Az ​önértékelés csapdájában 9 csillagozás

Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában

Ideje ​szembenéznünk azzal, hogy az uralkodó emberfelfogásunk nem ad választ a mai kor emberét gyötrő testi és lelki nyavalyákra. Nem csak Darwin pintyeit kell evolúciós szemüvegen át néznünk, hanem korunk emberét is, aki egyre súlyosabb össze nem illésben él fizikai és társadalmi környezetével. Az össze nem illés röviden annyit tesz, hogy pszichés funkcióink évmilliókon át a törzsi léthez alkalmazkodva fejlődtek ki, s mára híre-hamva ennek a világnak.

A sikertelenség, a magány, a boldogtalanság és a negatív önértékelés mind abból fakad, hogy rosszul gondolkodunk önmagunkról és a világról. Az önértékelés csapdája maga az önértékelés kényszere. A megoldhatatlan problémák szinte már hiányoznának, ha egyszer jönne valaki és megoldaná őket. Igazából senkinek nem érdeke a megoldás. Ha lenne egy fogyókúrás könyv, ami után senki nem hízna vissza, többé nem lehetne fogyókúrás élelmiszereket és fogyókúrás könyveket árusítani. És nem lehetne „fogyózni”. A világ karcsúbb, de kicsit… (tovább)

>!
Jaffa, Budapest, 2014
290 oldal · ISBN: 9786155418891

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

David Bowie · Demi Moore · Mariah Carey


Most olvassa 3

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

>!
Chöpp 
Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában

Elveszettem az érdeklődésemet olvasás közben az önértékelés kérdésköre iránt. Nem is tudom érdemes-e erre egy egész könyvet „áldozni”. spoiler

