Imádságtöredékek 1 csillagozás

Szent-Gály Kata: Imádságtöredékek

„Az imádság: szívünk felemelése Istenünkhöz. A virágos szavak kelléktára nem szükséges. A felemelés a lényeg, s ez történhet teljesen hangtalanul is.”

>!
Agapé, Szeged, 1994
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638112441

Kiemelt értékelések

Kek P>!
Szent-Gály Kata: Imádságtöredékek

Töredékek. Épp annyi, amennyi kell egy-egy bibliai mondathoz, vagy pár szóhoz – hogy lendületbe hozzon, lendítsen. Öröm volt számomra, hogy néha pont abba az irányba, amerre már magam is kilengtem pusztán az idézett pár szótól. A töredékek persze felfoghatók verseknek is, így duplán közeliek hozzám. Az idézetek maguk a címek (a tartalomjegyzékben a címek mellett pontosan megtalálhatóak a bibliai helyek is), Jézus életét követve nyomon, ahogy az evangéliumokban jönnek a történetek, ahogy az egyházi évben megéljük őket – fogantatásától mennybemeneteléig (persze van pünkösdös-szentlelkes is közben, csak épp nem a végén).
Kimondottan jó volt olvasni a nagypénteki csöndben. Rövidsége miatt nem hosszú olvasmány így egyben se (mint a legújabb Jézus-film: tekintsük át az egészet, hogy a keresztre nézve tudjuk, hogy ki az, aki ott függ…), de morzsázgatni is lehet naponta. A mi hitünk már húsvéti hit, ezért a legnagyobb szenvedés alján is van fénysugár, s a legnagyobb öröm közben is a kereszt a legdrágább kincsünk.
Ez a könyv mára egy Veronika-kendő.


Népszerű idézetek

Jesper_Olsen>!

– tartsatok bűnbánatot –

ennyi vagyok

csak por és hamu
csak test meg lélek és faxnik
igen és nem
igen és nem örökké

ó mennyi dac

és mennyi kegyelem

42. oldal

Kek P>!

– szemük el volt takarva –

mellettem jöttél az úton Uram
és nem ismertelek föl egy életen át

     a gond
     a sietség
     a pihenés
     a munka
     s ez az egész kis felszínes élet
     elvonta figyelmemet tőled

és jaj
     az este árnyéka növekszik

130. szemük el volt takarva (Lk 24,16), 136.o.

Jesper_Olsen>!

– egy font valódi nárdusz –

milyen olajat viszek én neked
valódit vagy vásári árut

milyen edényben
és meddig töltve

vajon tudok-e annyira szeretni
hogy nem érdekel a mások megjegyzése
hogy ez már pazarlás

és csak öntöm tovább is olajamat
örömmel
hálás örömmel

108. oldal

Jesper_Olsen>!

– ha valaki utánam akar jönni –

mindennap felveszem keresztemet
anélkül hogy keresztnek tartanám

viszem
mint terhet
mint nyűgöt
mint nehéz kötelességet

mikor enyém lehetne
a hasonlóság öröme is

67. oldal

Jesper_Olsen>!

– magányos helyre hívta őket –

elcsöndesedni

hogy minden szavadat értsem
azokat az alig hallhatókat is
amilyeneket belülről mondasz
és egyedül nekem mondasz

69. oldal

Jesper_Olsen>!

– zárd be ajtódat –

ez a te időd
az a kevés
amit neked tudok adni a napból
ami egészen a tiéd
az élet nyugtalansága nélkül

nem tudom
én vagyok-e benne a te vendéged
vagy Te az enyém

91. oldal

Jesper_Olsen>!

– vigyétek hírül –

fölkentél engem
megjelöltél a Lélek által
nekem szólnom kell rólad Uram

el kell mondanom
hogy élsz
hogy találkoztam veled

nekem örömet kell vinnem
az örömtelen emberek közé

138. oldal

Jesper_Olsen>!

– Máté a vámnál ült –

meghallani a hívást
mely nekem szól egyedül
felismerni a kegyelem pillanatát
mely csak az enyém

azután felállni és menni

a tett: a szó nélküli válasz
a bemutatott igen

milyen könnyű minden és milyen nehéz
milyen bonyolult és milyen egyszerű

45. oldal

Jesper_Olsen>!

– három napig keresték –

Mária

Úti Boldogasszonyunk
megválasztalak életem kísérőjének

járd velem
a mai problémák útvesztőit
hiszen én is
Fiadat keresem

28. oldal

Jesper_Olsen>!

– a vakok kérték –

Uram add hogy lássak
a magam kis világán is túl
a magam érdekein is túl

hogy észrevegyem jeleidet
ebben a mi nehéz korunkban

láttasd meg velem
hogy mit kell tennem
és mit hogyan kell tennem

van két kezem hozzá nekem is

66. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Reményik Sándor: Reményik Sándor összes verse I-II.
Kerekes Károly: Érdemes volt
Székely János: Leszállt közénk a Szent Isten / O Sunto Del huralylas tele mashkar amende
Mirk László (szerk.): 101 vers és ének Csíksomlyóról
Fenyvessy Jeromos (szerk.): Liliomos királyleány
Dsida Jenő: Krisztusi kenyér
Szigethy Gábor (szerk.): Magyar Húsvét
Lukács László (szerk.): Innen és túl
Lukáts Márta: Virágok imája
Székely János: A nyugati hadtest