Útközben 86% 30 csillagozás

” Helyet kapnak még az én ügyetlenkedéseim, botladozásaim, amatőrségem, kétségeim, anélkül talán is működhetne az Útközben, hiszen én is így vagyok: útközben.”

A terapeuta esetei új része több szempontból is különbözik “elődjeitől”, szerzője egy nagyon üde hangot hoz be a kiadói sorozatba. A bemutatott terápia különleges, hiszen szükségmegoldásként – a térbeli távolság miatt – főként Skype-on zajlik, ám igen egyedivé teszi a kötetet az is, hogy pszichológus szerzője minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kap benne. Emiatt maga Szél Dávid talán közelebb is kerül az olvasóhoz, mint a kliens, Miklós.

Miklós életközépi válság, vagy ahogy a pszichológus helyénvalóbbnak találja a kifejezést, krízis miatt keresi fel Németországból a hazai pszichológust, hogy anyanyelvén kérjen segítséget elakadásaiban. A tanácsadói folyamat során leginkább a kliens érzéseinek megfogalmazásán és tudatosításán, illetve saját hangjának megtalálásán dolgoznak. Eközben a kötetből végigkövethetjük a tanácsadó szakpszichológus ügyetlenkedéseit, kétségeit is, aki egyáltalán nem titkolja el azt sem, hogy fontos visszajelzések maradtak kimondatlanul az ülések során spoiler. Érdekes, hogy mindezek számomra egyáltalán nem tették hiteltelenné a szerzőt, sőt, ezek az őszinte, emberi megnyilvánulások azok, amelyek miatt igazán megkedveltem. Sokkal közelebb került hozzám, és úgy érzem, sokkal jobban tudnék bízni benne, mint a Lenyelt vágyak távolságtartó, agyonkontrollált pszichológusában. Az eset leírása közben laikusként a teljes terápiás folyamatról is rengeteg dolgot tudhatunk meg, az ülések első kínos perceitől kezdve a fizetésen át egészen a lezárásig minden részletes bemutatásra kerül. Miközben olyan fogalmak kerülnek közérthető módon elmagyarázásra, mint a szenvedésnyomás és a viszontáttétel.

Szél Dávid nagyon ügyesen keveri az ismeretterjesztést az olvasmányossággal, őszinte önreflexiói pedig igazán egyedivé teszik az írást, kiemelve a pszichológus egyáltalán nem tévedhetetlen, emberi oldalát.

Elsősorban azt emelném ki, mint a kötet erényét, hogy nagyon jó stílusban van megírva a könyv, és ami külön tetszett, hogy legalább annyira belelátunk a pszichológus fejébe, mint a kliensébe. Nekem ez utóbbi különösen tetszett, mert mindig érdekelt, hogy a terápiát a pszichológus, hogyan éli meg. Az életközepi válságról kicsit kevesebb szó esik, mint amire számítottam, de igazából csak részben ezért olvastam a könyvet, így ez engem nem zavart.
Mivel ez a harmadik olvasásom ebből a sorozatból, és mind a három 5 csillagos lett, így biztosan le fogom vadászni a többi részt is.

Érdekes könyv volt, de sokkal többet tudtunk meg egy terápia kulisszatitkairól, mint magáról az életközépi válságról. Tetszettek az irodalmi és popkulturális utalások, gördülékeny, jól olvasható volt a szöveg. Valószínűleg egy-egy probléma részletes kivesézésére nem is alkalmas ez a sorozat, ahhoz túl rövidek a kötetek, ezt éreztem Lukács Liza könyvénél is.

Ez a 8. Terapeuta esetei-darabom és messze ez a legeslegérthetőbb, vagyis a leghétköznapibb megfogalmazással operáló kötet eddig. Nekem pont emiatt indult nehezen, meg kellett szoknom Szél Dávid máskor nagyon is szimpatikus stílusát. (Aztán úgy belerázódtam, hogy képtelen voltam letenni a kicsikét.)
Viszont ez a kötet egy kiváló ismerkedési terep, remek indítás – annak is, aki nem olvasott még a sorozatból és annak is, aki még nem járt semmilyen fajta terápiára.

Az Útközben érdekessége – a témán túl, persze – egyfelől az önmarcangoló terapeuta, aki folyamatosan őszintén vall az imposztor-szindróma valamint saját útkeresése okozta kétségeiről. Ez azért óriási dolog részéről, mert míg a kliense nevét és körülményeit természetesen a felismerhetetlenségig alakította, addig Szél Dávid Szél Dávid marad – névvel, arccal, szakmai múlttal, jelennel és jövővel. Elképesztően érdekes volt a spekulációt olvasni, folyamatosan a fejében lenni és megtapasztalni, hogy az évekig tartó tanulás és a rengeteg órányi tapasztalat mellett és ellenére a szakember is csak ember, nem mindentudó orákulum, aki pöccre felállítja a mindig helyes diagnózist és sosem hibázik, sosem tépelődik, sosincs szüksége időre és/vagy külső segítségre.

