Szia, ​Frici! 31 csillagozás

Szécsi Magda: Szia, Frici!

1958. május 9-én születtem. Szerintem, már akkor is nagyon egyedül éreztem magam, lehet, hogy ezért lett belőlem meseíró… Szellemi szabadfoglalkozású vagyok, 1988 óta kilenc önálló mesekönyvem jelent meg, és nyolc általam illusztrált verseskötet.

„Ezeket az írásokat nem tudtam letenni. Itt nem a szegénységről ír valaki szépen és empatikusan. A szegénység írja meg magát. Igen, a szegénység ma is botrány, ma is tűrhetetlen.
Köszönöm Szécsi Magdának a tanúságtételt.”

Ferge Zsuzsa

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Ab Ovo, 2001
172 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637853987

Enciklopédia 4


Kedvencelte 3

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kratas P>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Hűha. Ez kegyetlenül odavágott.
Két történet van a kötetben, az egyikben egy félig cigány származású 11 éves kisfiú tolmácsolásában ismerhetjük meg egy társasház közösségét. Laktam én is hasonló helyen, nagyon hasonló helyen. Frici tálalásában ott van a tökéletes karakterbemutatások kegyetlen őszintesége mellett a humor is, hogy oldja az alapjában véve megcélzott témákat, mint a szegénység vagy a kirekesztettség és az elfogadás.
A második történetben pedig egy állami gondozásba került lány szörnyű történetét olvashatjuk. Ami azért szörnyű, mert gondolom nagyon sokszor előfordult.
Szeretnék még többet olvasni a szerzőtől, nagyon jó a stílus, tele van a könyv mondanivalóval és nem az elcsépelt frázisok szokásos pufogtatásáról van csak szó.

1 hozzászólás
eme>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Csöppet szégyellem, hogy nem ismertem a szerzőt, sőt, bár remek értékelések születtek a Molyon erről a könyvről is, valahogy mégsem figyeltem fel rá. Pedig…
Gyomron vágott, szíven ütött. Annyira hitelesen, emberien képes megragadni a szegénység, az árvaság, az egymásrautaltság hétköznapjait, hogy az embernek belefájdul a lelke. Pedig annyira ismerős ez a világ, jártam, néha ma is járok benne, még ha csak bekukkantóban is. A naiv gyereknézőpont ráadásul, ezzel a Frici gyerekkel és Senki kisasszony Gyöngyivel a fókuszban, különleges édeskeserű mázzal vonja be ezeket a történeteket.

Mert írni kell valakinek magunkról – kapja Frici a házi feladatot. És ír, jobb híján önmagának. Fogalmazásnak álcázott elbeszélésében egy társasház mindennapjai elevenednek meg humoros, életszagú, eleven prózában. Egy kis mikrotársadalmat tár fel, amely magába sűríti a lehető legkülönbözőbb felfogású, múltú, származású embereket: munkásembert, munkanélkülit, jajnapot váró kisnyugdíjast, prostituáltat, részeges volt forradalmárt, botcsinálta vállalkozót, cigányt, magyart, zsidót. Ami közös bennük: a szegénység, az egyik napról a másikra élés, ami a mindennapos zsörtölősédek, csipkelődések és veszekedések mellett a mindennapos egymásrautaltsággal is jár. Ha van valami jó ezeknek az embereknek a helyzetében, az az, hogy ha muszájból is, de közelednek egymáshoz, figyelnek egymásra, törődnek a másikkal. Emberek, akik átcsetlenek-botlanak az életen, próbálnak a víz színén maradni, élni, ahogy lehet, és lehetőség szerint másokat is életben tartani. Mert ez a történet nem csak arról szól, hogy szinte szardínákhoz hasonló, kényelmetlen összezártságban tengődnek emberek, nemcsak arról, hogy egymás rigolyáit el kell tűrniük, hogy a lakáscsere is maximum amolyan csöböről vödörbe helyzet, annyi változik, hogy ezúttal „szemben lakunk magunkkal”. Ez a történet a túrós palacsintáról is szól. Az engesztelés, befogadás, a szeretet szűkös kimutatási lehetőségéről. És valahogy úgy alakul, hogy mindenkinek jut belőle, és néha már ez is elég. Amúgy nem túl igényesek ezek az emberek. Nem is mernek, tudnak kívánni, álmodni, annyira szűk mozgásteret szabott nekük az élet. Ha meg álmodnának is, csak kicsit és semmi rendkívülit. Hiába. Kegyetlenül tudott fájni a II. emelet 16. a végén. Úgy drukkoltam végig Fricinek… Minden nyomorúság ellenére olyan jó volt vele nevetni. Merthogy remek humor is van ebben a kis könyvben. Gyógyító humor.

Gyöngyi története nem engedett többé fellélegezni. Míg Frici humora mindvégig oldotta a keserűséget, itt szívszorítóan fájdalmas volt még végigolvasni is ennek az értelmes, tehetséges kislánynak a történetét. Ő is csak magában, magának mondhatja el jaját, szeme mögötti belső magányába menekülve. És mennyi jaj van, mennyi kegyetlenség, lelketlenség, erőszak és bántalmazás… Éhezés és magány. Megaláztatás. Traumák emlékei, gátlások, sebek… És mennyi erő, ami segít mindezt kibírni, átvészelni, ráadásul… Fájdalmasan szép írás. Igazgyöngy.

Nem értem, mit keres egy ilyen könyv a gyerekkönyvtárban? Nem ott a helye, több szempontból sem. Viszont kötelező olvasmánynak kellene lennie sok felnőtt számára. Megtanít magunk köré és magunkba tekinteni. Úgy szól többek közt árvaságról, cigány identitásról, beilleszkedésről, befogadásról és ennek hiányáról, a erősebb jogán megtörténő elhallgatottakról, hogy megrengeti viszonylag nyugodt életünket. Nem tökéletes, de rendkívül erős kötet. Tud hatni. És így elérte, hogy kis hősei ne csak önmagukhoz szóljanak.
Szia, Frici! Szia, Gyöngy! Örülök, hogy megismerhettelek.

sztimi53>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Szia, Frici!
Most elmegyek nyalogatni a lelki sebeimet, amit a soraid ütöttek rajtam, és mégis nevetek. Miért? Mert „Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.” Kacagtam, azon, ahogy ők tudtak nevetni saját nyomorúságukon. Létbizonytalansági korrajz a gangról. Valahol olvastam, hogy a szegénység gyógyíthatatlan betegség, ebben fertőzőnek írják. Meg aztán a cigányságból, zsidóságból se lehet kigyógyulni, mert a gangon a szegénység mellett ezek is laknak. A nincstelenség egy gyerek szemén át, érdekes perspektíva ebből a szempontból figyelni, a legtehetetlenebbéből. Üdítően ír mit sem értve, mégis mindent fölfogva. Ennek a rendszerváltás utáni kisregénynek az a legnagyobb szomorúsága, hogy most megint nagyon aktuális.

Ha szívem nem szakadt meg Fricitől, hát szakad meg a Gyöngytől. Olyan naivan nyilatkozik az elmondhatatlanról. Hogy megtörténtek vele a dolgok, amiket nem akart, és neki a humor sem jutott feloldásként. Milyen jó címet kapott! Gyöngyi egy igazgyöngy, hallgatással védekezik a sérülések, a behatoló idegen anyagok ellen, és valami értékeset ad a világnak cserébe: az írásait.

4 hozzászólás
pikkupilvi P>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Az a bizonyos gyerekszemszög, amiből figyelve az életet jobban fájnak az igazságtalanságok, nagyobbat csattannak a pofonok, Frici tolmácsolásában is ugyanolyan hatásos. Valahol mégis szerethető ez a közösség, ahol a közös kereszt, a pénztelenség sajátosan összekovácsolja az lakókat. Csak a végét, csak azt tudnám feledni…

Mesemondó IP>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Szécsi Magdának eddig csak a meséit ismertem (amik nagyon szépek és líraiak). Ez a könyv akkorát ütött, mint egy tank. Tulajdonképpen nem is egy könyv, hanem kettő kisregény van egy kötetben.
A Szia, Frici! egy gangos bérház életét meséli el a 2000-es évek elején, egy kisfiú szemszögéből, aki sokat ért a világból és sokat nem. Megvan benne az ezredforduló hangulat, a gang hangulat, finom humor, és az a mély, emberi érzékenység, amitől a könyv sokkal több (és sokkal életszerűbb), mint egy „ilyen szegénynek lenni” tárlatvezetés. Az író számít rá, hogy az olvasó többet ért, többet sejt, mint Frici, és játszik is ezzel. Rengeteg irodalmi utalás van benne elcsepegtetve, sok gondolat a cigány identitásról, a társadalomról, és az elfogadásról. Imádtam a nyelvezetét, egyszerre választékos és gördülékeny, életszerű és filozofikus. Na, ebből lehetne egy nagyon ütős magyar HBO sorozatot csinálni. Olyan emberekkel akik értik is, miről szól.
A Gyöngy sokkal rövidebb, de egyben durvább történet is, egy, a 60-as években gyerekotthonban nevelkedő lány önéletrajz-szerű írása, ami az írónő saját életéből táplálkozik. Gyermekotthonban élő gyerekekkel dolgozom én is, ezért különösen megérintett. A nyelvezete gondolatfolyam-szerű, letisztult, tele apró, emlékezetes pillanatokkal.
Új kedvenc írót avatok.

n P>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Töredéklét ez is. Mind a két történet az.
Szécsi Magdának ez a könyve valódi tanúságtétel. Úgy, ahogy ezt Ferge Zsuzsa az előszóban ki is mondja. A két sorstörténet között ugyan van jó néhány év, meg egy sínváltás , amit mi felnőttek rendszerváltásnak mondunk. Még sincs igazán nagy távolság, különbség, szakadék közte. És ez a könyv egyik döbbenete a számomra. Akár ugyanaz a személy is írhatta volna, a „néma kiáltásuk” hasonló. Mindkettőben a beletörődés az elfogadás könnyeit látom és a túlélés vágyát, erejét. A második „levél” (Gyöngy) idézett fel bennem emlékeket. Dolgoztam utógondozóban, S.O.S. Lakásotthonban, ahol intézetből kikerült 18-24 év közötti fiatalokkal éltünk együtt. Együtt éltünk velük valóban, hiszen váltva ugyan – mi nevelők – 3 napig bent laktunk és velük főztünk, ettünk, vásároltunk, tévéztünk (szocializálódtunk), mint ahogy ezt egy családban szokás. Mi is megéltük az ő életüket, a gyermekkoruk mindent átható szegénységét. Nekik ha volt is már valami család-élményük, az nem az aminek lennie kellett volna. Úgy, ahogy ebben a könyvben is látjuk. Jó volt most erre visszaemlékeznem. Jó volt Gyöngy szavait, megélt érzéseit olvasnom. Sok mindent most újra élhettem és sok mindent most értettem meg, az akkoriban elhangzott szavakból.
Tanúságtétel volt nekem is.

7 hozzászólás
sophie P>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

A kötet két részből áll. Egy kisregény az első, a második – mondjuk – egy levél. Szerintem szerencsés volt, hogy a kettő között tartottam egy másik könyvnyi szünetet, nagyon erős írás mindkettő.

Az első egy függőfolyosós, zártudvaros bérházban játszódik, csupa csóró lakó. Egy 12 éves kisfiú szemén át látszik minden, gyermeki naivitással közelítve a legnagyobb gondokhoz is. Persze, hogy sokszor mosolyognom kellett. Először is maga a (szeleburdi) Varga család, aztán Brunnerék, az Öreg, Pista úr …mindenki egyik napról a másikra megvan valahogy, nem több a hülyeségük, mint másoknak, de valahogy mindig rosszul sülnek el a dolgok. Szegény embert az ág is huzza, vagy mi.

