Láz 26 csillagozás

Szeifert Natália: Láz

Minden mozdulat ismerős a Lázból. Tudom, mi az, hogy egy könyvet találomra felütni (hogy választ adjon a kérdéseinkre), tudom mi az a „bucsu”. Tudom, mi az, hogy bejárósinak lenni, egy vidéki kisvárosban felnőni, hogy aztán egy nagyvárosban munkát és albérletet találjunk – elkezdjünk élni. Tudom, milyen a káposzta- és linóleumszagú iskola után a barátokkal ücsörögni a Boltíves Udvarban, egy padon vagy farönknél, egy presszóban (ahol nem kérnek személyit). Tudom, milyen az: együtt lenni.

A Láz mégsem egy generáció regénye – a harmincasoké-negyveneseké –, annál sokkal több. Arról mesél, milyen birkózni az élettel. Helyet kapni, még inkább: helyet szerezni benne.

Ez nem a betegség láza (rendben, olykor az), hanem a kereső emberé.

Gulya István

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Könyvműhely, Miskolc, 2012
122 oldal · ISBN: 9789630836449

Enciklopédia 7


Kedvencelte 3

Várólistára tette 76

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
cippo IP
Szeifert Natália: Láz

Amikor még épp csak az elején járok, észreveszem a gombócot a torkomban. Polyvitaplex, Maripen, gondolom, majd elmúlik. Majd kijön a gombóc, majd kiesik a számon, és akkor lesz hely kijönni a hangoknak is, tudok majd róla beszélni.
Később azt gondolom, nahát, ez az én gyerekszoba-nosztalgiám, az én tizenéveim fád nyeglesége éppen. Becsukom a könyvet, a könyvjelző kilóg a lapok közül. A kilógást veszem szemügyre, hogy mégis hol tartok, mi várhat még rám. Azt gondolom, tudom, mi várhat rám. Hogy kijön a gombóc. Csak ki kell neki jönni. De közben azt kívánom, hogy doktor bácsi, ne gyógyítsa meg, huncut a mókus. Mintamókus.
Még később a gombóc kijön. Úgy jön ki, mint a csuklás. Belezokogok a röhögésbe, és nem tudom abbahagyni. Lesírom a könyvet. Pedig kár a borítóért, gondolnám, ha tudnék gondolkodni. Ilyen szép könyvet összesírni.
Mailt nyitok, írok neki. Hogy csak akartam mondani gyorsan. Hadarok neki egy levelet. Aztán mellre szívok egy cigit. Poszttraumatikus stressz szindróma. Vagy nem poszt. Száz gombóc egy sorban. Csak ki kell nekik jönni.
Boncolódom. Boncolódik. Le fogjuk rántani a leplet, gondolja akkor. Le fogjuk rántani a leplet, gondolom akkor. Most mindenről lerántjuk a leplet, még a halálról is. A világ egy agyonmosott zöld lepedővel van letakarva, és minden titka kiderül az alagsorban. Hol máshol. Ez le fogja rántani a leplet. Leleplezi, gondolom, de az még legalább ötven oldal, ezernégyszáz sor, és száz gombóc egy sorban. Doktor bácsi.
Negyven fok leszek estére, mondja. Ha lenne olyan, hogy mennyország, a neonglóriás szentek negyven fokú létrán sétálnának föl oda, gondolom akkor. Negyven fok leszek estére, mondja, és tényleg negyven fok lesz. Éjszakára. Lötyög a sok fekete a gyomromban. Meg a száz gombóc. Csak kijön. Mint a csuklás. Egy ilyen kis könyv, gondolom, és nem fér el bennem.

