Önmegvalósítás ​keresztény szemmel 0 csillagozás

Székely János: Önmegvalósítás keresztény szemmel

Önmegvalósítás ​keresztény szemmel: a Katolikus Pszichológusok Baráti Köre által szervezett 2005. évi konferencia címének fogadtatása is jól mutatta az önmegvalósítás fogalmával kapcsolatos megosztottságot. Többen érdeklődéssel üdvözölték, de érkezett erősen helytelenítő, mondhatni szemrehányó vélemény is a témát illetően.
Tagadhatatlan, hogy a fogalommal lépten-nyomon találkozunk, említése úgyszólván divattá vált. Tény az is, hogy tartalmához több negatív elem is társul. Ennek következtében aztán egyes elkötelezett keresztények gyanús, sőt egyenesen elítélendő dolognak tartják. Pedig a fogalom berobbanása a közgondolkodásba alighanem arra utal, hogy az nagyon lényeges, fontos, általános emberi igényt, törekvést fejez ki. Akkor pedig nem hunyhatunk szemet felette, hanem foglalkoznunk kell vele keresztényként a teológia, a filozófia és a pszichológia szemszögéből. Szemügyre kell vennünk azt is, hogy mi a szerepe mindennapjainkban, a különféle életkorokban, életállapotokban,… (tovább)

>!
Új Ember, Budapest, 2006
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639674168

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Tapolyai Emőke: Harmóniában múltunkkal, jelenünkkel, jövőnkkel
Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
Gyökössy Endre: Szabadulás félelmeinkből és szenvedélyeinkből
Révész Szilvia: Keserűből édeset
Süle Ferenc: Az életerő forrásai a családban
Edith Eva Eger: A döntés
Sienna Cole: Elmejáték
Ronnie W. A.: Momster
Pál Ferenc: Ami igazán számít
Edith Eva Eger: Az ajándék