A ​jóember 92% 40 csillagozás

Szívet melengető borítójú könyvet a kezembe véve valami kedves történetre számítottam.
Elkezdtem olvasni. Picit csalódott lettem, kaptam egy nyers stílusú kezdetet.
Nem ilyenre számítottam. Éltem én is ebben az időszakban, sőt , ekkor voltam fiatal , de egészen más érzésekkel.
A protekcióval bekerülés valahova, az még emlékezetes nekem is.
Valószínű, hogy a dolgok férfi szemszögből egészen másak.
Pl. ilyen szövegre gondolok:
„ Ezt elkúrtam. Remek nő, de rövidpályás kanca . ”
Dolgoztam én is, egy egész emberöltőnyit , kórházban.
Olyan emberrel nem is találkoztam , aki mindkét szót rendszeresen használta : KÉREM és KÖSZÖNÖM . A KÖSZÖNÖM még rutinszerűen elhangzott, de a KÉREM …
Inkább utasítások, mint kérések , vagy az ezt kellene megcsinálni kifejezés.
A kezdeti fura érzésem a könyvvel kapcsolatban Boston után (145. oldal ) megszűnt.
Meggyőzött.
A Jóember tényleg az volt, szimpatikus, nagyvonalú, empatikus, ha valójában élt is ez az ember, akkor MEGHAJOLOK ELŐTTE.

Bajban vagyok az értékeléssel, mert első könyvnek kifejezetten biztató, és hogy tudom 30 nap alatt írta meg a szerző, így, szép teljesítmény.
Azonban pont ez is a bajom a könyvvel. Nincs részleteiben kidolgozva. A történet mutat egy szép ívet, de aránytalanul sok a párbeszéd benne, leíró rész, karakter jellemzés alig van.
A történet eleje Budapesten játszódik. Talán az tetszett a legjobban.
Mivel fikció, megengedett bármilyen történet, hihetetlen esemény, ebből nincs is hiány. Számos fordulatos, kalandos esemény megtörtént főszereplőnkkel. Talán túl sokat is akart írni a szerző.
Próbált színes egyéniségeket is belecsempészni hősünk köré, pl. laza, jófej gyereksebész. Ez eltúlzottra sikerült. spoiler
Zavaróan sok benne az ismétlés, amiket poénnak szánt az író, de szintén eltúlozta, a tizedik ismétlésnél már bosszantott.
Rengeteg szállóigét, közhelyet, okos(kodó) idézetet használt a szövegben, ami egy idő után ismét csak fárasztott.
Ha több időt hagy magának a munkára a szerző, lehetett volna jobban átgondolt, kidolgozottabb.
Az biztos, hogy sok ilyen Jóember kellene a társadalomnak, mint a címszereplőnk.
Egyébként számos reális felismerést belecsempészett a világ, és az emberek működéséről, amivel teljesen egyetértek.

Hangsúlyozom, első regénynek nem rossz!

„Az apám azt mondta :kétféle ember van a világon. Rendes ember és nem rendes ember. Tök mindegy, mi a vallása, bőrszíne. Tök mindegy.”
Amikor becsuktam a könyvet, elmorzsoltam egy könnycseppet minden Jóemberért. Mert a sok rossz mellett, ami körülvesz bennünket, tele van a világ olyan emberrel, aki példakép lehet. Székely Nagy György Norbija pont ilyen. Mély és megfontolandó gondolatok áradata ez a regény, ami tisztán mutatja, hogy a világ semmit nem változott, de ha elolvassuk ezt a könyvet, mindannyian szeretnénk Jóemberek lenni. Nagyon!
Maradandó élmény, útravaló gondolatokkal.

A magam részéről mindig nagy örömmel ismerkedem meg új magyar szerzőkkel, szeretek esélyt adni hazánk szülötteinek is, hogy bizonyítsák a tehetségüket. Megvallom, amikor tudomást szereztem arról, hogy három olyan író is megjelent a piacon, akik azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy mindössze 30 nap alatt írták meg életük első regényét, az én oldalamat is elkezdte furdalni a kíváncsiság. Valóban meg lehet írni egy teljes művet egy hónap leforgása alatt, ráadásul úgy, hogy – ha a fióknak való írástól és a kisebb ujjgyakorlatoktól eltekintünk – előtte nem szerzett tapasztalatot? Az olvasói visszajelzések alapján mindhárom szerzőnek sikerült megugrania az akadályt, éppen ezért döntöttem el, hogy szép lassan mindegyikükkel szeretnék megismerkedni. Székely Nagy György regényének fülszövege állt legközelebb az én ízlésvilágomhoz, ezért is volt nagy a bizodalmam a szerzőben és a regényében. Ami sajnos nem teljesült be maradéktalanul.

