Pokolhurok 24 csillagozás

Szélesi Sándor: Pokolhurok

Gábor életét szörnyű tragédia árnyékolja be: gyermekkorában megölték a szüleit. A különösen intelligens fiú a tanulásba és a tudományokba menekül, és már tizenöt évesen leérettségizik. A diploma megszerzése után a Kaliforniai Egyetemre hívják dolgozni Los Angelesbe, ahol egy jól összeszokott csapattal genetikai kutatásokat folytat. Gábor kiemelkedő intelligenciahányadosa ellenére – azonban nem képes a mindennapi kapcsolatait kezelni, és eljön életében az a pillanat, amikor minden problémájáért szülei ismeretlen gyilkosait hibáztatja, akikről úgy hiszi: cigányok. A tudása és a lehetősége megvan a folytatásra. Elkészít egy rasszspecifikus vírust, amely gyorsan terjed és halálos. Ezzel a gyilkos vírussal a zsebében tér vissza Magyarországra, hogy elterjessze, ha… Ha megkapja erre, úgymond, a „felhatalmazást”. A Pokolhurok önvizsgálatra késztető, mellbevágó mű, komoly figyelmeztetés a mából a holnapnak.

>!
Pergamon, Budapest, 2016
252 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631257366 · Illusztrálta: Varga Zsolt

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

>!
phetei P
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Na, mit gondolsz? – A nejem, akinek doktorátusa van genetikából, a fülszöveget olvassa.Lehetséges, hogy előbb-utóbb valaki létrehozzon rasszspecifikus halálos vírusokat?
Simánvágja rá habozás nélkül.

Az a ciki a rasszizmusban, hogy nem tudhatod, mikor terelődik rád. Lehet, hogy adott pillantban éppen a cigányok vannak divatban, vagy a zsidók, románok, angolok, pirézek, emósok, balett táncosok. De ki tudja, holnap lehet, hogy a szőke kékszeműek, eszkimók, magyarok, vagy mondjuk azok akik paranormális románcot vagy éppen epikus fantasy-t olvasnak.
Olyan ez mint egy vírus, vagy egy mém. Valahol kialakul, terjed, miközben folyamatosan változik, mutálódik, alkalmazkodik a környezethez, a közhangulathoz, az emberi hülyeséghez és tudatlansághoz. Józan ésszel és a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elv alapján annyit tehetünk, hogy a környezetünkben nem engedünk teret az ilyesminek; ezt viszont azt hiszem minimálisan megköveteli tőlünk, ha más nem is akkor a jóízlés. A rasszizmus visszaszorítása minden fejlődni akaró kultúra elemi érdeke. Hosszútávon csak a diverz populációk sikeresek. spoiler

A könyvvel kapcsolatban felemás érzéseim vannak. A szöveg nem nehéz, viszont meglehetősen száraz és lelketlen; a tudományos leírások megértése pedig igényel némi előképzettséget spoiler, vagy utánaolvasást. A főszereplő érzelmektől mentes, kiüresedett személyiség. A szereplők motiváiciója meglehetősen elnagyolt, a felvázolt probléma háttere kimerül néhány, közismert esemény megemlítésében.
Ugyanakkor érteni vélem az írói szándékot, amiért a regény ilyen lett. Ha a Pokolhurok egy érzelmekkel teli, számtalan érvvel és egyszerű, logikus és kevésbé logikus, de átérezhető következtetésekkel alátámasztott és könnyen befogadható írás, melyel könnyű azonosulni, akkor ez a regény akár a szélsőséges mozgalmak bibliájává is válhatna. Az meg kinek hiányzik? spoiler

A Pokolhurok fontos regény. Örülök, hogy megjelent. Van amire nem lehet elégszer emlékeztetni magunkat.

