Levelek ​az árnyékvilágból 81% 82 csillagozás

Üdítően egyedi, újszerű, kellemes könyvélmény volt.
Talán nem teljesen tökéletes (főleg a levélregény formát nem használja ki talán maradéktalanul, meg a vége volt picit kevésbé telitalálat), de azért igazán egy kis gyöngyszem.
Kicsit horror, kicsit krimi, meglehetősen izgalmas is. Kicsit magyar folklór meg sámánok meg boszorkányok, nagyon érdekes volt ez az aspektusa is. Élveztem a 19. század közepének nyelvezetében íródott mivoltát, ami végestelen végig ragyogóan prezentáltatik az kötetben – őszintén remélem, hogy hitelesen is, megítélni azt nékem nem tisztem, nem valék oly éltes.
És hát orvostörténeti szempontból, hát a csodák tárháza. Az a kaponya műtét! az a hályogmetszés! és a boncolás! Fogadjunk, hogy ti sem tudtátok eddig, mi az a zsellérvese. (Ugyanitt, nem találom, hogy hívták a hasnyálmirigyet, aki megtalálja/emlékszik, árulja el, köszi! :)

Szóval én nem tudom, ki az a titokzatos Alt Krisztián, de hogy méltatlanul vagyon mellőzve, és hogy ez a remek műve méltatlanul kornyadozik a Könyvudvar 100 forintos részlegén, az tuti. Én bizony a folytatást is megvenném, íziben.

Érdekes, merész vállalkozás volt ez a levélregény. Egy kortárs szerző, Alt Krisztián a reformkori magyar nyelvezet stílusában írta meg a művet, egy kárpátaljai doctor bőrébe bújt, és számos XIX. századi gyógymód, babona került a történetbe. Bizarr esetek, fura gyógymódok, az orvos-regények kedvelőinek biztos ínyére lesz a könyvecske. Élveztem végig (4,5 csillag: 4,3 pont), a stílus egyenletességével néha voltak gondok, de nem vált negatívummá, végtére ez csak mese pár valós szereplővel. Ajánlom másoknak is, nagyon megérte, a magas akciós százalék miatt meg főleg :)

Ez egy igazi bestiárium, tele boszorkánnyal, vérfarkassal, táltossal és lidérccel. Ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar folklórban is bőven van alapanyag bármilyen fantasy történethez.

Saját kihívásom* kapcsán nézelődtem a Magvető háza táján olyan, figyelemfelkeltő könyvek után, amelyek ráadásul szinte fillérekért kaphatók mostanában. Pár hónapja beruháztam néhányra, köztük erre is. Az április havi Merítés, amelyben ez a könyv is szerepet kapott a Kortárs magyar irodalom rovatban**, juttatta eszembe, hogy még nem értékeltem a könyvet. Bár már nem olyan friss az élmény, pótolom.

Érdekes a koncepció, amelyben Alt Krisztián (álnéven publikáló szerző?) Szeghalmi Lőrincz, Ungváron praktizálóspoiler doktor személyiségébe bújva levélregény formájában meséli el az 1839 és 1840 között megesett, babonasággal és borzongással átitatott elképesztő történetet, melynek kiindulópontja, hogy egy asszony eleven békákat szüle. Elképesztő, ugye?! Az Orvosi Tár 1839-es cikkében Dr. Hackell András is beszámol az esetről, a cikket megtalálhatjuk a kiadó honlapján.*** Hátborzongató és hihetetlen felütés, amely a gótikus rémirodalom hangulatára hajaz. (Máig motoszkál bennem, hogy a cikk tényleg valós esetet ír le?) Kamaszként a zsáner nagy rajongója voltam, ami nem múlt el nyomtalanul, a könyvnek így nyert ügye volt nálam. Izgalmas, érdekfeszítő, gördülékeny és szórakoztató volt, bár néhol ingadozott az írás minősége, és az egyes események volt, hogy túl lazán, már-már érthetetlenül kapcsolódtak egymáshoz. Eleink babonásságáról is meg lehet tudni belőle pár érdekes információt. Jó volt. Olvasnék még hasonlót.

* http://moly.hu/kihivasok/a-napok-iszkolasa
** http://moly.hu/merites-rovatok/kortars-magyar-irodalom-55
*** http://arnyekvilag.magveto.hu/orvosi-tar-cikk.pdf

A könyvtárban leltem rá erre a könyvre, szimpatikusnak tűnt a borító és a fülszöveg alapján. Mindezek ellenére valami teljesen másra számítottam. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim.
Gyorsan lehet haladni vele, de izgalmasnak korántsem mondanám. Mintha a szerző elveszítette volna a fonalat és nem tudott hirtelen mit kezdeni az egésszel…Pozitívum: az olvasó teljesen azt érezheti, hogy ez egy régi írás, bekukkanthat mindenféle képzeletbeli betegségbe és történésbe. Ha a legpontosabban szeretném kifejezni, számomra ez a kötet álmokba bújtatott napló. Levélregénynek nem nevezném, hiszen feltehetjük a kérdést, hogy valójában kinek is írta az író a leveleket…De gondoljon mindenki azt, amit akar.

