Pokolhurok 29 csillagozás

Szélesi Sándor: Pokolhurok

Gábor életét szörnyű tragédia árnyékolja be: gyermekkorában megölték a szüleit. A különösen intelligens fiú a tanulásba és a tudományokba menekül, és már tizenöt évesen leérettségizik. A diploma megszerzése után a Kaliforniai Egyetemre hívják dolgozni Los Angelesbe, ahol egy jól összeszokott csapattal genetikai kutatásokat folytat. Gábor kiemelkedő intelligenciahányadosa ellenére – azonban nem képes a mindennapi kapcsolatait kezelni, és eljön életében az a pillanat, amikor minden problémájáért szülei ismeretlen gyilkosait hibáztatja, akikről úgy hiszi: cigányok. A tudása és a lehetősége megvan a folytatásra. Elkészít egy rasszspecifikus vírust, amely gyorsan terjed és halálos. Ezzel a gyilkos vírussal a zsebében tér vissza Magyarországra, hogy elterjessze, ha… Ha megkapja erre, úgymond, a „felhatalmazást”. A Pokolhurok önvizsgálatra késztető, mellbevágó mű, komoly figyelmeztetés a mából a holnapnak.

>!
Pergamon, Budapest, 2016
252 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631257366 · Illusztrálta: Varga Zsolt

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

phetei P>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Na, mit gondolsz? – A nejem, akinek doktorátusa van genetikából, a fülszöveget olvassa.Lehetséges, hogy előbb-utóbb valaki létrehozzon rasszspecifikus halálos vírusokat?
Simánvágja rá habozás nélkül.

Az a ciki a rasszizmusban, hogy nem tudhatod, mikor terelődik rád. Lehet, hogy adott pillantban éppen a cigányok vannak divatban, vagy a zsidók, románok, angolok, pirézek, emósok, balett táncosok. De ki tudja, holnap lehet, hogy a szőke kékszeműek, eszkimók, magyarok, vagy mondjuk azok akik paranormális románcot vagy éppen epikus fantasy-t olvasnak.
Olyan ez mint egy vírus, vagy egy mém. Valahol kialakul, terjed, miközben folyamatosan változik, mutálódik, alkalmazkodik a környezethez, a közhangulathoz, az emberi hülyeséghez és tudatlansághoz. Józan ésszel és a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elv alapján annyit tehetünk, hogy a környezetünkben nem engedünk teret az ilyesminek; ezt viszont azt hiszem minimálisan megköveteli tőlünk, ha más nem is akkor a jóízlés. A rasszizmus visszaszorítása minden fejlődni akaró kultúra elemi érdeke. Hosszútávon csak a diverz populációk sikeresek. spoiler

A könyvvel kapcsolatban felemás érzéseim vannak. A szöveg nem nehéz, viszont meglehetősen száraz és lelketlen; a tudományos leírások megértése pedig igényel némi előképzettséget spoiler, vagy utánaolvasást. A főszereplő érzelmektől mentes, kiüresedett személyiség. A szereplők motiváiciója meglehetősen elnagyolt, a felvázolt probléma háttere kimerül néhány, közismert esemény megemlítésében.
Ugyanakkor érteni vélem az írói szándékot, amiért a regény ilyen lett. Ha a Pokolhurok egy érzelmekkel teli, számtalan érvvel és egyszerű, logikus és kevésbé logikus, de átérezhető következtetésekkel alátámasztott és könnyen befogadható írás, melyel könnyű azonosulni, akkor ez a regény akár a szélsőséges mozgalmak bibliájává is válhatna. Az meg kinek hiányzik? spoiler

A Pokolhurok fontos regény. Örülök, hogy megjelent. Van amire nem lehet elégszer emlékeztetni magunkat.

3 hozzászólás
Solymár_András I>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A projektem, hogy mennél több kortárs Magyar író művét olvassam el újabb áldozatra lelt. Nagyon érdekes, hogy mennyire más a hangulata, a történetvezetése a hazai szerzőknek, teljesen „idegen” a gondolatvilága azokhoz képest, ami nyugatról jön. Igen, szándékosan használom az idegen szót, lévén, hogy olyannyira hozzászoktunk ahhoz, ami a nem miénk, hogy a sajátunk tűnik már-már furcsának. Szégyellhetjük magunkat.

Szélesi Sándor nagy név a magyar Sci-fiben, s nagy név úgy amúgy, ezért furcsa is, hogy mindezidáig sikerült elkerülnöm, s tán így is maradt volna, ha nem lép oda hozzám könyvhéten, összekötve a novellát, amit szerkesztett tőlem az arccal. Hozott két könyvet, melyből az egyik a Pokolhurok volt.

Az első dolog, ami utolért, az a meghökkenés. Mindjárt az első aprócska szöveg végén azt írja „Megöltem nyolcszázezer cigányt. Kiirtottam a férgesét.”. B*z*meg. Gondoltam. Valaki leír ilyet a lapra. Első gondolatom az volt, hogy az embernek kell legyen egy pozíciója, hogy ilyet tehessen és ne cincálják szét, s már ez, felvetette az első nagy kérdést. Pont nemrégiben magyaráztam a páromnak, hogy mik a különböző irodalmi stílusoknak a jellemzői. A sci-fi ugye a technológia viszonyát vizsgálja az egyénhez és a társadalomhoz, de ez csak máz, sokkal inkább az egyén és a társadalom megküzdési mechanizmusait tárgyalja problémákkal szemben. Teljesen mindegy, hogy ez a probléma a hatalom, vagy egy támadás, vagy egy belső fenyegetés. Vannak helyek a világon, mint például Amerika, ahol a történelem sötétebb, csúnyább, mai értékrendeknek meg nem felelő időszakai miatt a rasszizmus sokkal kényesebb téma, mint úgy általában. Ilyen hely a mi kis hazánk is, ahol a cigánykérdés mindig büdös kérdés, ha az ember hozzá ér, előbb utóbb nem fogja tudni lemosni a szagját. Borzasztó megosztó téma, s eddig nem láttam olyan helyzetet, ahol igazán szépen, eredményesen és természetesen kezelték volna. Nagy bátorság és igazán szükségszerű, hogy valaki leírjon egy ilyem mondatot.

A másik nagyon markáns jelleg a filmszerűség. Rövid jelenetekből, szinte már snittekből van összerakva az egész, ami azt kell, hogy mondjam, jól áll neki, pörgeti az amúgy nem túl eseménydús, sokkal inkább a belső vívódás, a gondolatiság fele húzó történetet. Lehet ez a a filmes szakma hozadéka, illetve a kisregény formátum sajátja is. Bár nem éreztem a sajátomnak ezt a stílust, hibásnak, vagy hátrányosnak sem gondolom.

Harmadrészt véleményem szerint az igazán fontos dolgok a harmadik fejezetben indulnak el. Egyén a társadalomban és társadalom az egyénben. Vajon van-e részünk egy olyan cselekedetben, amit nem követtünk el? A politikai, a rassz alapú, a gyűlölet szította gyilkosság csak az elkövetőt terheli, vagy azt is, aki megerősíti ezeket az eszméket a társadalomban? A könyv nem ad választ semmire. Nem az a dolga. Problémákra hívja fel a figyelmet, s olyan kérdéseket tesz fel, amikre nem biztos, hogy vannak válaszok, de ettől függetlenül a kérdést újra és újra fel kell tenni.

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Szerintem jól meg van írva. Fontos dolgokról beszél. Valahogy mégsem tudtam kapcsolódni hozzá. Ettől függetlenül örvendek, hogy van. Kell az ilyen. Nem tetszenie kell, hanem lennie és feltennie azokat a bizonyos kérdéseket, amiket más nem mer/nem akar.

WerWolf>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A Pokolhurok tipikusan az a könyv, amit kétféleképpen is lehet értelmezni. Az egyik a rasszista szemszög, mellyel az olvasó képes azonosulni és észre sem veszi a kötetben megfogalmazott társadalomkritikát. A másik értelmezési mód, mondhatnám, hogy a sorok között van, de nem igaz. Szélesi nem rejti a sorok közé a problémát, hanem az olvasó elé tárja, szinte a képébe ordítja. Ja, hogy egyeseknél süket fülekre talál? Az szerintem nem az író hibája.
A kötet nagyon lehangoló és búskomor. Olvasás közben rám is átragadt ez a hangulat. Miközben olvastam, szinte magam előtt láttam a kétségek között vergődő Gábort, aki minden igyekezete ellenére sem tudja feldolgozni a magánéletében bekövetkezett érzelmi válságot. Egy Asperger-szindrómás fiatalemberről van szó, aki nem tud mit kezdeni az érzelmekkel, miközben más területen mérföldekkel kortársai előtt jár. Egy Sheldon-szintű zseniről van szó, aki nem mindig tudja, hogy mi a helyes és mi a helytelen, ezért a környezetétől vár megerősítést és visszaigazolást a tetteire. Nem jó Gábor fejében lenni, és végigkövetni az egyes eseményekre adott reakcióit. Általában mindent a sötét oldaláról közelít meg, és csak azt használja fel a dolgokból, ami számára jelentőséggel bír.
Az a jó történet, ami a valóságból építkezik és továbbgondolja azt. Nem csoda hát, hogy Szélesi felkarolta a témát és az olvasók elé tárta…

