Viszont ebből semmit nem kapunk.
Kapunk viszont tárgyilagos (sokszor személyeket durván bántó stílusban jellemző) leírást a magyar közegészségügyről, orvosokról, ápolókról.
Szerintem az olyan megfogalmazásoknak, mint 'szexuális frusztrációval küzdő ápolónő' vagy 'hamburgeren hízlalt kamaszlány' spoiler semmi keresnivalójuk egy ilyen könyvben. Még akkor sem, ha a szerző maga ilyen nyers stílussal rendelkezik (mondjuk elég baj, hogy ennyire sekélyes).
Eddig azt gondoltam, hogy Szentesi Évát a betegsége tette ennyire nyerssé és cinikussá és eddig ezért megbocsátottam neki az ilyen 'elszólásokat', de ez a könyv sok mindent átértékelt bennem vele kapcsolatban spoiler.
De még egyszer mondom, az, hogy leküzdötte kétszer is ezt a betegséget és, hogy azóta küldetésének érzi a szűrések fontosságára felhívni a figyelmet, az példaértékű.

gabiica P>!
Szentesi Éva: Hamvaimból

Nekem ez egy csillagos 5ös olvasmány volt. Megrázó volt arról olvasni, hogy mit és hogyan élt át és élt meg Éva. Sok mindenre megtaníthat ez a könyv, akkor is, ha már megéltél ilyet, de akkor is, ha még nem – hiszen sosem tudhatod, mi vár rád.
Erőteljes, igazán odamondó könyv volt. Így kell ezt csinálni!
Leginkább csak annyit tudok mondani, hogy Köszönöm, Éva, hogy megnyíltál! Azt hiszem, sokakat segíthet át nehezebb napokon ez az írás…


Népszerű idézetek

clarisssa P>!

A gyógyulás sokszor nagyobb és megrendítőbb fájdalommal jár, mint maga a betegség. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy jobban vagy, és kevésbé kezd valami fájni, hanem épp ellenkezőleg. Sokszor lemegy a mélyére, belevág még a csontodba is, mert ahogy szakadoznak fel a rossz sejtek, úgy rándul össze a test, hiszen amint távoznak belőlük a nem odavaló dolgok, a nem odavaló sejtek és gondolatok, az nem lehet érzésektől mentes. És nincs rá semmilyen csillapító.

127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyógyulás
clarisssa P>!

A dolgokat már nem tudjuk visszacsinálni, és a jövőnkre csak úgy lehetünk behatással, ha a mostban jól élünk, és kihasználjuk az élet minden lehetőségét.

141. oldal

Piedra>!

Nagyon nehéz legyőzni önmagad! Nagyon nehéz abbahagyni a harcot, és úgy győzedelmeskedni, hogy közben nincs háború. Meg kellett értenem, hogy egyetlen lehetőségem van a gyógyulásra, mégpedig az, ha szembenézek minden hülyeségemmel, és megengedem végre, hogy olyannak szeressenek, amilyen vagyok.

96. oldal

Piedra>!

Gyógyító ereje van annak, ha kiönthetjük magunkból a szart, és megtisztulhatunk.

136. oldal

clarisssa P>!

Az embert is kell nézni a betegség mögött, különben nem tudjuk meggyógyítani.

120. oldal

kiscsillag0310>!

Korábban az egész harmadik emelet egyetlen lakás volt. Régi polgári lakás, nagy belmagassággal. Itt éltek a polgárok lassan, urasan, ahogyan ezt Márai könyveiből is tudhatjuk. Az a rész, ami az én albérletem volt, valaha cselédszoba lehetett. A fürdő ablaka egy félelmetes sikoltóba vezetett. Én neveztem így: sikoltó. Oda kiabálták be a cselédek a szerelmi bánatukat.

6. oldal

Sztike74>!

… most már nem kell titkolnunk az érzéseinket, hiszen bármikor elvehetik tőlünk a legnagyobb kincsünket, az egészségünket és az életünket.

szabreni>!

EGYEDÜL TE VAGY FELELŐS A TESTEDÉRT! Az orvosnak nem vagy szívügye, sem rokona, sem ismerőse, sem boldog őse, sem senkije! Ha nincs a kezedben a lelet, akkor kérdezz! Ha nem mond semmit, akkor kérdezz! Ha akkor sem válaszol, akkor kezdj el kiabálni, firtasd, ne hagyd annyiban, gondolj a legrosszabbra, rendezz jelenetet, sok hűhót (nem) semmiért! Inkább legyen a mai napon műbalhé, mint holnap valódi dráma. Az orvost nem érdekli, ha a lelet nem kerül a kezedbe! Vedd tudomásul – még ha törvényileg ez a rész támadható is volna –, ő mindent megtett azzal, hogy egyszer felhívatott az asszisztenssel. Az olyasfajta doki pedig a fehér hollónál is ritkább, mint amilyenhez a legvégén kerültem, teszem hozzá, még éppen időben. Lehet, hogy neked nem lesz alkalmad szerencsekártyát húzni hozzá.

kiscsillag0310>!

A szerelmi bánatnál továbbra sincs rosszabb érzés. Übereli a rákot.

154-155. oldal

Piedra>!

És hálás vagyok Istennek is. Annak a Jóistennek, aki itt van bennem. Akit sem a templomban, sem a Bibliában nem találtam meg, hanem itt volt végig, csak magamban kellett volna az elejétől fogva keresnem. Isten adta az erőt, amikor már minden elhagyott, a bennem lakó Isten, a magamba vetett hitem mentett meg a végén. Hálát adok azért, hogy nem veszítettem el a legsötétebb órákban sem.

165. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Suleika Jaouad: Két királyság határán
Máté Gábor: A test lázadása
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása
Martin Pistorius: Néma üvöltés
Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka
John Vaillant: A tigris
Matt Richards – Mark Langthorne: Bohém rapszódia
Alice Miller: A test kiáltása