Vallomások 29 csillagozás

Szent Ágoston: Vallomások

A világirodalom egyik leghíresebb önéletrajzi műve, a kereszténység egyik klasszikusa kerül itt új fordításban és – hazánkban először – latin nyelven is az olvasó kezébe. Szent Ágoston, a negyedik század kereszténységének nagy doctor-a, a legkiválóbb írók egyike »Vallomásai«-ban nemcsak a kereszténységhez vezető küzdelmes útját rajzolja meg, hanem olyan »lélekábrázolást« is nyújt, amilyen az ókorban Augustinus kezdeményéig hallatlan volt, de amilyent azóta sem ajándékozott szenvedő, töprengő, vívódó lélek, istenáldotta nagy művész, gondolkodó vagy apostol az emberiségnek. Aki szent Ágostonnal barátságot köt, azt könyve többé el nem hagyja. Balogh József évtizedeken át dolgozott ezen a fordításon, amely a magyar olvasók hihetőleg nagy tömegeinek fog gyönyörűséget szerezni és elmélyedő tanulságot hirdetni.

Szent Ágoston vallomásai címmel is megjelent.

Tartalomjegyzék

>!
Gondolat, Budapest, 1987
498 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632817605 · Fordította: Városi István
>!
Gondolat, Budapest, 1982
498 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632811488 · Fordította: Városi István

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 5

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
kaporszakall
Szent Ágoston: Vallomások

Mikor egyetemi éveim vége felé megvettem, bevallom, nem nagyon tetszett. Némi kultúrsznobéria volt bennem: mivel Babits Az európai irodalom történeté-ben úgy feldicsérte, gondoltam, próbáljuk meg. S a próbálkozás felemásra sikerült – az önismétlések lassú, egyre változó ritmusa, a rengeteg idézet a Zsoltárokból, s a Biblia többi könyvéből, sőt, az Istennel tegeződő, bizalmas hang is inkább zavart, mint gyönyörködtetett. Az ifjúság türelmetlensége, és kegyetlensége rossz előfeltétel ennek a műnek az olvasásához; ezt még a töprengő hajlam sem mindig képes ellensúlyozni.

Ám mégiscsak éreztem benne valami rejtett erőt, mert nem dobtam ki, hanem felraktam a polcra, később majd még visszatérünk rá jeligével. S ott is maradt harmincöt évig.

Most újra kézbe véve már egész más hatást gyakorol rám. A lassú ütemű tárgyalásmód, önnön lelkének aprólékos elemzése, annak bemutatása, hogy miként keresi az útját egy tépelődő elme: mindez most jóval mélyebben megérint. S lírai megemlékezése anyjáról, Monicáról, akit hazaútjuk során kell eltemetnie: a világirodalom egyik legszebb nekrológja.

A Vallomások cím sok mindent takarhat, akár olyan álszemérmes hazudozást is, amit Rousseau művel hasonló című munkájában. Ám Augustinus írása valóban az, amit a címe sugall: süt belőle az őszinteség. S ha néha meg is mosolyogtat gyermekkori ’bűneinek’ önostorozó leltára, mégis eleven képet kapunk egy furcsa, bizonytalan kor hétköznapjairól, s egy a világot megismerni és értelmezni vágyó agy útkereséséről. Egy lélek története ez, jóllehet, nem Martin du Gard stílusában.

Talán némileg groteszk, hogy Augustinus mennyire kötődik a katolikus rítushoz, mélységesen megvetve a donatisták vagy az ariánusok eretnekségét. Ám ez a kötődés – atyamestere, Ambrus milánói püspök hatása mellett – nyilván összefügg a szerző rendszeretetével, s hogy egy fegyelmezett, kanonizált közösség tagja kívánt lenni, egy stabil szervezeté a politikailag egyre jobban széthulló világban.