Ez persze nem feltétlenül a kötet vagy a szerző hibája, a legnagyobb „baj” azzal volt, hogy egészen másra számítottam az értékelések és leírás alapján. Egy szépirodalmi igényességgel megírt, szívhez szóló történetet vártam, amely azonban csak részben teljesült, hiszen maga a sztori valóban szívmelengető több ponton, de a regény inkább a lektűr kategóriába sorolandó (és kéretik ezt nem negatívan érteni!). Megvallom, az első oldalak nyers stílusa ennek megfelelően kissé arcul csapott, hiszen egyből egy hosszas párbeszéddel indul a regény, amelyből hősünket, Norbertet és Andrást ismerhetjük meg, és ebből a beszélgetésből kell nagyjából belőnünk, hogy hol, ki, kivel, mikor és mit. A regényt az ehhez hasonló dialógusok jellemzik, viszonylag kevés leírást kapunk, amelynek hiánya időnként zavaró tud lenni, leginkább az olyan jelenetekben, amelyben több szereplő között folyik a diskurzus, és nem lehet elsőre egyértelműen beazonosítani, hogy éppen kinek a szavait olvashatjuk.

Azonban: ha ezzel a fajta történetmeséléssel megbarátkozunk, akkor csak annyi a dolgunk, hogy elengedjük magunkat, és hagyjuk, hogy Székely Nagy megfogja a kezünket, és magával vigyen minket egy kontinenseket átszelő, több évtizedes utazásra. Az egyes fejezetek egy-egy nagyobb fordulópontot mutatnak be Norbert életéből, és bár a legtöbbször elég sokat (éveket) ugrunk előre az időben, a köztes eseményekre is fény derül szép lassan. Így nemcsak egy felnövés- és egy kalandos élettörténet kapunk, hanem tanúi lehetünk annak is, hogyan lesz hősünkből a címbeli Jóember. Kissé ugyan idealizált ez a figura, aki tényleg mindig, minden helyzetben képes jól dönteni és cselekedni, aki – érje őt bármilyen csapás – képes megőrizni a világba és a jóságba vetett hitét. De talán éppen emiatt válhat sokak szemében példaértékűvé az ő hozzáállása az élethez, hiszen valóban ritkán találkozhatunk hozzá hasonló figurával a valóságban.

Összességében, egy olvasmányos, pergős történetet kaptam, amely azt a célját, hogy kiszakítson a mi világunk gondjaiból, maradéktalanul teljesítette. Az érzékenyebb lelkületű olvasók pedig biztosan el fognak pár könnycseppet is morzsolni az utolsó oldalak lapozásakor.

Egyszerűen nem bírtam letenni. Fájdalmasan szép történet egy nagyszerű főhőssel. Nosztalgikus, lebilincselő, és alaposan arcon vág a legvégén. Csak ajánlani tudom, szerintem senki nem fogja megbánni, aki a kezébe veszi, mert ebben a könyvben aztán megvan az a plusz, ami nagyon gyakran hiányzik. Talán ezt egy szóval nevezhetném akár léleknek is.

Ez a könyv eszméletlenül jó.
Letehetetlen kategória.
Nagyon érdekes és életből való a téma. Szívbemarkoló. Lehet csak én nem olvastam eddig hasonló tartalmú könyvet.
Engem nagyon megfogott a történet.

Annyira tele van vele a lelkem… Számomra ez is egy felejthetetlen történet, tudom, hogy a hangulatát a könyvnek, a benyomásaimat soha nem fogom elfelejteni. Ha valaki megkérdezné tőlem, csak azt tudnám mondani, hogy hú, igen, ezt mindenképpen olvasd el! Annyira jó volt olvasni, hogy két nap alatt végeztem vele (ami nálam azért elég ritka). Ezt az egyet sajnálom, szívesen időztem volna még egy kicsit dr. Megyeri Norberttel.

Ennek egy népszerű könyvnek kellene lennie.

Ha Tündi barátnőm nem adja kölcsön, valószínűleg sosem hallok róla.

Ritkán írok értékelést, de ez a könyv megérdemli. Imádtam. Óriási igazságokat mond ki, de nem sablonosan. Nagyon szerettem a karaktert, és az életutat. A könyv végére én is Jóember szerettem volna lenni.

Bajban vagyok az értékeléssel, kicsit másra számítottam…
Adott egy nagyon jó és érdekes sztori, de a nyelvezete szinte már közönséges. Minden orvos a legyet is a röptében és egy nővér kivételével (aki apáca) mind „punci”. Mikor harmadszor olvastam azt a poénnak szánt baromságot, hogy a beteg kisfiúnak még fagyit kell nyalnia és mást is, erősen forgattam már a szemem, pedig ennél a résznél elvileg meg kellett volna hatódnom.
Mintha két ember írta volna a regényt: egy érett gondolkodású felnőtt, aki a nyolcvanas évekkel is képben van és egy idétlen kamaszfiú, akinek mindenről csak a szex jut eszébe.