Szeged–Kolozsvár ​1955–1992 0 csillagozás

Sokat ​hallunk róla, mégsem ismerjük. Tudásunk az erdélyi irodalomról felületes és hiányos.
Széles Klára irodalomtörténész mintegy harmincévnyi kutatási tapasztalatra támaszkodva arra vállalkozik, hogy feltárja, bemutassa és értelmezze a régió irodalmának esztétikai szempontból kimagasló alkotásait, alkotóit. Tanulmányai nyomán egy „másik” erdélyi irodalom rajzolódik ki, egy „másik”, amelyre eddig kevesen figyeltek fel, holott szellemi csemegére valójában itt lelhetünk.
A kötet első részének központi alakjai az első forrás-nemzedék lírikusai: Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, akiknek költészetében újjászületik az avantgárd. Az erdélyi prózáról szólva Méliusz József, Sigmond István, Székely János, Panek Zoltán és Csiki László műveit elemzi. A befejező ciklus az irodalomtudomány területére kalauzolja az olvasót. Cs. Gyímesi Éva elméleti műveinek kritikája mellett kitűnő tanulmányt olvashatunk a… (tovább)

Sokat ​hallunk róla, mégsem ismerjük. Tudásunk az erdélyi irodalomról felületes és hiányos.
Széles Klára irodalomtörténész mintegy harmincévnyi kutatási tapasztalatra támaszkodva arra vállalkozik, hogy feltárja, bemutassa és értelmezze a régió irodalmának esztétikai szempontból kimagasló alkotásait, alkotóit. Tanulmányai nyomán egy „másik” erdélyi irodalom rajzolódik ki, egy „másik”, amelyre eddig kevesen figyeltek fel, holott szellemi csemegére valójában itt lelhetünk.
A kötet első részének központi alakjai az első forrás-nemzedék lírikusai: Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, akiknek költészetében újjászületik az avantgárd. Az erdélyi prózáról szólva Méliusz József, Sigmond István, Székely János, Panek Zoltán és Csiki László műveit elemzi. A befejező ciklus az irodalomtudomány területére kalauzolja az olvasót. Cs. Gyímesi Éva elméleti műveinek kritikája mellett kitűnő tanulmányt olvashatunk a szonett forma újjáéledéséről (Markó Béla és Bertók László kapcsán) és az Európa-motívum alakulásáról az erdélyi irodalomban (Szilágyi Domokos és Lászlóffy Aladár líráját alapul véve).
Széles Klára eltérve a honi kritikai gyakorlattól: értékel, súlyoz és vállalja a bírálat felelősségét is, az erdélyi literatúrát nem kisebbségi, regionális irodalomnak tartja, hanem az egyetemes magyar kultúra részének.