Távoli ​kolóniák 12 csillagozás

SF-antológia
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

A galaxis ismeretlen tartományaiba, messzi világokba, távoli kolóniákra vezet el az Ad Astra kiadó harmadik novellaválogatása. Az írások főszereplői néha idegen dimenziók lényeivel küzdenek, máskor földiekkel veszik fel a harcot, vagy éppen önmagukkal, emberségükkel kell szembenézzenek. Elvágva a mindenségtől vagy annak szerves részeként, visszasüllyedve a technika nélküli múltba vagy egyfajta modern matriarchátust építve, a gyökereiket keresve vagy csak egy eltűnt fiút – a történetekben egy a közös: a határtalan fantázia, amellyel e kötetben benépesítjük a világegyetemet.
A Távoli kolóniák lapjain tizenöt magyar szerző írása olvasható. A novellák között épp úgy
van kalandos és elgondolkodtató, mint humoros és tragikus. A szerzők némelyike most indul el írói pályáján, mások már rutinosak: a science fictiont vagy éppen a történelmi regényeket kedvelők számára jól ismert alkotók, illetve újságírók és forgatókönyvírók, a filmvilág álmodói.

Eredeti megjelenés éve: 2016

A művek szerzői: Bukros Zsolt, Vancsó Éva, Valyon Tamás, Trux Béla, Somogyi György, Michaleczky Péter, Kovács M. András, Képes Gábor, Holló-Vaskó Péter, Hegedűs András, F. Tóth Benedek, Fedina Lídia, Demjén Zsófia, Antal József, Kovács Attila, Királyházi Csaba

Tartalomjegyzék

>!
Ad Astra, 2016
352 oldal · ISBN: 9786155229657
>!
Ad Astra, 2016
350 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229640

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

Rettenetesen furdal a kíváncsiság: mi lehetett vajon a kötet szerkesztési elve? Hogy és honnan került beválogatásra épp ez a 16 novella? Volt vajon egy ilyen pályázat, ahová sok-sok szerző így beküldött dolgokat, és ez volt a legjobb 16? Vagy hogyan?
Nem gondoltam volna, hogy az első, ígéretes, de nem túl átütő kezdésnek tűnő írás lesz talán a legjobb darab a kötetben. (Esetleg a Membrán lehet még konkurencia.)

Mert hát tudom én, hogy jó sci-fit írni nem könnyű, sőt rohadt nehéz dolog, ebben az igényes XXI. században. (Szerintem a legnehezebb, legigényesebb műfaj mondjuk, de én elfogult vagyok.) Kell hozzá stílus, ötlet, logika, karakterek, párbeszédek, mondanivaló, tudományos-technológiai jártasság (de!), meg még sorolhatnám, és egyáltalán, egész más szabályoknak engedelmeskedik egy SF írás, mint egy…. bármilyen másmilyen. Úgyhogy, valószínűleg sci-fit meg kell tanulni írni, még úgy is, hogy másféle dolgokat már tud írni az ember. Hát még, ha kezdő íróként vetemedik valaki sci-fi írásra. :))

Na jó, nagyjából már kimorcogtam magam menet közben, most kicsit lazítok, aztán majd térképezem tovább a magyar science fiction aktuális helyzetét tovább. Fel.

(Olvasónapló itt: https://moly.hu/olvasasok/4563836 )

14 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

Alapgondolatok: valójában én nem őrzök rossz emlékeket a Falak-2045 duóról. Kétségtelenül nem zseniális benne mindegyik novella, de még pont akkora százalék tetszett nekem, hogy úgy érezzem, megéri idén is belevágni az aktuális antológiába. Ha más miatt nem is, legalább kötelességtudatból*. A Távoli kolóniák azonban… hát én nem is tudom. Vagy én voltam az elmúlt években túlzottan jóindulatú**, ami mostanra megfogyatkozott***; vagy a @WerWolf által is említett túlságosan szabadon értelmezhető tematika a ludas; vagy egyszerűen idén minden író nekem kevésbé tetszően teljesített.
Úgyhogy, köszönettel, én ezennel ki is szállok a következő öt évre az Ad Astra antológia olvasói közül****. Majd akkor meglátjuk, lesz-e még mit olvasni, és ha igen, az milyen lesz.