>!
_Andrea_
Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában

Hiánypótló és mítoszromboló könyv az önértékelésről melyben az evolúciós pszichológiából kiindulva eljutunk a buddhizmus néhány gyakorlatáig egy óriási, informatív íven keresztül – nagyon tetszett.
A témával kapcsolatban számtalan félreértés és tévképzet forog közkézen: a pszichológia berkein belül, az oktatásban, nevelésben és a hétköznapi életben is. Főleg az önfejlesztő és az üzleti szférával kapcsolatos önfejlesztő, vállalkozás fejlesztő, vezetővé válást támogató könyvekben írnak róla össze tücsköt-bogarat.
Szendi helyreteszi a fogalom értelmezését – a legfrissebb kutatási eredményekre támaszkodva és a különböző pszichológiai irányzatok teóriáit is sorra véve, plusz az önsegítő könyvek hiányosságait is kipellengérezi. Ebben a könyvében a saját életéből is hozott néhány nagyon személyes jellegű példát az egyes jelenségek értelmezésére – ez hitelesebbé teszi számomra a leírtakat és ezzel megerősíti a sztereotípiát, miszerint pszichológusnak azért megy az ember, hogy megoldja a saját problémáit és persze utána segít másokon is. (Az előbbi nélkül nehéz is lenne kivitelezni az utóbbit.) Az evolúciós pszichológiát persze itt is segítségül hívja – azonban kritikusabb vele, mint az előző könyveiben. Nem alkalmaz szélsőségesen leegyszerűsítő kijelentéseket, sőt az ilyeneket bírálja – de elfogadom, hogy van, aki még így is falra mászik tőle.
Alapgondolata az össze nem illés az ember pszichés működése, „huzalozása" – és a mai társadalmi- és életfeltételek között. Szerinte az önértékelés egyfajta belsővé tett csoporttudat, a szociális én, mely folyamatosan a csoportba illeszkedésünket vizsgálja. Annyi a hiba, hogy a modern társadalomban nincs egy olyan megbízható referenciacsoport (mint a törzsi társadalmak esetében), mely ezt a mechanizmust működtetni tudná, ezért rossz mérési értékekkel lesz kalibrálva. Lényegében az a két ember határozza meg az alapját, akikkel gyermekkorunkban össze vagyunk zárva: a szüleink. Elutasító, bizonytalanul kötődő szülők esetén valaki egy életen át szenvedhet a negatív önértékeléstől – bármilyen messzire is jut el.
Kétfajta önértékelés alakulhat ki: a pozitív és negatív – vagy alacsony és magas. Értelemszerűen a negatív önértékelés lenne a probléma, de a túl magas és túl alacsony egyaránt vezethet mentális betegségek és a függőségek kialakulásához. Újat mond az implicit és explicit önértékelés megkülönböztetésével, melyet eleddig a kísérletek többségében nem különböztettek meg. Nehéz is lett volna, ugyanis az implicit önértékelés nagyjából a Freud által tudattalannak nevezett jelenségnek felel meg – és ezt nem lehet megváltoztatni, nem lehet rá verbálisan hatni. A negatív implicit önértékelést biológiai hajlam vagy a gyermekkori traumák alakíthatják ki – és ha ez egyszer rögzült, akkor hiába mondják az illetőnek, hogy értékes ember, hiába buzdítják arra, hogy legyen önbizalma.
Az explicit önértékelés ezzel szemben egész jól kezelhető, az elért eredmények és kemény munka helyreteheti. És ha jól értem, ezen belül még megkülönbözteti a vonás- és állapot jellegű önértékelést, mint pillanatnyi és tartós állapotokat.
E négy komponens kombinációja aztán különböző típusokat alakíthat ki: alacsony explicit és magas implicit önértékelés adja a meg nem értett zsenit, a magas explicit és az alacsony implicit önértékelés pedig olyan embereket termel, akik bármennyit is küzdenek, bármit is tesznek le az asztalra, sosem lesznek elégedettek önmagukkal. Az alacsony explicit és implicit önértékelés viszonylag egyszerű élethelyzetet teremt és kényelmes középszerűségre kárhoztatja az embert, de rossz esetben a teljes értéktelenség érzésével jár. Erről és az ellenpárjától nem sok szó esett, inkább az előző két típusról és kissé nehéz volt követni a típusok karakterológiáját, ugyanis maga Szendi sem határolta el őket. Nem adott konkrét típusokat, amelyeket bizonyos tulajdonságok alapján azonosíthatunk magunkban – a hasonló pszichológiai művekhez hasonlóan, amelyekhez általában egy egyszerűsített összefoglaló táblázat is készül. Viszont ez nem is feltétlenül fontos – a megoldás tükrében, amelyet felkínált.
A megoldás az úgynevezett mindfulness – a mostanában divatossá váló legújabb őrület. Még egyetlen könyvet sem olvastam a témában, mert nem volt szimpatikus a felkapottsága. Ha valami divatos és mainstream az csak egy jó marketingfogás eredménye lehet és nincs mögötte semmi, gondoltam. Segít az előítéletességemen, hogy már korábban is létezett Morita-terápia néven. (Mindfulness-ként mégis csak egyszerűbb eladni mintha a terápia és egy japán pszichológus (Shoma Morita 1874–1938!!!) nevéből alkotott szót kéne befuttatni.)
Ez egyfajta viselkedésterápia – a tudatosságra és eltávolodásra helyezi a hangsúlyt. Az önértékelés jelzéseit tudomásul veszi, de érzelmi távolságtartást javasol és azt, hogy az ember jelöljön ki konkrét célokat, melyekért folytonosan munkálkodik. Morita a buddhizmus gyakorlatait és gondolatait is beleépítette. Az önértékelés-mentes tényszerű gondolkodást favorizálja, amellyel adott szituációkat és eseményeket a céljainkat, érdekeinket, értékeinket szem előtt tartva ítélünk meg, attól függetlenül, hogy ezek mennyiben ássák alá vagy támogatják az önértékelésünket.
Egy tipp: ha valaki úgy érzi, hogy önértékelési problémái vannak, akkor minél hamarabb olvassa el az utolsó fejezetet, mely a megoldást tartalmazza. Pláne a lassabb és hosszú ideig tartó olvasásnál kényelmetlen lehet, hogy az ember halad előre és még a 250. oldal környékén sem hallott semmi jót, csak a probléma kifejtését.
Viszont az is haszonnal forgathatja a kötetet, aki úgy érzi, hogy neki aztán köszöni szépen, semmi baja az önértékelésével. Az emberek nagy többségének ugyanis van (statisztikai alapon a mentális betegségek aránya elég magas és ezek többsége önértékelési problémákra vezethető vissza Szendi szerint.) Lehet, hogy csak a saját perverzióm, hogy szeretem/szeretném tudni, mi jár mások fejében – de azért hasznos tudni, mire számíthatunk másoktól – ez a könyv pedig elég sok furcsa vagy érthetetlen viselkedésre ad magyarázatot. Néha szerintem mindenki találkozik olyan emberekkel, akiknek a fejében előre megírt forgatókönyvek és értelmezési sémák vannak, és ezekhez keresnek statisztákat: mind az alacsony önértékelésűek mind a nárcisztikusabb egyének lehetnek ilyenek. Az alacsony önértékelésű ember azoknak a társaságát részesíti előnyben, aki ezt alátámasztja és negatívan nyilatkozik róla. A dicsérettel vagy az egyenlő rangú bánásmóddal nem tud mit kezdeni. A túl magas önértékelésű ember pedig imádatot és tiszteletet vár el, minden más közömbös és érdektelen számára – de akár kivételként is tekinthet magára, mint aki többet megengedhet magának és többet érdemel, mint mások. Az önértékelés megsértésére a válasz agresszió lehet, ezt pedig jobb elkerülni.
spoiler
spoiler

