A ​nyugati hadtest 30 csillagozás

Székely János: A nyugati hadtest Székely János: A nyugati hadtest Székely János: A nyugati hadtest Székely János: A nyugati hadtest Székely János: A nyugati hadtest Székely János: A nyugati hadtest

A ​Marosvásárhelyen élő Székely Jánost nem kell bemutatni a hazai olvasóinknak. Vers- és prózakötetei, drámagyűjteménye (Képes krónika) ma már közkézen forognak.
Legújabb regénye, A nyugati hadtest „egy bukott nemzedék mániákusan ismételt” történelmi tapasztalatait összegezi az emlékezés erkölcse nevében. 1944 nyarán Marosvásárhelyről elindul egy hadapródiskola „a rugalmas elszakadás” nyugat felé vezető egérútján. Lóháton és gyalog, bombazivatarban és kihalt hómezőkön, szennyben és embervérben gázolva menetel az iskola a felégetett Európán át száz és száz kilométereket. Csak füst- és lángoszlopok jelzik az irányt a biztos hadifogság felé. A tizenöt éves kamasz tapasztalatai, a szorongató üldöztetés, a háború tébolya, az egyetemes rettegés ebben a mesterien megkomponált könyvben jelentkezik ma – mint kollektív felelősségvállalás. A betörhetetlen vezeték ló agyonverésének, a sorból kilógó cőger megregulázásának, a kripli örökös kudarcainak, a „szolgálati” gyilkosságot vállaló… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1979

>!
Hargita, Csíkszereda, 2016
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789737625854
>!
Partvonal, Budapest, 2016
246 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155283833
>!
Mentor, Marosvásárhely, 2004
160 oldal · ISBN: 9789735991074

3 további kiadás


Kedvencelte 11

Most olvassa 2

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Székely János: A nyugati hadtest

Ha ezt Székely 600 oldalban megírja úgy, hogy eleje van, vége van, és közte egy többé-kevésbé folyamatos cselekmény, akkor most ott lenne a neve Ottlik mellett az magyar irodalomtörténetben. Így viszont nem tett mást, mint megírta hazai szinten az egyik legjobb háborús prózát – amit azonban alig olvasott valaki. A kompetenciája bőven megvan hozzá – egyrészt maga is tanúja volt az eseményeknek, másrészt pedig képes arra, hogy e jelenlét hozadékait (az emlékeket, egyszerűen szólván) egy nagyon szép, nagyon mély irodalmi nyelven fogalmazza meg.

Gyakorlatilag az összes Székely-írás kulcsmomentuma egy etikai probléma, egy olyan találós kérdés, aminek háborús körülmények között nincsen megoldása – ez az elem ad filozófiai többletet a novelláknak, de anélkül, hogy szárazzá tenné őket. Ezek a történetek szembehelyezkednek azokkal a háborús szövegekkel, amelyek a hős-mítoszra építenek, vagyis arra, hogy az igazi autonóm ember képes megőrizni lénye jázminillatát még a legbűzösebb pöcegödörben is. Székely ön-narrátora esetében szó sincs erről: bár az erkölcsi autonómia létezik, de csak arra szolgál, hogy (évtizedes távlatból) ítéletet mondjon a történésekről – magukra a cselekedetekre nincs, vagy alig van befolyása*. Valami zsigeri fatalizmus ez, ami egyrészt végtelenül reményvesztetté teszi a novellákat – ám ugyanakkor az egésznek a magvában ott van a bizonyosság, hogy ha az ember nem is változtathat a képleten, azért megóvhatja legalább magát a jobb időkre. Hogy ezzel a fatalizmussal úgy magánemberként mennyiben vitatkoznék, arra most nem térnék ki – mindenesetre a szövegeknek adott egy sajátos ízt, ami kiemeli őket a hagyományos háborús szépirodalom tengeréből.