Antal József: Hogyan népesítsük be a galaxist? – 3/5
Rövid szatíra, robotbürokrácia és gyarmatosítás. Vicces, de ennél nem több – mondjuk nem is célja. Ráhangolódásnak korrekt.

Demjén Zsófia: Nincs visszaút – 2/5
Érdekesnek tűnő alaphelyzet (kettős vagy hármas ügynök főhős, aki egy olyan űrhajón ragad, ahova jobb lett volna nem felszállni), nem minden elemében elcsépelt, cserébe mintha a végére elfogyott volna az ötlet, hogy mire is fusson ki a cselekmény. Helyesbítek: volt ötlet, de valami hatásosabbnak jobban örültem volna. Regénykezdetnek talán még érdekelt is volna, önálló történetként erősen felejthető.

Fedina Lídia: Maga a mennyország – 2,5/5
Kissé retroízű novella egy új, látszólag tökéletes bolygóra induló expedícióról, meglehetősen egyértelmű csattanóval, feleslegesen sok szereplővel és túl sok körítéssel. Egy idő után nagyon untam, rövidebben jobban működhetett volna szerintem.

Valyon Tamás: Megfigyelők – 1/5
Komoly figyelmet követelt, hogy a rengeteg ránk zúduló névből követni tudjam, ki kicsoda, honnan jött, mit csinált és mi a terve, de aztán rájöttem, hogy annyira nem éri meg a fáradságot. A csattanót nem éreztem kiszámíthatónak, de cserébe meglehetősen zavaró módon bármiféle érzelmi töltet vagy hangulat eléggé hiányzott, pedig kellett volna az amúgy komoly drámai légkörért üvöltő jeleneteknek. Fárasztóan túlírt.

Somogyi György: A hetedik szoba – 3/5
Közepesen érdekes koncepció (látszólag egyenférfiak és egyennők élete monoton módon, de azért persze nem minden az, aminek látszik), korrekt megvalósítás. Mintha nem lett volna elég ötlete, hogy kitartson a novella végéig, de legalább voltak érzések a történetben. Azt tudom mondani, mint a tavalyi Somogyi-novella után: soha rosszabbat.

F. Tóth Benedek: Hosszú út bolondjai – 4/5
Végre egy igazán jó novella, még ha kicsit lazán is kapcsolódik a tematikába (nem épp szokványos utazás, furcsán összemosódó valóságok). Bár nehéz lenne azt mondani, hogy pontosan megértettem mindent (mondjuk, hogy mi is volt a célja a szerzőnek ezzel a történettel, avagy mit is akart mondani), kifejezetten tetszett a hangulata. Az első olyan írás, aminek volt annyira érzelmi aspektusa, hogy képes legyen megragadni.

Bukros Zsolt: Szeretni egy férfit – 2,5/5
Egy kedves barátommal beszélgettünk nemrég arról, hogy gender témáról férfi inkább ne szólaljon meg, mert csak rosszul jöhet ki belőle. Erre tessék, itt egy állatorvosi ló, ami mintha csak bizonyítani akarná, hogy ha a férfiak így nyúlnak a férfi-női egyenlőség kérdéséhez, inkább ne tegyék. Pedig amúgy nagyon izgalmas az alaphelyzet (matriarchátus, tenyészállatokként tartott férfiak, szüfrazsett, mint férfijogi mozgalom, etc.), az elején még egészen úgy tűnt, hogy az elmúlt évek legjobb Bukros Zsolt-novelláját fogom olvasni, de a végére olyan szinten átesett a sablonos és otromba közhelyhalmaz szintjére, hogy jobb nem is beszélni róla. Azért elismerésem, hogy ebbe a rövid világ-skiccbe is sikerült ennyi szórakoztató ötletet beleépíteni (tényleg, öt csillag). Csak a végét tudnám feledni.

Kovács M. András: Determinia – 2/5
Teljesen random, egycsattanós sci-fi novella, a tematikához nagyon lazán kötődik csak (volt egyáltalán bármi szerepe a távoli kolóniának?). Meglehetősen kiszámítható, pedig örültem volna annak, ha az amúgy nem rossz alapötletnek (viselkedés-szabályozás) valami eredetit sikerül kihozni. De legalább rövid.

Királyházi Csaba: Az első állomás – 3/5
Egy megbomlott elme vallomásai. Érzékletes, hangulatos, de annyira nem lehengerlő, mint lehetne. Talán túl egyértelmű volt minden, talán csak nem láttam igazán értelmét így az egésznek. Talán a vége nem kellett volna, elég lett volna a novella első fele.

Vancsó Éva: Csempészáru – 1,5/5
Örültem annak, hogy érdemi szerepe van a helyszínnek (ti. egy távoli kolóniáról beszélünk), és ezt aktívan meg is jelenik legalább az alapkonfliktusban (mit tehet és mit nem a távolba szakadt, nem szokványos emberekkel feltöltött gyarmat). Nehéz lenne azt mondani, hogy ezen túl bármiben is igazán érdekes novella, főként, hogy az események sem túl ügyesen követik egymást.

Trux Béla: Otthon – 3/5
Nagyon sokáig kiszámítható írás (titokzatos jégbolygón fúró emberek! egy szektányi Hívő! furcsa eredetmítosz a Földdel kapcsolatban!), majd a végén egy csavarral meg tudott lepni, de aztán visszatér a sablonos útra. Ettől eltekintve viszont nem rossz szórakozás: működő párbeszédek, gördülékeny történet. Ezt érzem közepes szintnek.

Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag – 1,5/5
Közepesen érdekes akció sci-fi novella (katonai kiképzés és persze az obligát támadás), furcsán logikátlannak tűnő elemekkel, nem túl erős karakterekkel, és kissé sutának érződő szerelmi szállal. Mindezek ellenére még élveztem is volna… De a legnagyobb problémájának mégis a narrátori hangot tartom: egyszer túlzottan laza és cinikus, másszor meg túl komoly és terjengős – valahogy nem áll össze, számomra nem hiteles. És hát legalább egy csillag mínuszt ért ez az idézet: https://moly.hu/idezetek/663496

Michaleczky Péter: Membrán – 3,5/5
Meglepően szórakoztató novella, talán az első, amit szívesen olvastam volna még tovább – nagyon ügyesen kelti fel a figyelmet a világ és a benne rejlő ötletek iránt. Ebből persze még elég kevés derült ki (egymástól messze lévő gyarmatok, amolyan Dűne-szerűen különleges űrhajósok, no meg a slusszpoén), de legalább a krimis cselekmény minden erőltetettsége ellenére érdekes tudott maradni. No meg ha van folytatás, legalább kiderülne, mit keresett a novellában a női mellékszereplő, mert itt semmi létjogosultsága nem volt (így sem mentünk át a Bechdel-teszten).

Kovács Attila: Isten jelenléte – 2/5
Egy újabb történet a távolba szakadt emberiség zavaros eredete alapján, ráadásul mindez meglehetősen kiszámítható módon. Bár a vallási szál tetszett, mégsem éreztem, hogy eléggé ki lenne használva. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen nehézkes stílusban, kvázi adatdömpinggel indul.

Hegedűs András: Tortuga – 2/5
Nahát, még egy rejtélyes eredettörténet, nem túl szimpatikus információadagolással meg némi vallási felhanggal – mintha csak az előző novellával kellene párban olvasni (vajon miért kerültek egymás mellé?). Az Isten jelenlétével ellentétben ez egy fél hajszállal kevésbé kiszámítható, de ez sem menti meg attól, hogy vázlatosnak és kidolgozatlannak tűnjön a szememben – pedig volt rá vagy harminc oldala. Teknősisten, két szálon vezetett karakterek, furcsa szerkezetben működő cselekmény. Elkent befejezés, nem túl izgalmas szereplők és kifejezetten gyenge párbeszédek.

Képes Gábor: A talajszint lakói – 3,5/5
A végére legalább nem csukon be rossz szájízzel a kötetet: végre egy novella, aminek sikerült felkeltenie az érdeklődésem. Egypoénos, rövid (hah!), érdekes szemszög, nem túl eredeti vagy meglepő, de legalább működik, még a lírainak szánt kezdés ellenére is. Jobban tetszett volna, ha végig „távlati” szemszögből követjük az eseményeket.

