Nemzeti ​művelődések az egységesülő világban 0 csillagozás

Szegedy-Maszák Mihály – Zákány Tóth Péter (szerk.): Nemzeti művelődések az egységesülő világban

„Mi lehet a sorsa a nemzeti művelődéseknek az egységesülő világban? Alighanem Széchenyi István volt az a magyar szerző, ki e kérdésre adható válaszoknak legszélesebb körét mérlegelte. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy mindaz, amit Széchenyi óta magyar szerző gondolt a nemzeti kultúra mibenlétéről, ismétlésként hat az olyan olvasó számára, ki tanulmányozta a Hunnia s a Kelet népe szerzőjének hatalmas terjedelmű életművét. E merésznek tetsző állításhoz akár még azt is hozzá lehet tenni, hogy a Széchenyi által megfogalmazott véleményekhez képest mindenki más a lehetséges válaszoknak lényegesen szűkebb körével számolt. Mi lehet a nemzeti művelődéseknek a szerepe a jövőben? Nyitott kérdés. Azért nehéz választ találni, mert a kultúra örökség is, ez utóbbi aligha függetleníthető a nemzettől, s valószínű, hogy mindkettőtől idegenek a piacgazdálkodás törvényei.” (Szegedy-Maszák Mihály)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ráció-Tudomány Ráció

>!
Ráció, Budapest, 2007
570 oldal · ISBN: 9789639605411

Hasonló könyvek címkék alapján

Imre Zoltán: Alternatív színháztörténetek
Palló Gábor (szerk.): A honi Kopernikusz-recepciótól a magyar Nobel-díjakig
Kövér György (szerk.): Magyarország társadalomtörténete
Mazsu János: Tanulmányok a magyar értelmiség társadalomtörténetéhez 1825–1914
Aczél Endre: Acélsodrony – A hetvenes évek
Nánay István: Tanodától – egyetemig
T. Hámori Ferenc: Volt egyszer egy vasút…
Lakner Judit: Halál a századfordulón
Rozsnyai József (szerk.): Építőművészek Ybl és Lechner korában
Sirató Ildikó: A magyar színjátszás rövid története