Bátorság! 0 csillagozás

Az élet árnyoldalai – öregedés, betegség, halál, félelem, szorongás, traumák, magány – a létezés ugyanolyan nélkülözhetetlen összetevői, mint a születés, fiatalság, egészség, szerelem, boldogság, vidámság: ahhoz ugyanis, hogy felismerjem a sötétet, meg kell tapasztalnom a fényt is.

Ha a gyermeket szeretik, tisztelik, bátorítják, akkor bátran felfedezi a világot, személyisége kiteljesedik, egészséges önbecsülése és önképe alakul ki. Egészséges személyiséggé az ember egészséges szociális környezetben, iskolákban, de elsősorban családban fejlődik. Az egészséges személyiségfejlődés két egymással összefüggő feltételhez köthető: egyrészt a szociális készségek kialakulásához, másrészt egy szociálisan konstruktív, elfogadó, bátorító környezet meglétéhez.

Nem létezik azonban sem végleges önkép, sem egy állandósult élethelyzet, mivel a valóság folytonosan változik, vele együtt az ember is, és megfelelő nyelvhasználattal megváltoztatható az egyén viselkedése és gondolatai (például a negatív szavak szándékos mellőzése). Az egyén ugyanis képes azokat tudatosan ellenőrizni és irányítani. Ennélfogva végső soron az ő felelőssége, hogy milyen életet él, hiszen szabadon dönthet, választhat és a választás szabadsága élete végéig fennáll.

Én sem az a zárkózott és félénk középiskolás lány vagyok, aki hajdanán voltam. Ezzel csakis az bizonyítható, hogy nem létezik végső önkép, hiszen minden ember folyamatosan változik, ahogyan a körülötte lévő világ is, és ez a folytonos változás módosíthatja valóságészlelését. Gondoljunk csak arra, hogy amikor szerelmesek vagyunk, a körülöttünk lévő világ csodálatos, amikor elhagy a szerelmünk, a világban mindent negatívan látunk. Egy jól tanuló, magabiztos, szeretetben, jóllétben, biztonságban élő gyermek a valóságot a lehetőségek tárházának látja, ezzel ellentétben a nehezen tanuló, szorongó, hátrányos helyzetű diákot a világ félelemmel tölti el.

Minden ember felelős azért, hogy mit gondol önmagáról és a világról, ugyanis az élet értelme nem születik velünk. Az ember feladata értelmet adni életének. Az ember olyanná lesz, amilyenné önmagát teszi. Ezért nagy a felelőssége, mert szabadon kell dönteni az életéről, minden támasz és segítség nélkül kell megterveznie önmagát. Minden tettéért, sőt még a szenvedélyéért is ő a felelős, és céljai megvalósításában is önmagát kell legyőzni és nem a világot.

Minden ember különleges, egyedi, megismételhetetlen, csakis rá jellemző élettapasztalatokkal, képességekkel és tulajdonságokkal, aki képes megtervezni önmagát, így sorsa valóban az ő kezében van, ő ad értelmet életének.

Önazonosságunk elvesztése neurózist okoz, ám újra rátalálni boldogság.

Az eltérő élettapasztalatok, képességek és a velünk született temperamentum miatt viszont azt is be kell látni, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen.

Hitessük el a gyermekkel, hogy értékes, hogy képes megtalálni azt a hivatást, amelyik boldoggá és elégedetté teszi őt! Ne hasonlítsuk össze másokkal, mert az talán a félelem, az értéktelenség, a tehetetlenség érzését kelti benne, aláássa önbizalmát, ezáltal bizonytalanná válik.

A humánus, emberséges személy elfogadja a másságot, pártolja az egyenlőséget, értékeli a sokféleséget, előítélet-mentes, gyengíti a szisztematikus diszkriminációt, úgymint a rasszizmust, a szexizmust, vagy az életkor szerinti megkülönböztetést, és úgy tekint az egyénre, mint kreatív, tudatos, aktív személyre, aki szabadon dönt, akinek akarata van, és csakis a környezetével együtt érthető meg.