16 hozzászólás
>!
ppeva P
Szeifert Natália: Láz

Egyszerre szólította meg gyerek, kamasz, felnőtt magamat, de egyszerre voltam én is valakinek a gyereke, meg már valakinek az anyja. Kislány, kamaszlány, felnőtt nő, anya, nagyanya… Minden benne volt, innen vagy onnan. Nekem már innen-onnan. Láttam magam, de láttam a lányaimat is, az Édesanyámat is.
Milyen érzés félni meg látni, hogy fél a gyereked. Milyen lázasan feküdni és lázat csillapítani. Hogy kamaszként az ember nem kérdez, nem válaszol, ahogy én nem, úgy tőlem, nekem sem. Aztán később is hányszor nem. Hogy mindent akkor értesz meg, mikor már de most már késő van.
Gyerekként imádtam beteg lenni. Jó volt a láz, a meleg dunyha, a doktor bácsi és az Édesanyám figyelme és a különleges bánásmód. Ünnep volt, hogy nem kellett iskolába menni, egész nap hentereghettem az ágyban, finomakat kaptam enni, és olvashattam egész nap… Sok lázas emlékem van, a szépek között tartom őket. Aztán persze ez is elmúlik, az ember felnőttként már nem adja át magát a láznak meg a betegségnek, ha nem nagyon muszáj, és már ez se lesz olyan „szép”, mint gyerekként volt.
Fájt a szívem ettől a könyvtől. A maga szűkszavú, szikeéles mondataival rég elfelejtett, vagy inkább csak mélyre temetett emlékeket, emlékfoszlányokat hozott felszínre. Nem mindegyik esett persze jól. Ki szereti újraélni a gyerek-, kamasz- és felnőttkori butaságait, botladozásait, meggondolatlanságait, a csalódásait és a mulasztásait. Gondolattal, szóval, cselekedettel és főként mulasztással…
Nagyon őszinte könyv, rákényszeríti az embert, hogy egyes dolgokat újra, kendőzés nélkül, őszintén végiggondoljon.
És igen, nekem is van anyalekvárom. Pedig az én Édesanyám már 15 éve nem főz be többé… Én ugyan nem állok neki a lekvárnak nagykanállal, mert már az üvegek látványa is gyógyító a kamrapolcon, Édesanyám szép kis gyöngybetűivel megírt címkéivel.
Karácsonykor nálunk mióta Ők nincsenek velünk, két dolog mindig ott van a karácsonyfa alatt. A stoppolófa egy rákészített stoppolnivaló zoknival, meg Édesapám rejtvényújságja, a befejezetlen rejtvénnyel és egy golyóstollal. Ezekkel a valaha megmosolygott jelképeikkel idézzük meg őket ide magunkhoz.
Mert ha tudnánk előre…

8 hozzászólás
>!
krlany I+SMP
Szeifert Natália: Láz

Az van, hogy ez a könyv beszerezhetetlen… és én mégis mindenkinek azt mondom, hogy be kellene szereznie egyet! Most!
Lázasnak lenni, lázban égni, lázálmokat kergetni, láz-ongani, és hagyni, hogy magával sodorjon a Xénia divat mozi stb. egyénenként szabadon behelyettesíthető – engem most épp olvasási, de –, -láz. Külön-külön és mind együtt is. Hőfokon élni az életünk…
Én már a Gyógyfűrésznél éreztem Natival az egyhullámhosszt. Most meg pláne.
Ez a két idézet pedig… „(…) micsoda mázli, hogy a rockerek jobban tetszenek, mint a diszkósok. A füleimnek kész szerencse. Use Your Illusion.” https://moly.hu/idezetek/950292 Ha valaki nem tudná mindenidők legzseniálisabb GNR lemeze a Use Your Illusion I-II. Pont. … és ez „Nagyon sokszor elmondok szavakat, nem féltem a jelentésüket, biztos vagyok bennük. …” https://moly.hu/idezetek/950294 amire egy életet lehet alapozni.
Most fejeztem be a könyvet. Kicsit még zaklatott vagyok miatta, lázasan rovom a sorokat, és próbálom elmondani… de mit is? Nati már elmondta. Ott van benne a múltam, jelenem és a jövőm egy része, értem az érthetetlent, nem értem az érthetőt. Ott alul a gyomorszorítást, továbbadom.
Ez itt most nekem szólt… nagyon.

>!
Gelso P
Szeifert Natália: Láz

Vékonyka könyv, de annál súlyosabb, mélyebb, talán harmincévnyi emléktöredékeket villant fel számunkra (?) és/vagy a főhős számára.
Megdöbbentem, amikor azt olvastam a könyvet eddig értékelők soraiban, amit én is pont éreztem… Fura érzések közepette olvastam, hogy egymásnak vadidegen emberek sorsa fut össze hasonló helyzetekbe… és ilyenkor eszembe villant: ennyi az élet? csak ennyi az élet? Csak ennyi mintából tud válogatni a sors?
Vékonyka könyv, teli mély levegővétellel. A szívem sokszor lett nagyon nehéz, amikor a főhős emléke előhúzott egyet az én negyvenéves múltam mélyéről…
Jó kis terápia volt: lassan visszaemlékezni… nehéz, de aztán egyre gyorsabban húzta elő egyik emlék a másikat, mint a bűvész a végtelenig összecsomózott, színes kendőket húzza elő varázskalapjából. Előkerült az én Tomom, az én kiserdőm, az én lekvárfőző anyukám, az én lánchintára kísérő apukám a búcsúban, az én befőző nagynéném, az én rétestsütő nagymamám, az én nemeztvártamtőled Konderném, sőt, az én neegyénisekedjek Szajkóném, az én földbedöngölő hármasom…az én pörgős szoknyám, az én bugyim, az én farmerem, az én Marlonom, az én vörösborom, az én, az én… azénazénazénazén…

Nagyon megható.
Szívhezszóló.
Szívbemarkoló.
Bensőséges.
Szeretettel teli.
…de mégis magányos… nagyon.