Tudnám bántani a könyvet, ha akarnám, de nem akarom, mert igazán jól szórakoztam rajta, viszont a Magvető kiadás, meg a levélregénynek (bár annak rosszul) álcázás azért még is csak egy jobban sikerült ponyvát takar, amiben az igazi felüdülés igazán az 1840-es évek kárpátaljai helyszíne, és az ehhez kapcsoló helytörténet és folklór.
Az orvosi háttérből induló krimi, ami átfordul misztikus-fantasy-s kalandregénybe nekem bejött, egész jól adagoltak a hozzávalók, a történet gördülékeny, és bár a végére kicsit nekem leült, azért izgalmasnak is mondható. A szereplők közül pont főhősünk volt számomra semmilyen, Bakos Gyula karaktere, illetve Vas György és bandája sokkal érdekesebbnek tűnt számomra. Horrornak amúgy nem nevezném a könyvet, csak attól, hogy hátborzongatónak vélhető teremtmények és események szerepelnek benne, ez inkább a misztikumot erősítette nálam. (Kivéve, ha a szemműtét leírását horrornak tekintjük, mert számomra az az volt.)
Ami tényleg bánt a könyvvel kapcsolatban, ez a „levélregénynek” aposztrofált szerkezet, ami távolról sem levél, inkább napló, de annak is fércelt, pont a személyes hang, a belső gondolatok, érzések, kommentárok hiányoznak, sok helyen szinte külső elbeszélőként írja le a történteket, és az egész a vakvilágnak szól bármiféle címzett helyett.Kár volt ebbe az irányba forszírozni a dolgot, ez levon az élvezeti értékből, szimpla regényként vagy jól megformált naplóként sokkal ütősebb lett volna.

Nagyon megkedveltem Lőrinczet és Ilonát, no meg Gyulát. Jobban örültem volna, ha boldogabb a vég, de hát nem lehet mindig happyand… Az ízes írásmód csak úgy csúszott be a szemeimen. Nagyokat nevettem a humoron. Könnyed péntek esti olvasmány egy kis boncolással, karóbahúzással, vízihullasétálgatással és altatás nélküli szemműtéttel. :)

Pompás az ötlet, hogy a 19. század első felében egy táltosnak született, ám racionális világlátású ungvári orvost és egy analfabéta falusi javasembert (Scully és Mulder Ung megyében) összeeresszünk, és boszorkánymester zsiványok nyomába indítsunk. Tökéletes alap egy szenzációs, tősgyökeres magyar történelmi-természetfeletti fantasy-horrorhoz.

Persze az ember fantasy-horrorját ritkán adja ki a Magvető, és ritkán értekeznek róla hosszú, csipkézett passzusokban a kanonizáló atyamesterek az Élet és Irodalom halhatatlan hasábjain, ezért jobbnak tűnhet pszeudo-korhű nyelvezettel, meglehetős néprajzi-orvoslástörténeti ismeretekkel egy többé-kevésbé lineáris cselekményvezetésű tanmesét írni a ráció uralta embernek a spirituális dimenziókba vetett hitig vezető útjáról.

A magam részéről őszintén sajnálom, hogy Alt Krisztián az utóbbi változat mellett döntött. Így is akadnak a levélregényben hátborzongató, kivételes pillanatok és váratlan fordulatok, de az én olvasói szívem azért erősen vérzik.

(Mellesleg illene a könyvben beharangozott weboldalt élesíteni a megjelenés idejére.)

