Szele Anna (szerk.) · Szele György (szerk.)

Kényszermunka, ​erőltetett menet, tömeghalál 2 csillagozás

Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései, 1943-44
Szele Anna – Szele György (szerk.): Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál Szele Anna – Szele György (szerk.): Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál

A ​bori munkaszolgálat Magyarország tragikus második világháborús szerepvállalásának, az idegen földön végzett kényszermunkának olyan eseménysora, amely a legtöbb helyen csupán néhány sorban szerepel. Ezek szerint 6000–6200, 1943-ban és 1944-ben fegyvernélküli munkaszolgálatra, a német hadsereg által megszállt Szerbiába kiszállított honfitársunk a bori érckitermelésen, építkezéseken a legteljesebb kiszolgáltatottságban, súlyos élet- és munkakörülmények között dolgozott. Az építő- és bányamunkát a magyar katonai őrség, az úgynevezett keretlegénység kegyetlen bánásmódja tette hírhedetté. A bori magyar kényszermunka másfél esztendeig tartott. Fináléja véres volt: az 1944 őszi gyors kiürítésnek, az erőltetett menetnek százak estek áldozatul. A túlélőket a Szálasi-kormány 1944. november első napjaiban ismét német kézre adta. A hitleri birodalom leveréséig az SS koncentrációs táboraiban, munkaosztagokban sinylődtek. Az elmúlt hat évtizedben a bori munkatáborok, a kényszermunka nyers… (tovább)

>!
Minerva, Budapest, 2015
154 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638981561
>!
Makkabi, Budapest, 2004
176 oldal · ISBN: 9789637088032

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

KBCsilla P>!
Szele Anna – Szele György (szerk.): Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál

Szele Anna – Szele György (szerk.): Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései, 1943-44

Újabb dedikált könyvem, ezt a kényszermunkát túlélő idős, de élettel teli emberektől kaptam, szintén egy „Páva utcai” látogatásom során.
Fantasztikus volt az olvasás után látni és hallani is mindazon borzalmakat, amiket átéltek ezek az emberek, és mégis tiszta aggyal és tiszta lélekkel tudtak visszaemlékezni.
Megrázó volt, ahogyan egyikük sírva fakadt visszaemlékezése közben.
Gyakorlatilag interaktív olvasásban volt részem, felejthetetlen élmény így a könyv.

fort_m_mate>!
Szele Anna – Szele György (szerk.): Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál

Szele Anna – Szele György (szerk.): Kényszermunka, erőltetett menet, tömeghalál Túlélő bori munkaszolgálatosok visszaemlékezései, 1943-44

Korrekt, objektív beszámolók.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szita Szabolcs (szerk.): A holokauszt magyarországi áldozatainak névsora I. – Budapest
Szita Szabolcs (szerk.): A holokauszt magyarországi áldozatainak névsora II. – Somogy vármegye
Thassy Jenő: Veszélyes vidék
Fenyvesi Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom
Kovács Mónika: Kollektív emlékezet és holokausztmúlt
Gergely Anna: A székesfehérvári és fejér megyei zsidóság tragédiája
Reviczky Ádám: Vesztes háborúk – megnyert csaták
Szita Szabolcs (szerk.): Magyarország 1944
Tolnai László: Kőszegi végállomás
A Horthy-korszak vitatott kérdései