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/10/szelesi-sandor-pokolhurok/

Dominik_Blasir>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A Pokolhuroknak talán az a legnagyobb erénye, hogy elképesztő mértékben kérdések feltevésére (és persze azok megválaszolására) sarkall. Ezt már Szélesi Sándor legutóbbi köteténél is megfigyeltem, és ez most sem változott: olyan erős alapötlete van, annyira elképesztően szuggesztív a fő gondolatsor, hogy lehetetlen magad kivonni alóla (függetlenül attól, hogy maga a szöveg mennyire jó). Muszáj gondolkodnod, muszáj latolgatnod magadban a lehetőségeket és megoldásokat, muszáj őszintén megválaszolni azokat a kérdéseket, amik – legalább közvetett módon – előkerülnek.
Itt mesélek ezekről a kérdésekről (spoiler alert: cigányok!) meg a regényhez fűződő viszonyomról: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-07-16+…

Sai_home>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A könyv fő mondanivalója egy olyan téma, amiről mindenkinek van egy megmásíthatatlan véleménye, erről így nem is írnék többet :)
A magam részéről nagyon sokban tudtam együttérezni a főszereplővel, könnyen bele tudtam élni magam a szerepébe (már ami a társas kapcsolatait és munkáját illeti), ez persze az írót is dícséri, nagyon jól megfogta a karaktert. A tudományos rész remekül sikerült, nem is tudnék belekötni, pedig nem is ismeretterjesztésről van szó, simán túlmegy egy sci-fitől elvárható szinten, már-már egyetemi szintű tudás is kell a teljes megértéshez (de ismét az írót dícséri: a szakszövegeket ha nem is érti meg valaki, akkor is átlátja miről van szó, legalább körvonalakban). A többi szereplő viszont kidolgozatlan, alig szerepelnek (ez gondolom direkt van így), itt volt némi hiányérzetem.
A történet faék egyszerűségű, mégis érdekes olvasni, hogyan alakul ki egy emberben a világképe és egy olyan elhatározás, amit erősen túlzónak érezhetünk, neki mégis az egyetlen lehetőségnek tűnik a továbblépésre.

Bukros_Zsolt>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Nagyon jó könyv egy Sheldon-szintű zseniről, akit a gyermekkorát beárnyékoló tragédia végzetes lépésre sarkall. Bizonyos fokig szemtanúivá válhatunk egy Szörnyeteg születésének, egy érzelmileg teljesen kiüresedett lángelme létrejöttének, akivel ennek ellenére meglepően könnyű azonosulni. Gábor, a Los Angelesbe szakadt magyar genetikus fáradhatatlanul keresi könyörtelen döntése mellett pro és kontra az érveket, miközben számos izgalmas elmélet, kultúrtörténeti utalás kerül terítékre. Emellett bepillantást nyerhetünk a főhős magánéletébe, legbensőbb gondolataiba, és olyan húsba vágó kérdésekkel szembesülhetünk, mint a rasszizmus vagy a fajspecifikusan öröklődő bűnözési hajlam megléte. Nagyszerű regény, ami közelebb áll a szépirodalomhoz, mint a sci-fihez, noha attól még mindig vitathatatlanul tudományos-fantasztikum marad. Ha hasonlítani akarnám valamihez, Robert Merlénél találnék párhuzamokat, az olyan remek könyvek háza táján, mint az Állati elmék, a Malevil vagy a Védett férfiak. Mindenkinek ajánlom, aki az átlagosnál fajsúlyosabb olvasmányra vágyik.

Péter_Michaleczky I>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A Pokolhurok az utolsó pillanatról és az utolsó pillanathoz vezető útról szól. Ilyen értelemben apokaliptikus regény. Egy tehetséges fiatal személyes sorsát, történetét mutatja be, miként mérgezi meg lelkét az elfojtás, a bosszúvágy és a szeretetéhség, hogyan válik áldozatból szörnyeteggé. Másrészt a regény preparátuma a vélt vagy valós tapasztalásokból táplálkozó hazai cigány-gyűlöletnek.