Kezdeném a dicsérettel: piszok jól hozza a nyelvezet a kort, nagyon el lehetett volna rontani, de nekem nem tűnt fel benne hiba. Az orvosi részleg alles zusammen telitalálat, volt szerencsém „kortárs” (ha jól rémlik 1830-as) orvosi feljegyzésekhez, és teljesen ugyanaz a hangulata :) A sebészkedős részek plusz horrorfílinget kaptak attól, hogy ilyen remekül szénné részletezték őket. A misztikusabb elemek is a helyükön voltak, a magam részéről nem éreztem őket kilógónak, vannak rém kedves lények a magyar folklórban, jó, hogy hozzájuk nyúltak.
A problémám többek közt a levélregény besorolással van. Ez így ebben a formában nagyon sovány. Napló, annak jó. (Azon mondjuk filóztam, vajon mi alapján változik a levelek végén a szignó, biztos van benne logika, legalábbis remélem, hogy nem ad hoc lettek odabiggyesztve.) Emellett Lőrinc néha olyan, mint egy teljesen külső szemlélő, mint akinek köze nincs ahhoz, ami épp történik. Időnként jót tettek volna filózós belső eszmefuttatások. Illetve snitt, vége, ültem a metrón és konkrétan ötször oda-vissza lapoztam az utolsó pár oldalt, hogy hol a többi? Ha lesz folytatás, akkor még csak-csak elmegy, de ez így levélregényben sem korrekt zárás, hiányoltam egy rendes feloldást.

Ahogy Forgách András egy korábbi, a levélregényről írt tanulmányában fogalmaz, trükkje az, hogy dokumentumnak álcázza magát és akkor is álcázza magát, ha valódi dokumentum. Innen indulunk tehát. „Ha már a kezünkbe vesszük, és a leveleket levélként olvassuk, mindenképpen hinnünk kell az ábrázolt világ létezésében, vagy a leírt tények hitelességében, hiszen a szubjektivitás forrása, maga a levélíró is egy axióma: volt egy ilyen személy, létezett, tehát mindez igaz.” Induljunk ki tehát ebből, és feledkezzünk meg egy kicsit arról, a kötet belsejében a szerzői jog tulajdonosaként Alt Krisztián van feltüntetve.
Szeghalmi Lőrincz levélregénye a reformkort idézi meg. Az ifjú orvos, aki a kiadó által közreadott életrajz szerint korábban Pesten és Bécsben a legnagyobbaktól tanult, majd Ungváron kezdett praktizálni igazi, modern gondolkodású orvos, aki istenít mindent, amit a tudomány elért, ám ignorál minden népi gyógymódot, a babonát és hiedelmet teljes egészében megalapozatlannak és lehetetlennek tartja. Sokban hasonlít ahhoz, amilyenné a huszadik század orvosképzése tette a ma praktizáló orvosok legnagyobb részét.
Lőrincz azonban olyan eseményekkel szembesül, amelyeket nem tud megmagyarázni sem ő, sem tanult kollégái, bármennyi gyakorlat áll is a hátuk mögött. Egy tanulatlan kuruzsló azonban válaszokat kínál számos kérdésére, amit Lőrincz eleinte teljes egészében elutasít. Egy idő után realista szíve meglágyul, a szerelem érzékenyebbé, fogékonyabbá teszi mindarra, amit korábban még meghallgatni sem volt hajlandó.
Szeghalmi ’közel 200 éves’ leveleiben csupa modern, mondhatni divatos dolog bukkan fel: zombik, boszorkányok, vérfarkasok és hagyományos gyógymódok, véres gyilkosságok, megmagyarázhatatlan betegségek, csodás gyógyulások és szerelem, idill és idegbaj, akciójelenetek és a másvilágról visszajáró szellemek, természetközeli élet és humanizmus. A fiatal és iskolázott levélíró kalandjait realista köntösben kapjuk kézhez – ezt alátámasztani hivatott a kiadó által létrehozott weboldal is, amelyen forrásmunkák tömegét sorolják fel, térképeket, korabeli műtéti leírásokat, térképeket gyűjtöttek össze –, ám a valós történések leírása egyre inkább egy gótikus rémregénnyé változik.
A 2012-es olvasó egyfelől elgondolkodik azon, hogy majd 200 év alatt tulajdonképpen semmi sem változott. Igaz, talán a legtöbben mostanában nem olvasunk gyakran békákat szülő asszonyokról, nem látunk szellemeket és zombikkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal is csak a divatos lektűrök oldalain találkozunk, azt a jelenséget nagyon is jól ismerjük, amikor a hivatalos tudomány nem hajlandó tudomást venni olyan, egyre több ember által elfogadott és használt módszerekkel, amelyek nem illenek bele az általuk kreált hivatalos kánonba.
Másfelől gondolkodóba is esünk, egy egyszerű regény megjelenésekor miért is van szükség ennyi bizonyítékra, háttérinformációra, miért kell ilyen erősen bizonygatni, hogy mindez így meg is történt. Az egyébként közepesre sikeredett regényt – amelynek írói szempontból egyébként talán az lenne a legnagyobb gyengesége, hogy nem teszi megkülönböztethetővé a szereplőket még származásuk szerint sem (a tanulatlan paraszt ugyanúgy beszél, mint a pallérozott, diplomás orvos) – ez teszi igazán hiteltelenné és izzadtságszagúvá.