Egyformák ​vagytok (Nyughatatlanok trilógia 3.) 51 csillagozás

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

A kamera pásztáz: a belvárosi lakásétterem luxusházibulijától, ahol a budapesti kulturális elit felvonul, a romkocsma negyeden át a régmúltat újrajátszó filmsorozat forgatásáig. A dialógus az Angliából hazatért szabad szájú könyvkiadói jogásznő és a filmforgatáson szakértő labilis idegrendszerű történésznő között folyik. Kisebb szerepekben felvonulnak még az örök feladatuk szerint traumákat okozó családtagok, valahai és jelenlegi szerelmek, az állandó női riválisok, a jól induló pályákat kisiklató mentorok, valamint egy kísérteteket látó örökösnő.
Szécsi Noémi harsány színekkel festő, jelenről szóló történelmi regényében futnak össze (vagy feslenek szét végérvényesen) a Bárdy-család történetének a Nyughatatlanokban és a Gondolatolvasóban megismert szálai. Az Egyformák vagytok ugyanakkor önmagában megálló történet. Azt mutatja meg, miért csak akkor válnak láthatóvá a múlt visszajáró kísértetei, amikor ráébredünk, hogy saját életünk szereplői, köztük mi magunk is, kísértetekké váltak.

>!
Magvető, Budapest, 2018
234 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436006
>!
Magvető, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789631436310
>!
Magvető, Budapest, 2017
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436006

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

anyós


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 50

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Ha csak a szorosan vett cselekményt nézzük, két cinikus, a klimax felé poroszkáló nőt látunk egy végtelenül fancy lakásétteremben (mert a lakáséttermek mainapság végtelenül fancyk), számos helyi értelemben vett sztárocska között, akik a maguk „high society”-színdarabjukat játsszák. Az egyik nő iszik és laza, a másik nem iszik, és nem laza. Aztán megunják az émelyt, és lelépnek, ki erre, ki arra, hogy aztán másnap (a zákányosság különböző fokán) újra összefussanak. Mindez azonban csak a külszíni fejtés, a bánya igazi kincsei a járatok mélyén rejtőznek. Szécsi könyvének nagy érdeme, hogy egy jól olvasható, sőt: élvezetes, erősen szarkasztikus humorral sűrűn átszőtt szövegtestet kombinál a bizonytalan, kaotikus időkezeléssel, ahol egyik megkezdett bekezdésről sem tudhatjuk biztosan, hogy a jelenbe, vagy a múltba (és melyik múltba?) kirándultat majd minket. Olyasfajta „titkos szöveget” képez így, ami a felszínen súlytalannak tűnhet, de az elejtett utalások, a sejtetések és az elhallgatások hálózatából egy nagyon is fájdalmas elbeszélés rajzolódik ki széteső életekről, hiányokról, és a kozmikus elcseszésekről, amiket nem tudtunk helyrehozni. Igazán bravúros szöveg – az ún. „női sors” (már amennyiben van ilyen) kérdésének megy utána, hasonlóan Szeifert Natália általam nemrég olvasott könyvéhez, teljesen más módszerekkel, mégis ugyanolyan izgalmasan. Dolgozni kell vele, de jó dolgozni vele.

2 hozzászólás
>!
Annamarie P
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Nagyon nehéz jónak értékelni egy ennyire negatív könyvet. Pedig előre bocsátom, hogy bár kiakasztó, meg felbosszantó és trágár is, a főhősei utálatosak, mégis szükség van a Szécsi Noémi által bemutatott jelenség megismerésére. Biztos, hogy sokat kell még ülepednie az olvasottaknak bennem, mert ez most nem egy olyan könyv, amit elolvasol, homlokodra csapsz, megvilágosodsz és „Jó napot”!

