A ​magyar állam életrajza 7 csillagozás

Történeti tanulmány
Szekfű Gyula: A magyar állam életrajza Szekfű Gyula: A magyar állam életrajza

Nemcsak Szekfű pályájának, de a magyar történetírás fejlődésének is jelentős mérföldköve ez a kötet. Szekfű megállapítja, hogy a magyar tömegek romantikus és liberális történeti illúziói rendületlenül tartják magukat, s „szinte gyermekesnek tetsző, színpadias történetszemlélet” jellemzi a „nagyközönséget”. A magyar állam életrajzával Szekfű jelentős kísérletet tesz a történeti hamis tudat homályainak szétoszlatására. Felfogásában gyökeresen eltér minden korábbi összegzéstől. Gondolatmenetének pillérei Szent István és Széchenyi István. Szekfű bennük olyan államférfiakat lát, akik nemzetük számára új, dinamikus, a fejlett környezethez közelítő pályát jelöltek ki; akik európai léptékkel mérték a magyarság távlatait. Mindez a könyv 1917-es magyarországi megjelenésekor alapvetően újnak számított, de meglepő volt beosztásában, periodizációjában és a felhasznált források kezelési módjában is. Szekfű Gyula munkája egy nagy gondolkodó véleménye a magyar történelem „anatómiájáról”.

>!
Maecenas, Budapest, 2008
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632031934
>!
Maecenas, Budapest, 1988
264 oldal · ISBN: 9630255375

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Széchenyi István · II. Szilveszter pápa


Most olvassa 4

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

WolfEinstein>!
Szekfű Gyula: A magyar állam életrajza

Ha elvonatkoztatunk attól, hogy a könyv először 1917-ben jelent meg, és azóta Szekfű megállapításainak tetemes része elavulttá vált, valamint hogy a szerző pályafutása tele van ellentmondásokkal, még mindig marad a könyvnek bőven olyan hibája, amit nem lehet a megjelenése óta eltelt idővel magyarázni. Ez pedig leginkább a szerző elfogultságával magyarázható. Noha sok megállapítása kiállta az idő próbáját, az egész kötet hiteltelenné válik a személyes, alapvetően tudományos objektivitást nélkülöző megállapításaitól. És nem tudom szó nélkül hagyni azt a tömjénfüsttől bűzlő ömlengést, amivel Széchenyi alakját burkolja be. Ez nekem túlzás. Az Istvánra vonatkozó megállapításaival viszont egyet tudok érteni, sőt, Szekfű elvitathatatlan érdeme, hogy első uralkodónk európai szemléletét először értékeli megfelelően nagyságához mérten, és kiemeli azokat a tényezőket, amelyek a Magyar Királyság fennmaradásához elengedhetetlenül szükségesek voltak. Ami a könyvben leginkább tetszett, még a fentebb említett negatívumok ellenére is, az az a történetfelfogás, amellyel a – korábbi politikatörténeti kronologikus történetírással ellentétben – a társadalmon keresztül igyekezett bemutatni a rendi fejlődést. Vannak benne tévedések, de a megközelítés a maga korában forradalmian újszerű volt. A könyvet sok-sok fenntartással kell kézbe venni, szem előtt tartva, hogy kereken 100 éve jelent meg, és akkor egy viszonylag jó összefoglalóját kapjuk a magyar társadalom feljődésének. Csak nem szabad mindent elhinni Szekfűnek!

1 hozzászólás
schummyka>!
Szekfű Gyula: A magyar állam életrajza

(Nem szeretek annyira szöveges értékelést írni, de ha nincs még ilyen az épp olvasott könyvnél – ami ráadásul még jó is szerintem –, akkor úgy vagyok vele h hátha az én pár mondatomat elolvasva kap kedvet hozzá valaki…)

A könyvet jó kézbe venni – szerintem épp ideális méretű + keménytáblás és fűzött, ami talán a legjobb kombináció, ráadásul nem is „vakító fehér” papírra nyomták, hanem egy árnyalattal sötétebbre, ami újabb plusz pont nálam.
A könyv egy 20 oldalas bevezetővel indul, amiben bemutatják a szerző életútját és szó esik a konkrét műről is természetesen – ráadásul gazdagon idézgetett is belőle az előszót író Richly Gábor (ezt találtam róla: ELTE, történelemtudományok – PhD 2003). Jó dolog ez a bevezető rész, de most frissen befejezve azt mondom, hogy enélkül is (nyilván) teljes értékű alkotásról beszélhetünk.
1917-ben adták ki a könyvet, így kicsit régies nyelvezetű, de egyáltalán nem zavaró módon. Szekfű megemlíti a saját előszavában, hogy ez a könyv egy fordítás, mert az eredetit ő német nyelven írta meg. Fontos viszont megjegyezni, hogy egyáltalán nem érződik a szövegen, hogy a német népet a valósnál jobb színben tüntetné fel, sőt.. Csak 223 oldal a tényleges mű, a többi oldalon a „Kútfők és irodalom” rész található.