A mű tizenhárom könyvéből kilenc a tényleges önéletrajz; az utolsó négy pedig különböző filozófiai és teológiai kérdések megtárgyalása. A világ teremtése, az írások értelmezése, az ősanyag és az idő kérdései: mindezek olyan alapproblémák, melyek azóta is foglalkoztatják a filozófusokat és a fizikusokat. S meg kell mondjam: az itt kifejtett gondolatok hétköznapi fogalmakra alapozott tisztasága (pl. a XI. könyvben, az idő kérdéskörében), még ha a szerző egyértelmű válaszokat nem is tud adni, messze felülmúlják a huszadik századi filozófusok szakzsargonnal bevakolt tudálékos röfögését. A XI. könyv gondolati világossága szinte összeér Einstein speciális és általános relativitáselméletével, könnyedén átlépve Hegelen és Heideggeren.

Ami pedig a teológiai tartalmat illeti, jómagam – bár nem vagyok vallásos – őszintén tudom irigyelni Augustinust azért a feltétel nélküli, határtalan bizalomért, amellyel lelkét és sorsát Istene kezébe helyezi.

Végezetül annyit: ha valaki belekezd e könyvbe, és unalmasnak, vagy terjengősnek találja, nyugodtan hagyja félbe, és – követve példámat – próbálkozzék vele újra néhány évtized múlva. Nekem se tetszett annak idején, amikor még szentül meg voltam győződve, hogy a türelem a hülyeség édestestvére…

46 hozzászólás
>!
zsebibaba007
Szent Ágoston: Vallomások

Inkább nem értékelem, mert nekem ez fájt. Ágoston és én nem vagyunk valami nagy barátok xD

Update: 1 évvel később sem vagyok barátok. Nem, nem, nem és nem! Nem akarok többet vallani! :'D

4 hozzászólás
>!
Gabriella_Balkó
Szent Ágoston: Vallomások

Ahogy az utószóban kifejtették, 3 részből áll a könyv. Az első rész életrajzi jellegű, a második rész pszichologizáló, a harmadik részben pedig a teremtést magyarázza. Hát nekem csak az első rész tetszett, habár eltartott egy ideig, amíg ráéreztem az ízére. Elgondolkoztató, hogy milyen bűnös emberből lett a katolikus egyház szentje.
Nem volt olyan rossz, de nem hiszem, hogy még egyszer elolvasom.

>!
Gondolat, Budapest, 1987
498 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632817605 · Fordította: Városi István
>!
SignorFormica
Szent Ágoston: Vallomások

A konfesszió-irodalom meghaladhatatlan csúcsteljesítménye. A patrisztikus gondolkodás, egyben a világirodalom remekműve. Mélységével, bölcsességével csak irodalmi szépsége versenyezhet. Egyszerre filozófia, teológia, önéletrajz. A szellem nagy kalandja.


Népszerű idézetek

>!
Cheril

Gyönyörűen mondta valaki, hogy barátja az ő „lelke fele”. Én is úgy éreztem; lelkem az övével egybeforrva egy lélek volt két testben. S talán azért irtóztam tovább élni, mert nem akartam fél-életet; s azért féltem meghalni, nehogy, akit annyira szerettem, velem és bennem egészen meghaljon.

92. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barátság
1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Ámde a felnőttek játékos léhaságát elfoglaltságnak nevezik, ha meg gyermeknél fordul elő ilyesmi, megrakják őt szegényt a felnőttek.

I. könyv - VIII. fejezet

>!
csillagka P

Mi hát az idő?

Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom. Merem állítani, hogy egyet tudok; azt tudniillik, hogy nem volna múlt idő, ha nem volna mulandóság; nem volna jövő idő, ha nem volna jövendő történés; nem volna jelen idő, ha egyáltalán semmi sem volna. De hogyan van meg az időnek két fajtája, a múlt és a jövő, ha a múlt már nincs, és a jövő még nincs? A jelen pedig, ha mindig jelen maradna, s nem menne át a múltba, nem idő volna, hanem örökkévalóság. Ha tehát a jelen csak úgy lehet idő, ha át tud menni a múltba, hogyan mondhatjuk róla, hogy van; hisz az ok, amelynek erejében van, éppen az, hogy majd nem lesz, – következőleg csak azért nevezhetjük valóságos időnek, mert arra törekszik, hogy ne legyen?!