A Nyughatatlanok, és a Gondolatolvasó című kötetekhez kapcsolódva, egy trilógia harmadik darabja ez a kiadvány, mely annyira lazán kötődik az előzőekhez, hogy akár azok nélkül is olvasható. A Nyughatatlanokban az 1848-as forradalom után emigrálni kényszerülő magyarok egy csoportjának életét követhetjük nyomon, és ezen ősök után kutat Em, az Egyformák vagytok történésznője. Barátnője, s egyben rokona Elza, a történet másik figurája.
Egy lakásétteremben találkozunk velük először, ahol egy film forgatásával kapcsolatban gyűlt össze a társaság. Ez lesz az a hely, ahová felállította a szerző trambulinját, melyről a szereplők ugrálnak a múlt különböző állomásaira. Aki olvasta esetleg a két korábbi részt, az se gondolja, hogy könnyen tudja majd követni ezeket a mutatványokat, mert szédületes a tempó. Ráadásul itt is érvényben van az a szerkesztési mód, amivel már találkozhattunk Szécsi Noéminél, hogy az elsőre érthetetlennek tűnő dolgok a végén helyükre kerülnek.
Em és Elza a mindennapjaikról beszélnek, leginkább úgy, ahogy a barátnők szoktak. Gondolom. Mert, hogy az a közeg, ahová engem beletett a szerző, az egy ismeretlen világ számomra. A külsőségeken, a látszaton alapuló megítélések világa ez, ahol a nők testük révén jutnak el bárhová, leginkább előre. A küllem, az esztétika, a divat vakolatával beborított értékek hona, ahol mindennek kifutása a másik testének bitorlásában vagy levadászásában teljesedik be. Egy ilyen játszmában a nők úgy jelennek meg, mint áldozatok, akik nem irányíthatják sorsukat. Boldogulásuk a férfiaktól függ, s ebből következően abból, hogy kellenek-e nekik? Elza, a kiadói jogásznő, és Em, a történésznő azt gondolnánk, hogy megállnának a saját lábukon, mégis ők lesznek ennek az „elnyomásnak” a megjelenítői.

Tehát van ez a jelenség, amire én nem tudom ráhúzni a nők alsóbbrendűségének gondolatát, mert egészen egyszerűen én az ilyet butának és üresnek nevezem. Nem őket pakolják be, hanem ők magukat skatulyázzák be ebbe a szerepbe. Annyira távol áll tőlem ez a két női alak, és annyira bosszant az, amit megjelenítenek, hogy még most írás közben is felhúzom magam ezen. A női mivoltunk másik legfontosabb terepe, az anyaság kérdése szintén hangsúlyos a könyvben. A két nő a negyvenes éveinek legelején jár, Elza nem is akar gyereket, Em már anya, de újra teherbe akar esni. A nő itt csak addig nő, amíg ágyba lehet hurcolni, s amíg abból gyerek lehet. Életét ovulációtól, ovulációig éli meg, miközben képtelen szeretni, és áldozatot hozni nagylánya érdekében. Soha nem boldogok.

Az egyformák vagytok kifejezést pedig Em, és az általa kutatott Bárdy család egyik leszármazottja, Mädy kapja, jelezve, hogy hiába múlnak az évek, változik a történelmi háttér, vannak dolgok, amik mintha nem változnának.

Vagy kik az egyformák?

Nem engedett közel magához ez a könyv.
Olvasni sem volt egyszerű, nagyon lassan haladtam vele. A mondanivalójával sem tudok egyetérteni, mégis kitűnően ábrázol egy létező jelenséget, és erre tényleg nem lehet már mit mondani.

>!
olvasóbarát P
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

„… mindketten irtózva és értetlenül szemléltük az engem körülvevő világot.”

Luxusházibulik, filmforgatások, ahol a budapesti kulturális elit felvonul, a Bárdy család története a levelezésüket feldolgozó történésznő nézőpontjából és az egyik leszármazottal folytatott beszélgetésekből bontakozik ki. Családi traumák, korábbi és jelenlegi szerelmek laza szőttese a regény. Az előzményeket nem olvastam, az e kötet néhol tetszett, máshol meg inkább untatott. Az egyforma, az életben a helyüket nem találó barátnők jól kiegészítik egymást, felerősítve mindkettőjük hibáit lebegnek a világban. Szemlélnek, megítélnek másokat, de a saját életükkel nem boldogulnak, ábrázolásuk pontos és stílusos, de mégsem tudott hozzám közel kerülni az életük.

