Átjáró ​12. 2 csillagozás

Átjáró science-fiction és fantasy magazin – II. évfolyam 6. szám – 2003. december
Szélesi Sándor (szerk.): Átjáró 12.

Mikor ​2002 tavaszán az Átjáró útnak indult, sokan vészmadárként azt jósolták, hogy az első évfolyamot sem fogja megérni. Egyesek azt gondolták, a jó science-fiction és fantasy történetek már nem érdeklik az embereket – itt a mozi és a számítógép. Mások azt jósolták, a könyvpiac bugyrai emésztik majd el a folyóiratot. Mert nem éri meg réteget kiszolgálni…
Be kell valljam, az Átjáró kísérletnek indult. Feltettük a kérdést, vajon életképes lehet-e Magyarországon egy SF magazin? Nos, a válasz hamar megérkezett: igen. Mostanra pedig tudjuk, hogy a SF rajongótábora még létezik. Bár az ötvenezres olvasótábor egyelőre álom, amellyel egykoron elődünk, a Galaktika büszkélkedhetett, az Átjáró megtalálta a helyét az újságosok és az olvasók polcán. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, és emellett persze értékes tanácsokat, valamint novellákat.
Büszkén mondhatom el, hogy az Átjáró immár nem csupán egy magazin. Ha visszatekintünk a 2003-as évre, három nagyrendezvényt látunk, ismert… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

A művek szerzői: Chris Beckett, Robert Reed, Anthony Sheenard, Damon Knight, Nagy Zsolt, Anthony Boucher

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Átjáró Bolt

>!
Bolt, Budapest, 2003

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Burger István (szerk.): Galaktika 293.
Gáspár András – Novák Csanád (szerk.): Analógia 2
Burger István (szerk.): Galaktika 295 XL
Koch György (szerk.): Elképzelni az elképzelhetetlent 2
Michaleczky Péter (szerk.): A hipertér vándorai
Jonathan Strahan (szerk.): Sárkányok könyve
Varga Tamás József (szerk.): Kalandok és kalandozók 2.
George R. R. Martin (szerk.): Égi ászok
Somogyi Gábor (szerk.): Árnyak az időn túlról
Kleinheincz Csilla (szerk.): 10