Széky János (szerk.)

Retro ​évek – Így éltünk 1956 (Retro évek – Így éltünk 4.) 7 csillagozás

Széky János (szerk.): Retro évek – Így éltünk 1956

A Retroévek nem történelemkönyv. Inkább képes riport egy időutazásról – megpróbáljuk felderíteni, milyen volt élni a régi években Magyarországon és a világban. Az évek felidézésében a kordokumentumok segítségével hasznosítjuk mindazt, amit a régiek még nem tudhattak, de azóta kiderült. S azt is – hogy a tájékoztatás hűséges legyen –, amit ők fontosnak tartottak, de az utókor már rég elfelejtett. A megszokott legendák helyett mindenekfelett a tények és a gyakran meglepő összefüggések foglalkoztatnak minket.
A lapok alján végigfutó időfonal a napok sorrendjében foglalja össze a kor szerintünk legfontosabb eseményeit. Némelyikükről bővebben is szó esik a könyvben. Másokat viszont csak itt említünk meg, hogy a fejezetekben tárgyalt eseménysorozatok összképe viszonylag teljes maradjon.

>!
PressCon, Budapest, 2011
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639860438

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
pwz ISP
Széky János (szerk.): Retro évek – Így éltünk 1956

A könyv elgondolkoztat, esetleg további keresésre buzdít…, sokszor nem is abban a témában, amire elsőre gondol az ember…
Retro évek – Így éltünk 1956, a fő téma a forradalom, igaz? Igaz. Ahogy mások is írták, tényszerűen, nem túllihegve, jól rendszerezve és tömören kapjuk ebben a könyvben az eseményeket. De van itt valami más is, ami kíváncsivá tett:

Időfonal – ez történt 1956-ban: Páger Antal színész 12 éves argentínai emigrációja után hazatér (augusztus 30-án) 44. oldal

Argentínai emigráció? Páger? Nézzük csak: Szeleczky Zitára és Muráti Lilire emlékeztem, hogy ők Argentínában és Spanyolországban találtak új életre 1944 után. Páger fehér folt volt – eddig. Az argentínai magyar dolgok mindig is érdekeltek. Meggyőződésem, hogy – saját szememmel látva pl. az olivosi Magyar Ház felbecsülhetetlen értékű 2. vh előtti magyar könyvritkaságait és az emigrációban megjelenő magyar nyelvű könyvek és folyóiratok gyűjteményét – egy kutató sok érdekességet találna ott. No de, vissza Páger Antalhoz! Egy kis kutatás és mi minden kiderül!!!!!
Ha megnézzük a „filmográfiáját”, akkor látjuk, hogy 1932 és 1943 között rengeteg magyar filmben szerepelt, közkedvelt színész volt. Aztán – filmes és színházi téren, Magyarországon – 1957-ig néma csend. Utána meg olyan szerepek ismét, mint pl a Hattyúdal-ban Tamburásé, a „Villanegrás” dallal.
„A Villa Negra nem apácazárda,
A Villa Negra nem fényes lokál…”
http://www.youtube.com/watch…
Erre itt ez a hír az emigrációból való visszatérésről! Mi történt vele 1944 és 1956. augusztus 30-a között? Egy kis kutatás a neten, megszokott oldalakon kívül is és lőn! :)
„A háború előtt a művészvilágban jobboldali nézeteket képviselt, antiszemita művekben is szerepet vállalt. Egyik pártba sem lépett be, de színészi hírneve botlásait is felnagyította. Végül elmenekült a fővárosból, majd 1944 végén családjával együtt az országból is. 1945-ben belügyminiszteri rendelettel mind a 112 filmjét irredentizmus vádjával indexre tették és megtiltották azok további forgalmazását.” /wikipedia/

Kicsit hosszú, ami itt következik, de érdekes. Érdemes az olvasásra egy kis időt szánni. Jó összeállítás!