3 hozzászólás
>!
Nibela I
Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában

Amit itt leírok, hullára mindegy. Mert nem ez számít :D Volt szokásos szendizmus (modern életvitelhez alkalmazkodni nem tudó fizikai és mentális állapot), és azon érdemes elgondolkozni, érdemes-e az önértékeléssel, mint olyannal foglalkozni.

>!
Váradi_Ákos
Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában

Bevallom őszintén, a felénél abbahagytam, mert az olvasottak és a valóság között nem éreztem kapcsolatot, nem találtam rám vonatkozó gondolatot, nem csodálkoztam rá, hogy jééé ez tényleg így van, meg úgy semmit, ami miatt kíváncsi lenék a másik felére. Sőt, több ponton éreztem, hogy nem állja meg a helyét a mai világban.
Mellékesen megjegyzem, hogy nem ez volt az első ilyen témájú könyv a kezemben.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

A valódi értékünket nem feltétlenül az aktuális kereslet mutatja meg.

85. oldal

>!
Chöpp 

Az emberek rendkívüli dolgokra is képesek, csak hogy növeljék vagy fenntartsák a pozitív önértékelésüket. Az önértékelés elvesztése pedig általában depresszív hangulatot, megbántottságot, illetve tartós fennállás esetén depressziót, szorongást, féltékenységet, agressziót eredményez.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: agresszió · depresszió · önértékelés · szorongás
>!
Chöpp 

Amikor a cicánk (a továbbiakban Pacni) nem tudja eldönteni, mit akar, ki szoktam nyitni neki az ajtót, ő meg kidugja a fejét, és mérlegeli, milyen volna, ha kimenne. Nem túl gyors az észjárása, ez a tanakodás el szokott tartani egy ideig, ami télen különösen kellemetlen tud lenni. Ha a kimenetel elképzelése nem kívánatos premotionöket eredményez, végül visszafordul, és inkább enni kér. Itt sajnos nem szokott véget érni a történet, mert az ételt megszagolva gyakran rájön, hogy most nem is annyira éhes, és végül mégis kikéredzkedik. Pacni amúgy nagyon ért az idegekkel való játékhoz, mert általában rosszkor jelenik meg. Vagy épp mennék dolgozni, s akkor csapódik be az ablakpárkányra, vagy a vacsoránál ülünk, s éppen emelnénk a szánkhoz a falatot, amikor feltűnik rekedt nyávogással. Nála ez olyasmit jelenthet, hogy: „Remélem, zavarok.” Az állati gondolkodáshoz próbacselekvésre is szükség van, az ember viszont ezt már többször fejben el tudja intézni.