Nehéz azonosulni a regény bármely szereplőjével, hiszen a Pokolhuroknak van egy másik olvasata is, amelyben a főszereplő a társadalom ítéletétől teszi függővé, hogy a hóhér szerepében népirtást végezzen-e, és ilyen értelemben (leszámítva talán a kötet egyetlen cigány szereplőjét, aki hátrafordul egy pillanatra és visszanéz ránk, Olvasókra) mindenkit felelősség terhel.

Szélesi bűnrészessé tesz minket, Olvasókat is, azáltal, hogy Gábor, a regény főszereplője egyedül velünk osztja meg önvallomását. Ahogy haladunk előre a kellemetlen érzés idővel kínzóvá válik: azt kívánjuk, bárcsak valaki véget vetne ennek az őrületnek, mielőtt túl késő lesz.

Nagyon fontos, hogy Szélesi nem ment fel és nem ítél el senkit, nincs jelen a regényben, mindezt az Olvasóra hagyja. A Pokolhurok talán éppen ezért ennyire mellbevágó. Olyan könyv, amely mellett nem lehet, és nem szabad elmenni.

Tom_mester>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Léteznek olyan könyvek a világon, melyek váratlanul csöppennek bele az ember életébe, kezébe. Ez is ilyen volt. Nem is tudom mi fogott meg benne először… Talán a borító? A fülszöveg? Fogalmam sincs. Tán hónapok távlatából felesleges is ezen merengeni. Lényeg a lényeg azon a meleg, aztán viharos júniusi napon megvettem ezt a művet. Nem bántam meg. Azt azonban igen, hogy nem rögtön a megvétel után olvastam el. Habár a jó bort is érlelni kell, ahogy a jó könyvet is, mert utána lesz csak igazán zamatos, és maradandó élményt okozó.
Ez a mű ilyen.
A történetről nem írnék sokat, azt már a fülszöveg megtette helyettem.
Amiről mesélnék, az az hogy mennyire aktuális a témája a műnek, mennyi utalást, kitekintést nyújt világunk dolgai, problémái felé. Talán ez az ami megüti az embert, ami felnyitja a szemét és gondolkodásra készteti. Az emberbe, mint élőlénybe alapból bele vannak kódolva, genetikai szinten bizonyos dolgok amik ellen nem tudunk mit tenni? Mi jogosít fel arra minket, embereket, vagy akár csak egyetlen embert is, hogy emiatt kiirtson másokat, ezreket, százezreket milliókat?
A könyv főszereplőjét (aki számomra teljes mértékben unszimpatikus volt) is mozgatja ez a kérdés, de végül megteszi azt amit ő legjobbnak gondol és kiírt egy egész népcsoportot, úgy gondolván menthetetlen. Ez ijesztővé teszi az egészet. Igen ijesztővé. A könyvnek van egyfajta atmoszférája ami belengi. Arra sarkall, hogy olvassa az ember amíg bírja, de közben a hideg rázza tőle, ahogyan halad egyre inkább egyre gyorsabban a végkifejlet felé. Ez a kettősség, és a kérdések amik felvet adják ennek a műnek az esszenciáját, magvát. Ez teszi kiemelkedővé és emeli a kortárs irodalom nagyjai közé.

MasonMurray I>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Nehéz dolgom van a könyv értékelésével, mivel az egyik aspektusból csak dicsérni tudom, a másikból meg az én megítélésem szerint több kifogásolnivalót is találtam.
Ráadásul nehéz úgy írni a véleményt, hogy konkrét példák sorát nem állítom, de nem szeretném rongyosra spoilerezni ezt a kis írást. Azzal nem lövök le poént, hogy a főhős, aki inkább amolyan fő-antihős, létrehoz egy rassz-specifikus vírust, hogy kiirtson minden cigányt. Ez egy rettenetesen súlyos döntés, ehhez iszonyatosan nyomós ok kell, én magam éppen arra voltam a leginkább kíváncsi, hogyan juthat el valaki eddig a pontig. Azt kell mondanom, okosabb nem lettem. Persze, benne van a fülszövegben, meg a regényben is itt-ott egy-két utalás arra, hogy Gábor úgy hiszi, cigányok ölték meg a szüleit, csakhogy önmagában ez a tény kevés ahhoz, hogy ne csak a konkrét elkövetőkön álljon bosszút Chuck Norris vagy éppen Schwarzenegger módra, hanem valamennyi romát célkeresztbe vegyen. Antihősünknek elvileg kegyetlen lelki vívódáson kellene keresztülmennie, mire odáig jut, hogy az üvegcse tartalmát Budapest levegőjébe engedi. Ehelyett a Terminátor, aki ugyebár egy gép, hozzá képest intenzív lelkiéletet él, vad érzelmek súlya alatt görnyed és egyébként egy halál laza pasas.
Gábor nem csak szélsőségesen antiszociális, hanem szélsőségesen gépies is, aki mindent a tudomány és a matematika felől közelít. Nincs benne igazi vívódás, droidként viselkedik, ha az inputok száma meghalad egy szintet (a cigányok mások által elmesélt bűnei), akkor aktiválja a merevlemeze mélyén tárolt programot.
Nekem zavaróan hatott, hogy az események, amelyek arra hivatottak, hogy kikövezzék az utat, amely a rettenetes tettig vezet, véletlenszerűnek akarnak tűnni, de szembetűnően nem azok. Itt nem a Sors keze dolgozik, hanem az íróé. Erőszakkal előállított szituációk segítik a pokolba vezető utat, amelytől nekem sajnos hiteltelenné vált maga a történet.
Nem segítette a sztori könnyű követését az sem, hogy a kelleténél több genetikai információ ömlött a nyakamba, sűrűn tűzdelve szakszavakkal, amitől hozzáértők számára valószínűleg hitelesebbé válik a szöveg, a magamfajta laikusokat ellenben mérges bekezdés-átugrálásokra ösztönöz.
Ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy zseniálisak a karakterek. Kicsit ijesztő ugyan, ha ilyenek a fontos kutatásokat végző csúcs-szuper zsenik, és egyszerűen rosszul voltam attól, ahogy Gábor –aki egyes szám első személyben mesél–, hogyan látja a világot és maga körül az embereket, de éppen ettől zseniális a regénynek ez a vetülete. Szívbe markolóan festi le a magyar rögvalóságot is, az emberek leegyszerűsítő látásmódját, a kollektív bűnösség tudatosulását és annak terjedését.
Ráadásul hatalmas bátorság kellett a probléma ennyire nyílt feltárásához, hiszen benne van a pakliban, hogy szemellenzőt viselő polgártársaink közül néhányan habzó szájjal fognak ráugrani a könyvre, hogy pengellérre állítsák a szerzőt. Holott ez éppen egy figyelemfelhívó jajkiáltás vagy segélykiáltás, ahogy tetszik, ami megpróbálja felhívni a figyelmet a társadalmat feszítő téveszmékre és előítéletekre.
Minden hibájával együtt ezt egy nagyon értékes könyvnek tartom, ami meg is látszik a csillagozásomon, amit minél több embernek kellene elolvasni, és én arra bátorítok mindenkit, hogy tegye is ezt meg.

Chris>!
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A Pokolhurok című kötet az idei Könyvhét egyik meglepetésregénye volt. Általában mindig céltudatosan keresem fel a standokat, szigorúan kiszámolva, hogy mire és mennyit költök (plusz a kihagyhatatlan akciók), azonban mindkét könyvünnepen (Könyvfesztivál + Könyvhét) megengedem magamnak az a „luxust”, hogy egy be nem tervezett kötetet is beszerezzek. Éppen Kovács Attilával (Holden Rose) beszélgettem, és az Ajtók és átjárók című könyvet dedikáltattam, amikor felhívta a figyelmemet, hogy Szélesi is megérkezett (ő is írt az antológiába), és ha már ott vagyunk meséljen nekem a legújabb regényéről. Egy kellemes félórát töltöttünk együtt Szélesivel, aki a kérdéseimre végtelen türelemmel válaszolt, végül a Pokolhurokkal a táskámban távoztam a helyszínről.

A Pokolhurok legfőbb kérdése, az az örök feltevés, hogy meddig mehetünk el a tudomány nevében, az ember játszhat-e istent. Gábor belső vívódása, önmarcangolása is ezt támasztja alá, hiszen a vírus megalkotásától kezdve hosszú időnek kell eltelnie, mire dönt arról, hogy elindítja-e azt gyilkos útján. A tudomány jelenlegi állása szerint ezt a vírust kifejleszteni még nem lehet (a szerző leírja, hogy mely három feltételnek kell megfelelnie, hogy az valóban halálos legyen, és csak bizonyos etnikumot támadjon meg), ezen az egy ponton tér el a (lehetséges) valóságtól a regény. Az olvasó pedig akarva-akaratlan elgondolkodik azon, hogy a főhős helyében ő hogyan cselekedne. Mindenkinek megvan a véleménye a cigánykérdésről és – bűnözésről, némelyik elég sarkalatos, de ugyanakkor nem adható teljes feloldozás Gábornak sem.