Pár mondat a tartalomból is…
Egészen a IX. századtól kezdve bemutatja a történelmünket. Könnyen olvasható a szöveg, de azért nem mondanám nagyon olvasmányosnak…bár egy-egy helyen szinte szépirodalmi magasságokra tör – mutatok 2 ilyen részt belőle:
I. Lipót császárrá választásakor XIV. Lajos még egyszer megpróbálta, hogy befolyását a német birodalomra békés úton biztosítsa, kisérletével azonban kudarcot szenvedett, s csakhamar be kellett látnia, hogy bármily töredezett romnak látszik is a német birodalom, falain át utat csak fegyver élével vághat magának.
és a másik ilyen emelkedettebb gondolat:
A középkori alakulatokkal leszámolás Európa majd minden államában gazdasági és társadalmi szirteket hozott felszinre, melyeket az államhajók forradalmak veszedelme nélkül alig tudtak többé körülevezni.
Ha valami negatívumot kellene felhoznom, akkor csak az jut eszembe, hogy a Dózsa-féle felkelésről elég keveset ír (és hát nyilván az akkori jelenkorhoz közeledve pedig egyre bővebb lére ereszti az adott korszak bemutatását…)
Összefoglalva ez egy jó könyv és ajánlható mindenkinek, aki egy átfogó tanulmányt szeretne olvasni történelmünkről.


Népszerű idézetek

Cneajna>!

Az Árpádok uralkodásában is felismerhetjük a patriarchalis királyság állandó formáit. A néppel épp oly fesztelenül, egyszerű, természetes módon érintkeztek, akárcsak a Meroving-királyok vagy az első Karoling-császárok. Az országban körüljárván, érkezésük hirére a környékbeli nép összecsődült és ahol a király megszállott, tágas udvaron vagy lombos fa árnyékában leülvén, a népnek ügyes-bajos dolgát szóbelileg intézte el. A székesfejérvári királyi házba is bárki eljöhetett panaszával vagy kérelmével.

51. oldal

cassiesdream>!

A magyar fejlődés már Géza idején nekilendült, de a nyugateurópai fejlődés ragadó sodrába igazán csak István alatt került be, ő kényszerítette a nemzetet, hogy a késői indulást siető haladással jóvá tegye. Az egész folyamatot a király indította meg, s ő is vezette tovább. A nemzeti királyság döntő szerepét Szent István kezdettől fogva felismerte és soha szem elől nem tévesztette. Öntudatában mindig ott volt a gondolat, hogy amint az újítást nem más, mint ő és atyja hozták létre, úgy az újítás jövője, az ő munkájuk fennmaradása is a királyoktól, utódaitól függend. Ez a gondolat adott Istvánnak erőt, hogy közvetlen örökösei ellen fellépjen, mikor ezek a keresztény hitben gyöngének és a nyugati műveltség ellenségeinek bizonyultak. Az új magyar állam érdekében nem riadt vissza Árpád utódainak száműzésétől, sőt megcsonkításától sem. Ez volt az első magyar tragédia, melyre hasonló tragédiák hosszú sora következendett, az összeütközés csirája mindegyiknél ugyanaz lévén: a magyarság keleti eredetének és nyugati hivatásának összeegyeztetése. „Kelet népe” mindannyiszor keserű lemondás vagy súlyos válságok árán fizette meg Nyugathoz tartozandóságát.

II. A királyság, mint az önrendelkező nemzet képviselője. - A) A középkori nemzetállam megalapítása.

1 hozzászólás
Cneajna>!

Azok a szomorú tapasztalatok, melyeket Magyarország Rudolf király uralkodása alatt szerzett, szintén nem összbirodalmi törekvésekből következtek: Rudolf kormányzásának nem a centralizáció volt a baja, hanem ellenkezőleg az, hogy a király beteges visszavonultsága folytán mindennemű kormányzás megszünt s az anarchiában még a személyi unio is csaknem felbomlott. A magyar királyi központi szervek hatásköre tehát kezdetben épen nem az uralkodók összbirodalmi törekvései miatt, hanem egyszerűen a magyar állam meggyöngülése és területi hanyatlása következtében szorult össze, ami természetesen semmit sem változtat a nemzetállam szempontjából szomorú tényen, hogy a nemzeti szervek helyett idegen hatóságok kezébe került a hatalom nem csekély része.

105. oldal

schummyka>!

Magyarország széles kiterjedésében köröskörül zárt, belsőleg és politikailag egynemü, gazdag és hatalmas ország volt, nem csoda tehát, hogy idegen vérből eredt uralkodói a trónon csakhamar nyelvben és érzésben megmagyarosodtak. Zsigmond király kivételével mindnyájuknak Magyarország volt az állandó tartózkodási helye még akkor is, ha fejükön a magyar mellett idegen országok koronáit viselték, mint pl. Nagy Lajos a lengyelt, Habsburgi Albert pedig a német császári koronát. A királyok a nép szabad választásának köszönték hatalmukat, az országban lakván, kormányozták a minden izében magyar államot, s így érthető, hogy az idegenek előtérbe helyezéséről vagy a magyar nemzetiség elnyomásáról ezen időkben tényleg szó sem lehetett.

72. oldal, III. fejezet - A rendiség mint az önrendelkező nemzet képviselője. - B) Az egységes rendi állam terjeszkedése és bukása. (Maecenas, 2008)

schummyka>!

Istvánnak kortársa, Boleszló cseh herceg, ugyanekkor vezette be népét a nyugati keresztény közösségbe, aminek külső jeléül országát a német császártól hűbérbe fogadta. A magyar nem követte a cseh példáját, visszatartotta attól a lovas pásztornép egészséges politikai érzéke, büszke függetlenségi hajlandósága.

34. oldal, II. fejezet - A királyság, mint az önrendelkező nemzet képviselője. - A) A középkori nemzetállam megalapítása. (Maecenas, 2008)

schummyka>!

A magyar terjeszkedési politika logikus következése volt a védekezési kényszerűségnek a déli veszedelmekkel szemben. A középkorban ugyan sem Románia, sem Szerbia nem jött számba a Magyarország ellenségei sorában: Románia mai területe lakatlan vadon volt, melyet épen a magyar királyok kezdtek akkor betelepíteni és rajta a katholikus egyházat püspökségekkel megszervezni. Szerbia hasonlóképen nem jelentett veszedelmet, de annál inkább a byzánci birodalom állandó hódító politikája, valamint a 13. században ismét megerősödött bolgár cárság.

78. oldal, III. fejezet - A rendiség mint az önrendelkező nemzet képviselője. - B) Az egységes rendi állam terjeszkedése és bukása. (Maecenas, 2008)

schummyka>!

Szent István idejében már az egész országhatár köröskörül ki volt építve. A természettől nyújtott védelmi eszköz kihasználásával az országot egyetlen megszakítatlan védelmi vonal vette körül, melynek alapját mindenütt az őserdők és a vad szabályozatlanságban folyó vizek alkották. A folyók és patakok gázlóin és átjáró helyein őrségek voltak, melyek ellenséges támadás esetén a folyamágyakat elzárták és a járható utakat vízzel elöntötték. A védelemre ilykép berendezett területeket gyepüknek hívták, a gyepükön a kapukat erős katonai őrségek szállották meg s a békés időkben a külországokkal a forgalom kizárólag a kapukon át bonyolíthatott le.

43. oldal, II. fejezet - A királyság, mint az önrendelkező nemzet képviselője. - B) A középkori nemzetállam az Árpádok korában. (Maecenas, 2008)

schummyka>!

A legelső udvari méltóság, a nádor csakhamar átvette a király személyéneki politikai, katonai és igazságügyi helyettesítést, az udvarbiróból az ország legfőbb bírája lett, az udvari sáfárból az ország tárnokmestere és kincstartója. Ez a három legfőbb méltóság: a nádor, országbíró és tárnokmester voltak a horvát bánnal és az erdélyi vajdával együtt az országnagyok, az ország bárói és alkották az egyházi méltóságok, a püspökök társaságában a király tanácsát.

51. oldal, II. fejezet - A királyság, mint az önrendelkező nemzet képviselője. - B) A középkori nemzetállam az Árpádok korában. (Maecenas, 2008)

3 hozzászólás
schummyka>!

1526 óta majdnem kétszáz éven keresztül folyton megújultak Keletről és Nyugatról a franciák és törökök egyesült támadásai, melyeknek nyomása alatt a Habsburgokat uraló egész terület Belgiumtól Erdélyig felismerte életfeltételeinek és érdekeinek közös voltát, s a külső támadás visszaverésére szilárd tömeggé egyesült. Ez tulajdonképen a történeti Középeurópa megszületése.

87. oldal, IV. fejezet - Az állam és a nemzet az ország három részre oszlása idején. (Maecenas, 2008)

schummyka>!

A mohácsi csata után a nemesség többsége Szapolyai Jánost, az erdélyi vajdát választotta királynak; néhány főúr és főméltóság, valamint a városok nagyrésze Ferdinánd osztrák főherceghez csatlakozott, s nem törődve Szapolyainak királylyá koronázásával, őt Magyarország királyává tette. Az ellenkirályok eleinte váltakozó szerencsével küzdtek egymás ellen, míg végre János király döntő vereséget szenvedett és Ferdinánd hadai elől Lengyelországba menekült. A belső trónviszályból csak most lőn igazi nemzeti katasztrófa, amikor János király a törökhöz fordúlt és Szolimántól segítséget kért, ki csakhamar el is jött és több hadjáratban meghódította a Dunántúl dombos vidékét és a Duna-Tisza síkságát.

88. oldal, IV. fejezet - Az állam és a nemzet az ország három részre oszlása idején. - A) A török terület és az erdélyi fejedelemség (Maecenas, 2008)

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Font Márta – Sudár Balázs: Honfoglalás és államalapítás (9–10. század)
Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig
Balanyi György: Szent István
Szabó Károly: Magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig
Gaál Mózes: Magyarország művelődésének állapota az Árpád-házi királyok alatt
László Gyula: Őseinkről
Györffy György: A magyarság keleti elemei
Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században
Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére…
Gubcsi Lajos (szerk.): 1000–1100 évvel ezelőtt…