„Ha ​eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” 1 csillagozás

Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán
Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…”

Irodalmi kuriózum ez a napló, amely egyetlen kiadásban, az 1930-as években jelent meg Szendrey Júlia, kéziratos hagyatéka alapján, Mikes Lajos gondozásában.A naplóból megismeri az olvasó Szendrey Júlia ifjú- és felnőttkorát, s ezen keresztül a korabeli , történelmet és a privát szféra életét is. A szépirodalomnak és áttételesen szociográfiának is minősíthető mű a pedagógusokat és irodalmárokat, de a szélesebb olvasóközönséget is érdekelheti, egyrészt a Petőfit érintő kuriozitása, másrészt lappangó tartalma miatt. Jelen kiadásunk korabeli dokumentumokkal: fakszimilékkel, fotókkal illusztrálva jelenik meg.

>!
Ciceró, Budapest
276 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635391838

Kedvencelte 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

esthergreenwood>!

A nő, ha nem ismeri a szerelmet, méltán kérdheti a végzettől: mért teremtél engem? A nő élete csak szeretet által lehet becses; csak szerelem adhatja meg ő neki azon dicső kört, mellyben élnie boldogság és öröm legyen.

52. oldal

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

esthergreenwood>!

Sokszor gondolom, talán a lélek szerelme az, mit iránta érezek, és nem a szenvedélyteli szivé; a magasztos, minden földi érzeményeken és határokon fölül emelkedett léleké, melly nyugodtan és a mindennapisághoz szokott embernek alig látszó lánggal ég, melly csak a lélekkel enyészhet aztán el; ez pedig halhatatlan, s véle szerelmem is! Én ugy hiszem hogy a szív szerelme mindég csak halandó részünk érzése, bármilly heves és lángoló legyen is az; s igy alája van vetve a természet ezer törvényeinek, és egy pillanat, félreértés, hosszas távollét, megszokás és kor, mind meg annyi gyilkosai lehetnek az illy szerelemnek. De nem így, ha lelkünk szeret; nincs idő, távolság, nincs semmi földi esemény, melly őt megsemmisítse. Nem zajog, nem szenvedélyes ez, hanem szent, tiszta, a mulandóság határain túl, s igy: örök!

32. oldal

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

esthergreenwood>!

… mert Júlia kézírása meglehetősen hasonlított Petőfi kézírásához, s mert Petőfi oly gyöngéd volt […]
…Júlia kézírása már leánykorában is hasonlított Petőfi kézírásához. Mikor Petőfi felesége lett, írása egyre jobban simult férje kézírásához.

264-265. oldal

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

nusilamb>!

Te ismersz kedves barátném, tudod, milly kéj volt nekem az előtt is, a legfellengősb terveket, s a legelérhetetlenebb föllegvárakat teremteni. Jól tudám, hogy ez mind lehetetlen, mégis mint egy mohósággal űzém tova képzeletem e csodaszülöttjeit; ez nekem olly jól esett.

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

nusilamb>!

A leány ollyan, mint egy viruló rózsatő, mellyre minden arra elmenő jogot tart, hogy ha neki megtetszik, magának virágaiból szakíthasson, s így mint ez minél járattabb vidéken van, minél pompásabb, annál előbb megfosztják nyugalomvirágaitól, s aztán pusztán és elhagyva áll, mint bármelly rút gyom. S mégis milly sokszor elégületlenek vagyunk, ha a sors egy csöndes észrevétlen helyet rendel számunkra, hol ugyan nem tündökölhetünk, de nem is kell félnünk, hogy durva kéz könnyelmű gondtalansággal tépje le boldogságunk virágait. Az igaz, néha meg is vérzi őket a rózsa tövise, de fájdalmok csak újabb dúlásra ösztönzi őket, mert hisz ők a teremtés urai, s mi volna nekik megtiltva? Övék az élv, miénk a szenvedés.

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

nusilamb>!

Ha nem szeretem őt, hát miért gondolkozom szüntelen felőle, miért kell sóhajtanom, ha emlékembe előidézem a rövid perceket, mellyeket vele töltöttem.

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

nusilamb>!

Ily őszi naplemente, milyen búskomoly s mégis mily jóltevő, micsoda megmagyarázhatatlan s mégis oly ismert érzésekkel ragadja el a lelket a mindennapi, a valódi élettől távol, bár mily boldogság vagy fájdalom töltse is azt el azon pillanatban. Kiragad bennünket ellentállhatatlanul, elfeledteti velünk könnyeink és örömeink okát, egy nem létező világba visz bennünket, hol mégis oly otthoniasan érezzük magunkat, az ábrándok világába, hol a képzelet varázsolja elénk képeit, hol szinte, mint az életben, bú és öröm, üdvösség és kétségbeesés vár reánk, csak hogy ott egyedül a lélek él, az örül, az szenved és ezért öröme, bánata itt nincs határok közé szorítva, mint a földön, itt végtelen, megmérhetetlen minden érzés, s ez az, mi bennünket ábrándozni késztet, ha lelkünk előtt egyszer föltárult e titkos, annyit óhajtott, annyit keresett világ.