1948. január 24-én – két évi ausztriai és hét hónapi franciaországi tartózkodás után – a Desirade francia utasszállító hajóval Argentínába érkezett.
Páger emigrációja idején Dél-Amerika népei tudtak lelkesedni, hinni és főleg élni. Az Argentínába települt magyarságnak nem kellett a befogadó ország mentalitásához igazodni, mert az argentinok majdnem olyanok, mint a magyarok: az értelmük helyett az érzelmükre hallgatók, könnyen lelkesülők, nyíltszívűek, barátságosak, félrevezethetek és hirtelen haragúak.
„Dél-Amerika Párizsában”, Buenos Airesben népszerű, keresett festő-grafikusként dolgozott. Műtermében egyik vászon a másik után került az állványra. A festői eszközökkel kimondott gondolat lett a célja, melyet a természettől kölcsönzött. A rögtönzött vízió jobban imponált neki, mint a sablonos formula. Legszívesebben pasztell színekkel dolgozott, ezek kombinációi a vásznán pazar pompában ékesültek. Ötévi munka után elis­mert művésznek tekintették. Eleinte a holt Dunát, a Marost, á Tiszát, az Alföldet festette meg, a felesleges, oda nem illő dolgokat elhagyta. Amikor a tenger horizontját nyaldosta a narancssárga napkorong és eltűnt a vízszint mögé, akkor is hazájára gondolt. A legfontosabb megadatott neki, hogy az alkotás békéjében folyhattak napjai:"A festőnek elsőrangú feladata, hogy jó képet fessen. A legnagyobb eszme se varázsolja művészetté a sivár képet". Festőművészetét elismerték és megbecsülték. Volt önálló tárlata Venezuelában (6000 dollár honoráriumban részesítették). Brazíliában a Sao Pauló-i Biennálén 45 képpel szerepelt, és festményei 150 ezer cruzeiro tiszteletdíjért találtak gazdára. Uruguayban egy-egy festményért a műértő közönség 200-300 dollárt is adott. Egy szénrajza vagy akvarellje 50 dollárért kelt el. Voltak Páger Antalnak kisméretű képei, egyszerű technikával készültek, temperák is. A budai villájában volt egy festménye, amely lovaskocsit ábrázolt. Ez a kocsi nagyon emlékeztetett szülővárosa – Makó – régi hagymásvilágára, mert a ráfok, a lőcsök, a saroglya , de még a por is, amit a kocsi felver, minden makói azon a képen: „…Azokon a festményeken amelyeket külföldön festettem, mindnyájan ott vannak szülővárosom nyomai”.
A festészet mellett Buenos Airesben, Montevideóban, Caracasban szívesen vállalt szerepeket, rendezett, sőt egyik-másik darabnak ő volt a díszlettervezője is. Buenos Airesben a színház a lakosság széles rétegeinek legjelentősebb szükséglete. A bevándorlók sokszínű befolyását magán viselte, és mindig magasra helyezett mércével állította színre a XIX. század eleji komédiáit táplálva velük a nemzeti hátteret, és a háború utáni realista szerzők műveit. Színházi szezonban (áprilistól novemberig) harminchét színház a felnőtt, és tizenhat a gyermek nézők számára tartott előadást rendszerint táblás házzal. A Buenos Aires-i színházat a nemzet emelte, de a hagyományos színházak is az élmezőnybe tartoznak. Híres a Teatro Colon, amely egy egész városkát alkot, több mint 200 alkotási visz színre minden évben a tíz hónap alatt. Az összes színház közül az argentin fővárosban leghíresebb a Caminito (Kicsi utca), amely a Boca-körzet középső részétől jobbra található. A színházak kitárták kapuikat a vállalkozó szellemű alkotó elmék előtt, amelyek új életre keltették a portenyos (kikötő népének) rivaldafényeit. A Buenos Aires-i színházak Páger száműzetése idején is a korlátlan lehetőségek tárházai voltak. Rendelkeztek a színírók nemzedékének sokszínűségével, felölelve minden szellemiséget, az alkotó elevenséget és a szakadatlan fejlődést. Páger Antal művészi eszközeivel bizonyította a magyar nép tehetségét, növelte az egész magyarság külföldi megbecsülését. Szolgálatával valóra váltotta a legnagyobb és legigazibb magyar, gróf Széchenyi István mondását: „Egy népnél sem vagyunk alábbvalóak.” Elbűvölő könnyedséggel tudott minden szerepében másképpen és mindig hitelt érdemlően megszólalni. 1951-ben megkapta az argentin állampolgárságot, ami számára akkoriban annyi előnyt jelentett, hogy utazásoknál nem kellett a hazátlanokkal sorba állnia. 1954-ben egyik fellépését követte a másik. 1954. augusztus 14-én a Buenos Aires-i Casa de Catalunya színháznál az ő rendezésével, díszlettervezésével és főszereplésével bemutatták Curt Goetz A montevideoi ház c. színdarabját, október 23-án színre került Mary Chase Én és Harvey c. darabja, majd a Teatro Versaillesben december 4-én Vaszary János A kaméliás asszony c. színműve zárta a sort. 1955-ben Caracasban járt, hogy Gárdonyi Géza Bor c. színművét mutassa be a publikumnak. A bemutató előtt a venezuelai kultusz államtitkár tartott méltatást Páger Antal művészetéről.
Gyakran volt álmaiban magyar földön. Emigrációjából Gerzanits Elemér makói barátja tanácsára jött vissza Magyarországra. Szerette volna látni elhunyt hozzátartozói sírját, itthon élt bátyját, özvegyen maradt, anyagi gondokkal küzdő nővérét. Ellátogatni egykori makói iskoláiba, felkeresni még élő ismerőseit, barátait, bemenni a makói Szent István plébánia-templomba, ahol a beavató szentségekben részesült, imádkozni a főoltár képe előtt, amint Szent István felajánlja az ország koronáját a boldogságos Szűz Máriának. Tudta, hogy magyar szellemi élei, magyar jövő csak abból fakadhat, amit itthon alkot és tart fenn. 1956 augusztusában különrepülőgéppel Bécsből mindössze 1000 Ft költőpénzzel érkezett haza. A budai Orbán-hegyi egykori Páger-villára nem lehetett ráismerni. Szétszaggatták az ajtókat, ablakokat. A kertből hiányoztak a féltő gonddal ültetett díszfák és cserjék, amelyeket még a harmincas években a távoli földrészek botanikus kertjeiből hozatott. A házból szinte minden mozgathatót elvittek, még a tető nagy részét is lebontották. A súlyos károkat szenvedett Páger-villa részleges lakhatóvá tétele, majd eredeti állapotba történő visszaállítása több mint 3 évbe került, addig a művész a Hotel Gellért lakója volt. Átélte 1956 októberének forradalmát, amikor a főváros a kíméletlen külhatalom és a mindenre elszánt hősiesség szimbóluma lett. 1956 decemberében a művészt a Gellért Szállóban telefonon felhívta Edward T. Wailes, az USA magyarországi követe: „Művész Úr! Maga még itt van? Küldök kocsit Önért, menjen kérem vissza Amerikába.”
Páger Antal azt válaszolta: „Vészterhes időket élünk, kétségtelen, bármi legyen az én egyéni sorsom, akkor sem hagyom el újból a hazámat. Egyébként köszönöm a figyelmességét Excellenciás Úr!”