* Ez a gondolat leglátványosabban A kutyás német c. elbeszélés lezárásában bukkan fel – amely elbeszélés szerintem a magyar (sőt, európai) háborús irodalom egyik csúcsa, és egyetlen magára valamit is adó antológiából sem szabadna kimaradnia. Ez az elbeszélés vitte fel az elégedett 4,5 csillagról az elragadtatott 5-re az értékelést. spoiler

15 hozzászólás
>!
Csabi P
Székely János: A nyugati hadtest

Székely könyve (műfajilag leginkább novella ciklus) irodalmunk egyik, félig-meddig elfeledett kis remekműve. Idén újra kiadták, talán többen is felfedezik maguknak. 1979-ben jelent meg (Magyarországon 1982-ben), itthon éppen a prózafordulat volt terítéken, talán ezért is kapott kevés figyelmet.
Székely novellái hagyományos elbeszélő írások, semmi blikfang, van egy történet, ő meg visszaemlékezik, leírja. Ami nagyszerűvé teszi ezeket az írásokat, a történetek érdekessége mellett, az a szilárd erkölcsi alapállás, ami sugárzik ezekből a művekből. A szövegen meglátszik a szerző filozófusi végzettsége, szerencsére a jó értelemben. Tiszta és logikus levezetése ez a szerző fő gondolatának, ahogy a hatalomnak odavetett embert ábrázolja a maga tehetetlenségében, mégis erkölcsi fölényében.
Maga a történet önéletrajzi ihletésű, az 1944-46-os eseményeket írja meg, amikor előbb kadétiskolába, majd a frontra, végül hadifogságba kerül. Mindjárt az első történet talán a legjobb (persze kinek melyik), a Pálinkás. Egy újonc hadiiskolás és egy kiképző ló küzdelmét mutatja be, a ló sehogy sem akarja alávetni magát a gyakorlatoknak, a fiúnak pedig muszáj lovaglásra fognia. A fiú ki van szolgáltatva az intézménynek, a ló pedig neki. A két néma, egyik lényénél fogva, a másik kötelessége miatt nem szólhat, tiltakozhat, így aztán a hatalom bedarál.
A könyv végig ilyen, habár jelen van a háború borzalma, mégsem ez dominál, hanem ahogy a szerző rávilágít a lényegre: nem az a fontos, hogy elpusztul egy (sok) ember, hanem hogy miért.

>!
giggs85 P
Székely János: A nyugati hadtest

Minden ország irodalmában van olyan szerző és olyan mű, ami méltatlanul sikkad el, csúszik bele a feledésbe, és a legtöbbször sajnos ott is ragad. Néha azonban van még egy második esély, lehetőség arra, hogy az adott szerző (vagy az adott mű) vissza-, vagy pontosabban, bekerüljön a köztudatba, és elfoglalja jól megérdemelt helyét. Ez a helyzet most Székely Jánossal és A nyugati hadtesttel is, hisz majd` negyven évvel az eredeti megjelenés után újra kiadták fő művét, és már csak az a kérdés, hogy ezúttal hány olvasóhoz jut el, és mennyire „állnak mögé” az irodalmárok.

Már az is eléggé érthetetlen, hogy ez a könyv ma ennyire ismeretlen, és ennyire kevesen olvasták, hisz egy tartalmas, sokszor izgalmas, végig elgondolkodtató és rendkívül fontos kérdéseket feszegető műről van szó. Az ok talán az lehet, hogy a prózafordulat környékén jelent meg, a „Péterek” (Nádas, Esterházy, Hajnóczy és Lengyel) előretörése idején, és ekkoriban már inkább rájuk, nem pedig erre a hagyományos, bárminemű újító vagy korszakalkotó szándék nélkül íródott műre figyeltek.

Mielőtt rátérnék arra, hogy miről is szól, és miért rendkívüli ez a könyv, beszélnék néhány nekem kevéssé tetsző aspektusáról is. Bár a szöveg a ’70-es években íródott mégis sokszor hat túlontúl (számomra néha zavaró mértékben) régiesnek, avíttnak (főként nyelvezetében – „reá”, „néki” stb.). Mivel ez az első Székely-mű, amit olvastam, nem tudom, hogy ez a szerző stílusából következik-e, és mindig is így írt, vagy csak itt ilyen. De ez talán nem is igazán lényeges, hiszen annyira szubjektív – de ami sokkal fontosabb, hogy a mondanivalóját nagyon didaktikusnak éreztem. Szinte minden esemény annak van alárendelve, hogy a szerzője tanulságot vonhasson belőle, és előadhassa nekünk a világképét. Viszont mégsem válik olyan nagy problémává, ugyanis ezt rendkívül elgondolkodtató módon teszi.

A nyugati hadtest lazán egymáshoz kapcsolódó novellák füzére, amelyek a szerző II. világháborús élményeiről szólnak. A fiatal Székely a lovassághoz került, itt kapta először a kiképzését (ennek a zárt közösségnek leírása és légkörének bemutatása vetekszik olyan „kaszárnyaregényekkel”, mint Ottliktól az Iskola a határon, vagy Vargas Llosatól A város és a kutyák), majd innen került előbb a keleti frontra, ami a háború vége felé már inkább nyugati lett (innen a kötet címe is), majd később Németországba, végül pedig egy tengerparti hadifogolytáborba. Az egyes novellák cselekménye, történései már önmagukban olyan erősek, hogy vinnék magukkal az olvasót, de mint már említettem, a szerzőnek nem ez a szándéka. Székely a dolgok mögé akar nézni, keresi a mozgatórugókat, az okokat, hogy mi miért történt; őt a lelki motiváció és az emberekben lezajló gondolati, érzelmi, morális folyamatok érdeklik.

A szöveg nagy része a jóval rövidebben is előadható lenne, a lényeg a cselekmény, a történések folyamatos elemzése, értelmezése. A szerző tudni akarja, hogy miért lesz egy, az istállóban nyugodtan viselkedő ló a század réme, miért gyilkol meg egy SS tiszt szisztematikusan több száz, amúgy is haldokló embert, hogyan jut el valaki oda, hogy saját kezűleg végezzen ki valakit, akit igazából meg akart menteni, és így tovább. Székelynél az igazán fontos, központi kérdés az, hogy kikapcsolható-e az emberekben az erkölcsi gát? Felfüggeszthető-e az emberség? Valóban lehet-e parancsra cselekvő gépekként élni, vagy ez csak mese?

A nyugati hadtest hazánk irodalmának elfeledett kis gyöngyszeme, apróbb hibái ellenére is ott a helye a magyar irodalom arany lapjain. És remélhetőleg ezúttal már nem fog elsikkadni, és nemcsak egy szűk réteg, de minden gondolkodni tudó, akaró ember számára ismertté válhat. Én drukkolok neki.

>!
kaporszakall
Székely János: A nyugati hadtest

Már azért is érdemes molynak lenni (többek közt), mert az ember a figyeltjeitől jó tippeket kap. Bevallom – jóllehet a szüleim korosztályához tartozik, és már egyetemista koromban is olvashattam volna ezt a művét – akkoriban simán elmentem Székely János mellett, és meglehet, a Moly nélkül holtom napjáig sem olvasok tőle semmit.

Ám szerencsére nem így történt, és megismertem egy Sánta Ferenchez és Sütő Andráshoz hasonlóan szikár stílusú, szigorúan moralista, de nem fölöslegesen moralizáló írót. A szikár stílus alatt nem minimalizmust értek, csupán a tárgyhoz mérten tömör megfogalmazást. Egyszerű, realista írások, semmi cicoma – kifejezetten kedvemre valók.

S mind a hadapródlét ábrázolása (Ottlikhoz, Musilhoz és Llosához mérhetően is), mind pedig a háborús mozaikkockák remekbe sikerültek. Nem beszélve ember és ló kapcsolatának olyan bensőséges megjelenítéséről, amihez foghatót a világirodalomban csak keveset találni.