* Ez ugyanaz a perverzió, aminek hatására elolvastam négy év alatt öt friss Cherubion fantasy-antológiát.
** Nem állítanám amúgy, hogy ez nem lehet számos probléma forrása, de hát mit tegyek, szeretem inkább a pozitívumokat látni az egyes írásművekben. Valahogy boldogabbnak tűnik miatta az olvasás.
*** Szóval mindenki jobban jár, ha a novellaértékeléseket a meleg okozta frusztrációnak tudja be. Különösen az antológia szerzői.
**** Hasonló fogadalmamat egyelőre nagy nehézségek között be is tartom a Cherubion gárdájánál. De valamiért úgy érzem, itt kisebb lesz a kísértés.

>!
WerWolf
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

Ez az antológia, valahogy nem hozta az előző két szintjét. A hiba talán a témaválasztásban van, azaz abban, hogy az antológiában szereplő íróknak lényegesen nagyobb terük volt az alkotásra, mint az szükséges lett volna. Hiszen bármit írhatnak, a lényeg az, hogy a történet egy távoli kolónián játszódjon. Ennek köszönhetően sokan visszanyúltak egy távolabbi korba, újraélve, újraértelmezve azt.
Mindezzel még nem is lenne probléma, hiszen sok sci-fi író használta fel a zsáner adottságait arra, hogy régebbi korokat idézzen fel. Ami nekem hiányzott, az a csattanó az írások végén. Az elképedés az emberiség tettein és a főhajtás az univerzum előtt.
Négy írást azonban kiemelnék, melyek elnyerték a tetszésem és úgy érzem, hogy ezek hozták legjobban a „Távoli kolóniák” élményt. (a sorrend tartalmi sorrend)
1. Fedina Lídia – Maga a mennyország:
Egy izgalmas történet a kolonizálás nehézségeiről. Az emberi képzeletet felülmúló világegyetemről, ahol az élet legváltozatosabb formái kapnak helyet, alkalmazkodva a környezeti feltételekhez. Sajnos ilyenkor mindig Kim Stanley Robinson: Aurora című regénye jut eszembe, ami bár nem tettszett, de egyetlen gondolatot elültetett a fejembe, amiért haragszom Robinsonra.
2. Valyon Tamás – Megfigyelők:
Gondolatkísérlet, mely talán annyira nem is elméleti. Egy lehetséges válasz a Fermi-paradoxonra.
3-4. Kovács Attila – Isten jelenléte és Hegedűs András – Tortuga:
Mindkettő a vallás és a tudomány örökös harcát veszi alapul. Mégis a hataloméhség az ami mindig győztesen kerül ki. Csak azok tudják ezt a terhet méltósággal cipelni, akik mindkettőhöz alázattal közelítenek.
Remélem, hogy az @AdAstra folytatja jövőre az antológiát, viszont kicsit jobban behatárolt témát választ :)

>!
mezei P
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

Gyerekkoromat idéző, klasszikusnak mondható sci-fi novellák, talán ezért is tetszettek annyira. Egy-kettő kivételével mindegyiket kedveltem, számomra nagyon eredeti, érdekes ötletekkel találkoztam. Nehéz kiemelni közülük kedvencet, de Antal József Hogyan népesítsünk be galaxist? c. novellája humorával rögtön levett a lábamról, és megadta az alaphangot a további olvasáshoz. Biztosan fogok még a szerzőktől olvasni, ha lesz rá lehetőség.

>!
Pro_SKA
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

Az Ad Astrának ezúttal is sikerült egy jó minőségű magyar szerzős novelláskötetet összeállítania. Persze voltak olyan novellák, amik kevésbé tetszettek, de az összképet tekintve elégedett voltam a felhozatallal.