3 hozzászólás
>!
pat P
Szélesi Sándor: Pokolhurok

És akkor, miután az ember szerzett pár karcos tapasztalatot az ifjú titánokkal, arra gondol, hogy esetleg megnézi, mit is tud a zsáner rutinos öreg rókája.
Nos.
Kissé szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a zsáner rutinos öreg rókája, aki szerintem egész tűrhető dolgokat is tud írni (nem olvastam tőle sokat, de volt benne határozottan jó is), itt most nem igazán a zsánerben alkotott, hanem durván kikacsintott (azt hiszem) a szépirodalom felé. Méghozzá a mélylélektanilag orientált, a főhős jellemfejlődésére (meg saját műveltségének és érdekes véleményeinek megcsillogtatására, de ez mellékszál) kétharmad kötetet áldozó szépirodalom felé.
És hát, szerintem eléggé két szék közé esett ezzel a kísérlettel: szépirodalomnak távolról sem szép (ráadásul, a fent részletezett, vérverítékes munka ellenére sem érzem hitelesnek a főhőst, a motivációit, de még a háttérvilágot sem – bizonyos fejezetek az USÁ-ban játszódnak? tényleg? ez miből is derül ki? ja, hogy oda van írva, köszi!), sci-finek meg szinte egyáltalán nem is sci-fi, a felvonultatott eszköztár se nem elég tudományos (most akkor mikkel is operál itt a főszereplő? transzpozonokkal? retrovírusokkal? vagy elég ide egy szimpla influenzavírus is?), se nem elég fantasztikus (egyáltalán, mikor is játszódik ez? mi is történik Az után? vagy mitől is lenne az?).
Persze, a mondanivalót értékelni kell (bár azt a vagy 30-40 oldal tömény cigányozást akkor is kellemetlen olvasni, ha tudom, hogy épp az ellenkezője lesz a levonandó tanulság), de összességében ez egy nagyon kellemetlenül félrecsúszott kísérlet volt. Tényleg, de tényleg jobbra számítottam.

>!
Dominik_Blasir 
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A Pokolhuroknak talán az a legnagyobb erénye, hogy elképesztő mértékben kérdések feltevésére (és persze azok megválaszolására) sarkall. Ezt már Szélesi Sándor legutóbbi köteténél is megfigyeltem, és ez most sem változott: olyan erős alapötlete van, annyira elképesztően szuggesztív a fő gondolatsor, hogy lehetetlen magad kivonni alóla (függetlenül attól, hogy maga a szöveg mennyire jó). Muszáj gondolkodnod, muszáj latolgatnod magadban a lehetőségeket és megoldásokat, muszáj őszintén megválaszolni azokat a kérdéseket, amik – legalább közvetett módon – előkerülnek.
Itt mesélek ezekről a kérdésekről (spoiler alert: cigányok!) meg a regényhez fűződő viszonyomról: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-07-16+…

>!
Moesko_
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Dühítően rossz könyv.

Rossznak tulajdonképpen nem kimagaslóan rossz, csak szimplán rossz. Rettenetesen elnagyolt karakterek párbeszédei, jobban mondva fölösleges pofázásai töltik ki a fejezetek nagy részét. Nem csupán a dialógusok, de maguk a jelenetek is rosszul felépítettek, érdektelenek és sok esetben életidegenek.

Ettől még az alapfelvetés lehetne jó, én legalábbis emiatt kezdtem el olvasni a könyvet: bedobni ma, 2016 gyűlölködő Magyarországában egy ilyen cigánytémát, hát nem semmi. De hogy aztán egy ennyire megúszós, semmitmondó könyv szülessen belőle, nem gondoltam volna. Miért nyúl valaki egy ilyen témához, ha ennyire semmit nem tud mondani róla? A könyv háromnegyedében arról olvashatunk, hogy mennyire mufurc és antiszociális a főszereplő. Jóllehet, született zseni, érzelmileg mégis nulla, akinek egyszer adatik meg a párkapcsolat lehetősége és azt is elbaltázza.

