Szarvasok ​nyomában 10 csillagozás

Széchenyi Zsigmond: Szarvasok nyomában Széchenyi Zsigmond: Szarvasok nyomában

A ​kötet, amelyei az olvasó most kezében tart, Széchenyi Zsigmond, a híres vadász és utazó ez ideig kiadatlan írásait tartalmazza. Felesége és segítőtársa rendezte sajtó alá. – A könyv első fele a világ szarvasait ismerteti a vadasz szemszögéből, igen szép metszetekkel illusztrálva az egyes fajokat. A szarvasbikák selejtezéséhez ad hasznos, szakértő tanácsokat vadállományunk gondozóinak. – Az útleírások kedvelőit is kielégíti kiadványunk, hiszen igen érdekesen, a szerzőtől megszokott hitelességgel, naplós/crüon írja le élete első afrikai expedícióját 1927-ben. Mintegy ezzel összecsengve, az 1960-as afrikai expedícióval
fejeződik be a könyv. Leírja azt a vívódást, amit lelkiismeretes ember érez olyankor, ha úgy érzi, nem tud teljesen megfelelni a feladatoknak. Öregnek érezte már magát oroszlánvadászatra, de aggodalma feleslegesnek bizonyult. Amint olvashatjuk, az expedíció fontos segítője és lelke volt még 63 évesen is. – Számos szép, eredeti fénykép és ábra illusztrálja… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 1979
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632807022

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Széchenyi Zsigmond: Szarvasok nyomában

Széchenyi Zsigmond posztumusz kötete, ami egy gyűjteményes válogatás, első része igazi szakkönyv is. Sorra veszi a szarvasok fajtáit kontinenseken keresztül gyönyörű ábrákkal. Majd szakmai tanácsokat ad a szarvasok és a tarvad (a tehenek) selejtezéséhez is, amelyből az agancsok értékelése és a szarvasnyom elemzése sem maradhat ki.
A második rész már igazi vadászkalandok sora. Ezekért szeretem igazán a szerzőt, mert láttatni, éreztetni képes velem az erdőt, a vidéket, a kaland izgalmait. Vérbeli vadász – s közben igazi író is! A ’60-as tanzániai vadászaton idősödő „gyűjtővadászi” gondolatai igazán értékesek! Ajánlom!

Karmazsinpirók>!
Széchenyi Zsigmond: Szarvasok nyomában

„Csakhogy a szarvasvadász nem arról ismerszik ám meg, hogy fegyvere golyóját milyen biztonsággal röpíti a kiválasztott bika lapockájába, sem pedig arról, hogy milyen sűrű agancserdő díszíti lakásának falát. Hanem a szarvas életéről gyűjtött ismeretének, valamint a szarvas iránt tanúsított becsületének fokáról.”

A gróf úr minden jel szerint rajongott a szarvasokért. Szerette a sajátságos agancsú milu szarvast, a hátulról előrefelé simogatandó fehérajkú szarvast, a lármás „gondot”, a disznószarvast (vagyis a „szegény párát”), a „dzsungli-bukrit” (dzsungelbirkát), és szerintem még a „büdös szarvas”-ként emlegetett, fokhagymaszagú pampa-szarvast is.

Már ebből a felsorolásból is látszik, hogy korántsem unalmas és monoton a szarvasokról szóló rész, hanem sokkal inkább érdekfeszítő, néhol kifejezetten humoros (máshol viszont sajnos elég szomorú), Széchenyi Zsigmond kellemesen kedélyes stílusában. Az ember azt hinné, hogy egy enciklopédiát fog felütni, erre egy kedves barát vállon ragadja és körberepül vele a világ körül, miközben ide-oda mutogatva tanít, látszólag csapongva, de mégis jól felépített rendszerben.

A könyv második felét két vadásznapló képezi: Széchenyi Zsigmond 1927-es és 1960-as afrikai utazása.

Az 1927-es szudáni vadászatot leíró naplóból kiderül, hogy időnként tevetrágyás vízben fürdőzni mennyei élvezet, a forrósághoz hozzá lehet szokni (főleg, ha Ibrahim fél órákig öntözgeti a vizet a nyakadba), a szamár előszeretettel bukik orra elefántnyomokban, ha épp a hátán ülnek, a defilírozásnak nagy divatja van, a szakács bármiből képes tökéletesen egyforma formájú, színű és ízű szeleteket sütni (legyen az víziló, krokodil, vagy ki tudja, mi), és a lőtt vad húsa nem megy kárba, mert a „hiénák” (nem, nem azok a röhögő kis jószágok) azonnal lecsapnak rá, hogy szárított hússal jól megpakolva végül hazatérhessenek.

Sajnos néhány mai szemmel elítélhető sztorit is tartalmaz ez a vadásznapló, és az 1960-as utazásról szóló írásból sem derült ki, hogy e téren bármi is változott volna.

A vadásznaplókkal kapcsolatban úgy éreztem, hogy az elsőt nem egészen kiadásra szánta a gróf, az utolsóból pedig valami kényszer érződik, mintha el kellett volna mennie, meg kellett volna írnia. Ehhez mérten elég szűkszavú is, és a már említett kellemes kedélyesség is csak nyomokban volt jelen. Az ember egyfajta mélabúval teszi le a könyvet (ha sorrendben olvassa el), amit ez a bekezdés alapoz meg:

„Pedig tudom, előre érzem, hogy Afrikát – saját, felejthetetlen, harminc évvel ezelőtt annyira szívemhez nőtt Afrikámat – soha többé viszontlátni nem fogom! Legfeljebb tán karikatúráját, felismerhetetlenné torzított, agyongépesített, betegre modernizált, nevetséges vadrezervátumokba, »Nemzeti park«-okba nyomorított, makadámutakkal behálózott, sokféle természetes pompájától megnyirbált – Afrikát!”

Bevallom, én a szarvasok bemutatását hagytam a végére, így úgy csukhattam be a könyvet, hogy most is rengeteg új dolgot tanultam, csodás illusztrációkban gyönyörködhettem, amikből még többet is „el tudtam volna viselni”.

Azért jó, hogy a Csui! előbb került a kezembe, így nem e két vadásznapló döntötte el, hogy megkedvelem-e Széchenyi Zsigmond írói munkásságát.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Karmazsinpirók>!

Mindenkinek van »uborkafája«. Kié alacsonyabb, kié magasabb, egyikre könnyebb felkapaszkodni, a másik tele van tüskével. Esetleg nagyon is vén, síkos a törzse. Előbb-utóbb azonban megmászható valamennyi. Meg is másszuk mindannyian, tehetségünk és lehetőségeink szerint. Csak vajmi ritkán vesszük észre, hogy – felértünk!

(első mondat)

Bla IP>!

– nagy örömömre – a puskaládát már kabinomban találom, az ágyam alatt…megszólalt a leves-harang, amely az étkezéseket jelzi. Este whisky mellett még egy darabig üldögéltem a kapitánnyal, majd visszahúzódtam, mert csupa unalmas öregember ül fenn, nincs se bridzs, se tánc.

185. oldal

Kapcsolódó szócikkek: whisky
Karmazsinpirók>!

Skóciából kelet felé menet fokozatosan gyarapszik, egyre javul a szarvasagancs minősége, míg végül Magyarországon és a Keleti-Kárpátokban éri el tehetségének tetőfokát.

32. oldal

2 hozzászólás
Bla IP>!

Minősége – ahogy imént már említettem – vidékenként nagyon különböző. A legkisebb termetű, leghitványabb agancsúak Angliában, főképpen a Skóciától nyugatra…élők. Leghatalmasabb testű, legkiválóbb agancsúak pedig a hazánkban és a Keleti -Kárpátokban tenyészők. E két véglet úgyszólván a „törpe” és az „óriás” fogalmát képviseli a gímszarvasoknál.

32. oldal

András_József_Tóth>!

A jó világtérkép – beszélte nekem egy híres utazó – a legszebb epikus költemény! A sokféle szín, cifrábbnál cifrább ábra – országok, szigetek, hegységek, tavak, folyók – megannyi felfedező álmának valóra válása.
Akármelyik tarkabarka térkép bekalandozása valóban varázslatos szórakozás, felér a legérdekesebb olvasmánnyal!
És mindig lehet belőle tanulni! Ez nem minden könyvről mondható el.

5-6. oldal, Bevezetés avagy mese az uborkafáról (Gondolat, 1979)

Kapcsolódó szócikkek: térkép
Bla IP>!

Engedjük őket megöregedni!… Kíméljük a jót – lőjük a rosszat!

160. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fekete István: Kittenberger Kálmán élete
Grigorij Fedoszejev: Élet a tajgán
Josef Vágner – Nada Schneiderová: Az oroszlán nem az állatok királya
Sárosi Ervin: Zarándokúton Nyugat-Tibetben
Méder Áron: Békét és szelet!
Gerald Durrell: A bafuti kopók
Gerald Durrell: A susogó táj
Mark Jenkins (szerk.): Felfedezők aranykora
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Gerald Durrell: Noé bárkáján