Eddig is teljesen lenyűgöztek a segítő szakemberek, de a lelki terhek viselése és a tehetség mellett most értettem meg igazán, micsoda őrületes agymunkát, idegpálya-zsonglőrködést hajtanak végre egy-egy ülés során. off

A másik érdekesség pedig a távterápia, hiszen a kliens és a terapeuta esetünkben skype-on tartja az üléseket. Vettem már részt telefonos coachingon és néha úgy hozza az élet, hogy videós ülést kell tartani a jelenlegi terapeutámmal, hát nem a legkényelmesebb alkalmak ezek, nagyon kíváncsi voltam, milyen az, amikor valaki évekre e forma mellett köteleződik el. Döbbenetesen sok zavaró „apróságon” kell felülkerekedni kezdve a kérdésnél, hogy ki hív kit és pontosan hány órakor; folytatva azzal, hogy a videós beszélgetés során nem tudsz szemkontaktust tartani (Sz.D. ezt is nagyon érdekesen részletezte) – és ezek még azok az esetek, amik a stabilan robogó internet mellett merülnek fel, szóval tételezzük fel, hogy nem szakad meg a kapcsolat. off

Egyszerre rémisztő és megnyugtató, hogy mennyi féle szakemberhez fordulhatunk a bajainkkal. Éljünk a lehetőséggel, ha szükségünk van rá!

Ugyanitt: szívből ajánlom ezt a könyvet azoknak is, akik fontolgatják, hogy szeretnének pszichológusok/coachok/terapeuták lenni, „mert szeretik az embereket és szeretnek beszélgetni”. Az Útközben világosan megmutatja, hogy ez még kezdésnek is édeskevés.

Ez a kőzet különbözött attól, amit vár olvastam. Ez nem csak a témában mutatkozott meg, hanem abban is, ahogy bemutatásra került. A téma egy külföldön élő középkorú férfi esete, akivel főként Skype-on keresztül folyik a terápia.
Amiben más volt, hogy nagyon sokat tudtunk meg magáról a terapeutáról (ami kérdés, hogy egyáltalán kit lehet pszichológusnak nevezni, ezt nagyon érthetően leírja). Bemutatja a párhuzamokat a klienssel, és sokat olvashatunk a saját bizonytalanságairól, kérdéseiről. Ez egyrészt közelebb hozhatná a pszichológust az olvasóhoz, de számomra ez azt jelentette, hogy így magáról a kliensről és az ő problémájáról tudtunk meg kevesebbet. Az arányok sajnos nekem nem voltak megfelelőek.
Amit érdekesnek találtam, az inkább az, ahogy bemutatja pl a Skype terápia sajátosságait.

Nagyon szeretem ezt a HVG sorozatot. Külön tetszett a rengeteg könyv és film, sőt zene ajánló az életközépi válság, illetve az expat témában. Ami nem tetszett, hogy nem sokat feccölt sem a pszichológus, sem Miklós a házassági krízise megoldásába, csak egy másik nő lehetett a megoldás. Bár Anita, Miklós párja sem volt túl nyitott a megoldásra, én mégis szerettem volna, ha látok erre utaló erőfeszítést is, de igazából főleg Miklós nehézségét akarta megoldani, Miklós hangját megtalálni, ez a része nem volt szimpatikus (túl önzőnek találtam, de ez az én véleményem).

Kicsit kakukktojásnak éreztem Szél Dávid könyvét a terapeuta esetei sorozatban. Mindegyik szerző osztott meg személyes benyomásokat, meglátásokat – pont ettől élvezetes a sorozat – de ezúttal még a szokásosnál is több önreflexió, kimondott bizonytalanság, vagy elismert hiba lett leírva. Ezek által kétségtelenül emberi volt, másrészt viszont teljesen másképp tanított. Általában a páciens helyzete és annak alakulása a tanulságos, ebben az esetben viszont sokkal kiemeltebb szerepben van a terapeuta és az ő gondolatai.

Nagyon jól indult ez a kötet, aztán valahol elvesztem a folyamatban, és így a végére nem teljesen látom át a dolgokat, hogyan jutottunk el A-ból B-be. Nemigen tudok sokat a központi témáról, ami a midlife crisis lenne.
Szóval lyukak vannak az ismereteimben, de lyukakat érzek az esetleírásban is.

A korábbi kötetek A terapeuta eseteiben különböző mértékben engedték láttatni a terapeutát, volt is, ahol kifogásoltam, hogy kevésbé van jelen az ő nézőpontja. Itt nem ez a helyzet, sőt. Nagy előnye a kötetnek, hogy a szerző olyen belső gondolatokat is megoszt velünk, mint a saját imposztor-szindrómája, kétségei, van itt bőven önreflexió és önkritika is, mit lehetne / lehetett volna jobban, máshogy csinálni.

A popkult-utalásokon átsiklottam, a szakmai betoldások (leginkább a kötet vége fele) ezúttal nem kötöttek le. Vagyis pontosabban: úgy érzem, egy kicsit telítődtem a témában. Ez a sok elmélet, modell… Hű.

Szóval összességében kicsit elveszettnek érzem magam ezzel a kötettel kapcsolatban, hamar elolvastam, gördülékeny szöveg, őszinte hangú szerző… de nem állt össze bennem a kép.

Nagyon érdekes rész volt! Az egyik kedvencem lett!

Amit a legjobban szeretek ebben a sorozatban, az az, hogy minden esetnél beleláthatok kicsit a terapeuta fejébe is, mintha a színházban beleshetnék a színfalak mögé. Nagyon érdekes, hogy egy-egy kósza mondatnak is mekkora jelentősége van, mi mindent felfed akaratlanul is.
Kicsit szomorú lettem ettől az esettől, mert megint egy „talán nem is kellett volna” házasság rajzolódott ki előttem, és fájdalmas, hogy milyen ritka az, amikor tényleg azért házasodik össze két ember, mert teljesen biztos magában és a másikban is. A gyerekekért persze így is megéri, de akkor is szomorú. Folytatom a sorozatot, és a szerzőtől is lehet, hogy olvasok még.