Meg kell mondjam, hogy az egész olvasmányélményemet belengte egy sötét felleg: miután megtudtam, hogy kizárólag répán és káposztán él, végig aggódtam Sanyi, az áramfejlesztő hörcsög életéért, hiszen mint jó hörcsögtartó tudom, hogy a 'K'-betűs elemózsiát kerülni kell. Ha megkötöznek, és napokig tollal csiklandozzák a talpamat se tudnám megmondani, hogy miért (talán valami gáztermelő mechanizmus lehet a ludas az emésztőrendszerükben), de ez az aranyszabály. Pont ezért volt nyugtalanító a könyvbéli idős hölgy hörcsögtartó magatartása. Végül mégsem erre kanyarodott a cselekmény -őszinte megkönnyebbülésemre, teszem hozzá.
Lassan indul, de egyébként rendkívül szerethető, kedves és izgalmas olvasmány, sok-sok fura lénnyel és névvel, valamint olyan, a gyerekkönyvekben ritkán előforduló jelenségekkel, mint a szülők válása, megcsalás… stb., amelyekkel azonban a mai fiatalok mégis sűrűn találkoznak. Ez a téma persze nem annyira fajsúlyos a történetben, de mégis tetszett, hogy beleszövődött.
A fogalmazás bár jóval egyszerűbb, mint a szerző korábbi könyvében, de lehet, hogy egy gyereknek néhol még így is kicsit nehéz követni a stílust. Máshol pedig visszaköszönnek ismerős elemek a Finnugor vámpírból (legalábbis nekem dereng): úgy mint a fényszennyezett, lila égbolt; a forgáccsal bélelt, csecsemőt tartalmazó fadoboz… De saját művünkre utalni nem szégyen. Részemről plusz pont jár a kvázi nyitott befejezésért is.
Két könyv után (eddig) Szécsi Noémi szimpatikus és kedvemre való szerzőnek tűnik. Nagyon érdekel a többi könyve is. Ami viszont a jelenlegivel kapcsolatban negatívum, azok az illusztrációk. Egy-kettő jól eltalálttól eltekintve tényleg nem szépek (sőt, vannak köztük kifejezetten csúnyák is). Néha valóban nem illeszkednek a szöveghez, a 196. oldalon lévő rajzot pedig abszolút nem tudom hová tenni. Történt ugyanis, hogy Tamara (egyik gyermeki főszereplőnk) vagy „off screen” csúnya kéztöréses-ficamos balesetet szenvedett, vagy pedig tényleg jól látom, és a bal kezén a hüvelykujja rossz helyre, történetesen pont az ellenkező oldalra van rajzolva, mint ahol lennie kellene. Talány. Mindenesetre lehet, hogy csak engem zavarnak az ilyenek (mint a Fehér agyar egyik borítóján az elrontott kutyaláb). Ettől még volt, amelyik rajz tetszett, de sokkal jobbra is sikeredhetett volna.
Összegezve persze egy igényes kiadványt tudhatok magaménak, és a történet is kellőképpen lekötött. Ez pedig nem kis dolog, ha az ember úgy meg van fázva, hogy mindene folyik, mindene fáj, mégse nyavalyog, mert lapozni kell! :)