A ​magyar irodalom történetei 1920-tól napjainkig 0 csillagozás

Szegedy-Maszák Mihály – Veres András (szerk.): A magyar irodalom történetei 1920-tól napjainkig

Míg a korábbi irodalomtörténetek általában egyféle célelvű folyamatot igyekeztek figyelemmel kísérni, ez a munka olyan célelvűségeknek a kölcsönhatásával számol, amelyek között olykor feszültség, sőt akár még ellentmondás is érzékelhető. A későbbi nem okvetlenül magasabb rendű; Ady költészetét nehéz volna fejlettebbnek minősíteni Arany Jánoséhoz képest. Mi több, ugyanaz a jelenség egyik távlatból előzménynek, más vonatkozásban inkább visszatérésnek mutatkozhat. Az egyetlen kulturális örökségbe vetett hit arra ösztönözhet, hogy az irodalom múltjának áttekintése üdvtörténetnek rendelődjék alá. Ezzel a felfogással szemben azt a szemléletet próbáltuk érvényre juttatni, mely különböző hagyományok létét tételezi föl, és tartózkodik korszakok egyértelmű kijelölésétől, mert nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ugyanaz a jelenség egyaránt értelmezhető folytonosságként és megszakítottságként. Ezért adtuk e sokszerzős munkának a következő címet: A magyar irodalom történetei.

Tartalomjegyzék

>!
Gondolat, Budapest, 2007
922 oldal · ISBN: 9789636930097

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 12


Hasonló könyvek címkék alapján

Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Grad-Gyenge Anikó: Film és szerzői jog
Monostori Imre: Közelítések
Lichter Péter: 52 kultfilm
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Földényi F. László: Melankólia
Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim