Lányok ​és asszonyok aranykönyve 93% 139 csillagozás

Első olvasásom 2020-ban. Jól indul az év. Alig tudtam letenni. Nem voltak rosszak az úrinős könyvek sem, de szerintem ez sokkal jobb. A téma szűkebb, de nagyon izgalmas (szépség, egészség, termékenység és szexualitás az alcím szerint), a merítés viszont bővebb: itt nemcsak úrinőkről van szó, hanem minden társadalmi osztályról. Számomra ez így sokkal érdekesebb. Aztán meg, az úrinős könyvek stílusában volt egyfajta semlegesség, nemigen lehetett megkülönböztetni, melyik szerző írja a fejezetet, itt viszont Szécsi Noémi egy kicsit más hangon szólal meg, és már egy-egy szó megválasztásával jelezni tudja, mi a véleménye bizonyos méltatlanságokról, amelyekben a nőknek része volt ezekben az időkben. Hiába volt ez az időszak csak kicsivel több mint száz éve, mégis fényévekre voltak a mai viszonyoktól. Hogy mást ne mondjak, a higiénia területén… a mosás kemény munka volt, meleg víz nem folyt a csapból, és ma már nehezen tudnánk elképzelni, hogy hetente kétszer váltsunk fehérneműt (ami egyébként sem olyan, mint a mai), és akkor már minden ajánlásnak megfeleltünk, és persze a tisztálkodással, fürdéssel hasonló a helyzet. Máris elgondolkodunk egy kicsit a boldog békeidőkön. A legmellbevágóbb persze a szexualitáshoz való hozzáállás. A teljes tabusítás egyfelől, ami a jómódú lányokat illette, ennek minden következményével, másfelől viszont az alsóbb néprétegek, elsősorban a cselédek prédának tekintése, teljes kiszolgáltatottsága. A többször hangoztatott kettősség: a gyenge úrinőt ha terhes lesz, a széltől is óvni kell, de a cselédeket, munkásnőket más fából faragták, ők nyugodtan végezhetik ugyanazt a kemény munkát a szülésig…
Meg még nagyon sok témát érint a könyv, átfogó képet ad, és a források használata révén egy percig sem unalmas. Az egészségügyi témák kapcsán sok mindent felhasznál az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma rendelési naplóiból, aztán persze sajtótermékeket szemléz, korabeli regényekből idéz Bródy Sándortól Kaffka Margiton át Lux Terkáig.
Nagyon jó olvasmány, de azt meg kell említenem, hogy a kiadóváltás nem volt szerencsés a szerkesztés szempontjából, sok feltűnő hiba maradt a könyvben. Egy esetleges második kiadásban ezeket feltétlenül javítani kellene.

Sose gondoltam volna, hogy Beukest [Torzók] vidoran fogok olvasni és egy nőtörténeti nonfiction olyan mély depresszióba taszít, hogy több regény közbeiktatásával tudom csak befejezni. A tizenkilencedik századvégi viselkedési normákat, szokásrendszereket ilyen-olyan módon mindannyian ismerjük, de amikor szembesültem ennek a berendezkedésnek a zártságával, azzal a (21. századi nő számára) kilátástalansággal, amit ez a világ jelentett a nőknek, legszívesebben elhajítottam volna a kötetet.

Ezt leszámítva nagyon érdekes, informatív olvasmány, ami több, a korszakban kiemelkedő nő életrajzához meghozta a kedvem, Jászai Mari pl. olyan nyíltan, kendőzetlenül ír a klimaxszal járó testi-lelki állapotváltozásokról, hogy szemléletmódja teljesen mainak érződik.

Olvasás közben rengetegszer eszembe jutott két nagyanyám, mindketten az 1880-as években születtek… Mindig tudtam, hogy – különböző módon, de mindkettőjüknek – nehéz életük volt, de most olyan részletekbe is beleláttam, amikről sosem hallottam, sem tőlük, sem a szüleimtől, vagy csak nagyon keveset. Hogy milyen lehetett „belecsöppenni” egy kívülről ajánlott házasságba, hogy milyen volt a század elején 9 ill. 4 gyereket szülni, felnevelni, mosni, főzni rájuk, ápolni őket, ellátni a háztartást, szenvedni mindenféle betegségektől. Ja, és közben megfelelni a környezet, a kisváros „nyelvének”, előítéleteinek, „őrizni” a lányok erkölcseit, hogy „férjhez adhatók” legyenek…

Azt hiszem, tanulságos könyv lehet mindenkinek. Nem árt látni, tudni, milyen jó dolgunk van. Mert vannak akik komolyan azt hiszik, hogy „ilyen nehéz, ilyen rossz még sose volt az élet, mint most!” Mekkora tévedés.

(Azt viszont tényleg nem akartam elhinni édesanyámnak, hogy a velünk élő apai nagymamám évente csak egyszer mosott hajat, de most már elhiszem.)

Tudtátok, hogy a 19. század végén, illetve a 20. század elején…
… szinte soha nem készült fotográfia terhes asszonyról, mert annak elvonultan kellett élnie, és nem illett dicsekednie a boldogsággal?
… a női biciklizést többnyire az emancipációval hozták összefüggésbe?
… a fűző, bármennyire is kényelmetlen volt, a lányoknál a nővé válást jelképezte?
… a kénesgyufa („kakasgyufa”) árusítását az állam betiltotta, mivel olyan sokan – főként megesett szolgálólányok – lettek öngyilkosok a belőle leolvasztott méreggel?
… a szem alatti sötét (kék) karikák gyanúsnak számítottak, és a hajadon lányok esetében az eltitkolt és tiltott nemi életet jelentették?
… a női hisztériát sokszor a női nemiszervvel hozták összefüggésbe, ezért a hisztériás nőt megoperálták, és eltávolították a méhét, petefészkét, csiklóját?
… a szoptatós dajkát emlővizsgálatnak vetették alá, és a hengeralakú melleket találták – szoptatás szempontjából – a leginkább jónak?
… a harmadik ikszet átlépő nő már öreg lánynak számított?
… a púder egyik alkotóeleme az ólom volt, mert a nők és a gyártók egyaránt nem tudtak ellenállni a „legszebb, legjobban tapadó és legkevésbé feltűnő finom porának”?
… egyes felfogás szerint egy nő kétféle hivatás közül választhatott: vagy asszony, vagy prostituált válik belőle?

Nos, ha nem, akkor érdemes beszereznetek és elolvasnotok Szécsi Noémi könyvét.
De vigyázat! Feministáknak csak kis adagban ajánlott!

(Megjegyzés magamnak: olyan jót mosolyogtam, amikor a 10. oldalon megláttam, hogy Hugonnai Vilma lánya ugyanabban a hónapban és ugyanazon a napon született, mint én, csak pontosan 100 évvel korábban! :))

Hú, de kifaggatnám most erről a könyvről dédnagymamámat! Nem mintha szemernyi kételyem is lenne a leírtakkal kapcsolatban, csak hogy… mégis milyen volt mindezt átélned, és saját bőrödön megtapasztalnod? „Hát, dédunokám, akkoriban ez volt a természetes.” Nade mesélnél róla? „Nos, olvasd el a könyvet!”
Megtettem. Néhol dermesztő, néhol szimplán meghökkentő, de mindvégig lebilincselően érdekes olvasmány, ami teljes részletességgel visszaadja, milyen volt nőnek lenni 1900 körül. Spoiler: nehéz. Ha lehántjuk a régmúlt idők köré pakolt romantikus, hamis nosztalgiaérzést, akkor valószínűleg kevesen óhajtanának ama körülmények közé csöppenni. Nem is csak társadalmi pozíció, vagy jövőkép tekintetében volt gyér a választáspaletta, hanem az egészségügyi szint sem túl idilli. Operáció jön? Ha a saját otthonodban végzik el, igazán szerencsés vagy, mégis érthető, ha nyomban végrendelkezel.
De akadtak mókás szösszenetek is. A sokszor idézett Cilike, az ügyeletes butuska kamaszlány megbízhatóan botlik el a saját lábában, netán „újságból kivágott hirdetés alapján kíván soványítóport vásárolni, de nagy zavarában az újságkivágás másik oldalát mutatja a patikusnak, aki bajusznövesztőt ad neki”. Oda se neki, hiszen ekkoriban „egy kis bajusz, mely a nő felső ajkát árnyékolja, még nem is csúnya, sőt párisi ízlés szerint pikánssá, érdekessé teszi az arcot”. A fűző körül komplett vitafórum alakul ki, de az orvosok hiába mutatnak rá, hogy egészségtelen, a szépségért ugye szenvedni kell. Még akkor is, ha kivörösödik tőle az orr. „(ami ismert tünet volt a magukat szorosan befűző lányoknál)”. Hajunkat „illetve a fejet évente néhányszor mosni is kell”, csak kellemetlen, hogy a frizura „kiszáradásához 24-36 óra meleg időjárás vagy jól kifűtött lakás szükséges”. Cilike mindenesetre hallotta, hogy „vannak leányok, a kik krétaport esznek és eczetet isznak és attól olyan érdekesen halványok lesznek!” :D
Színésznőtől lop teltséget mutató „töltött pólót” egy vetélytársnője, szüzességi bizonyítványt kér az orvosnőtől a páciense, a menyasszonyt pedig legjobb alkalom esküvő után felvilágosítani. Kívánt magatartás a nászéjszakán a feleségtől: a, alélt tiltakozás b, darab fa jelleg c, (ilyen nincs, és nem is illik). Vagány hölgyek építésznek, orvosnőnek állnak, netán nyolcvanévesen közbotrány kíséretében harmincas fiatalemberekkel házasodnak.
És ki hallott még ilyet, kisasszonyok biciklin! No nem baj, szoknyában elmegy. Mert ahogy egy női véleményező szigorúan leszögezi: „Nadrágot csak… no hogy is mondjam?… túlságosan szabad gondolkodású és erkölcsű hölgyek óhajtanak hordani…”
Minden elismerésem Dr. Hugonnai Vilmának!
És neked is, dédnagymama.

Nem volt könnyű nőnek lenni a 19. – 20. század fordulóján. Nyilván ma sem az, de dédanyáink teljesen más problémákkal küzdöttek, mint manapság mi, lányok. Ugyanakkor a női test és lélek alapvetően nem sokat változott, ugyanúgy szembe kellett nézniük a különféle női bajokkal, a házasélet szépségeivel és gyötrelmeivel, valamint az öregedéssel. Csak amíg nekünk rendelkezésünkre állnak a modern orvostudomány vívmányai, addig ezeknek az asszonyoknak jóval nehezebb körülmények között kellett gyógyírt találniuk az egészségügyi problémáikra. Nézzünk egy egyszerű példát: ha én ma úgy gondolom, hogy szakember segítségét kérem a lelki gondjaim enyhítésére, elmegyek a háziorvosomhoz, akivel megbeszélem, hogy mi a baj, és milyen szakembert szükséges felkeresem a gyógyulás érdekében. Na most, akkoriban, nem is olyan régen, még nem létezett olyan, hogy pszichiáter vagy pszichológus, a századfordulón hisztériásnak tartották azt a nőt, akit ma depressziósnak mondanánk, és jó esetben beutáltak némi gyógyfürdőzésre és nyugtatót kapott, súlyosabb esetben egyszerűen bezárták egy elmegyógyintézetbe. Miközben a test gyógyítására meglepően modern eljárásokat alkalmaztak, a lélekkel nem sokat törődtek az orvosok. Persze ez alól is voltak kivételek, de akkoriban egyszerűen nem tartott ott a tudomány, hogy a felmerülő lelki problémákat kezelni tudják. Ráadásul teljesen más megítélés alá estek az egyszerű és az úrinők. Ma már nagyon megdöbbentő az, hogy előbbiekkel nem sokat törődtek, merthogy ők úgyis bírják a gyűrődést, miközben a városi, jó anyagi helyzetben lévő asszonyok betegségeinek kiszolgálására teljes iparágak épültek ki. Tabuk nélkül mutatja be nekünk Szécsi Noémi a korszakot női szemszögből nézve. Mindezt egy nagyon érdekes módon, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő feljegyezései alapján kaphatunk képet a különböző társadalmi osztályba tartozó asszonyok életéről. Így mindvégig sikerül fenntartani az olvasó érdeklődését az egyébként nagyon változatos témákra vonatkozóan, hiszen így a tudományos háttér bemutatására is kiváló alkalom nyílik közérthető formában.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2019/11/20/konyvkritika_…

Csaknem a megjelenése óta fentem a fogam erre az ígéretes kötetre és nem is csalódtam benne. Részletgazdag, igényes, a századfordulón élt nők életének legtöbb aspektusát kimerítően taglaló, a korabeli szép-és tudományos irodalomra, újságcikkekre és hirdetésekre (reklámokra) támaszkodva. Voltak előismereteim az Éva lányai nyomán és olvastam már Hugonnai Vilma regényes életrajzát is, Szécsi Noéminek ez a munkája pedig rengeteget adott hozzá az eddigi tudásomhoz. Nagyon ajánlom a könyvet, igazán segít értékelni az utat, amit elődeink kitapostak a következő nemzedékeknek.

