Van ​ilyen. 15 csillagozás

Szendi Nóra: Van ilyen.

A wannabe művész, a szorongó füves és az istenfélő bűnöző abszurd szerelmi háromszöge. Zavarok, kényszerek és betegségek. Erőszak, magány és hiány. Kültelki késdobáló, lakótelepi konyha és leopárdmintás plüsstakarón rendezett piknik. Ingázás munka és semmittevés, börtön és szabadság, függőség és tisztaság között.
Szendi Nóra (1988) író. Volt már biciklis futár és személyi edző, mostanában kutyákat oktat. Írók Boltja Könyvösztöndíjas és Junior Szépíró-díjas. A Van ilyen. a harmadik regénye.

>!
Cser, Budapest, 2023
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632787251

Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Nikolett_Kapocsi P>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

Szomorú látlelet a mai budapesti társadalom zárványairól.

A Van ilyen. szereplői mindannyian lelkileg megnyomorított, végletekig frusztrált emberek, legyen szó akár művészi ambíciókra törekvő huszonéves lányról, lecsúszott, börtönviselt negyvenesről, vagy multikörnyezetben robotüzemmódban dolgozó fiatal értelmiségiről. Mindannyian valamilyen függőségbe menekültek a valóság reménytelensége elől.

Ezek a függőségek azonban teljesen átvették az irányítást fölöttük, a perspektíva nélküli szereplők be vannak zárva saját mentális problémáik börtönébe. Ebből a végtelenül beszűkült élettértből külső segítség nélkül esélyük sincs kitörni, így marad az egyhelyben toporgás és vergődés. Sodródnak a napokkal és küzdenek tovább a démonaikkal.

Nagyjából a másnap reggel a leghosszabb időtáv, amelyben gondolkodnak: kitart-e még addig a túléléshez szükséges mennyiségű pia, gyógyszer, cigi és miegymás.

Lelkileg elárvult, folyamatosan agyaló, szeretetre éhes emberek, akik a legkisebb kedvességmorzsába is belekapaszkodnának, hogy legalább néhány percig boldogok lehessenek. Ez utóbbi az enyhén értelmi fogyatékos Petikének néha megadatik, amikor munkából hazafelé tapossa a váltó nélküli bicikli pedálját, hogy hazaérjen anyukához az epres piskótatekerccsel. De ahogy az írónak készülő Babett fogalmaz, aki okos, annak mindig nehezebb. Bár szerintem – mint ahogy azt a könyvbeli példák is jól mutatják –a kevésbé okosnak is, csak máshogy.

Szendi Nóra kiválóan ért ahhoz, hogy ezeket a lecsúszott és sérült embereket úgy hozza közel hozzánk, hogy inkább empátiát és érdeklődést váltsanak ki belőlünk, mint megvetést, vagy sajnálatot.

A redkívül jól kidolgozott karakterei igazi hús-vér emberek, valamennyi szereplőnek megvan a saját egyedi hangja, a hozzá illő sajátos szókészlete és nyelvhasználata. Már önmagában ezekért a szlengekért megéri elolvasni a könyvet, garantáltan találkozni fogunk olyan szavakkal, amelyeknek a létezéséről sem volt fogalmunk eddig.

Neki valóban elhiszem, hogy Van ilyen, ezek az emberek itt élnek körülöttünk, nap mint nap elmehetünk egymás mellett a körúton, egy metróra várva, vagy éppen egy szupermarket hűtőpultjánál válogatva.

A könyv nagy erénye, hogy teljesen ítélkezésmentes, valóban csak dokumentált pillanatképek sorozata a mai budapesti rögvalóságból.

Sokkoló, felkavaró, elkeserítő, de teljesen hiteles. Van ilyen, még ha szeretnénk is inkább azt gondolni, hogy nincs.

2 hozzászólás
gesztenye63>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

Vizseegedézse konvendzionálizs, ennyümműgödő.
(…)
Puha, gyantás csend.
(…)
Mi. De. Ho.
(…)
Csabi. Már ezerszer szóltam.
(…)
Ott voltál, hallottad te is, hallottad a saját szemeddel.
(kiragadott aprócska életképek a textusból, csak az íze végett; és igenis, ott a pont! a végén, mert itt bizony VAN ILYEN.)