Antal József: Hogyan népesítsük be a galaxist?: A kötet nyitónovellája egy ember és egy digitális ügyintéző párbeszédét tartalmazza egy bolygó tulajdonjogáról. Vicces volt, jól kifigurázta a bürokráciát, bár a vége fel már kicsit kezdett idegesíteni (ahogy a bürokrácia is teszi az emberrel).
Demjén Zsófia: Nincs visszaút: Ebben a novellában egy ügynök titkos megbízatásra indul egy távoli bolygóra. Jó történet volt, csak egy bajom volt vele, mégpedig a gyors lezárás.
Fedina Lídia: Maga a mennyország: Ez az írás egy bolygó felderítésének a története. Ebben a világban az ember legtöbbször ellenséges, lakhatatlan planétákat talál, éppen ezért a szereplők nagyon megörülnek, amikor találnak egy olyan planétát, ami alkalmasnak tűnik az emberi életre. A bolygó gyönyörű.. talán túlságosan is. A klasszikus felfedezős SF-ket idézi ez a történet, ami az elejétől a végéig teljesen rendben volt.
Valyon Tamás: Megfigyelők: A novella a (Star Trekből is jól ismert) felállással nyit: az emberek titokban megfigyelnek egy idegen faj által benépesített bolygót. Aztán persze beüt a krach. A szerző szépen csűrte-csavarta a dolgokat, egyre kíváncsibb voltam, hogy mi lesz a megoldás… Aztán mikor fény derült a miértekre, akkor elég nagy csalódottságot éreztem. spoiler
Somogyi György: A hetedik szoba: Ezen történet főszereplői egy nő és egy férfi, akik egész végig elég furcsán viselkednek. Eleinte nem tudott lekötni, de a végére mégis megtetszett.
F. Tóth Benedek: Hosszú út bolondjai: Egy ember(?) utazásokat tesz az időben, és mindig belefut ugyanabba a nőbe. Az elején még érdekesnek tűnt, de a végére már nem tudtam hova tenni a sztorit.
Bukros Zsolt: Szeretni egy férfit: Egy távoli bolygón kitört a nőuralom, a férfiak szolgaságban, tenyészménekként tengődnek. Ebben a kifordult világban kell egy fiatal nőnek eljuttatnia egy férfit a főnökéhez. Férfiként kicsit nyomasztónak találtam ezt a világot, de maga a történet jól volt felépítvespoiler.
Kovács M. András: Determinia: Ezen a novellán sikerült jól felhúznom magam. A sztori szerint a Kepler kolónia minden kapcsolatát elvesztette a Földdel, nincs kommunikáció, és ami a legfőbb, nincs utánpótlás, sem anyagi, sem emberi. A telepesek hamar arra következtetésre jutnak, hogy a gyerekeik jövője mindennél fontosabb, ezért meg kell őket óvniuk minden bajtól és hibás döntéstől. Ezért minden újszülöttbe beültetésre kerül egy mikrocsip, amin keresztül a szülők felügyelhetik és irányíthatják a csemetéik cselekedeteit és érzéseit. A történet ott veszi fel a fonalat, amikor az első ilyen gyerekből felnőve kiveszik ezt a csipet. Remek felütés, hát mi vele a baj? Az, hogy a szerző kb. 5 oldalban lerendez egy olyan témát, amiben véleményem szerint rengeteg muníció van, és így hiába a spoiler, nem tudtam elégedettséget érezni olvasás után.
Királyházi Csaba: Az első állomás: Egy ember a senki földjén nekiáll metrót barkácsolni. Elsőre nem tudtam hová tenni az egész novellát, sem a főhős rögeszméjét. Aztán egy idő után fény derült a miértekrespoiler. Rövid, de annál jobb olvasmány volt.
Vancsó Éva: Csempészáru: Egy régiségkereskedőhöz betéved egy fura figura, hogy földi csempészárukat adjon el neki, amiből persze később gondjai adódnak. Valahogy nem tudott megfogni a történet.
Trux Béla: Otthon: A felfedezők egy jéggolyón keresik az emberiség bölcsőjét. Jó kis írás volt, és végső soron a befejezéssel sem volt különösebb bajom, de szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle.
Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag: Ez egy jól sikerült military SF-re hajazó írás volt, melyben egy poszthumán katonákból álló osztagot követhettem nyomon, akiknek spoiler. Egy dolog miatt volt hiányérzetem, mégpedig amiatt, hogy spoiler.
Michaleczky Péter: Membrán: Ez a novella elsőre egy szimpla a-nyomozónak-meg-kell-találnia-az-eltűnt-gyereket sztorinak tűnt, de aztán több lett belőle. A főhős ugyanis nem egy szimpla hekus, hanem egy navigátor, aki főállásban csillagközi járműveket irányít keresztül az irracionális téren, aminek rá nézve súlyos következményei vannak. Nem éppen ez az űrutazásnak a legbarátságosabb ábrázolása, éppen ezért tetszett maga a történet, még ha kicsit hosszúnak is találtam.
Kovács Attila: Isten jelenléte: Ebben a vallás uralta világban egy papnövendék élete próbatételén kénytelen szembenézni a végtelen hataloméhséggel. Először azt hittem, nem fog tetszeni, de aztán mégis megérte elolvasni, főleg a megrázó végkifejlet miatt.
Hegedűs András: Tortuga: Az egyház uralma alatt álló emberek egy gigászi, úszó teknős páncélján tengetik az életüket. Az előző íráshoz hasonlóan ez se fogott meg elsőre, de aztán a szerzőnek sikerült úgy kanyarítania a cselekményt, hogy abból egy élvezetes történet kerekedjen ki.
Képes Gábor: A talajszint lakói: Az antológia zárónovellája két ember beszélgetésével indul, akiknek a közelében spoiler. A mondanivaló nem teljesen jött át, így nem igazán nyerte el a tetszésemet.

>!
Nuwiel P
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

Antológiáknál általában szerencsém van, és elmondhatom, hogy ugyan voltak gyengébb írások is a kötetben, de az átlag erősen a jó felé billen, és elégedetten teszem le a könyvet. Itt ez hiányzott: voltak ugyan novellák, amikre az elején azt tudtam mondani, hogy ez igen, ez egy jó kis ötlet, a végére azonban valami elromlott, és értetlenül lapoztam a következőre, hogy miért kellett ennek félrecsúsznia? Nem akarok konkrét neveket és címeket írni (egyrészt lustaságból, másrészt nem jegyzeteltem közben), de volt több ötlettelen, unalmas, gyenge írás, a maradék meg legfeljebb egy erős közepes. Egyes novelláknál az volt az érzésem, hogy túl nagyot akartak markolni az írók, úgy írták meg, mintha egy komplett univerzum lenne már a történet mögött, de inkább a ló másik oldala lett, és csak értetlenkedtem, hogy az a sok ismeretlen dolog mégis micsoda-kicsoda lenne? Szeretem a novellákat, és értékelem a kiadói szándékot, de ez a válogatás nem sikerült jól.

>!
szakriszt
Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

Nem szoktam sci-fit olvasni, igazából novellákat sem. Eleinte nem is igazán haladtam vele, de mostanában rákaptam az ízére. Nem mindegyik történet tetszett, de sok igen, a Nincs visszaút és Tortuga lett a kedvenc. Nekem meghozta a kedvem a műfajhoz. Hosszú idő után ez az első könyv amit a férjem a kezébe vett. A borító pedig szuper.


Népszerű idézetek

>!
Dominik_Blasir

Egy Vincent Tarik nevű kutató egy gyorsított hiperhajtóművön dolgozott, amivel nem kerül hetekbe a Földig tartó út. Csakhogy letért a térképről, és egy olyan helyre jutott, ahol szörnyek vannak.
– Szörnyeteg a hajtóműben? – vonta fel a szemöldökét Era. – Nagyon állat cím lenne valami regénynek.

238-239. oldal, Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag

>!
mezei P

(…) de ha homokba dugod a fejed, ne csodálkozz, ha seggbe harap az oroszlán (…)

194. oldal, Vancsó Éva: Csempészáru

>!
mezei P

– Értse meg hölgyem…
– Fotonagy vagyok.
– Bocsánat. Fotonagy… Értem. Miért állítottak be ilyen kellemes női droidot erre a munkára?
– Harmadik fokozatú ügyintéző munkakörben az intelligencia, az előnyös külső és a kitartó munka észrevételezése humanoid ügyfelek esetében alacsony pszichológiai feszültséget és magas együtt működési potenciált eredményez.

13. oldal, Antal József: Hogyan népesítsünk be galaxist?

>!
mezei P

A kamasz fiúk viszonya az apjukkal mindig zűrös, ez a lázadás időszaka. Lázadnak, mert kiszolgáltatottak, félnek attól, hogy végül az ő életük is ugyanolyan unalmas és megalkuvó lesz, mint a szüleiké.

257. oldal, Michaleczky Péter: Membrán

>!
ladybird P

– Ha ennek vége – Era folyamatosan hulladékot köpködött, ahogy furán szökellő mozdulatokkal futott mellettem –, jó ötletnek tartanám, ha tököt növesztenél, és elhívnál végre egy átkozott randira. Uram.
– Ha ennek vége – javítottam ki –, én nem randira hívlak téged, hanem elviszlek egy szállodába, ahol elkoptatunk hat vagy hét ágyat. És ez még csak az első éjszaka!
– Duma az van. Uram. De vajon bátorság is lesz hozzá?

244. oldal, Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag

>!
sheenard

Odatántorgott a gödör pereméhez kezében a saját véres fülével, és vigyorogva lenézett. A szétdobált szerszámok és egyéb berendezések bizarr glóriaként vették körül Tomot és a rögtönzött metrószerelvényt.
– Hé, Tom! Ezt nézd! Odafülelek! – kiáltotta, és lehajította a fület a kráterbe. Egyenesen beletalált egy szerszámos rekeszbe. – KOSÁR! Méghozzá csont nélkül! ÉRTED! CSONT NÉLKÜL! – prüszkölt Mateusz, és még akkor is nevetett, amikor kihalászta a hiányzó aksit a targoncából, és legurította a kráter oldalán

177. oldal - Királyházi Csaba: Az első megálló (Ad astra, 2016)

>!
Dominik_Blasir

Azzal kibiztosította a kezében szorított Black Widow-t, és célba vette Geneviève arcának közepét.
– Várj már! – kiáltotta a lány. – Ha úgyis lepuffantasz, igazán elárulhatnád, mi ez az egész!
– Végül is – hagyta rá a Szuka nagylelkűen.

153-154. oldal, Bukros Zsolt: Szeretni egy férfit

7 hozzászólás
>!
mezei P

Egyszer találkoztam egy robotmacskával. A szomszéd kissrác szülei kaptak egy CIC900-ast kipróbálásra, és áthívott, hogy játsszunk vele. Azt állították róla, hogy ugyanolyan, mint az igazi, de szerintem csak így akarták eladni. Nagyon barátságosnak látszott, és mindenféle vicces dolgot csinált. Emlékszem, egy madzagra kötött labdát kellett elé lógatni, amit a mancsaival pofozott, vagy ha elgurítottuk neki, villámgyorsan utánavetette magát, és kergetni kezdte, miközben maga előtt görgette. Egy állat sem csinál ilyet!

33. oldal, Demjén Zsófia: Nincs visszaút

Kapcsolódó szócikkek: macska
>!
sheenard

A Medaillonon nincs állatvilág – rovarvilág sincs. Okton csodálkozott is ezen, hiszen a növények ivaros szaporodásához a Földön rengeteg állatfaj járul hozzá, még olyan magasrendű élőlények is, mint a majmok. Na nem mintha Faulks ezt bánta volna. Ez egy idegen világ, de a növények legalább nem veszélyesek – már ha az emberek tiszteletben tartják az olyan védekezőmechanizmusaikat, mint a csalánszőrök, tüskék vagy a húsevő, fehérjebontó növényi szervek. Ám ott, ahol csak növények élnek, mi szükség lehet tüskékre, csalánszőrökre, mérgező vegyi anyagokra vagy fehérjebontó szervekre?! Semmi.

44. oldal - Fedina Lídia: Maga a mennyország (Ad astra, 2016)

>!
sheenard

Geneviève-nek eszébe jutott a tavaly karácsonyi affér, amikor besegített régi barátnőjének a nagytakarításban, és akaratlanul felfedezte, hogy a szende kistestvér kidolgozott férfiaktokat rejteget az ágya háttámlája mögött.
Kitty iszonyatosan felháborodott a szégyenletes vázlatoktól, és azonnal jelenteni akarta az esetet a Matrónák Tanácsának. Viv hosszas győzködés árán ugyan, de lebeszélte erről, mert nem akarta, hogy miatta küldjék a fiatalabb Quisling lányt kényszergyógykezelésre.

137. oldal - Bukros Zsolt: szeretni egy férfit (Ad astra, 2016)


Hasonló könyvek címkék alapján

Raana Raas: Árulás
Raana Raas: Elágazó utak
On Sai: Lucy
A. M. Aranth: Oculus
Brandon Hackett: A negyedik gyarmat
Brandon Hackett: Erdőhold
Harrison Fawcett: Ópiumkeringő
Mark Willson: A boldogság kék szörnyetege
Ed Fisher: Han Solo nomádjai
Malcolm Webster: A Jedi hatalma