Párbajok ​nélkül 30 csillagozás

Szendi Gábor: Párbajok nélkül Szendi Gábor: Párbajok nélkül

Szendi ​Gábor új kötetében az egyéni és a párkapcsolati problémákat elemzi. Részletesen szól az akarat szerepének túlértékeléséről, gondolkodásunk paradoxonairól, a szokások kialakulásáról és elhagyásának módjairól, valamint mindennek fényében a kapcsolati konfliktusokról és lehetséges, „másodfokú” megoldásaikról. Szendi az evolúciós gondolkodás mellett ezúttal a modern viselkedésterápiás szemléletet hívja segítségül, és állítja: cselekedeteinket folyamatosan általunk nem ismert és nem is megismerhető tényezők – rejtett tanulás, genetikailag örökölt vonások, nem érzékelhető ingerek, hamis emlékek, önigazoló értelmezések, téves észlelések stb. – irányítják. Vagyis a problémákat maga az ember teremti, az emberi gondolkodás hozza létre azáltal, hogy értelmezi önmagát, sorsát, környezetét.

A szerző szerint az emberi problémák lényege, hogy korlátozott információk alapján akarunk sokkal szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket értelmezni. Ilyenkor általában túl nagy jelentőséget… (tovább)

>!
Jaffa, Budapest, 2017
370 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155715587
>!
Jaffa, Budapest, 2015
370 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155609008
>!
Jaffa, Budapest, 2014
370 oldal · ISBN: 9786155418778

2 további kiadás


Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Martin Heidegger · Szent Ágoston


Kedvencelte 1

Most olvassa 8

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

Nehéz egyértelműen jót írnom róla. Az biztos, hogy nagyon-nagyon sokat segített az OKJ-s vizsgáimon a „Viselkedj úgy, amilyen lenni akarsz!” elv. Biztos vagyok, hogy a laza, mosolygós, kommunikatív viselkedésem miatt kaptam a szóbeli 5-ös mellé a dicséretet. Viszont nagy fenntartással tudom csak elfogadni a viselkedésváltoztatást, mint azonnali megoldást. Úgy érzem csalás, hazugság és maszkok révén lehet vele learatni gyors sikert, és nem is vagyok biztos benne, hogy tartósat, ami hosszú távon – esetleg véglegesen – is megoldás lehet.

imrekati>!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

Maximum pontot adtam rá, mert nem tudtam letenni, és egyhuzamban olvastam a könyvet. Tehát jó. Szeretem Szendi Gábor érvelését, mert az evolúciós szabályok szerint való. De! Utálom, mert igaza van. Illetve van még ilyen problémám, de ez úgy általában a pszichológia tudományból következik Amikor megpróbálják 4 csoportban gyűjteni a különböző személyiségtípusokat. Ilyenkor ott bámulom a felosztást, és az istennek se tudom becsoportosítani se magam, se a családomat, se a barátaimat. Ez szerintem akkora hülyeség, mert ennél sokkal bonyolultabbak vagyunk. Mindenesetre osztom a nézeteit, és tapasztalatból tudom, hogy a rossz szokások elhagyása, illetve jó szokások felvétele nem akarat kérdése. Egész identitás cserére van szükség és rengeteg melóra. Majd egy pillanat alatt visszajön a régi szokás, ha nem dolgozunk. Ez van. És hogy utálják az ilyen embereket, mint a Szendi!

Chinaski>!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

Szeretem Szendi stílusát, a józan észre épülő, könnyen érthető érvelését. Érdekes, de sokak számára kiábrándító dolgokat állít ebben a könyvben. Szerinte kultúránk túlértékeli a racionális gondolkodás lehetőségét. Véleménye szerint döntési mechanizmusaink alapvetően megegyeznek az emlősállatokéval, néhány extra funkcióval megfejelve, azaz hozzájuk képest okosabb állatok vagyunk, de lényegében ugyanúgy működünk, azaz ugyanúgy kondicionálhatóak vagyunk. Viselkedésünk nem akaratlagosan szabályozott, tehát téves az az elképzelés, hogy először eltervezzük, majd végrehajtjuk a helyes viselkedést. Cselekedeteink hátterében tudattalan, zsigeri motivációk állnak. A reflexszerű válaszok és az érzelemvezérelt döntések felett pedig az észnek nincs hatalma. Ezen logika szerint kondicionálással könnyen megszabadulhatunk a káros szenvedélyeinktől és a rossz szokásainktól.

invincible>!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

Nekem az egyik alapvető pszichológiai témájú olvasmányom volt. Nagyon tetszett és nagy hatást gyakorolt rám. A könyv, a címével ellentétben nem igazán a párkapcsolatokról szól.

A hiedelmeink, az énképünk meghatározó erővel bír. Nagyrészt a világról és az önmagunkról alkotott gondolatok határozzák meg, hogy mit teszünk. A cselekedeteinkből szokások lesznek, a szokások pedig formálják a hétköznapjainkat. A változás a fejünkben kezdődik: kis lépésekben meg kell változtatnunk azt, amit önmagukról és a világról gondolunk.

szikszai_2 P>!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

Eddig azt hittem, hogy nem tudnak újat mondani pszichológiából. Tévedtem! Ez a könyv alapjaiban változtatta meg a gondolkodásomat és a pszichológiához való hozzáállásomat.
Szendi Gáborban új mesterre leltem. Az evolúciós megközelítés nagyon valós és reális. Elkezdtem magamat és másokat is másként látni. Egyszerűen zseniális!