86. oldal

Kapcsolódó szócikkek: macska
1 hozzászólás
>!
vargajudit P

Az önértékelést nincs értelme „megjavítani”, helyette cselekedni kell. A negatív önértékelésű ember gyötrelmei az elme háborgásai csupán. Amíg az emberek az önértékelésük ápolásával vannak elfoglalva, elmegy mellettük az élet a maga sok lehetőségével.

292. oldal

>!
Chöpp 

A vizsgálatok nem meglepő módon azt vizsgálták, hogy a fiatalkori terhesség leggyakrabban a szegény, alacsony jövedelmű rétegekben gyakori, különösen a színes bőrűek körében. Ezt az evolúciós pszichológia azzal magyarázza, hogy ahol bizonytalan a jövő, ott evolúciós értelemben kifizetődőbb előrehozni a szaporodást.

33. oldal

Kapcsolódó szócikkek: evolúció · terhesség
3 hozzászólás
>!
Chöpp 

Demi Moore egy nyilatkozatában ezt mondta: „Ami kétségbe ejt, amit végül megértettem életem vége felé, hogy én tényleg nem vagyok szerethető, nem érdemlem meg, hogy szeressenek.” Mariah Carey így beszél magáról: „Megértettem végre, hogy az emberek tök hülyének gondolnak. Mindig is alacsony volt az önértékelésem, most is az.” David Bowie azt nyilatkozta, hogy: „Óriási problémáim vannak az énképemmel, és nagyon alacsony az önértékelésem, amit folyamatosan a kényszeres írás és szereplés mögé rejtettem.” Angelina Jolie arról panaszkodott: „Állandóan az alacsony önértékeléssel küzdök. Annyi minden rossz bennem, ez egyszerűen hihetetlen.”

109. oldal

>!
Chöpp 

Míg egy nyugati ember azt se tudja, hogyan tűnjön ki, a keleti ember inkább beolvadni szeret.

115. oldal

>!
Chöpp 

Sajnos a rossz megoldások általában könnyebben kivitelezhetők, mint jó tettekkel korrigálni az önértékelésen esett csorbát. Már csak azért is, mert a negatív önértékelés paradox módon önfenntartó folyamat.

134. oldal

Kapcsolódó szócikkek: önértékelés
>!
Chöpp 

Az önigazolás és az önbecsapás általában jellemzi az emberi gondolkodást.

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: önbecsapás · önigazolás
>!
Chöpp 

Sztárrá egy hatalmas gépezet teszi az embert, de közben a sztárok ugyanolyan esendő emberek, mint bárki más, csak ráadásul nehezített pályán, egy hamis világ álságos érdekemberei közt kellene megvalósítaniuk személyes boldogságukat. Robin Williams halála még kiábrándítóbb, mert az önakasztás a fentieknél is nyilvánvalóbbá tette egy sikeresnek tűnő élet teljes kudarcát, s egyben rávilágít arra, mennyire nincs köze a sztár alakította nemes szerepnek a sztár személyes életéhez. Miatta személyesen is becsapva érzem magamat.

105-106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sztár

Hasonló könyvek címkék alapján

Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai
Joe Quirk: Prűdek és paráznák
Louisa Thomsen Brits: Hygge
George Csapo: Tested Ősi Tudása
Sally Morgan: Az élet csodája
Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom
Marton István: Meddig akarsz élni?
Michael Breus: A mikor hatalma
Josette Rousselet-Blanc: Nagyanyáink házipatikájából
Tóth Gábor: Génháború