Hogy el tudnak egymástól időben és térben távolodni a barátok

Muszáj kiragadnom néhány részt:

„Sírt is a kórház folyosóján, de ezt csak akkor nagyon sokára mesélte el. Miért nem meséli el akkor, hogy sajnált. Hogy sírt miattam. Hogy félt. Mert olyan kicsi voltam. Olyan beteg. S aztán olyan véres. Aztán a harmadik műtétre se jön még bele, akkor is izgul majd, fel-alá járkál, és talán sír is.” (49.old.)
Ez volt az első olyan rész, amely miatt nem szégyelltem sírni a buszon hazafelé egy nehéz, munkával teli nap után – de az én esetemben már két anya aggódása bukott ki belőlem a könnyeimmel, így aggódott értem anya, és így aggódtam én is a beteg kisfiamért.

„alkoholt iszunk, és füstöt eszünk rá” (30.old.)

„…szemünk sarkában vigyor. A szemem sarkában Tis, a szeme sarkában én.” (64.old.)

Köszönöm Natinak – barátsággal.
2013.

4 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I
Szeifert Natália: Láz

Ha ki kéne töltenem a lázlapot a „Láz”-ról, ijesztően nézne ki. De legalábbis megérne egy konzíliumot az elemzése. Merthogy a hőemelkedéstől a lázrohamig minden megtalálható benne.

Ahogy az életünket éljük. Ahogy egy kislány, egy kamasz, egy nő a körülötte lévő minivilágban az életét éli. Fent és lent. Lázong és lázad, megalázkodik és tanulja az alázatot, a szerelmet, ahogy átmelegít, és a hiány dermesztő hidegét.

Valahogy arra jutottam olvasás közben, hogy 36 fokon nem is jó élni. Muszáj, hogy az ember magasabb hőfokon égjen, még akkor is, ha ez sokszor fájdalommal is jár. De nagy nevetések, igazi összekacsintások sincsenek 36 és fél fokon. Ahhoz is minimum hőemelkedés kell, hogy valaki írni tudjon. Hogy így tudjon írni, mint a Nati, ahhoz meg forróság. Az olvasó meg hadd borzongjon. Az a dolga.

>!
fülcimpa
Szeifert Natália: Láz

Úgy kell az ilyen írás, mint egy falat kenyér.

Őszinte, lélekmardosós, igaz. Annyira igaz, hogy úgy érzem, engem írt meg Natália a történetében.
Gyönyörűen vannak felépítve a gyermekkori emlékek, egyik hozza a másikat, szinte sosincs vége, végtelen lázban ég a mesélés heve. A kamasszá, majd felnőtté váló főhős élete olyannyira emberi, hogy vele együtt éltem át mindennapjait. Közben fogni akartam a kezét, akartam neki segíteni, akartam őt megérteni.

Sikerült. Hiszen mindketten egyformán fogalmaztuk meg azt, amit a legfontosabbnak tartunk az életben: Minden addig a legjobb, amíg van hová hazaérnünk.

2 hozzászólás
>!
Tintapatrónus P
Szeifert Natália: Láz

Ha vannak lázálmok, akkor minden bizonnyal vannak lázemlékek is… Emlékfoszlányok, élettöredékek, amelyek néha összefüggően lebegnek a szemünk előtt több oldalon át, máskor meg olyan meglepően szakadnak meg és folytatódnak máshol, másképpen, hogy alig van időnk magunkhoz térni. Gyerekkor, kamaszkor, fiatalkor … az epizódok, a történetek, a gondolatok delíriumi gyorsasággal váltakoznak, egybefolynak, egymásból bontakoznak ki, hogy a végén minden olyan szép egyszerűséggel érjen körbe, mint egy üveg otthonról hozott meggylekvár. A regény stílusa, a mondatok szerkezete, az egész nyelvezet pedig tökéletesen illik a lázemlékek kavalkádjához. És ezek a mondatok, a néhol lélegzetelállító egy-két szavas mondatok, a váratlan mondat befejezések, megdöbbentő hasonlatok és fanyar humorú szókapcsolatok észrevétlenül és megmosolyogtatva visszahozzák a te saját gyerekkorodat – a te lufid színeivel vagy a te nagymamád hangjával – a saját kamaszkorodat – annak a narancsos vodkának az ízét, amit te ittál vagy a te nagy lázadásaiddal a világ ellen. Majd a szinte észrevétlen átlépés valamiféle felnőttkor felé… Lehet, hogy csak azért, mert a szerzővel egy korosztályhoz tartozunk, és mert szinte minden oldalon visszaköszöntek a saját emlékeim, de én ezt sokkal inkább éltem meg beszélgetésnek, mint olvasásnak. A beszélgetést részemről azzal zárnám, hogy most az egyszer hatalmas élmény volt belázasodni :)

>!
Biedermann_Izabella P
Szeifert Natália: Láz

Nem is tudok lázas lenni. Régóta nem. Hányni sem tudok.
Gyerekkoromban tudtam lázas lenni, sírtam, lázkönnyeket sírtam ki magamból, még az ügyeleti neonra is emlékszem, a jéghideg lepedőre, meg arra, ahogy reszketve koccantak össze a fogaim, kislány voltam, hamar átjárt a részvétlen hideg. Hányni is tudtam akkor még, de közben üvöltenem kellett dühömben. Nyilván őszintébb voltam.
Az a helyzet, hogy nem tudok lázas lenni, magamban emésztem a lázaimat, egészen belül vagyok csak negyven fok felett, a pulzusom emelkedik, de nem adom ki magam, a bőröm hideg marad, és fázom. A mérget sem adom ki, nem hányom ki, nem tudom. Ezekbe fogok belehalni egyszer. Bele kell valamibe.
Van, hogy azért kell elolvasni egy könyvet, hogy tudja az ember, ezt akkor már nem kell megírnia. Jól van. Ezt akkor már nem kell megírnom.

>!
lengyeldavid IP
Szeifert Natália: Láz

Eleinte furcsálltam, hogy milyen kicsi, milyen vékony könyv, aztán pedig azt, hogy nincsenek benne fejezetek, részek. Olvasva viszont hamar rájöttem, hogy ez így van jól.
Őszintén szólva nem tudok semmit kiemelni belőle. Ezt olvasni kell. Mindenkinek, lehetőleg egyhuzamban. Talán annyit megemlítenék, hogy a hangulata nagyon könnyen átragad az emberre, de ezen nem csodálkozom. @Nati, minden elismerésem a tiéd, nagyszerűt alkottál!

4 hozzászólás
>!
Véda MP
Szeifert Natália: Láz

Hűha…
Tudatosan lassan kellett vele haladnom, nehogy (f)elemésszen.


Népszerű idézetek

>!
cippo IP

Záraivámosiról sokáig azt hiszem, ez egy név. Kinyerma, egy szó. Nem tudom, mit jelent. Szöul rendezi az olimpiát. Az emeszempé kábé ülése. Nem tudom, hogy lehet kábé üléseni, most vagy üléseznek, vagy nem, és tényleg mi a franc az a Kinyerma.

35. oldal

8 hozzászólás
>!
Tintapatrónus P

Nyirkos hajnalt markolok, tulajdonképpen nincs is más a tenyeremben csak ez a reggel.

89. oldal

>!
Tintapatrónus P

Valahol aztán megérkezik a nevetés is, a hátsó lépcsőn jön, ahol a hullaszállítók.

88. oldal

>!
Tintapatrónus P

Néhány hazai hagyományt megtartottunk. Vodka naranccsal, bor kólával. Aztán a kólát elhagyjuk. Aztán a narancsot is.

79. oldal

>!
gwyneira

Tulajdonképpen az is egy tragédia, ha két sorba kell rakni a könyveket, mert néha egyszerűen elfelejted a hátul lévőket.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
cippo IP

…és hiába mondja mindenki, hogy álmodozással nem viszed semmire, ha valamit, akkor azt az egyet mégiscsak biztosan tudom, hogy vinni valamire nem nagy dolog.

19. oldal

>!
Tintapatrónus P

(…) az alkohol mindent csillapít. Nem igaz, az önbizalmat például erősíti, néha szépre isszuk magunkat. A bizalmat is erősíti. Minden alkalommal újra feltárulunk és megbízunk egymásban, amikor már elég szépek vagyunk hozzá.

79. oldal

>!
Tintapatrónus P

Első világháború, második világháború, földeléses rádió, repülőgép, tévé, mosógép, hát hogy lehet valaki ilyen öreg, mint a nagymama. Saz nagymamája süteményt süt vasárnap, Tis nagymamája minden télen disznót vág, az enyém emlékszik.

39. oldal

>!
Tintapatrónus P

A világháború szintén barna dolog. Olyasmi barna, mint a foltok nagymama kézfején. A nagymama egész családja megbarnult egyébként. Szépiatestvérek állnak a képen egy szatócsbolt előtt, egyikük kiment Amerikába.

41. oldal

>!
Tintapatrónus P

Megyek élőben nézni a boncolást, mondanám, ha nem lenne halott a főszereplő. Persze élőben nézem, én például élek.

69. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lakatos Levente: Megrepedt álarc
Csukás István: Sün Balázs
Csukás István: Pom Pom meséi – Szegény Gombóc Artúr
Marék Veronika: Kippkopp a fűben
Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
Marék Veronika: Boribon és a hét lufi
Csukás István: Pom Pom meséi – Az ásító szörnyeteg
Csukás István: Pom Pom meséi – Festéktüsszentő Hapci Benő
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme