A ​beszélgetés története 8 csillagozás

Székely Szabolcs: A beszélgetés története

Székely Szabolcs verseskötete az érett férfikorról szól pátosz nélkül, de nem illúzióktól mentesen. Haragudhat-e egymásra férj és feleség, ha közben fél szemmel a gyerekre kell figyelni? Mit szólna gyerekkori önmagunk, ha azt látná, hogy felnőttként vásárlói panaszlevelet írunk? Hogyan ütnek át a bibliai történetek vízjelei hétköznapi konfliktusainkon? Mindennapi élethelyzetek kerülnek új fénytörésbe a kötet verseiben, amelyek olyan közvetlenül, őszintén és tapintatosan szólnak olvasóihoz, mint egy baráti beszélgetés.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Időmérték Magvető

>!
Magvető, Budapest, 2021
80 oldal · ISBN: 9789631440768
>!
Magvető, Budapest, 2021
80 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439953

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

AeS P>!
Székely Szabolcs: A beszélgetés története

Egyetlenegy verset olvastam korábban Székely Szabolcstól, annak ismeretében nagyon szomorú lettem volna, ha kiderül, hogy a költészete és én nem passzolunk mégse. Szerencsére erről szó sincs, ez pontosan az a lélek mélyében vájkáló líra, amit én annyira szeretek.

Véda P>!
Székely Szabolcs: A beszélgetés története

Nem volt annyira beszélgetés, inkább monológ, de a szerethető fajtából.

deaxx P>!
Székely Szabolcs: A beszélgetés története

Ez a kötet, ezek a szavak átfolytak rajtam, ahogy olvastam, úgy hullttak ki a fejemből a mondatai, a szavai, a mondanivalója.
Nem tudom, mit olvastam, de gyorsan megvolt.
Szóval újraolvastam egy-egy verset, próbáltam magamba szívni őket, de nem sikerült.
Pedig nem mondhatom, hogy rosszak ezek a versek. (Különösen szeretem, amikor mintha-mintha reflektálna az egyik későbbi vers valamelyik korábbira.)
És a kötet csúcsa számomra egyértelműen az utolsó két vers – de emellett is tartom magam ahhoz, hogy ez sajnos nem egy emlékezetes kötet. Rosszul rezonáltunk egymással.

>!
Magvető, Budapest, 2021
80 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439953

Népszerű idézetek

Véda P>!

nem venni észre egymást, hogy élünk, elrohanni,
és másfél napig haza se nézni, ilyesmire, mióta pelenkát
cserélünk, és mesét olvasunk, és arra figyelünk, hogy
a kisebbik gyerek el ne érje a kést a konyhapulton –
meg nem bocsátani nincsen alkalom. Büntetni egymást
hosszú hallgatással, amiért szóvá tettünk valami
szóra se érdemest, bosszúból, mert nem szeretkezünk
egymásra szomjasan, egymástól részegen, albérletünkig
fel se jutva, gangos udvaron, betont feltörő
platánfa mögé menekülve, kapkodva egymás után,
levegőért, egy történet közepén, a történet kezdetéért.

I. a konyhapulton, 1. -részlet-

Véda P>!

A test egy izmot menyi ideig feszít,
amíg megérti, hogy egyébként nem muszáj.

III. apák és tengerek, 27. -részlet-

Véda P>!

és nincsen hatalmam a hazug
és szép mondatok felett, mondjuk, hogy neked kráter alakú szíved van,
nekem pedig meteorit alakú szívem van, csak rád mondhatok
igent és nemet, most az egyszer, aztán újra és újra.

I. a konyhapulton, 4. -részlet-

AeS P>!

53.
Fél évvel azután, hogy
egy tóparti vasútállomáson
egy magyar költő testébe hajtott
a tehervonat; és fél évvel azelőtt,
hogy egy mediterrán város
közelében a hegytetőn felszögeztek
a fára egy zsidó gyógyítót. Harminckettő
és harminchárom között ébren vagyok,
mert a gyerek nem alszik el. A ringatással
újra álmodni kezd. Én viszont
nem fekszem vissza most már:
teleeresztem a kádat egy kihalt
tenger vizével, lebegni készül
benne, ami él: megszületni fog.

(Magvető, 2021)

AeS P>!

35.
Sportcentrum, belépek az öltözőbe, két negyvenes férfi
beszélget. "Nem csak a vagyonmegosztás a durva, hanem
a tartásdíj, három gyerek után az lesz a nem mindegy,
szerintem gondold át megint." "De egyben bukni nagyot,
én attól félek inkább. A vagyonmegosztást nem lehet
részletre, a tartásdíjhoz csapva?" "Ez Annán is múlik,
hogy együttműködő-e." "Nem az a hisztis fajta, mondjuk,
de persze váláskor mindenki meghülyül." És beszélgetnek
tovább: ügyvéd ismerősök, bontóper, feltételek, egészen
részletes forgatókönyvek hangoznak el, miközben
az érintett fél tovább aggályoskodik, bele merjen-e vágni.
Aztán rövidnadrágban, pólóban, mielőtt a műfűre futnak,
elhangzik a kérdés: „De most hogy látod, bevállalod?”
„Hát, már megvettem a gyűrűt, szóval muszáj lesz.”

(Magvető, 2021)

AeS P>!

8.
Minden halogatás
az ejtőernyő nyitásának halogatása,
és halogatás minden,
amíg nem ugrasz ki a repülőből.

Ne sürgessetek! Ne
sürgessenek az orvoshoz,
a parkba, a nagyszülőkhöz,
az óvodába indulók!

Ez nem repülő, ez egy magas
ház teteje. A visszatérő álom,
ahogy futni kezdek, csukva a szemem,

elrugaszkodom. A feladat
nem tűr halasztást, sürgetést.
Egy helyben várok, közeledik a föld.

(Magvető, 2021)

AeS P>!

12.
Panaszlevelet írni egy
üzletnek vagy egy hivatalnak
annak a jele, hogy felnőttünk,
és nem hagyjuk annyiban

a minket ért méltánytalanságot,
és kiállunk azért a
tizen-egynéhány
éves emberért,

aki nem tudta megvédeni
magát – és aki idétlen,
őszinte, felsőbbrendű gúnnyal

nevetne ki bárkit, aki
beleírja egy levélbe, hogy
szíveskedjenek haladéktalanul.

(Magvető, 2021)

virezma P>!

Akit nem a saját, végleg el nem
rontott házassága érdekel, annak
a házassága éppen most romlik el.

III. apák és tengerek 43.

Kapcsolódó szócikkek: házasság
AeS P>!

9.
Nem mondja, hogy mindjárt, azonnal – és utána,
hogy mégse. Ha együtt kezdünk játszani, és én
belefeledkezem a toronyépítésbe, nem hagy ott
a szoba közepén, azt gondolva, hogy végre elvagyok
egyedül is. Nem kiabál. Nem trappol ki a konyhába.
Nem fogja a markába az államat, és nem fordítja a
saját arca felé, hogy figyeljek oda, mert utoljára
mondja. Hogy nem szégyellem-e magam: nem kérdezi.
Nem mondja, hogy ez nem valódi sírás, ez hiszti, ez
nyafogás, azonnal hagyjam abba. Nem mondja, hogy
ezzel semmit nem érek el. Ha így lesz, megengedem
neki, hogy felvigyen a Moriah hegyére. Hogy ne legyen
nehéz a szíve, segítek neki összegyűjteni a rőzsét.
Előveszi a kést az áldozathoz, elmondja az áldozati
    imát.

(Magvető, 2021)

AeS P>!

47.
Ha nem teszek meg valamit,
amiről azt gondolom, hogy meg kéne tennem,
de azt is gondolom, hogy
képtelen vagyok megtenni valamiért –

ma már szinte biztosan tudom,
hogy akkor nem kell cselekednem,
mert ez valamiért mégiscsak megtörténik velem:
hogy direkt csinálom, hogy nem cselekszem.

Tudom – ez nem segít. A szégyennek
színe van, rossz szokás, nem tágít utamból –
nem cselekszem.

Az ösvényen felbukkanó hegyi vad
nézi a magát halottnak tettető
kirándulót. Melyikük nem mozdul tovább.

(Magvető, 2021)


Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Fodor Ákos: Akupunktura
Fodor Ákos: Szó-Tár
Petri György: Petri György versei
Schilli Tímea: Szívtükrözés
Tóth Krisztina: Ünnep
Jónás Zoltán – Káelné Kovács Rita (szerk.): Kortárs Hangon ’20
Csoóri Sándor: Csoóri Sándor legszebb versei
Karsza Andi – Molnár Nikolett (szerk.): Tetovált mementó
Markó Béla: Egy mondat a szeretetről