Mit ​viszel, folyó 2 csillagozás

Bodzafa

Nem rózsás kanna,
ég itat engem,
nem jár nyeső-kés
terebélyemben.

Traverzek alján,
csatorna-parton
ha a nap szólít,
virágom bontom.

Minden virágom:
száz fehér csillag,
tenyérnyi tejút,
virágnagy illat.

22-23. oldal, Angyalok strandja

Ősi fény alatt

Isten-mélyű vermek
nem riasztanak,
lépkedek az éjfél
ábrái alatt.
Hull, hull, hull
fentről az ősi fény,
morzsái a végtelennek
küldi kétkedő szívemnek
éj, éj, éj
Égi-bendők kordulása,
ember űrhöz-fordulása,
hatalomtól
szigoru elzordulása
egy halált megér?
Borától ki délben
elszakíttatott,
szeme csukva,szürcsöl
elsírt harmatot.
Fáj, fáj, fáj,
bár a menny alatt
dolgaink mind kisdedek
véznán játszanak,
hánykolódó csillagokról
meg se látszanak.

58-59. oldal, Páva a tűzfalon

Agyonmosott ingek a gangon
ölelkeznek a szabadsággal.

26. oldal, A Balkán utca, Angyalok strandja

Ha akarom: itt a központ,
föld-közép, földön föld-csillag.
Föld alatt futó gyökérből –
fénypaloták innen nyúlnak.

De itt alszik már az élet,
csak lábnyomait ha látom.
A lét ingyen csengettyűi
meghaltak e délutánon . . .

43. oldal, Angyalok strandja, Angyalok strandja

Ember éneke

Midőn a kenyér meg a só
az ínyemet betölti,
midőn a vas-taglót fogom
a barmokat leölni,
midőn a lakoma után
rámpermetez a kölni:
az öröklétben úgy hiszek,
mintha nem volnék földi.

211. oldal, A madaras mérleg

Vonzás
         Nagy Lászlónak

Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.

Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek – minden
megindul érted.

Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.

Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre-lobban
félelmes kínban.

Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.

64-65. oldal, Páva a tűzfalon

Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskefarka
verte a zöld levegőt.

9. oldal, Március 15 (részlet), Angyalok strandja