„Odabent viaszosvászonnal borított asztalok, koszlott falak, melyeket csak az évtizedek alatt rájuk rakódott cigarettafüst tartott egyben, zsírtól homályos ablak és a pultnál egy beesett arcú, borostás, láncdohányos fickó fogadott minket. … Kértem egy pohár sört, de miután a többiek meglátták a poharamat, mindenki egységesen a ropi mellett döntött.”
Már csak a zsíroskenyér, bödönből kenegetés, esetleg egy kis szalonnasütés hiányzott ebből a könyvből :-D meg pár szellentés a budik homályában és csípős szagában :-D
A könyvet ajándékba kaptam a kiadótól, egy molyos nyereményjáték kapcsán és most egy kihívásra felbuzdultan kaptam elő, hogy kiolvassam. Én meg a foci? Aha… Olaszországban élek, ahol a foci a Isten minden, vagy még annál is több. Sorsszerűen a párom, míg én olvastam, egy C kategóriás meccset nézett végig, régen Milan rajongó volt és Juventus-gyűlölő, de amióta a Juveban van Ronaldo, azóta a Juve-nak szurkol (na, ennyit a szurkolói hűségről, ezt még lehetne fokozni, főleg nála). Miután az elmúlt években igencsak sok köze volt a helyi B-osztályú csapathoz, ezért megannyi meccsre kísértem el, igaz nem a félmeztelen sörös szurkolótábor részére, hanem a VIP-zónába :-D Ahol a budik is normálisak :-D De meg kell hagyni, egyébként a legjobb hangulat kétségkívül a zászlólengetős-éneklős-dobolós szurkolótábornál van :-D Bár némelyiket nem nevezném szurkolónak, egyszer egy ilyen össznép helyen ültünk és az előttünk lévő négy félmeztelen, sörözgető „szurkoló” gyakorlatilag a 90 percet háttal a pályának töltötte és inkább ide-oda ordibált és elvolt magában (meg a sörével a kezében) :-D
„Egymás hibáiban haldoklott a két csapat, pedig a mi megjelenésünk háromszorosára növelte a nézősereget, a hangerőt pedig csutkáig tekertük.”
De térjünk vissza a könyvre. Szóval a focit én se szeretem, ugyanúgy, ahogy fociedzősége ellenére az író se :-D Ezt az „erőltetést” egyébként nagyon utálom, amikor meccseken egészen kicsi gyerekeket látok, akik már bőszen ordibálnak, meg „örülnek” meg csapkodnak (az olaszok abban pláne jók), közben meg fin..ja nincs, hogy most mi van, csak apu ordít, akkor ő is ordít, apa szitkozódik, akkor majd ő is fog…
„Hogy igazoljam gyávaságom, amiért nem merek nem menni apámmal a meccsre, szurkoló lettem.” … „Amikor végre rájöttem, hogy gyűlöletemet végig rossz irányokba sugároztam, s elkezdtem gyűlölni azt, ami az olthatatlan gyűlöletet belém plántálta, vagyis magát a focit, már késő volt. Fociedző lettem.”
A könyv a foci ellenére számomra is tök élvezetes volt, olyan sok apró történetet kapunk, hogy a tulajdonképpeni cselekvés és helyszín (tehát a meccsek) háttérbe szorulnak. Visszatérő motívum természetesen a különböző faluhelyi pályákon található csorgatók, pottyantók állapota, vagyis a budi :-D Van, hogy csak egy cső, van, hogy a műfűre megy a dolog, de azért az általános állapotra nem a bizalomgerjesztő vagy higiénikus szó a jellemző :-D budik ezek a javából… büdik és budik :-D
Rövid keresgélés után nem is egy, de mindjárt két pottyantós budit is találtam a gaz közepén. Benyitottam a közelebbibe. Mintha csak a szabadítójukra vártak volna, a sűrű sötétség és a tömény szarszag azonnal megpróbált kiszökni."
Egyszóval a humor betalál, ráadásul felölelünk nem tudom, hány évtizedet (a szerző kiskorából egészen a jelenkorig), úgyhogy van itt tényleg minden, a megfogalmazás gördülékeny, vagány, néha tényleg, mintha a focipályák mentén lébecoló suttyó kölyök mesélné el nyári élményeit, na olyan ez :-D Magyar a velejéig :-D Ha nincs még ilyen szó, most én kitalálom: „aljamagyar” :-D
„Az első félidő legizgalmasabb pillanatának az bizonyult, mikor elszállt az egyik kissrác lufija, mire a másik lufis kölyök mamája odasétált a szögletzászlóhoz, és hogy az övé is el ne illanjon, odakötözte a zászlórúdhoz, miközben egy merenyei játékos éppen szögletrúgást végzett volna el.”
És ez adja az egész szíve-javát-sava-borsát, hogy ennyire magyar, ennyire közeli. Feljöttek a gyerekkori élményeim, a búcsúk említése, a füstös kocsmák, a fiatalkori rockkoncertek lévén az ottani pisilések gondjai (igen, a női wc-k is ugyanolyan ocsmányak, mint a férfiaké, sőt, néha szerintem még ocsmányabb is, gondoljunk csak khm.. a piros napokra és azok velejáróira…). Sőt, az egyik legjobb teszthely, a Sziget Fesztivál toi-toi vécéi is eszembe jutottak, ahol a ravaszabb sátrazó (én és mások) kifigyelte, mikor jönnek üríteni-takarítani és startvonalnál melegített, hogy ő lehessen az első betérő :-D
„Az ifisták öltözni mentek, mi besétáltunk a kerítésen belülre, megcsodáltuk a korlátra kifeszített reklámmolinókat. Különösen az tetszett, amelyiken egy sírköves hirdette magát. Veknyi feszülten lépdelt mellettem a kispad felé. Harakiri meccs lesz, mormolta idegesen. Ne izgulj, mutattam a sírköves molinóra, ha baj lesz, közel a segítség.”
Összességében tehát egy nagyon kellemes olvasás, nagyon jó stílusban, úgyhogy az író nevét megjegyeztem, szívesen olvasnék tőle valami másfajta témában is szemelvényeket.
„Ahogy az elnökök hogyos cipőjükben kiléptek a budiból, látszott rajtuk, hogy nem találták meg sem a közös nevezőt, sem a helyes dőlésszöget.”