Ennyire komfortos, ennyire otthonosan retardált pusztulástörténetet már igen régen olvastam kortárs magyar tollból. Pusztulás alatt értem itt leginkább a leépülés, a kilátástalanság végeérhetetlen kontinuitását, a posvány, a dögkút reménytelenül állandó, édeskésen rothadt kipárállását.

A kötet amúgy nem más, mint szimplán egy kismagyar (talán városi?!) valóságzárvány, rendkívül fegyelmezetten kompakt méretűre szerkesztve. Az ezer nyelven szóló (amúgy elsőre klisésnek tűnő) karakterek a maguk egyszerűségében olyan eredeti hangot kapnak, amelyből néhány dialóg, vagy akár csak önreflexiónyi rész alatt tulajdonképpen teljes karaktertörténetet kapunk, sőt ebbe még a fejlődés-leépülés, vagy csak mondjuk úgy!, az érdemi elmozdulás árnyalt tusrajzai is bőven beleférnek.
Cselekmény, vagy mondjuk úgy!, tevőleges történet meg minek egy ilyen anzixon, hiszen ez nem mozgókép, csak néhány, félig-meddig elporladt fekete-fehér dagerrotípia füstköde, de az bizony biztos kézzel, baromi pontosan egymásra montírozva.

Már a Természetes lustaságot olvasva is éreztem, hogy Szendi Nóra számára ez a fajta ábrázolásmód nagyon fekszik, most azonban úgy gondolom, hogy a történet fókuszait jól kézben tartva, közel tökéletesre sikerült a koncentrált, kerek regényforma abszolválása. Ajánlom, mert a kortárs magyar prózában ritka az ilyen egyedi hang.
Friss, ropogós, kicsit gyagya, kicsit flúgos, cseppecskét elmeroggyant, de csak és kizárólag a JÓ! értelemben, és persze zabáltatja magát.

Csabi>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

Szendi Nóra az előző regényével felkeltette a figyelmet és a várakozást is. Az utóbbinak ez a regény a számomra csak részben felel meg.
Az író már a Természetes lustaságban is bebizonyította, hogy jó karakterábrázoló, és rendkívül életteliek a szövegei. Ez, ha lehet, akkor ebben a szövegben még jobban kiteljesedett. A szereplők szinte leugranak a lapokról, olyan hitelesek, kevesen írnak ilyen jó párbeszédeket, monológokat. A szereplőknek karaktere van, mindegyik jól megkülönböztethető nyelven szólal meg, ami szintén nem evidens a mai magyar prózában.
Ebben a regényben öt főszereplő adja egymásnak a szót. Először is a három testvér, Péter, aki kissé retardált, postás, az anyjával él, lelki nyomorék. Csabi, a család büszkesége, programozó, jól keres, de magányos, többszörös függő, lelki nyomorék. És végül Sanyi, azaz Tátika, a fekete bárány, börtönviselt, nagydumás, tarháló, munkakerülő, pszichológiai beutalt, szóval egy lelki nyomorék. Az ő anyjuk, Tatárné, özvegy, magányos, még Péter ellenére is, tipikus magyar nyugdíjas. És végül Babett, a művész, akinek már legalább egy mondat kész a regényéből, a három közül két fiúval is kavar, többszörös függő, magával mit kezdeni nem tudó lelki nyomorék. Persze ebből ne vonjuk le a következtetést, hogy Budapesten mindenki lelki nyomorék, csak hát ebben a regénytérben pont ők jöttek össze.

És akkor felmerül a kérdés, hogy miért pont ők? És itt jön az a két dolog, amiben a regény nem felelt meg a várakozásaimnak. Először is, vártam volna, hogy történjen ezekkel a szereplőkkel valami. Magyarul cselekmény. De ilyent itt hiába kerestem, a szöveg csak a szereplők hétköznapi nyűgeit, paráit taglalja, de még a belső történéseknek sincs iránya, csak amplitúdója, a szereplők úgy lépnek ki a regényből, ahogy beléptek.
Na jó, de akkor csak van valami mondanivaló, amire épül ez a szöveg. Hogy nincs kiút? Hogy egy idő után megrekedsz, és magadtól képtelen vagy tovább lépni? Hogy másokra sem számíthatsz? Hát, van ilyen. Sőt, valószínűleg a legtöbb emberre ez vár. Lehet, ez kevés egy ütős regényhez, hiába a jó szöveg, de lehet, hogy valakinek ez kell, hogy észrevegye, ez a könyv róla is szól.

4 hozzászólás
dontpanic IP>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

Szendi Nóra már a Természetes lustasággal bebizonyította, hogy kendőzetlenül és hitelesen tudja bemutatni a budapesti lét olyan szeleteit, amiről a kortárs magyar irodalmat olvasók szeretnek nem tudomást venni. Hogy ilyen életek is vannak, nem is olyan messze a miénktől. Sőt, néha ezek az életek a mi életeink is, a mi szorongásaink, a mi függőségeink, a mi szégyellt családi és egyéb kapcsolataink. Lerántja róluk a leplet, és megmutatja, ahogy vannak. Én meg csak ámulok és bámulok, hogy hogy lakik egy szerzőben ennyi ember, mert ezeket a szereplőket Szendi nem megalkotja, hanem egyszerűen a bőrükbe bújik és eggyéválik velük.

Nem is az az erős a Szendi regényekben, amiről ír, hanem ahogy. Úgy, ahogy van. Ilyen.

Szerintem olvasson mindenki Szendi Nórát.

5 hozzászólás
tammancs1 P>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

Bravúros, ahogyan ez a hat különböző karakter megszólal. Imádtam minden egyes szólamát, és még azt is elnézem neki, hogy cselekmény szintjén nem szól semmiről. Belépünk a történetbe, kicsit szafarizunk, aztán otthagyjuk „hőseinket” a maguk kis posványában. De közben az a szöveg, amit Szendi megcsinál, na az a nem semmi!

VeronikaNy>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

Ülünk a kis buborékunkban, elhatárolódunk a kockásabrosztól és a parasztromatikától, de a végtelen szorongás minden társadalmi szinten kitermeli azokat az embereket, akikre (eltartott kisujjal) csak annyit mondunk: Van ilyen. Itt nincs se kockásabrosz, se parasztromantika, mondjuk fejlődés se, de van megrekedés, lecsúszás, függőség és aranyos pszichiátriai diagnózisok, természetesen terápia nélkül. Mivel az író nem hosszas emelkedett leírásokkal dolgozik, hanem egymásba folyó belső monológokkal vagy párbeszédekkel, valahogy mintha bele lenne kódolva az unalom, a felületesség, de nem! Ugyanis Szendi Nóra ismeri a karakterteremtés titkát, amikor elég pár mondat, és a nihil emberré válik. Nemcsak szorongás van, humor is van, de az empatikus fajta, amikor nem az emberen mosolyogsz, hanem a párbeszéden, a szituáción, a szereplőit soha nem teszi nevetségessé. Ez egyébként jellemző rá végig, hogy nem ítélkezik, nem néz le ezekre az emberekre, csak bemutatja, hogy van ilyen.

olvasóbarát>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

A világ pusztulása újabb nappal halasztódik el.

A kötet szereplőinek pusztulása azonban folyamatos, megállíthatatlan. Többféleképpen szerencsétlenek. Az igazi kihívást a figurák megjelenítésében sokféle hanggal valósítja meg a szerző, ahogyan mindannyian mondják, élik a maguk tragikus mindennapjait.

ppeva P>!
Szendi Nóra: Van ilyen.

Azt bírtam benne a legjobban, hogy annyiféle hangon szólt. És mindegyiket úgy tudta megjeleníteni, hogy elhittem.
Meg azt, hogy nem azt mondta, kívülről meg felülről, hogymikvannak!, hanem azt, hogy Van ilyen. Pont. Igen. Tényleg. Ott a pont.


Népszerű idézetek

Nikolett_Kapocsi P>!

Élsz bele szanaszét a világba, és még neked áll föntebb!

149. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Amerre a szem ellát, jobbra is, balra is irodaházak üveges bejáratai előtt csevegő formatervezett dolgozók.

135. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Jól tudnak azért esni az ölelések. Bosszantó, hogy a legtöbben a legbanálisabb gondolatokkal azonosulnak. Kínosak a pozitív visszajelzések. Ilyen a lúzerek közössége: kevéssel is beérik.

236. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Túlgondolja a dolgokat. Folyton kombinál. Mert túl okos, azért is. Babett büszke mosollyal felszegi a fejét. Aki okos, annak mindig nehezebb. Annak mindig több az ilyen agyi történése.

101. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Régen olyan jókat röhigcséltünk minden marhaságon. Savanyú egy vénember lettél te is, Sanyi, az az igazság.
Mit röhögjek azon, hogy folyton csak a bántást kapom tőled? Sándor hangja panaszosan megbicsaklik. Kapom tőled a bántást folyamatába. Idejövök, hogy a kedvedre tegyek, jövök ide az ezer dolgom közt, rakom magam bele a megfelelésbe, és ezt kapom cserébe.

199. oldal

ppeva P>!

Többnyire azért olvasok filozófiai és társadalomtudományos munkákat, amiért az emberek filozófiai és társadalomtudományos munkákat olvasnak. A gondolkodás még soha senkinek nem ártott meg, Edina.
Ne is mondd, én is annyit tudok agyalni ilyen bonyi dolgokon. Edina bonyi dolgokon agyalós arcot vág.

33. oldal

15 hozzászólás
szadrienn P>!

[…] vagy a Sanyi, vele meg képtelenség bármiről is egyeztetni. A Sanyi, az valahogy megtörténik az emberrel, bármiféle koncepció nélkül.

Nikolett_Kapocsi P>!

Tátika a rend barátja. Egy irattartó dossziéban, lefűzhető műanyag tasakokban őrzi az egészségügytől és az igazságszolgáltatástól kapott emlékeit. Mikor megzavarodik a sajátjait illetően, fellapozza a gyűjteményt, hogy megtudja, kicsoda ő.

56. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Edina bele-belelapoz a kötetbe, mint aki titkon azt reméli, képekre bukkan. Az érdeklődés protokolláris kifejezése után udvariasan visszatolja Ervin tálcája mellé. Annyira szuper, hogy ilyen csodabogarak is vannak a csapatban, mint te! Édeskés mosollyal lecsíp a villája hegyéről egy olívabogyót. Akár egy GIF is lehetne. Annyira szuper! Huncut csippentés. Annyira szuper! Huncut csippentés. Annyira szuper! Huncut csippentés. Annyira, annyira, annyira, any–

32. oldal

ppeva P>!

Százszor elmondta nekik, hogy nem eszi a marhásat, a marhásat nem eszi, csak a csirkéset. Ez a baj, ha ő nem járhat ki a piacra, semmi sem fog úgy menni, mint régen. Esik szét minden. Ezek sietnek, rohannak mégsincs semmire idejük. Befutnak a Sparba vagy tudja a rossznyavalya, valami drága üzletbe, és hozzák ezt a nyiszlett kenyereket, ezt a csomagolt, ezt az íztelen tósztkenyereket, húsból mindenféle különlegességet, nyilván egy vagyonért, dán szalámit, nagyon kedvesen, aranyosan, de hiába, nem ugyanaz, mint régen. Kérdezik, hogy mit hozzanak. Hát ha ő ezt így meg tudná mondani. Mert amikor ott van, látja az árut, látja az akciókat, akkor semmi probléma nincsen.

181-182. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rácz-Stefán Tibor: Kamupasi karácsonyra
Puskás Panni: Megmenteni bárkit
N. Nagy Zoltán: Keselyű
Papp Csilla: Szerelem újraírva
Molnár T. Eszter: Hidegkút
Nagy Gerzson: Ablak az Ontario-tóra
Istók Anna: Semmiért egészen
Borsa Brown: Az Arab szeretője
Piros Vera: Eltévesztettem, drágám
Fiala Borcsa: Drill