Tizenegyedik könyv, XIV. fejezet (Az idő alapja a változandóság.)

>!
Frank_Spielmann I

Mit mondanék neked Uram Istenem, mint hogy nem tudom: honnét jöttem én e valamibe, amit halandó életnek, vagy inkább élő halálnak nevezzek, nem sejtem, Uram.

I. könyv - VI. fejezet

>!
NLaci_21

Megfigyeltem tehát, hogy amikor megneveztek előttem valamit,a név kapcsán az illető tárgyhoz fordultak. Ezt sokszor láttam s megértettem, hogy a kimondott szó annak a tárgynak a neve, amelyet nekem mutatnak. Világos volt ez mozdulataikból. Minden népnél egyforma ez a természetes beszédmód. Arckifejezéssel, szemintéssel, taglejtéssel és hangokkal érzést, vágyakozást, kérést, elutasítást, irtózást, szóval mindent meg lehet mondani.
Így szedegettem össze sok-sok beszédből a szavak igazi értelmét s mivel immár gyakori hallomásból tudtam, hogy melyik mi dologra illik, szavakhoz fegyelmezett nyelvem kitudta mondani akaratomat. Birtokomba került tehát az az eszköz, amellyel környezetemben mindenki ki szokta gondolatait mondani; és amikor először léptem be igazán az emberi társadalom sokbajos közösségébe, szüleim tekintélye s az idősebbek keze alatt tettem az első lépéseket.

Első könyv, VIII. fejezet

>!
Cheril

A szeretet tebenned nem nyugtalanság; a buzgalom nem emésztődés; bánatod nem fájdalom, a harag nem szakajtja meg csöndességedet. Munkád változik, akaratod soha; amit találsz, felkarolod, pedig soha ki sem eresztetted kezedből. Nem vagy szegény s örülsz a nyereségnek; nem vagy fösvény s hasznot követelsz. Áldozunk neked, hogy lekötelezzünk, pedig van-e nem tőled való birtokunk? Beteljesíted ígéreteidet, jóllehet senkinek sem tartozol; eltöltesz áldásoddal s magad meg nem fogyatkozol!

27. oldal

>!
Cheril

Kinek szólnak e vallomások?
Nem neked, én Istenem, hanem az én fajomnak a te színed előtt, az emberi nemnek, akármilyen kis töredéknek akad is majd kezébe ez az én könyvem.
És mit akarok?
Azt, hogy magam is, meg aki ezt olvassa, az is, elgondolkozzunk azon, micsoda mélységekből kell és lehet hozzád kiáltani! Mert te meghallgatsz készségesen, csak a szív legyen töredelmes, csak hit legyen az élet fundamentuma!

52. oldal

>!
Cheril

Örök a te irgalmad, Uram! Ígérsz és ígéreteddel kegyelmesen adósnak vallod magadat azokkal szemben, akiknek pedig minden adósságát elengeded.

123. oldal

>!
Cheril

Akkor úgy láttam, hogy a Szentírást Cicero nagyszerű könyvével egy napon említeni sem lehet. Tudós gőgömnek nem tetszett benne a szerénység, viszont értelmem nem tudott behatolni mélységeibe. Pedig ez a könyv olyan, hogy együtt nől azzal, aki gyermeklélekkel kezdi olvasni; én azonban felfuvalkodott és tetszelgő nagyságomban magamhoz méltatlannak ítéltem, hogy gyermekké alacsonyuljak.

70. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Vanyó László: Katekézis, költészet és ikonográfia a 4. században
Aurelius Augustinus: Fiatalkori párbeszédek
Egeria: Egeria útinaplója
Kendeffy Gábor: Mire jó a rossz?
Móra Ferenc: Aranykoporsó
Baán Izsák: Evagriosz Pontikosz a gondolatokról
Sulpicius Severus: Szent Márton élete, levelek, dialógusok
Kovács György: A keresztény vallás megszületésének története
Euagrios Pontikos: Euologioshoz
Varga Mátyás: Szent Miklós