Teljes anyag: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/egyhaztortenet/Ma…

Emlékeztetőül, mindössze ebből az egy mondatból indultam ki:
Időfonal – ez történt 1956-ban: Páger Antal színész 12 éves argentínai emigrációja után hazatér (augusztus 30-án)…
A Teatro Colon-ban és a Caminito-ban (Kicsi utca), amely a Boca-körzetben van magam is jártam…
Még Gárdonyi A bor c. művét is bemutatta Caracasban…

>!
PressCon, Budapest, 2011
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639860438
>!
mohapapa I
Széky János (szerk.): Retro évek – Így éltünk 1956

Pipi barátom ajánlotta. Két sör között lelt rá az újságosnál. Azt mondta, nem történelemkönyv, hanem amolyan bulvár-történelem. És tényleg! Igaza volt Pipinek. Együltő-helyes olvasmány, de jól összeszedett anyag, aki nem élt akkor (pl. én) átfogó, de nem gyomrot megülő képet kap a korról. Külön tetszik, hogy nem nosztalgiázva tekint a korra, hanem némi, éllel, ámde nem vérvicsorgó kritikával.

>!
robinson P
Széky János (szerk.): Retro évek – Így éltünk 1956

Nem rossz,de nekem kicsit felszínes,összeollózott.Kiragadva néhány érdekesség,minden féle,sport,mindennapok,pop,és persze politika egyvelege.


A sorozat következő kötete

Retro évek – Így éltünk sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Grzegorz Lubczyk – Marek Maldis: 13 lat, 13 minut / 13 év, 13 perc
id. Frivaldszky János: Ötvenhat lelke
Kende Péter: 1956 és ami utána következett
Bokodi-Oláh Gergely: Nemzetőrség – 1956
Csete Örs: 1956 személyesen
Stefka István: Ötvenhat lövészárkai
Lipták Béla: 1956 akkor és ma
András Sándor – Bujdosó Alpár – Kiss Tamás – Márton László – Pomogáts Béla – Szapáry György – Várallyay Gyula: 1956 – Egyetemisták a forradalomban
Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel
Dubayné Bozsó Éva: Lepecsételt otthonok – megpecsételt sorsok