Előbb-utóbb becserkészem az író drámáit is.

6 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Székely János: A nyugati hadtest

Az érzés, amikor kívánságlistás könyvet találsz – ingyen…

Amikor visszamentem kontrollra, vittem a kórházi polcra egy szatyor könyvet, és ha már ott jártam, át is böngésztem egy picit az aktuális kínálatot. És mit látnak szemeim? Hát persze, hogy eme beszerezhetetlen ritkaság* hírében álló kötetet. Magyar egészségügy, én téged egyre jobban szeretlek.
Katonaiskolai anekdotákkal indul à la Ottlik; ezeket olykor még egy icipicit szentimentálisnak éreztem, tanulságaiknak időtállósága azonban vitathatatlan. Az iskolai bullying témáját tárgyaló második és harmadik novellát fel kéne venni a tananyagba, vagy a manapság oly népszerű gimis regények közé. Mi tévő lehetsz, ha rád száll az osztály? Mit tegyél, ha a haverodra szállnak rá? Mitől lesz valaki az osztály kriplije? Miért ciki egyesek szerint a jól tanulás, és mit lehet tenni, ha szívatnak emiatt? Örök témák ezek sajnos. Aztán jönnek a tényleges háborús novellák, amelyek jó egy csillagot dobtak az értékelésemen. A végeredmény egy nagyon magabiztos 5*.
Zsebkönyv méretű kötetecske egyébként, nettó négy-öt óra alatt ki lehet végezni. Amíg várakoztam, gyakorlatilag el is jutottam a feléig.

*Ja, most látom csak, hogy idén újra kiadták… nos, én megspóroltam 2890 Ft-ot, amennyiben is egy bolti állapotú, ’82-es Magvető-féle kiadásra sikerült szert tennem.

7 hozzászólás
>!
Bélabá P
Székely János: A nyugati hadtest

Szerintem ez a könyvecske a 2. világháborús magyar irodalom csúcsalkotása. Ezzel olyan alaphangot adtam, amit nehéz lesz kifejtenem, elmagyarázni.
Miért merem kijelenteni? Mert Székely János olyan könnyű tollal mesél a borzalmakról, meghurcolásról, elesettségről, nyomorgásról mintha csak egy könnyed olvasmányt tartanék a kezemben. Persze, hogy megható volt, felkavart, megviselt, de azt olyan művészi érzékkel tálalta elém, ahogy például az utolsó előtti írásában a gondviselésről írt. Mindenben legjobbat kapta a sorstól a legrosszabb, háborús időkben, a sors kegyeltje, amit valahogy meg kellett hálálnia. Ezzel a kötettel megtette a szerző, akiről még nem hallottam korábban.
Nyolc elbeszélés és egy vers szerepel a könyvben.
Az elbeszélések közül az első egy makacs„ alattomos lóról szól, amely megkapta a sorstól, amit érdemelt. A második írás egy hadiskolai történet, a harmadik elbeszélés egy szerencsétlen, ügyetlen diáktársról szól, akit naná, hogy hecceltek, csak a szerző volt, aki együtt érzett vele. Ezeknél az írásoknál Ottlik Géza szelleme sejlett fel előttem. A negyedik egy erkölcsi döntésről szóló történet, emberségről szól. Az ötödik írás egy kegyetlen, téli menekülésről mesél egy magányos kutyás némettel. Ez a történet Vaszil Bikovot idézte számomra. A hatodik egy szépséges mégis fájdalmas írás a norvég frontról, a hetedik pedig a hadifogság momentumait, emlékeit írja le olyan precíz, közben szenvtelen stílusban, ahogy azt csak a legjobb írók tudják megtenni. A nyolcadik meg egy utólagos számadás a sorsról, gondviselésről, mit is kapott a háborúban Székely János. S végül egy vers zárja a kötetet.
Mindegyik írás tetszett, ha az alkotói eszközöket tekintem. A tartalmi résszel nehéz azonosulni, mert azt át kellene élnem. Ítéletet persze minden olvasó mondhat, de azt gondolom voltak elbeszélések, amelyek határtalan emberségről szóltak, arról, hogy tiszteld a másikat, hogy csak akkor tégy ellene, ha azt tényleg megérdemli.
Székely János olyan művet alkotott, amit én kötelező olvasmánnyá tennék a gimnáziumokban vagyis ajánlom mindenkinek, hogy megismerje a háború emberi értékeit, annak a borzalom halomnak a már-már költői leírását. Örülök, hogy szembejött velem egy akció keretében, nem haboztam gyorsan elolvasni, de az biztos, hogy még kézbe veszem majd. Ezek fényében nem is adhatok csakis jelest (4,9) mert olyan jól kidolgozott mégis az egyszerűségének szépségével ható könyv. Kedvenceltem.

>!
György_Dragomán IP
Székely János: A nyugati hadtest

Szerintem ez a legjobb magyar regény/kisregény/novellaciklus a második világháborúról, és annak elvesztéséről. Sokszor kiadták, antikváriumban meg lehet találni. Rendszeresen megveszem és elajándékozom, olvassátok el. A kutyás német című fejezetet soha nem fogjátok elfelejteni.

>!
Ezüst P
Székely János: A nyugati hadtest

Kalandoztam eddig mindenféle külföldi vizekre a háborús irodalom vonatkozásában, miközben, lám, karnyújtásnyira voltam a jótól. A nyugati hadtest ugyanis annyira remek, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. Ha hasonló minőségben és megközelítésben készülne még néhány magyar regény a második világháborúról, sokat nyernénk vele. Mit sokat? Rengeteget.

>!
Riru
Székely János: A nyugati hadtest

Kicsit szégyellem, hogy nem hallottam erről a könyvről és az írójáról, és most is egészen véletlenül került a kezembe. Nagy meglepetés volt, hogy mennyi bölcsesség, emberség, tapasztalat „fér el” egy ilyen kis terjedelemben, egyszerű, ízes, mégis irodalmi nyelven, annyira személyes hangvétellel, mintha valaki élő szóban mesélné el életének néhány meghatározó epizódját. Az utolsó elbeszélés utolsó két mondata pedig keresetlen őszinteségével számomra még rokonszenvesebbé teszi az írót.

>!
Piintyő
Székely János: A nyugati hadtest

Itt a másik könyv, amit a merítés ajánlópolcáról választottam. (Muszály belehúznom :) )

Az van, hogy még zsenge leányka koromban olvastam Székely János: Kísértés című regényét, s utána sokáig kerestem volna könyvét, merthogy úgy megtetszett. Na így akadtam rá erre a könyvre, vagyishogy már régen olvastam, csak a címéről nem jutott eszembe. Persze ő nem az a Székely János – erre már akkor is rájöttem.

Az első történetnél, Pálinkás történeténél (ez tetszett a leginkább) azt gondoltam, hogy valami más kötetben olvastam ezt a Lóbolondoknak szinte kötelező írást, de a későbbiek folyamán ráismertem a történetekre, de egyáltalán nem baj, mert ahogy a közmondás mondja: az ismétlés a tudás anyja.

Azt nem mondom, hogy nem olvastam ettől jobb háborús könyvet, de egynek ez is elmegy. Látszik, hogy idősebb korában emlékezik vissza 15-16 éves magára, az akkor átélt eseményekre, nem kímélve magát a mégoly megszégyenült helyzettől sem. Persze nagyon fiatal volt még ő is, társai is.

Azt gondolom, hogy ez a kötet hűen mutatja meg a háború egy piciny szeletét, a nyugati hadifogság átélését, ami persze nem volt egy üdülés, de mégiscsak elviselhetőbb volt a keleten uralkodó állpotoktól – és még azt is gondolom, hogy nagyon jó, hogy nekünk még ezt a pici szeletet sem kellett végigélnünk, csak így, mások írásaiból, vagy a felmenőink által elmeséltekből értesülünk ezekről a szörnyű eseményekről.

Négy csillagot adok rá.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

– Mondd csak, Székely, teszerinted kicsodák a katonák; nem azok az okosak-e, akik abból élnek, hogy meg fognak halni?

66. oldal

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Vereségre termett nép,
Évezredek óta verik,
Egyébre se jó:
Ez a sorsa.
Vonul sorsába beletörődve,
S talán még büszke is
Erre a sorsra.
Mert ki tudja, igaza volt-e
A csata előtt?

De most már igaza van.

244. oldal

1 hozzászólás
>!
Ezüst P

(…) mert mindenki fél valakitől, mert mindenkitől fél valaki, mert egyetlen nagy félelem, egyetemes rettegés fogja és markolja össze ezt a szomorú földet, s vigyázzon, aki ítélni próbál, nehogy végül önmagát ítélje el.

160. oldal

>!
Csabi P

Van a szellemnek bizonyos ökonómiája: ami egyszer már megvan, azt nem kell még egyszer megcsinálni. Mihelyt a hanyatt heverő állattetem képét valaki egyszer már tökéletesen megfogalmazta, minekünk nem kell újra vesződnünk ezzel, egyszerűen ellophatjuk tőle – erre való az idézet. Nos, Pálinkás, akárcsak Baudelaire–nél a dög:

Lábait ég felé rúgta, mint céda ringyó,
S míg izzadt méreg járta át,
Cinikus és hanyag keccsel tárta ki ringó,
Kipárolgással telt hasát.

42. oldal

>!
Bélabá P

– Mi az ördög, megtagadta a parancs teljesítését?
– Igenis.
– Gondolom, számolt a következményekkel. Mi volt a parancs?
– Törzshajlítás előre.
– Nézzenek oda, növendék, azt miért tagadta meg?
– Alázatosan jelentem, mert az emberi test nem arra való, hogy lovaglópálcával verjék

88. oldal

>!
Csabi P

Ott éltünk „Szamárpuszta” kellős közepén, a kétszeres szögesdrót kerítéssel, őrökkel, őrtornyokkal körülvett fogolytáborban, amelyet még a németek létesítettek kifejezetten erre a célra, de később, a háború végén, már csak afféle kolbásztöltőnek használtak: eleven embereket tömtek beléje elölről, s hátul foszladozó holttestek jöttek ki rajta. Nem bántottak ők senkit, csak a létszámra vigyáztak, csak a holtak megürült helyét töltötték fel mindig elevenekkel.

178. oldal

>!
Ezüst P

Amíg szenved az ember, addig nem tört meg egészen, addig még lázadni is tud. Aki szenved, már ezzel is lázad; aki el akarja fojtani lázadásunkat, annak előbb a szenvedést kell bennünk megfojtania.

79. oldal

>!
Tarja_Kauppinen IMP

Nincs nyomorultabb csaló, mint aki nyomorultakat csal meg.

182. oldal

>!
Ezüst P

A közösség szerkezete mindenkor meghatározza erkölcseit. Teremts olyan világot, amelyben a csalás, a törtetés, a hazudozás érvényesül, s másnap már mindenki gaz lesz; teremts olyat, ahol a becsület juthat előnyhöz, s másnap már mindenki becsületes.

203. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hervay Gizella: Életfa
Hervay Gizella: Kettészelt madár
Hervay Gizella: Az idő körei
Hervay Gizella: Lódenkabát Keleteurópa szegén
Hervay Gizella: Zuhanások
Hervay Gizella: Száműzött szivárvány
Hervay Gizella: Tőmondatok
Böszörményi Zoltán: Soha véget nem érő szeretkezés
Böszörményi Zoltán: Aranyvillamos
Böszörményi Zoltán: Katedrális az örök télnek