A könyv első felében erről a kérészéletű kapcsolatról, illetve annak végtelenre nyúló utóéletéről olvashatunk, ennek a kibontása viszont nevetségesen gyenge, majdhogynem önmaga paródiája. A második félidőben aztán az önigazolási kísérletek kapnak főszerepet. A főhős ugyanis nem biztos önmagában, úgymond vívódik vagy mi, és ezért a szép régi képlet alapján a társadalomtól kér jóváhagyást nagyszabású tette végrehajtásához. Hogy ezt a jóváhagyást végül milyen csatornákon keresztül kapja meg, már nem csupán komolyan vehetetlen, hanem egyenesen dühítő.

Nem akarok semmi olyasféle gondolatmenetbe belemenni, hogy ez szépirodalom-e vagy sem, mert egyrészt nem érzem érdekesnek a kérdést, másrészt nem hiszem, hogy ha valamit a „szórakoztató” irodalom kategóriájába sorolnak páran (mint pl. gyaníthatóan ezt a könyvet – de ez tényleg szórakoztat valakit???), szóval hogy attól még ennyire nyegle, tessék-lássék módon lehetne dobálózni mindenféle aktuális társadalmi témával. Mert itt a cigányság felcserélhető akármire, de tényleg bármire, a lényeg, hogy a szerző egy flegma fasz tárgytól független gyűlöletét* próbálta ábrázolni, és nem sikerült más, csak egy 250 oldalas parttalan hiszti.

* többször elhangzik, hogy ő nem gyűlöli a cigányokat. Csak épp nem fér bele az ideológiájába, hogy cigány emberek is élhessenek. Egyedül ez a gondolatszál (mármint nyilván a könyvbe való beemelés) nevezhető „pozitívnak” a regényben. Az életben is sok hasonlóval találkozni: ideológiává fejleszteni a gyűlöletet, mintha a programszerűségtől a gyűlölet megszűnne gyűlölet lenni. Például erről a folyamatról is szólhatott volna a könyv – vagy bármiről, aminek tényleg köze van a felvetett témához.

>!
Bukros_Zsolt
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Nagyon jó könyv egy Sheldon-szintű zseniről, akit a gyermekkorát beárnyékoló tragédia végzetes lépésre sarkall. Bizonyos fokig szemtanúivá válhatunk egy Szörnyeteg születésének, egy érzelmileg teljesen kiüresedett lángelme létrejöttének, akivel ennek ellenére meglepően könnyű azonosulni. Gábor, a Los Angelesbe szakadt magyar genetikus fáradhatatlanul keresi könyörtelen döntése mellett pro és kontra az érveket, miközben számos izgalmas elmélet, kultúrtörténeti utalás kerül terítékre. Emellett bepillantást nyerhetünk a főhős magánéletébe, legbensőbb gondolataiba, és olyan húsba vágó kérdésekkel szembesülhetünk, mint a rasszizmus vagy a fajspecifikusan öröklődő bűnözési hajlam megléte. Nagyszerű regény, ami közelebb áll a szépirodalomhoz, mint a sci-fihez, noha attól még mindig vitathatatlanul tudományos-fantasztikum marad. Ha hasonlítani akarnám valamihez, Robert Merlénél találnék párhuzamokat, az olyan remek könyvek háza táján, mint az Állati elmék, a Malevil vagy a Védett férfiak. Mindenkinek ajánlom, aki az átlagosnál fajsúlyosabb olvasmányra vágyik.

>!
Péter_Michaleczky I
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A Pokolhurok az utolsó pillanatról és az utolsó pillanathoz vezető útról szól. Ilyen értelemben apokaliptikus regény. Egy tehetséges fiatal személyes sorsát, történetét mutatja be, miként mérgezi meg lelkét az elfojtás, a bosszúvágy és a szeretetéhség, hogyan válik áldozatból szörnyeteggé. Másrészt a regény preparátuma a vélt vagy valós tapasztalásokból táplálkozó hazai cigány-gyűlöletnek.

