A ​láthatatlan város 56 csillagozás

Szélesi Sándor: A láthatatlan város

A budapesti bérházak málló vakolatú lakásaiban, baljós pincéinek mélyén különleges emberek élnek, a kihalt aluljárókban, romos gyárterületeken elképesztő dolgok esnek meg, a környező pilisi rengeteg pedig félelmetes szertartásoknak szemtanúja – ez egy másik, egy ismeretlen város, ahol néha még a fizika törvényei sem érvényesek.
Amikor e novellák írója beköltözik hetedik kerületi albérletébe, sorsa gyökeres fordulatot vesz: felfedez egy ijesztő, mágikus birodalmat. Napról napra új alakokat ismer meg – jósokat, mágusokat, tündéreket és magát a Halált is –, és alámerül e valószínűtlenül valóságos világ életébe.

Szélesi Sándor író, szerkesztő, forgatókönyvíró eddig háromszor kapta meg a legjobb magyar SF-műért járó Zsoldos Péter díjat, idén pedig Koppenhágában az Európai Science Fiction Társaság Európa legjobb SF írójának választotta. Művei jelentős részét Anthony Sheenard néven publikálta.

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tartalomjegyzék

>!
PortalPress, 2012
316 oldal · ISBN: 9789638958952
>!
Tuan, Budapest, 2007
298 oldal · ISBN: 9789638767226

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Veszprém


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Szirmocska>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Ez nagy meglepetés volt. Bevallom, sokszor elmentem emellett a könyv mellett, sőt meg is néztem magamnak, mert a közeli könyvesboltban mindig ott volt a fantasy polcnál, de aztán a borítója valahogy nem győzött meg, ezért a fülszöveg olvasása nélkül tettem vissza és bogarásztam tovább. Szóval megint hirtelen és előítéletes voltam :) Pedig igazán tanulhatnék már a hibáimból.
A novellafüzér egyik legnagyobb erőssége a hangulata. Szélesi képes arra, hogy pár szó vagy mondat után teljesen belerántson az eseményekbe, szinte érezzük magunk körül ezt a másik Budapestet és a feszültséget, ahogy az íróval/főszereplővel eredünk a rejtélyek nyomába. Még azoknál a novelláknál is így volt ez, ahol egyébként maga a sztori, vagy a lezárás nem volt olyan erős. Mert bizony nem mindegyik történet tetszett és az igazi remekművek között volt olyan is, amit már-már elnézést a szóért, de gázosnak éreztem. Vagy épp olyan, ami egész szépen építkezett, de aztán a végén nem sikerült a csattanó, suta lett a befejezés.
Amitől mégis nagyon egyben volt és ami miatt többet, négy és fél csillagot adok rá, az maga az összefűzés. Minden összefügg mindennel, de mégis lazán kapcsolódnak egymáshoz a novellák. Az események nem véletlenül történnek úgy, ahogy. Szerintem az életben sem és amikor visszanézünk sokszor furcsa, szabályos vagy szabálytalan, de egy irányba mutató mintát adnak a történtek. Ezért ez a forma teljesen levett a lábamról és jócskán dobott a pozitív véleményemen, így nagyon elégedetten fejeztem be és biztos, hogy legközelebb kicsit más szemmel fogok Pesten nézelődni :)

3 hozzászólás
zamil>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Érdekes novellás gyűjtemény lett, nagyon tetszett, ahogy a történetek szépen utaltak egymásra. Sajnos a minőségükkel már nem voltam elégedett, sok közepes novella. @RZednik-kel egyetértek, nekem is valahogy a befejezéssekkel volt a főgondom. Olyan volt, mint mikor a tv-be bevágják a reklámot – pont egészkor – nem nézik, hogy a cselekmény hol tart. Túl hirtelen, élesen lett végük, hiányérzetem maradt.
Ami a legjobban tetszett, Egy napló, kilenc arckép.
A visszatérő szereplőknek, és a helyszíneknek (Budapest) nagyon örültem, sokat adott az olvasásélményhez, ez egy fél csillagot emelt is a színvonalán nálam.