Szélesi próbál egy kis szimpátiát kicsikarni az olvasóból a főszereplő iránt, akinek szüleit cigányok ölték meg, azonban ez nem elég erős alap ahhoz, hogy Gábor eljusson arra a pontra, amikor létrehozza a vírust. Persze, a part széléről könnyű kiabálni, meg a „mi lenne, ha…”-típusú kérdésekre választ adni, de pusztán a múltbeli események nem állják meg a helyüket egy ilyen drasztikus szituációban. Ezt valószínűleg maga a szerző is érezte, éppen ezért hozza be Gábor régi ismerőseit (jó barát, volt osztálytárs), akiknek a szemén keresztül kicsit komplexebb képet kapunk a romákról. Felidézi az utóbbi évek híradójának eseményeit (kezdve a borba kevert fagyálló esetével a kerítésbe vezetett áramon át, a gyilkosságokig), valamint pro és kontra érvekkel kívánja alátámasztani a végső döntést. Az egyik legérdekesebb szituáció Gábor régi osztálytársa, aki politikai szinten foglalkozik a cigányokkal, látszat szerint segíti őket, ám mélyen legbelül megveti és gyűlöli őket, de mégis csak harcol értük, mert ebben van a pénz. A regény tehát inkább látlelet a mai Magyarország helyzetéről, egy jól felépített, összefoglaló írás, amely felhívhatja az olvasók figyelmét arra, hogy tényleg baj van, amit orvosolni kellene. Persze, Gábor nem a legmegfelelőbb módját választja ennek, de ennek megítélése már az olvasó szabad döntése.

A történet kicsit lassan indul be, és sok időnek kell eltelnie, míg Gábornak egyáltalán eszébe jut a vírus (talán a regény kétharmadánál), ugyanakkor amikor az olvasó becsukja a könyvet, érzi, hogy kellett a hosszas felvezetés. Gábor egyébként is kicsit antihős, hiszen hiába a magas intelligencia, szociálisan érzéketlen, barátnőjével tartó pár hónapos kapcsolatát sem tudja a helyén kezelni, kevés barátját eltaszítja magától, nagyanyja betegsége is jóformán hidegen hagyja. Maga a karakter éppen ezért nem eléggé árnyalt, olvasóként nem tudtam megérteni a helyzetét, nem tudtam drukkolni neki, kicsit olyan volt számomra, mintha Szélesi megelégedett volna az alaptulajdonságokkal, és inkább a morális kérdésekre helyezte volna a hangsúlyt. (Bár meg kell jegyeznem, hogy Gábor karaktere még így is mélyebb a legtöbb magyar, és némely amerikai regény szereplőjénél.) Ami számomra kicsit még visszás volt, hogy annak ellenére, hogy főhősünk milyen kimagaslóan okos, viszonylag egyszerűen írja le a történteteket, a gondolatait. (De így legalább az olvasó számára is könnyen befogadható válik a sztori, megérti a vírus létrehozásának és elterjedésének módját, nem kell külön értelmező szótár hozzá.)

Mindent egybevetve egy érdekes regény a Pokolhurok, amely leginkább a morális kérdéseivel hódít, semmint hőseivel vagy cselekményvezetésével. Egy próbát azonban mindenképpen megérne, hogy a középiskolások kezébe adják a könyvet, és egy kerekasztal-beszélgetés során kielemezzék a történetet. mindenki bátran és őszintén elmondva az álláspontját, hogy ő hogyan cselekedne Gábor helyében. Bátran és őszintén.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Dominik_Blasir>!

Nálunk a művészek szeretik a fájdalmat. És mi művésznemzet vagyunk. Így művészien tud fájni minden.

16. oldal, 1. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom · művészet

Hasonló könyvek címkék alapján

Raana Raas: Árulás
Valerio Evangelisti: Égj, inkvizítor!
A. M. Aranth: Oculus
Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba / Capillária
Frigyes Karinthy: Voyage to Faremido / Capillaria
Ta-mia Sansa: A menekülés éve
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
On Sai: Lucy
Raana Raas: Elágazó utak