Nehéz azonosulni a regény bármely szereplőjével, hiszen a Pokolhuroknak van egy másik olvasata is, amelyben a főszereplő a társadalom ítéletétől teszi függővé, hogy a hóhér szerepében népirtást végezzen-e, és ilyen értelemben (leszámítva talán a kötet egyetlen cigány szereplőjét, aki hátrafordul egy pillanatra és visszanéz ránk, Olvasókra) mindenkit felelősség terhel.

Szélesi bűnrészessé tesz minket, Olvasókat is, azáltal, hogy Gábor, a regény főszereplője egyedül velünk osztja meg önvallomását. Ahogy haladunk előre a kellemetlen érzés idővel kínzóvá válik: azt kívánjuk, bárcsak valaki véget vetne ennek az őrületnek, mielőtt túl késő lesz.

Nagyon fontos, hogy Szélesi nem ment fel és nem ítél el senkit, nincs jelen a regényben, mindezt az Olvasóra hagyja. A Pokolhurok talán éppen ezért ennyire mellbevágó. Olyan könyv, amely mellett nem lehet, és nem szabad elmenni.

>!
spinakker
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Ha Magyarországon 2016-ban az irodalom ezt tudja felmutatni a cigányságról, a rasszizmusról, és a társadalom ezekhez fűzött kapcsolatáról, akkor az rohadtul szomorú.

10 hozzászólás
>!
Nagy_Atilla_Tas
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Pokolhurok – avagy cigányon nem fog az átok; a lángkardú lángelme Gábrielbetmen jövőbeli bosszúja barna bőrbe burkoltan Magyarhonban… vagy mégse?!…