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

esthergreenwood>!

Olvasni nints kedvem, mert mind nem hiszem mit olvasok, azon sok szép mi irva van, az mind másnak szól, nekem abból nem szabad részesülni, mert mikép neked jelszavad éltedbe: nyerni, vagy veszteni, ugy nekem ez: tűrni, 's szenvedni, eddig az volt, hogy reményleni, de ez végkép meg szünt Julia […]

229-230. oldal

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

esthergreenwood>!

Nem feledhetem ilyenkor, hogy nem irónő, hanem anya, feleség, háziasszony vagyok, hogy gyermekeim, férjem s háztartásom van, s hogy kötelességem mindenek fölött ezeknek szentelni időmet s két kezem munkáját. Irói tehetségem igen kétséges, bizonytalan, mint iró tán nem használnék soha semmit sem, s igy pedig mint nő, mint anya, hivatásomat teljesitve, tisztaságot, rendet, jólétet teremthetek házamnépe körül. Mit én irnék, azt hihetőleg már sokan, igen sokszor megirták s még megirják, jobban, sikeresebben, miként gyakorlatlan kezem azt képes lenne, de ellenben ha házi dolgaimat félre tenném, elhanyagolnám, bizonyos lenne a rendetlenség, kényelemhiány, sőt nélkülözés, mi ebből mindazokra háramolnék, kiknek mindennapi jólléte fölött őrködni rendeltetésem. Mint házinő, helyem, mig élek, betölthetlen más által, elmulasztott gondoskodásim szeretteim körül kipótolhatlanok maradnának s ők hiányt szenvednének elvont figyelmem, más czél felé irányzott pillanataim miatt; talán ők is elfordulnának tőlem irántuki közönyösségnek vélve a szükségképen bekövetkezendő megosztott érdeket köztük s a világ között. Minden pillanat, mit irói foglalkozással töltenék, tőlük lenne elvonva, pedig nem tartozom-e nekik szentelni szívem minden dobbanását, életem minden perczét! S hogyan merjem ezt megszegni, mikor nem tudom, hogy mint irónő birnék-e némi képességgel; hogy van-e hely, hely, még oly parányi, mit én foglalnék el, mire én lennék hivatva? Van-e bennem a tehetségnek, a hivatásnak csak egy kis porszemecskéje is, mire bizton számithatnék, mint alapra, hogy rajta idővel, igyekezettel, kitartással munkálkodásomnak a földről fölemelkedő jelét láthassam, legyen az bár oly szerény, mint kis vakandturás.

122-124. oldal

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán

esthergreenwood>!

Nem szabad az írást könnyelműen szórakoztató időtöltésnek, vagy mi még roszabb, azt jövedelmező mesterségként űzni. Lelkiismeretes dolog az, melynél mindig másokra kell gondolnunk, soha magunkra, mert minden rossz gondolatért felelősek vagyunk, mik sorainkból fakadhatnak, és fáradságunk gyümölcseként soha a reánk háramló hasznot, vagy dicsőséget kell tekintenünk, hanem egyedül a jót, mely belőle csírázhatik. Pedig a ki tudja, mily könnyen ver gyökeret a rosz s mily nehezen fogamszik meg a jó, az, ha hívatva érzi magát, meghajol a rá ruházott föladat terhe alatt és szívében nem fennhéjázó elbízottsággal, hanem szerény áhítattal igyekszik megfelelni átvállalt kötelességének s lassú de biztos, ingatlan lépésekkel közeledik, szeme elől soha nem tévesztett czélja felé, mely a jónak terjesztése s a gonosznak kiirtása.

133-135. oldal

Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán


Hasonló könyvek címkék alapján

Petőfi Sándor: Petőfi Sándor munkái IV.
Erdélyi János: Úti levelek, naplók
Bordás Győző: Széchenyi Szerbiában
Karinthy Frigyes: Gyermekkori naplók – 1898–1899 / 1899–1900
Lázár Ervin: Napló
Arany János – Petőfi Sándor: Arany és Petőfi levelezése
Bächer Iván: Igazad van, Loncikám
Egy pesti arszlán: A pesti művelt társalgó
George Gordon Noël Byron: Naplók, levelek
Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában