Szegő János (szerk.) · Szilágyi Zsófia (szerk.)

Hagyomány ​és fordulópont 0 csillagozás

Nemzetközi tudományos konferencia, Szeged, 2017. április 27.
Szegő János – Szilágyi Zsófia (szerk.): Hagyomány és fordulópont

A sorozat harmadik kötetének címe Hagyomány és fordulópont – Esterházy recepciója a kelet-európai régióban. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar irodalom tanszéke által 2017. április 27-én rendezett felolvasóülés előadásainak szerkesztett szövegeit gyűjtöttük itt egybe. A tanulmányok szerzői Esterházy életművét mint hagyományt, Esterházynak a hagyományhoz fűződő viszonyát, és ezen belül a kelet-európai recepciót tárgyalják (a szlovák-szlovákiai magyar, illetve a szlovén régióban). Az esti kerekasztal-beszélgetés (résztvevői voltak Szabó Gábor, Garaczi László, Ilia Mihály és Radnóti Sándor) szövege szintén megtalálható a kötetben.

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Esterházy-füzetek Magvető

>!
Magvető, Budapest, 2017
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631436105

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Szalai Anna: Hagyománymentés és útkeresés
Szerb Antal: Hétköznapok és csodák
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Földényi F. László: Melankólia
Séllei Nóra: Lánnyá válik, s írni kezd
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim
Margócsy István: Petőfi Sándor
Kovács András Bálint: Film és elbeszélés
Almási Miklós: Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?