Diosz P>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Sokáig én is úgy gondoltam hogy ez a város tele van rejtelmekkel, hogy érdemes a falak, a nagy kapuk, a sok-sok ablak, és a felszín mögé nézni, a villamoson zötyögve az itt élők arcát fürkészve elmélázni, hogy milyenek ők, milyen az életük, mi lehet az ő történetük. Valahogy mindig is vonzottak a pesti gangos bérházak, ez az amúgy már letűnőben lévő miliő. Mindig is érdekesebbnek tűntek mint a paneles szürkeség.
De mára már megkopott bennem ez a lelkesedés, már a fényképezőgép sem lapul mindennapos útitársként a zsebemben, készen állva arra hogy lefényképezzem a pillanat szépségét, egy érdekes bejáratot, vagy egy furcsa figurát az utcán. Mert egyre kevésbé látom szerethetőnek a várost, és vágyom a nem-Budapesten-élés élményére.
Szélesi Sándor most egy picit visszaadta a hitem Budapestben. Visszahozta a bérházas hangulatot, és a kedvet hogy újra kitaláljak mindenféle érdekességet és történetet a villamoson egy-egy megfáradt tekintet láttán.
Tizennégy történetből azt hiszem egy volt csak, ami nekem kicsit kilógott a sorból, de így pár nappal később már az is kezdi megtalálni bennem a helyét, és késztet hogy hamarosan újra olvassam. (A mínusz fél csillag épp ezen kevésbé tetsző történet miatt veszett el az éterben) Lehet hogy másnak nem fog annyira tetszeni, van egy ilyen érzésem, de engem megvett kilóra.

Charbogardy_Jolán>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Régebben hoztam magamnak egy önvédelmi szabályt, amely szerint ha festett szőke, szétszolizott, műkörmös, ostoba tyúkot látok egy szövegben, azzal a továbbiakban nem vagyok hajlandó foglalkozni, mert semmit nem ad hozzám, amit már a kilencvenes évek közepén ne értettem volna meg. Ezúttal jól tettem, hogy eltekintettem a kitételemtől, és amúgy is csak egyetlen novella szerencsétlenül megformált hősnőjéről beszélünk. El kell ismernem, hogy a szolicica ellenére is jó kis szövegek ezek.

Persze vannak köztük erősebbek és kevésbé ütősek. Összességében engem a fantasztikus Budapest témával biztosan és nagyon könnyen le lehet nyűgözni, és ráadásul ha novelláról novellára újabb és újabb módon különleges, mégis lazán vagy kevésbé lazán összekapcsolódó szövegekről van szó, akkor teljesen el tudom magamat ragadtatni. A valósnak tűnő Budapest, és a másik, mögötte, vagy még inkább alatta (barlang versus tükör – mindkettőből akad, de egyértelműen, talán az utolsó novella hangsúlyos helyzetéből adódóan is a barlang dominál, sőt, egyáltalán a behatolás, a portál-quest toposza) rejlő, láthatatlan város közötti oda-visszakapcsolgatás megkapóan hasonlatos a Szélesi Sándor – Anthony Sheenard, illetve a kettővel zavarba ejtően összeegyeztethető szövegbeli narrátor kapcsolatához, ha egyszer elemző szemmel/kézzel fordulnék ehhez a kötethez, valószínűleg ezzel kezdeném (ahogy az elbeszélő is mondja, nyáron nem írunk, csak cetliket gyártunk, ahogy a hangya az élelmet gyűjti. Ez most egy ilyen cetli.)

Azt terveztem, hogy kiemelek egy-két, különösen megkapó novellát a kötetből, de most, hogy befejeztem és elkezdtem válogatni a tartalomjegyzékből, rájöttem, hogy majdnem mindegyiket érdemes lenne kiemelni. Még azok közül is, amelyek kifejezetten kilógnak a koncepcióból, pl. a Cipőbolt a körúttól balra, vagy az Adni öröm, kapni jó (ez egyébként már csak a metaszintre emelt urban fantasy miatt is tiszteletre-figyelemre méltó, a Szépasszonyok ugyanígy).

Ha szabad még egy kicsit fanyalogni, a borítót – bár kétségkívül impozáns a maga cyberpunk módján, egyszerűen nem tudtam értelmezni a szöveghez viszonyítva (kivéve az önfeltárás-elrejtés és a szerzői név relációjában), de az a helyzet, hogy ez sem változtat azon, hogy most rögtön megnézem, mi minden van még meg a könyvtárban Szélesitől, és felteszem a „vágyott ivócimborák” listámra Eugene Hütz, Friedrich Kittler és a többiek közé.

fezer>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Tudni kell, hogy nagyon szeretem Budapestet az állandósult morgások és panaszok ellenére. Tudom, hogy rengeteg hibája van, de egyben varázslatos hangulata is. Elég régóta itt élek, de ennek ellenére minden nap olyan öröm, ha csilingel a földalatti, ha lemegy a nap a Duna felett, vagy ha a belváros régi gangos házainak levegőjét beszívhatom.
És nagyon jó érzés volt, valaki olyan könyvét olvasni a városunkról, akinek minden mondatában érződik ugyanez a szeretet a város iránt, és csodás könnyedséggel mesél Budapestről csodás történeteket. Beleborzongtam, hogy tudtam melyik kocsmáról, melyik aluljáróról, melyik padról mesél, ráadásul teszi mindezt nagyon gördülékenyen. (Bár néha mintha, kicsit direkt erősítene rá ezekre az érzésekre, de én vevő voltam rá kellően, így csöppet sem bántam.)
A hangulat mellett a novellák is remekek, ötletesek, és akár viccesek, a stílus pedig kiváló. Fél csillag levonás csak azért, amiért szinte még sose adtam novelláskötetre maximumot: nem lehet mindegyik novella személyes kedvenc, habár nagyon sok volt, ami nagyon tetszett, akadt olyan is, amely azért kicsit kevésbé.

csartak MP>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

A novellák valóságosak, bennük lehet élni, mert itt vannak a jelenben, szinte tapinthatóak, és aki budapesti, még közelebb érezheti magához. Misztikum és valóság keveredik a lapokon sajátságos elegyet alkotva, és megfér egymás mellett az afrikai mágia és tündérmese. A történetek itt-ott összekapcsolódnak, és van egy sajátos hangulata… pesti bérházak levegője, metro, utcák, szórakozóhelyek, ismerős arcok, és még sok minden más. Az író stílusa kiváló, nagyon szeretem ahogy ír. Legjobban a budavári labirintusos novella tetszett, mert onnan nekem is van egy emlékem, de az már egy másik történet. ;)

1 hozzászólás
zserb>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Szeretem a műfajt. Szeretem azt, ahogy a mindennapjaink mögé néz, és kikaparja belőlük a borzongást és az ámulatot. A konkrét, lábbal taposható zugok és utcák a démonarc a villamosüvegen. Itt ez többé-kevésbé jól sikerült. A történetek minősége és élvezhetősége hullámzó, de a végén és közben minden gyönyörűen fonódik össze benne mindennel. Voltak utánérzéseim és áthallásaim László Zoltán: Egyszervolt; Patricia Highsmith: Eleven, stb., de összességében, ami a lényeg, Pestet láttam. (És ami még érdekesebb, egy uszkve tíz évvel ezelőtti Pestet. Furcsa érzés volt így újraolvasni.)

Traclon>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Hű, a mindenit! Azt hiszem, ez a könyv egy tipikus példája a „nem halhatsz meg úgy, hogy nem olvastad”-kategóriának. Azon kevesek egyike, aminek olvasása közben már a háromnegyedénél kezdtem elszomorodni, hogy hamarosan a végére érek, és utána nem tudok tovább elmerülni a világában. Tökéletesen összerakott, remek hangulatot ad át, 100%-ig a mindennapjainkban játszódik, így téve érdekessé és egészen hihetővé a természetfeletti történeteket. Valós és hiteles helyszínek, szereplők, kiegészítő elemek tökéletesen eltalált adagolása, ami igazán egyedivé teszi a novellákat. Élvezetes és utánozhatatlan élmény úgy olvasni a misztikus-fantasztikus világot, hogy közben az egész a mindennapi civil életünkben játszódik.
Az író -akivel volt szerencsém korábban személyesen találkozni- hozta a tőle megszokott kiváló szintet, sőt, még talán annál is többet! Egyértelműen helye van a kedvencek között!

RZednik>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Szélesi Sándor más írásaihoz eddig nem volt szerencsém. A véleményem a stílusáról nagy általánosságban az, hogy a történeteit egészen jól indítja, még a cselekményszálakat is korrektül kezdi el szövögetni, de a befejezésnél (illetve a történeteket egyben nézve) valami hibádzik. Ötlettelenül, már-már semmitmondóan (némi túlzással gagyi módon) zárulnak (tisztelet a kivételnek), mintha menet közben elfogyott volna az ötlet, vagy teljesen más valaki írná a záró oldalalkat. Szóval nem igazán alkotnak kerek egészet, hiányérzete marad az olvasónak a történetek után.

Khadris>!
Szélesi Sándor: A láthatatlan város

Szélesi az egyik kedvenc magyar íróm, most sem okozott csalódást. Beköltözik egy pesti albérletbe, valahová terézvárosba, ahol én is lakom, és egyből mindenféle fura dolgok történnek vele, naná, varázslatos kerület ez. Kiváncsian várom, olvashatjuk-e majd a könyvben készülő regényét :) A novellákkal nem vagyok barátságban, mert túl rövidek, de itt egy világban játszódik minden, ezért hosszabban el lehet időzni a karakterrel és a világgal, nem kapkodós, nem túl tömény, könnyű, szórakoztató pár perces víziók ezek. Kicsit féltem a könyvtől, mert az „urban fantasy” cimke nekem buta és perverz YA könyveket juttat eszembe, de Sheenard szerintem, ha akarna sem tudna rossz könyvet, novellát, bármit írni, bátran ajánlom mindenkinek, aki nem idegenkedik a misztikumtól.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

csartak MP>!

Ennél már csak az volt különösebb élményem a világok átjárhatóságáról, amikor Veszprémben, a Bakter söröző helyén megnyílt egyiptomi étteremben egy roma zenész hárfán Louis Armstrong It's a Wonderful Life című számát játszotta, miközben én kókuszos csirkecombot ettem, a falakról pedig egy háromezer éves balzsamozási eljárás szereplői bámultak rám.

135. oldal, Adni öröm, kapni jó

Kapcsolódó szócikkek: Veszprém
5 hozzászólás
csartak MP>!

Író vagyok, tehát abból élek, amit látok, hallok. A tapasztalás az enyém, amit átszűrve magamon visszaöklendezek a papírra.

14. oldal, A név nélküli szomszéd

csartak MP>!

A történetünk néha már akkor elkezdődik, amikor nekünk még halvány fogalmunk sincs róla. A sors előre berendezi a színpadot, melyre aztán mit sem sejtve föllépünk, és a legvégéig nem is tudjuk, milyen darabban osztottak szerepet…

73. oldal, Angyalok az éjszakában

Diosz P>!

Beléptünk a lakásba, ahol nőies rendetlenség fogadott. Ezt lehet, hogy el kell magyaráznom: férfias rendetlenség és a nőies között mérhetetlenül nagy a különbség. Ha belépsz egy agglegény lakásába, ott a férfi nyomait minden egyes szobában, helyiségben felfedezed. A férfi ugyanis nyomot hagy. Sok esetben persze nem azért szórja el a dolgait, mert rendetlen, hanem mert meg akarja jelölni velük a területét. Tehát mindenütt a férfi dolgaiba botlasz: egy kávéscsésze itt, egy kávéskanál másutt, levetett ruhadarabok a szófán, bevásárlócetlik az asztalon, borospohár a konyha előkészítő területén, a hamutartó pedig a párkányon, teli csikkekkel. A férfi szertelen és adakozó. A női rendetlenség ezzel szemben magán hordozza a megkomponáltság elemeit. A kávéscsésze füle a kanál felé mutat, a szófán látszólag odavetett a ruha, de mellette ott a kiegészítő öltözék vagy a nyaklánc, a bevásárócetlik közül a legutolsó hűtőmágnessel rögzítve a hűtőszekrényen, és a borospohár egy sorban az egycsikkes hamutartóval a konyhai asztalon. Nincs elmosva, a rúzsfolt ott vöröslik az oldalán, de szinte felkínálja magát a mosogatáshoz.

259. oldal - Elveszve a hegy alatt

1 hozzászólás
Katze>!

– Mindenki szereti az életet! – feleltem. – Na jó, sokan.
– Tévedés. Az emberek elfáradnak, megcsömörlenek. Három év? Három hónap? Három hét? Néha elég három perc, hogy az érdeklődés ellaposodjon és semmibe vesszen. Én nem ilyen vagyok. Ott akarok lenni mindenhol és mindenkor. Érdekel a föld minden zuga, minden hely és kor. Minden kultúra, minden civilizáció. Mindenkivel akarok találkozni, mindenkit meg akarok ismerni. Minden gondolatot tudni akarok, érezni emberek, állatok erejét, látni különlegességüket, az erőt, amit életnek neveznek és ami hajtja őket. Mondj még egyvalakit, aki ennyire érdeklődik a világ egésze és részei iránt! Senki más nincs, csak én. Csak a Halál.

100. oldal

Diosz P>!

Felvettem a tollat és egy szó nélkül aláírtam az új szerződést.
– Sajnálom, hogy nem sikerült az unokahúgát megtalálni…
– Kit? Persze! Zsuzsát… Most már nem számít… – Elengedte magát, és ekkor láttam, hogy látszólagos erőtlenségében is mekkora feszültség volt. Most szinte eltűnt a fonott szék és a takaró között. – Azért, tudja, jól van ez így… Ott fent szépen megtervezték a dolgok folyását, én már csak tudom. Születünk, szerelmesek leszünk, gyermeket nemzünk, tesszük a dolgunk, és meghalunk. Szép sorban. Minden eseménnyel, boldog pillanattal és tragédiával okosabbak és okosabbak leszünk, és a végén már tudjuk, hogyan kellett volna helyesen élni az életünket… De ne higgye, hogy sajnálom – Rám pillantott, zavarba ejtően nyílt tekintettel. – Nem kell sajnálni, mert így szép. A gyerekek éljék csak túl a szüleiket, essenek bele ugyanazokba a hibákba, aztán másszanak ki belőlük, ahogy mindenki kimászik. És ezek után, a legvégén ők is azzal a szeretetteljes elnézéssel kezelik majd a saját gyermekeik hibáit, amivel az apjuk kezelte az övékét. Szép ez a lánc, nem gondolja? És mennyire nagyot vét, aki ebből ki akarja szakítani magát!

193. oldal - Az élet körei

zserb>!

A mágus ismét felém fordult.
    – Az emlékek haszontalan dolgok – mondta nekem. – Megzavarják az embert.
    – Azok határozzák meg lényünket.
    – A cselekedeteink határozzák meg, kik vagyunk, nem az emlékeink.
    – Tévedés – mondtam. – Amit megtanulunk az életünkben… az tesz azzá minket, amik vagyunk. A helyes és helytelen cselekedetekből leszűrt tanulság és erkölcsiség.

146. oldal (Adni öröm, kapni jó)

Traclon>!

Nem is olyan könnyű albérletet találni Budapesten.

(első mondat)

Traclon>!

Beléptünk a lakásba, ahol nőies rendetlenség fogadott. Ezt lehet, hogy el kell magyaráznom: a férfias rendetlenség és a nőies között mérhetetlenül nagy a különbség. Ha belépsz egy agglegény lakásába, ott a férfi nyomait minden egyes szobában, helyiségben felfedezed. A férfi ugyanis nyomot hagy. Sok esetben persze nem azért szórja le a dolgait, mert rendetlen, hanem mert meg akarja jelölni velük a területét. Tehát mindenütt a férfi dolgaiba botlasz: egy kávéscsésze itt, egy kávéskanál másutt, levetett ruhadarabok a szófán, bevásárlócetlik az asztalon, borospohár a konyha előkészítő területén, a hamutartó pedig a párkányon, teli csikkekkel. A férfi szertelen és adakozó.

259. oldal

Diosz P>!

– Akkor mit csinálsz nyáron?
– Ihletet gyűjtök. Utazgatok, emberekkel beszélgetek, és cetliket készítek. A hangyák élelmet gyűjtögetnek télre, én cetliket. Bár idén belevágtam egy nagy munkába, aminek ősszel szeretnék a végére érni. Egy képzeletbeli időutazásról írok, amelynek során a magyar történelem számos alakjával találkozom… Érdekes, és szeretem, bár néha jobb olvasni róluk mint írni… Olvasni ugyanis napozás közben is lehet, valahol a Balaton mellett vagy tengerparton…

278. oldal - Elveszve a hegy alatt


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal
Virág Emília: Sárkánycsalogató
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája
Böszörményi Gyula: 3… 2… 1…
Hernád Péter: Hollóember
Horváth György: Ólompegazus
Meiszner Krisztina: MásValaki problémája
László Zoltán: Egyszervolt