>!
mirha P
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Szécsi Noémi elénk öntött egy nagy kosár puzzle darabot, amikből az olvasónak kell összerakni az utóbbi évek legizgalmasabb nagyregényét. Maga a történet egy nap alatt játszódik le, és csak a jéghegy csúcsa, de az a bizonyos nap, amikor a jéghegyből egy nagy robbanással leválik egy fél kontinensnyi darab.
A puzzle darabokból összerakosgathatjuk a két főszereplő, a vidékról a nagyvárosba szakadt, első generációs értelmiségő nő életének minden mozzanatát. Gyerekkorukat a kádári rendszer utolsó éveiben vidéken, ahol egy Barbie baba már komoly státuszszimbólumnak számított, az egyetemi évek a rendszerváltás underground levegőjében már Budapesten, az útkeresés, a tehetséges nőkre záruló üvegplafon a munkahelyeken, a kinyiló határok, a külföldre költözés, a gyerekvállalás dilemmája. Mindenki (na jó, minden nő) magára ismerhet benne, mert egyformák vagyunk.
Egy trilógia befejező kötete ez, és tényleg mindennek vége van benne, az első két kötetben központban lévő, nagy múltú arisztokrata családot már csak az utolsó örökös, az őrült macskás hölgy képviseli, és vége van az álmoknak, a boldogság keresésének is.
Engem ennyire csak Houellebecq tudott gyomron vágni a kortársak közül, neki vannak ennyire precíz, csontig hatoló korrajzai. Remélem, Szécsi Noémi ki tud törni a kevesek által beszélt nyelv csapdájából, és egy szép napon az ő könyvei is ott sorakoznak majd a világ nagyobb könyvtárainak polcain Márai és Szabó Magda regényei mellett.

>!
Mariann_Czenema P
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

„– Jogászok között nem szeretek jogász lenni. Csak irodalmárok között szeretek jogász lenni. Rájuk nézek, és azt mondja a tekintetem: én bármikor kiléphetek innen, de ti itt döglötök meg.”

Ez a mondat a kötet 93.oldalán olvasható, és engedtessék meg nekem az őszinteség, hogy bevalljam: én eddig a pontig piszkosul untam Szécsi Noémi könyvét. Pedig szép reményekkel indultam neki, számtalan molytárs dicsérte, ajánlotta, mint figyelemre érdemes kortárs művet; olyanok, akiknek a véleményére adok.
Adva van ebben a műben két nő, Elza és Em, mindketten negyven körüliek, éppen egy film elkészítésével foglalkozó csapat tagjai, gyerekkori barátnők. Sőt, Elza volt férje Em testvére volt.
Szerintem a kettőjük szoros viszonya, az, hogy fél szavakból értik egymást, eléggé megnehezíti a mezei olvasó dolgát, mert a sorok közzé, mögé kellene látni.

Meglepő módon bár az én életem Em-hez hasonló, anya és feleség vagyok, annyira idegesített a karaktere, hogy fájt egyrészt őróla olvasnom, másrészt untam a szenvelgéseit. Mert túlgondolja az életét, amikor éppen nem naiva, és az meg nekem megbocsáthatatlan bűn, ha valaki maga miatt akar gyereket.
(további vélemény itt:
http://czenema.blogspot.hu/2018/02/szecsi-noemi-egyform… )

>!
Georginanéven P
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Ujjé, végre egy igazán szép szépirodalom. Olyan csodálatos mondatszerkesztések, kifejezésvilág tárul fel belőle, hogy csak kapkodtam a levegőt. Éppen ezért szokatlan, tömény, de nem olybá, ami túltelítettséget okozna. Inkább azt mondom: még ilyet, még sok ilyet. Szívből gratulálok! Ez aztán színvonal a javából. Szabó Magda után, Szécsi Noémi is egy igazi nagy-nagy tehetség, kultúrbomba nekem. Most ugrott be, az Egyformák vagytok, küllemében és hangulatában eszembe juttat két korábbi, mediterrán térségbeli írónő publikálta olvasmányt. Azok is szereplőnként vannak egységekre osztva; emellett tartalomban kellően szókimondóak és szabadszájúak is egyszerre, ezért azonnal elnyerték a tetszésem. Az egyik ugyancsak a nőiséget, nőnemű létet boncolgatta, nők látókörén keresztül. A másik pedig az elmúlást járta körbe, különféle látásmódú emberek szemén-tudatán keresztül. Ezek csengtek vissza itt.

>!
kacago_Morfinista I
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Szánom-bánom, kevés kortárs női magyar irodalmat olvasok. Szécsi Noémi belopta magát a szívembe, mert szövegeiben képes volt arra, hogy az esetenként hajlíthatatlanul merev magyar irodalmi konvenciókat más megvilágításba helyezze, ezzel egyidőben pedig jó történetet is tálaljon.
Az Egyformák vagytokban 'lezárja' történelminek szánt/olvasott trilógiáját és a jelenbe invitálja olvasóit. Budapesti, negyvenes nők életébe nyerhetünk bepillantást.
Valójában itt is felvonultatja a teljes kelléktárat, ami miatt szeretem a szövegeit, azonban a végtelen cinizmus és kiégettség, amely ezekből a szereplőkből előböffen megrázott. Ez nevetségesen hangzik, régóta nem kavart fel ennyire irodalmi szöveg.
Nem az zavart, hogy esetleg rosszul lenne megírva, éppen ellenkezőleg, hisz akkor hatást sem ért volna el, hanem hogy annyira valóságos, hogy az már zavaró.
Nem szoktam érzelmi felindultságból értékelni, itt viszont nem tudok másként viszonyulni a kötethez.

6 hozzászólás
>!
Dyta_Kostova IMP
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Az 1848-as forradalom és szabadságharc emigránsfeleségeinek története után kutató Emília (Em), és az emancipált, divatbolond, karrierista Elza történetében ott rejlik bármelyik mai nő dilemmája. Ez a két, negyvenes éveiben járó nőalak pontosan azokat a súlyos terheket hordozza, amelyek bármelyikünket megérinthetnek, ha nők (női olvasók és kortársak) vagyunk: szülni vagy nem szülni? Élni egy célokkal tűzdelt, saját döntésekkel kikövezett, magasabb szintű életet, vagy engedni a társadalomban még mindig jelen lévő nyomásnak, felvállalni az ősi női szerepet, és gyereket, gyerekeket szülni még azon az áron is, hogy nem vagyunk biztosak a döntésünkben?

Bővebben:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/04/09/konyvkritika_s…

>!
egycsaba
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

Végigszenvedtem, hogy jogom legyen értékelni: megint a többséggel ellentétben szerintem ez egy gyenge munka és itt véget is ért a SzN-kiruccanásom, azt hiszem. A kötet, a borító igényessége különösen dühítő a tartalom színvonalához képest. A szerkezet maga persze ki van találva, ahogy Szécsi az interjúban is mondja, nade a mondatok viszont hamisak, pontatlanok, nincsenek megírva. A szereplőket kínomban megkedveltem, az alapötlet is jó és fontos lenne, kár, hogy nem sikerült megcsinálni. Ez a felhígított mancsos, fábrisanyis szellemeskedés már annyira fárasztó…és nem is megy SzN-nek, bár biztos sokan vannak, akik biztosítják az ellenkezőjéről…Direkt figyeltem, az az alapelv, hogy minden mondatnak viccesnek kell lennie. Nem, nem a karakterek stílusa ez (igen, én is ezen morfondíroztam, mit lehet ebből az ingerültségből megérteni, amit a regény olvasása közben érez az ember). Mindketten ugyanazon a hangon beszélnek,mert nemcsak, hogy egyformák, ugyanazok, sőt, a mellékszereplők is ugyanazok, (mert) ugyanúgy beszélnek. A végén a költői parasztvakításért külön jár a pontlevonás…


Népszerű idézetek

>!
fióka P

Korábban sosem vágytam Velencébe. Mindeddig nem értem el abba az életkorba, hogy nagyvonalúan szépnek nyilvánítsam, amit mindenki más is szépnek tart. Még mindig élt bennem a kívánság, hogy másnak mutatkozzam, mint a hétköznapi emberek, bár ez évről évre gyengült, mert egyre kevesebb figyelmem maradt annak felmérésére, mihez képest kellene másnak lennem.

164. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Velence
>!
Citrompor

Lehet az élet olyan, mint a Sátántangó, néha még arra is jó visszagondolni, de soha ne legyen olyan, mint a kamaratermekben, kültelki színházakban és vidéki haknikon játszott vígjátékok.

180. oldal

>!
zsjzsj P

A tettek persze hangosabban beszélnek, mint a szavak.

71. oldal

>!
mirha P

Én is csak nemrég tudtam meg, hogy a kölcsönös beleegyezés milyen fontos. Alig pár éve. Előtte arról sem tudtam, hogy bele kellene egyeznem. Csak azt, hogy ha nem teszem meg, összenő a pinám, ha megteszem, kurva vagyok, így a kettő között kell az érzékeny egyensúlyt kidolgozni, ez akár életre szóló küldetés is lehet. Mikor erre évtizedekkel később visszagondoltam, álmélkodva állapítottam meg, hogy ifjúkoromban több társammal egyetemben és egy időben, folytatólagos és sorozatos szexuális abúzus áldozatául estem. Akkoriban természetesnek, noha meglehetősen kellemetlennek éreztem. De sok minden mást is kellemetlennek tekintettem, amit az élet velejárójának mondtak, mint a korán kelést, a mosogatást, a szőrtelenítéskor érzett fájdalmat, így egy pillanatra sem ébredt bennem gyanakvás, hogy ennek különleges jelentősége van.
Az ingerszint valahol a nőrablás és a nyilvános nemi erőszak között helyezkedett el, s mivel mindkettőből kaptam némi kóstolót, úgy véltem, egy nő ott húzhatja meg a határt, ha ismeretlen autóba tuszkolják, hogy még annál is ismeretlenebb helyre vigyék, vagy akarata ellenére a nemi szervébe hatolnak a hetes buszon. Mivel engem nem raboltak el, csak fékezett mellettem a jármű, és autózni hívtak vidám férfiak – és amúgy is éreztem a felelősségemet, nő létemre minek kószálok az utcán, ha már leszállt a sötétség? –, valamint a hetes buszon nem történt aktus, hiszen az a zavartan viselkedő illető csupán a combjaim közé nyúlt, méghozzá igen cselesen, a nem felém eső kezével, alulról felfelé, és amúgy is, a következő megállónál késedelem nélkül leszálltam. Ezzel az apró lázadással jeleztem, hogy némán tűrök ugyan, de nem a menetrend szerint közlekedő busz teljes vonalán.

117. oldal

6 hozzászólás
>!
Annamarie P

… a nagyvárosi feltörő vidéki lányok óvatosan csak szabályozott körülmények között, a balkonon mernek visszatérni a megzabolázhatatlan természethez.

175. oldal

2 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

Mai Manó a fotográfia Vámos Miklósa. Mindenki ismeri, de a gyűjtők mást keresnek.

188. oldal

>!
ppeva P

A bor kitöltése folyt, vörös vagy fehér, gyümölcsös karakter, fajtajelleg, tannintartalom – a gasztroblogger úgy helyezte szolgálatba magát, mint egy szabadnapos rendőr, ha látja, hogy kitépik egy nyugdíjas kezéből a cekkert.

26. oldal

>!
mirha P

– Az ember szimplán csak szeret olvasni, de ettől képes azt képzelni magáról, hogy érdekli az irodalom – mondta Elza komolyan eltűnődve.

93. oldal

>!
mirha P

A szülők életre szóló sebeket ejtenek a gyerekeik lelkén, a gyerekek cserébe csalódást okoznak a szülőknek: ezekkel a tényekkel minden érett felnőtt képes számolni.

138. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Nász és téboly
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.
A. O. Esther: Megbocsátás
Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban
Leiner Laura: Valahol
M. G. Brown: Bimbózó Rózsaszirmok
Baráth Viktória: Az igazság nyomában