Adott egy könyv, amely vékony ugyan, de súlyos kérdéseket feszeget, és mint ilyenben, mindenki megtalálja majd a számítását – a pro(sztó) ÉS kontrázó is. Ámde vegyük csak jobban szemügyre ezt a tisztázásra hívó, viharokat keltő, valóban nem mindennapi, két, kissé hosszabb villamosút alatt elfogyasztható, ám megemészteni jócskán tovább tartó művet!
Küllemre lenyűgöző a Pokolhurok barna keményfedele, rajta olyan védőpapír, amelyen a vásárló és a szerző számára is álomtökély festmény ékeskedik; különös tekintettel arra az egyre erősödő és aktuális kérdéskörre, amely a könyv témája, és amely nem más mint a cigányság.
Ez a problémakör bizony kényes, hisz’ már a „problémakör” kijelentés is pokoli, sehova sem vezető vitaössztüzet szíthat; ha valaki így kíván hozzáállni…
Tovább is mennék: manapság bármifajta véleményre rásüthető a gyűlölködő, előítéletes, rasszista, kirekesztő, szegregáló, ilyen-olyanfób vagy bármilyen hasonló jelző. Rendszerint sem helye, sem oka nincs, csak rámondják, mert ezzel a szégyenbélyeggel kavarható a xar. Pedig más lenne a helyzet, ha a kiművelt rációt szegre akasztanánk, és elővennénk a józan paraszti eszünket!… Gondoljunk csak az olyan, önmaguk ostobaságának paródiájába hajló, torz reklámfilmekre, mint „a rasszizmus szívás”. Ebben az összes olyan sztereotípia (legerőltetebben és legszerencsétlenebbül össze sem gyűjthették volna) felsorakozik, amelyet bármely, valaha érvényesülni akaró agitprop mákvirágokból álló, jómadár társulat képes volt egybesűríteni, kizárólag a saját maga érvényesülésének érdekében…
Bizony, ez akkor is komoly probléma, ha az álságos politikai nézetet képviselő (a közvélemény előtt a másik oldalnak biztos nem partiképes) párt netán az ellenkezőjét hirdeti is…
A tapasztalatokról azokat illenék megkérdezni, akik elszenvedtek már rossz-szomszédi viszonyt, azokat, akiket kizavartak a házukból, nem mindig uzsora miatt, hanem néha jogformába taposott, kényszerítő beköltözés okán; vagy azokat a megboldogultakat, akik ezt nem élték túl… És persze azokat is, akik meglepő jó tapasztalatokkal gazdagodtak, mert tetszik, nem tetszik, ilyen is van.
A háttér tisztába tétele után lássuk a könyvet, amely jóval több, mint egy genocid sci-fi. Amelyet a képzelet szült, nagyon hosszú ideig. A szereplői gyakorlatilag, a szerethetetlen főhőst (aki az érzelmek labirintusában vergődve érzéseinek hangot és teret adni képtelen alak) kivéve hétköznapi figurák. Köznapi élettel, gondolatokkal. Egyik és másik oldalnak feszülő nézetkülönbözőségektől verten és áldottan, akikben bárki magára vagy a homlokegyenest ellenkező véleményt nyilvánítóra is ráismerhet vérmérséklete, tudása vagy tapasztalata szerint. Olvasás közben láttam megannyi, örömmel helyeslő vagy gyűlölettől átszellemült arcot; néhol magam is hol mosolyogtam, hol bosszankodtam, mert nekem is megvan a magam sok rossz és csekély, de mellette jobb tapasztalata is.
A véleményeket a szerző lehetőség szerint elfogulatlanságra törekedőn tárja elénk. Nagy titok nincs, hisz’ a vég kezdete a mű eleje, amely alapból hideg és meleg záport von maga után, noha érzésem szerint Szélesi Sándor nem óhajtott itt sem a parttalan polémiafröcsögések tócsáiban megmerítkezni… Pusztán felhívja a figyelmet egy egyre erősödő, és megoldás után kiáltó problémakörre, megpróbál annak gyökereire rávilágítani, arra, amely a társadalom egyik legfontosabb bajforrásává válhat a jövőben, és amivel együtt kell élnie a felnövekvő nemzedéknek!
A történet egyszerű, néhány mondatban összefoglalható: a betmeni szülők opera előtti lemészárlásának visszafordíthatatlan következményei lesznek egy megszállott, idegenbe szakadt, többszörösen sérült, érzelmeiben kisded, ám tudásában zseni biokémikus, egy lángelme által…
Ha így nézem, akkor a könyvben szereplő történet semmi különösebb katarzissal nem kecsegtet, ámde! A felsorakoztatott tapasztalati és érzelmi véleménytükrözések (és egyben tények), valamint az esszészerű, roppant élvezetes leírások keverékéből a szerző olyan fontos, vitakirobbanásokat kiváltó, E/1-ben narráló, egyáltalán nem könnyed hangvételű, ám annál komolyabb társadalmi önvizsgálatra és szembesítésre késztető fantasztikus regényt írt, amilyenre igen kevés példa akad, ha ilyen törekvéstől vezetve akad egyáltalán.
A végiggondolás tiszta vizet kíván a pohárba, őszinteséget a szívekbe, míg az álságosságot a szemétbe kell dobnunk. Ennek lehetősége pedig szerintem mindannyiunknak megadatott, hisz’ minden embernek két karja van: egy jobb és egy baloldali, amelyek képesek együtt működni, ha egyiket sem bénítja le a testen belül eluralkodó, orvosolást sürgető kór! Nem állítom, hogy ez a kötet feltárja valamiféle gyógyírnak minden rendű és rangú titkos receptjét. Ám azt igen, hogy felébreszt és ráébreszt a meglelésének módjára, amelyet megkeresni mindenkinek magának kell, ahogy megtalálnia is – elsősorban saját magában.
Kelt az Úr esztendejének 2016 esztendejében Szögi Lajos megölésének napján Akit gyermekei szeme láttára lincseltek meg tisztességességéért az olaszliszkai cigánysoron…