A Gyöngy című írás egy levél. Egy lány mondja el az egész életét, végig érezni, hogy ez valami nagyon személyes, ilyet nem lehet kitalálni. Muszáj volt kikeresni az írónő életrajzát, s valóban nagyon sok az átfedés. Valóban tanúságtétel, valóban önvallomás? „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”? Egyszerű szavakkal odavetett rémes és tragikus dolgok, naplórészletek egy kislánytól, nevelők és nevelőszülők, … nyilván feldolgozhatatlan. Könnyebb lenne, ha elfodulhatnék.

havas>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Mosolyogtam, nem is egyszer. A naivitáson, a helyzetek tragikomikumán. Sírni? Csak egyszer. A legvégén. Mintha kifosztottak volna, vagy nem is tudom, mintha csak egyszerűen a leggyengébb ponton ért volna sérülés. De az is lehet, hogy egyik miatt sem ezek közül, annál inkább, mert ismerős a helyzet. Nem a tűz martaléka miatt, hanem, mert tudom, miről beszél, amikor azt mondja a gazdag nagyon közel lakik a szegényhez és mégis…. mégis olyan nagy a távolság. Tudom, milyen egész nyarat otthon ülve tölteni, mert ez van. Tudom, milyen, amikor nem engedhetek meg magamnak egy fagyit, mondjuk. És azt is tudom, hogy aki igazán figyel(hetne) rám vagy nem lát a szemétől, vagy nincs közel, vagy csak egyszerűen túlságosan elfoglalja a rinyálás, az örökös panaszkodás.
Nem véletlenül olvastam Dosztojevszkij után. Bizonyosságot akartam (?), hogy a szegénység szegénység, akár 1846-ot írunk, akár 2000-et…
Azt hiszem, az örökös házsártoskodás, az örökös hangzavar a helyzet tompításáért voltak, mint afféle narkotikum, hogy addig is ne legyen olyan kegyetlenül hideg ez a fránya állapot.
Frici, ne add fel az álmodat, ha nem is leszel (dús)gazdag, de ne add alább azt, amid van: a tisztánlátásodat….!

Gyöngy, Kosztolányi szerint egyik legszebb szavunk. Nekem Hervay egyik szövege jutott eszembe (végig), míg olvastam: „(…)El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcomon, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda…”
Mit mondhatnék?! Hiába mondom a magam szavait, a simogatással többre mennék. Gyöngyi többre ment volna vele. De nem kapott. Nem tagadom, ökölbe szorult a kezem olvasás közben…
Amivel maradtam: lesütött szemek.

13 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Egy könyv, két kisregény. Az első, a „Frici” több nevetés, mint sírás, de minden kacaj mögött végtelen szomorúság. Egy bérház, sok-sok lakó, mérhetetlen szegénység, számolatlan perlekedés és balhé – mindemellett számokkal nem mérhető szeretet. Emberek, akiket a sors egy lakóközösségbe zárt, akik a nincstelenség közepette egymás életét eszik, de ha baj van, egy emberként mozdulnak meg egymásért. Egy kisfiú, akiben benne van a gyermekkor összes bölcsessége és tudása, amit valahol, valamiért elveszítünk életünk során.
A második írás csupa könny. Elfogadásra tanít, magunkba nézve sokszor szégyenkezésre késztet, és arra, hogy tudomásul vegyük, az, hogy ki hová születik, nem elhatározás kérdése. Az viszont, hogy egymást, bárhonnan jöjjünk is, képesek legyünk tolerálni, csak rajtunk múlik.
Szécsi Magda mindkét kisregénye zseniális, nagyon szeretnék még tőle olvasni.

8 hozzászólás
ppeva P>!
Szécsi Magda: Szia, Frici!

Nem akarok más tollával ékeskedni, de olvasás közben folyton ez a verscím, ez a vers járt eszemben…
Nem is értékelés ez, hanem inkább érzékelés.

József Attila: AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB

Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.

Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.

Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.

Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.


Népszerű idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

– Anyu fél valamitől – gondoltam hirtelen. Aztán elalvás előtt rájöttem, hogy mitől: az öregségtől. Pedig mi az öregség? Szerintem szilva, amit aszalva mindenki jobban szeret.

116. oldal (Ab Ovo)

9 hozzászólás
fülcimpa>!

Olvasni most is olvasott, de áttért a szerelmes könyvekre, mert szerintem a címek elárulták, hogy Zitát érdekli a szeksz. Hiszen az volt ráírva a könyvekre, hogy Faludy György: Test és lélek, a másikra meg hogy Pokolbéli víg napjaim.
– Ez az író sokat tudhat a szerelemről – gondoltam magamban, mert vastag könyvek voltak, és megfogadtam, hogy én is elolvasom, ha nagy leszek, meg ha Orsi engem fog szeretni, nem a Szűcs Misit.

57. oldal AB OVO 2001

Kapcsolódó szócikkek: Faludy György
8 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

[…] az információ hatalom, és az emberek kétfélék – etetők meg etethetők.

87. oldal (Ab Ovo)

Sárhelyi_Erika I>!

Soha ne csapd üres zsebbel a szelet a lányoknak, mert abból vihar támad […]

20. oldal (Ab Ovo)

fülcimpa>!

Zita tizenhat éves múlt. Anyu cukrásztanulónk adta, pedig nem is akart tanulni, csak olvasni.
– Olvasó akarsz lenni? Ilyen szakma nincs! – mondta anyu mérgesen. És ha mérges, senki sem mer megszólalni.

14. oldal AB OVO 2001

fülcimpa>!

Lehet, hogy Pista úrnak van igaza. Azt mondta, hogy „ez a két nő veszélyesebb, mint a kormány egészségügyi programja és a Bermuda háromszög együttvéve”.

58. oldal AB OVO 2001

Kapcsolódó szócikkek: Bermuda-háromszög
fülcimpa>!

Tizenkét évesen indultam, hogy megkeressem. Mert hiányzott, hiszen mindenkinek volt anyja, legalább egyszer egy évben, karácsonykor. Csak hozzám nem jött senki, pedig úgy lógtam az intézeti kerítésen, hogy egyszer majdnem torkomba szaladt a lándzsa formájú dísze.

146. oldal Gyöngy

1 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

A lányok furcsábbak, mint az UFO rejtélyek, kiszámíthatatlanabbak, mint a brókertippek és a módosításra szoruló adótörvény […]

95. oldal (Ab Ovo)

Sárhelyi_Erika I>!

[…] szépnek lenni olyan, mintha szárnyakkal jöttünk volna a világra. Akinek hiányzik a szárnya, az végigkínlódja az életét, az keményen megdolgozik egy másfajta szépségért, aminek talán nem is ebben az életben látja hasznát.

141. oldal (Ab Ovo)

1 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

Erzsi néni – aki magas állami kitüntetést is kapott, mutogatta gyakran nekünk – engem különösen utált. Egy perc nyugtom nem volt tőle, pedig nem cigiztem, nem festettem magam és nem mentem a raktár közelébe sem, csak olvastam. Az olvasás rettenetes nagy tunyaságot jelentett a szemében. Mondta is gyakran, hogy „ha csak olvasgatsz, csupasz seggel mész innen elfele, nem leszel a társadalom hasznos tagja”.

151. oldal (Ab Ovo)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lontai Léna: Magányos cédrus
Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz
B. E. Belle: Árvák
Lontai Léna: Sebzett pillangó
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Vámos Miklós: Ötvenhét lépés
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz
Ruby Saw: Lucy
Békés Pál: Csikágó