Eléggé meglepődtem magamon, amikor három feminista kötettel jöttem ki a könyvtárból, bár mindegyik nagyon más szemszögből közelít a témához. (Ez volt a másik kettő:Judith Butler: Problémás nem; Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében?)
Szécsi Noémi könyve – ahogy azt az alcímből és a fülszövegből sejteni lehet – azt mutatja be, hogyan éltek a (magyar) nők a 19-20. század fordulóján, egyáltalán mit jelentett a közgondolkodásban az, hogy nő. Ehhez rengeteg ismeretet összegyűjtött, kb. olyan ez a könyv, mint egy doktori disszertáció. Esténként olvasgattam belőle egy-két fejezetet, így meg tudta őrizni a szórakoztató-ismeretterjesztő jellegét, míg nagyobb dózisban szerintem túl tömény lett volna. Hugonnai Vilma életéről, munkásságáról rengeteg minden kiderül a naplói alapján, de olyan celebritások is feltűnnek, mint Blaha Lujza, Jászai Mari vagy Sissi. (Érdekesség, hogy ez idő tájt néztem meg a róla szóló, Fűző című filmet. link) Helyenként megmosolyogtató, máskor meghökkentő vagy egyenesen felháborító. Érdekes volt olvasni, és legfőképpen annak örülök, hogy a szerző elvégezte helyettem ezt a hatalmas kutatómunkát, és feldolgozva, megszerkesztve, tálcán kínálta a végeredményt.

Elégedett vagyok ezzel a könyvvel. Hugonnai Vilma orvosi feljegyzései szolgáltatták az alapot, irodalmi hivatkozásokat is hoz. Elég széles szakirodalmi bázissal dolgozik, úgyhogy ebben sincs hiány. A szexualitásra, az egészség, higiénia témákra tér ki, ahogy a címe is ígéri. A századforduló izgalmas időszak, a modernizáció irányába elmozdulás, lassan lebontódnak az illem alkotta falak, de még a folyamat közben vagyunk. Szép kivitelű könyv, a borítója tetszik. Szécsi Noémi életmódtörténeti könyvei élvezetes olvasmányok. Kedvenc könyv lett és nem szoktam csak úgy kedvencelgetni könyveket.

A könyv alapvetően dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő hagyatékában fennmaradt rendelési naplóin alapul. Ezek a feljegyzések számos korabeli levéllel, naplórészlettel, orvosi és ismeretterjesztő forrásokkal valamint irodalmi művekkel kiegészítve azt mutatják be, hogy hogyan is tekintettek akkoriban a nők testére, és hogyan tekintettek ők önmagukra egy olyan korban, ahol éppen minden változóban volt a kibontakozó emancipáció miatt.
A doktornő betegei között szinte minden társadalmi osztályból találunk példát: a gyermekágyas bárónőtől a nőgyógyászati betegségben szenvedő szakácsnőig szinte minden osztály képviselteti magát. Érdekes volt emellett magáról a doktornőről olvasni a bevezetőben, hogy milyen élete volt, milyen utat is járt be mire végre honosíthatta idehaza a Svájcban megszerzett diplomáját és praktizálni kezdhetett.

Szécsi Noémi könyvében a könnyedebb témáktól (mint például a szépségideál a századfordulón vagy a fűzőviselés) eljutunk a jóval komolyabb és komorabb témákig. Mint például, hogy mennyire tiltott dolog volt a nők számára a szexuális felvilágosítás, hogy egészen a nászéjszakáig a jómódú lányoknak fogalmuk sem volt, hogy mi fog ott pontosan történni. Mindemellett viszont a cselédek teste szinte használati tárgy volt, amihez a ház ura illetve annak fia(i) bármikor hozzáférhettek, ha úgy tartotta kedvük. S ehhez nem volt szükség a cselédek beleegyezésére. Vagy hogy míg a lányok legnagyobb kincse szüzességük volt – s erre leendő uraik nem átallottak olykor orvosi igazolást is kérni – , addig a férfiak kedvükre kalandozhattak, aminek persze meg is lett az eredménye: a nászéjszakáig érintetlen nők igen nagy többsége a nagy múltú férjükkel való első együttlét után szinte biztos, hogy elkapott valami nemi betegséget, ami igen nagy fájdalmakat, súlyos esetben akár meddőséget is eredményezhetett.

Szécsi Noémi újabb könyve is tiszteletet érdemel. Végre valaki érdemben megírja a női szemszögű hazai társadalom- és kultúrtörténetet. Érződik mögötte az alapos kutatómunka, a rengeteg forrás és a szerző kompetenciája a témában. Igazán ideje lenne már elolvasnom a budapesti úrinős könyvét is, már évek óta a polcomon csücsül.