Txypy>!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

Szkeptikus voltam, de meglepően izgalmas és értékes gondolatokat fogalmazott meg Szendi, jó sok kutatással alátámasztva.

Finch>!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

A könyv első fele nagyon száraz és elméleti, alig haladtam vele. A másik fele már gyakorlatiasabb, „fogyaszthatóbb” volt, tele példákkal, tetszett is. Ha a többi könyve is így épül fel, akkor a közepétől kell majd kezdenem olvasni.

Black_Venus>!
Szendi Gábor: Párbajok nélkül

A cím és a fülszöveg megtévesztő, az első 200 oldalon szó sincs a párkapcsolatokról. Utána sem sikerül ezekről strukturáltan beszélnie, csapong, csak ez nem annyira szórakoztató, mint a Popper Péternél.
Javára írható, hogy szép kerek, magyarosan megfogalmazott mondatokban ír, közel az élőbeszédhez.
Sok újdonságot nem tudtam meg belőle, talán néhány oldal tetszett, ezért kapott 3 pontot.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

A viselkedésváltozáshoz fontos belátni, hogy az azt akadályozó gondolatok, bármennyire is masszívaknak tűnnek, sosem tények: csupán gondolatok. Az előre elképzelt negatív történések létrehozzák a megfelelő testi válaszokat, agyunk a testi válaszokat szorongásként észleli, és ezért „le akar minket beszélni” a jövőre irányuló terveinkről. Ez a jövő azonban még nem létezik, és ugyanazzal az erővel, amivel a rossz verziót elképzeljük, elképzelhetjük a jót is.

162. oldal

Chöpp >!

Az ember kitalálta az időt, és boldogtalan miatta. Az idő nem dolog – mondta Heidegger. Szent Ágoston szerint se létezik idő, hiszen nem lehet mérni azt, ami elmúlt, vagy ami még el sem jött, vagy a jelent, aminek nincs kiterjedése. Ha ez számít valamit a nagy nevek mellett: én is azt gondolom, hogy visszaélünk az időélménnyel. A múlt semmi más, mint egy metafora, szinte nem is használjuk más kontextusban, csak valami szomorú, gyászos, traumatikus dologgal kapcsolatban. Még a szép időkre emlékezve is az a végső szomorkás konklúzió, hogy elmúlt, soha nem jön vissza már.

193. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő · Martin Heidegger · Szent Ágoston
Chöpp >!

Aki szeret, nem őriz haragot, nem bünteti a másikat szótlansággal…

355. oldal

Chöpp >!

Olyan jó dolog jó emberekkel találkozni.

148-149. oldal

Chöpp >!

A kényszerbetegségben megfigyelhető kényszergondolatoktól azért olyan nehéz megszabadulni, mert az ember a rágondolást szörnyű bűnként éli meg, ezért görcsös erőfeszítéseket tesz a gondolatok száműzésére – amitől aztán örökre rabjaivá válik.

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kényszergondolat
Chöpp >!

Kerüljük a szüleiről le nem vált embert – talán sosem fog leválni róluk. Ugyanígy legyünk óvatosak a magányos anya egy szem fiú gyermekével, vagy az apját idealizáló nővel. Általában intő jel, ha valaki felnőttkorában még mindig túlságosan függ a szüleitől. Ezek általában életre szóló kötődések, melyekben mi csak zavaró tényezők lehetünk: szerzünk magunknak a szülő személyében egy ellenséget, és cserébe nem igazán kapjuk meg a gyerekét.

259. oldal

Chöpp >!

A jelen átéléséhez szabadság kell, vagy ki kell vívni hozzá a szabadságot. Ezért megbetegítő a diktatúra, a félelem, az elnyomás.

218. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
Chöpp >!

A változás sokkal könnyebb, ha tudjuk, mit tegyünk.
/Richard Bandler, a neurolingvisztikus programozás megteremtője)

14. oldal

Chöpp >!

Az ambivalens mások bánatára, rosszkedvére adott tipikus reakciója az ijedtség vagy a sértettség. Azt hiszik, velük van a baj, vagy azt hiszik, ellenük irányul a másik viselkedése. Fő igyekezetük ilyenkor biztosítékot kapni arra, hogy nem ők a bánat, rosszkedv okozói, és máris megnyugszanak. Az csak ritkán merül fel bennük, hogy talán éppen a másik szorulna most lelki támaszra. Úgy viselkednek, mint a kisgyerekek, akik nem tudnak mit kezdeni a felnőttek borús kedvével, csak arról akarnak bizonyságot, hogy nem ők tettek rossz fát a tűzre.

356. oldal

Chöpp >!

Egész gyerekkoromban imádtam a vasakaratról szóló könyveket.

123. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lukács Liza: Hogyan szeretsz?
Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
Popper Péter: Lélekrágcsálók
Máté Gábor: A test lázadása
Tisza Kata: Most.
Máté Gábor: Szétszórt elmék
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig
Popper Péter: Szerelemről józan nappalon
Ranschburg Jenő: A nő és a férfi