>!
Ikarosz
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Alapvetően bátor dolog egy ilyen kényes témába belenyúlni. A szerző nem is nyúlt bele, vagy csak biztonsági játékot játszott, és egy kicsit megfodrozta a felszínt, mert mégis csak szólni kellene valamiről a könyvnek.
Igazából a könyv egy témafelvetés, amiben a fülszövegben is írnak, egy kicsit bő lére eresztve, egy kicsit elegáns formába rendezve. De végig ott bujkált bennem a kérdés, hogy „Miért?” és erre a kérdésre nem volt sehol válasz, pedig talán a legfontosabb lett volna.
Miért lesz egy idióta tudósból ámokfutó azon túl, hogy beképzeltségében és arroganciájában nem képes szembenézni azzal, hogy egy bunkó barom? spoiler
Nem egyértelmű, hogy miért történnek dolgok, a szereplők sablonosak, a párbeszédek érdektelenek. Vannak szimbolikusnak szánt motívumok, Jézustól Batmanig, de ezek valahogy elég erőltettetek, másrészt nem állnak össze egy nagy egésszé, a múltbéli eseményeket is csak kerülgetik, így még egy bosszútörténet sem áll össze. Egyszerűen nincs magyarázat arra, hogy miért történik az, ami történik. Mintha a tudós félúton valami mássá változna, mintegy varázsütésre, és egyszerűen felhagyna a logikus gondolkodással, még ha alapvetően hibás és kifordult az a logika.
Ez így nagyon kevés. Főleg, hogy sajnos elég sok aktualitása lenne ennek a témának.

>!
Tom_mester
Szélesi Sándor: Pokolhurok

Léteznek olyan könyvek a világon, melyek váratlanul csöppennek bele az ember életébe, kezébe. Ez is ilyen volt. Nem is tudom mi fogott meg benne először… Talán a borító? A fülszöveg? Fogalmam sincs. Tán hónapok távlatából felesleges is ezen merengeni. Lényeg a lényeg azon a meleg, aztán viharos júniusi napon megvettem ezt a művet. Nem bántam meg. Azt azonban igen, hogy nem rögtön a megvétel után olvastam el. Habár a jó bort is érlelni kell, ahogy a jó könyvet is, mert utána lesz csak igazán zamatos, és maradandó élményt okozó.
Ez a mű ilyen.
A történetről nem írnék sokat, azt már a fülszöveg megtette helyettem.
Amiről mesélnék, az az hogy mennyire aktuális a témája a műnek, mennyi utalást, kitekintést nyújt világunk dolgai, problémái felé. Talán ez az ami megüti az embert, ami felnyitja a szemét és gondolkodásra készteti. Az emberbe, mint élőlénybe alapból bele vannak kódolva, genetikai szinten bizonyos dolgok amik ellen nem tudunk mit tenni? Mi jogosít fel arra minket, embereket, vagy akár csak egyetlen embert is, hogy emiatt kiirtson másokat, ezreket, százezreket milliókat?
A könyv főszereplőjét (aki számomra teljes mértékben unszimpatikus volt) is mozgatja ez a kérdés, de végül megteszi azt amit ő legjobbnak gondol és kiírt egy egész népcsoportot, úgy gondolván menthetetlen. Ez ijesztővé teszi az egészet. Igen ijesztővé. A könyvnek van egyfajta atmoszférája ami belengi. Arra sarkall, hogy olvassa az ember amíg bírja, de közben a hideg rázza tőle, ahogyan halad egyre inkább egyre gyorsabban a végkifejlet felé. Ez a kettősség, és a kérdések amik felvet adják ennek a műnek az esszenciáját, magvát. Ez teszi kiemelkedővé és emeli a kortárs irodalom nagyjai közé.


Népszerű idézetek

>!
Dominik_Blasir

Nálunk a művészek szeretik a fájdalmat. És mi művésznemzet vagyunk. Így művészien tud fájni minden.

16. oldal, 1. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom · művészet

Hasonló könyvek címkék alapján

Raana Raas: Árulás
Valerio Evangelisti: Égj, inkvizítor!
A. M. Aranth: Oculus
Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba / Capillária
Frigyes Karinthy: Voyage to Faremido / Capillaria
Ta-mia Sansa: A menekülés éve
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
On Sai: Lucy
Raana Raas: Elágazó utak