Năhar 89% 43 csillagozás

„A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk.”

Zsiga bácsi annyira szimpatikus, hogy olyan a könyvélmény, mintha egy cimborám sztorizását olvasnám a néha hajmeresztő, néha szürreális, de egészen biztosan nem mindennapi kalandozásairól. Mikor kifejti, hogy sohasem tudna majomra lőni, szeretnék leülni elé, és rávilágítani, hogy miért nem bántunk macskaféléket sem. :) Egy macskafélével barátkozni kell, elnyerni a bizalmát, megvakargatni a füle tövét, kérem. :D Bár tigrisfülvakarásra azért nem vállalkoznék. Meg indiai útra sem.
Mérhetetlen kosz, aranyozott tróntermek, nyomor, fényűzés, kiabáló pávák, szent tehenek, legyek, maharadzsák, kígyókultusz, Taj Mahal, udvari galambijesztő, titokzatos sadhu. Az országot ismertető részletek masszívan riasztóak néhol, ámde tele vannak szórva csupa izgalmas infóval, úgyhogy annak ellenére is érdekelt, hogy huszonöt cibetmacska meghitt barátságáért sem utaznék a világ eme távoli csücskébe. Nem is tudom hirtelen, hogy a vad közegészségügyi állapotok, vagy az eltartott kisujjas elit udvari vadászatok hangoltak le jobban, de megnyugtatott a tény, hogy Zsiga bácsi is hasonlóan vélekedik. Ám a végén csak lett dzsungel, meg igazi kaland, és még India is megmutatta a szebbik arcát.
Azért én végig a tigrisnek szurkoltam. Egy lazán elinaló Nahar oly jóleső érzés volt mindig, mint az író szerethető, szellemes stílusa. :)
Már csak az a kérdés, mi a kellemetlenebb: egy előkelő estély, a Kali-Ghat-i halottégető karácsonykor, vagy a varangyosbékák a hálószobában?

„Elalvás előtt, a szobámba készített „Picturesque Mysore” feliratú képes katalógust forgatom. A sokféle nevezetes látnivaló közt szép kastélyunknak, a Government House-nak képét is megtalálom. Érdeklődéssel olvasom a kép alatti szöveget:
„Ezt a kastélyt 1805-ben saját használatára építette Lord Wellesley angol ezredes, a későbbi Wellington herceg. Az épület nevezetessége a hatalmas bálterem, melynek mennyezetét egyeden pillér sem támasztja alá. Ez Indiának legnagyobb pillér nélküli terme. Az évszázados kastélyt huzamosabb idő óta vendégháznak használják. Csupán az alkirály, vendégfejedelmek, and other exeptionally important guests lakják, mysore-í látogatásuk alkalmával".
Érdekes, hogy az egész világon Mysore az egyedüli állam, ahol tudják, hogy „kivételesen tekintélyes személyiség" vagyok. Végre egy jól értesült hely. Igaz, hogy eddig még én sem tudtam. Szóval én most Wellingtonnak, a híres Waterlooi Napóleonverőnek egykori kastélyában lakom, F-fel kettesben. Meg néhány varangyosbékával."

Elolvastam ezt is, mert kitűztem célul, hogy mindenen átmegyek, ami a polcunkon található. A könyvet még anno anyukám vette, kérdezgettem is róla, de nem sokat mondott.
Nos, maradjunk is ennyiben, hogy átmentem rajta.
Nem olvastam még útleírást soha, valamint Széchenyi Zsigmondnak is ez volt az első könyve, amit a kezembe fogtam. Nem lesz kedvenc, de nem is volt rossz, csak nem az én világom.

„A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk.” Még tiniként olvastam….és ez az idézet a könyvből azóta is a legnagyobb kedvenc.

Egyszerre kezdtem el a Csuival, de mindig csak kicsit olvastam belőle, és el is felejtettem jelölni.
Széchenyi nagyon szépen ír itt, leginkább az utazás mozzanatai és a kulturális leírások érdekeltek. Meg persze az állatok.
És persze, a kor része volt a trófeagyűjtés, de még mindig nem. Az a rész nem.

Széchenyi talán legjobb könyve! Remek útleírás az indiai maharadzsák világa és persze a valóság kontrasztja is megjelenik. Remek humorral és gördülékenyen ír. Feledhetetlen olvasmány!

A kedvenc Sz. Zs. könyvem. Élveztem a stílusát, több, mint vadásznapló.

F és én… :-DDDDDDDDDDDD

A Hatvani Vadászati Múzeumban jártunk, ott lettem kíváncsi milyen lehet egy „vadász-regény”. Magától a vadászattól idegenkedem, főként az oktalan, vagy csupán szórakozásból való öldökléstől ráz ki a hideg. A gróf úr könyvében is megtörténik ilyesmi, ezeken igyekeztem gyorsan túllendülni, de azért – ha az ellenérzéstől elvonatkoztatunk – átjön, hogy milyen izgalmat érezhet egy vadász, amikor elejti a hőn áhított vadat.
Viszont az útleírás, a személyes élményeken keresztül könnyen elképzelhető történetek az utazás és a vadászatok során, azok minden szépségével és bosszúságával, a korabeli India bemutatása, a maharadzsák és maharánik világa szembeállítva a nyomorban tengődők életkörülményeivel végig leköti az olvasó figyelmét. Számomra érdekes volt a régies szóhasználat némely kifejezésnél (pl. legottan, megérkeznők), viszont az író humora mai napig megállja a helyét.
Tervezem még elolvasni a Csui-t, de egyelőre mi a vízilovakkal – akarom mondani, a tigrisekkel vagyunk. :-)

Ifjú koromban faltam Széchenyi Zsigmond könyveit. Ezt is legalább háromszor olvastam. Élveztem India bemutatását, az elefánthátról való tigrisvadászatot.

És boldogan éltek amíg, a tigris meg nem ette őket. Egyrészt a könyvet nagyon érdekesnek találtam. Izgalmas volt olvasni a különböző indiai szokásokat és a történelmet. Másrészt viszont nagyon zavart az a rengeteg kilőtt állat. Tudom ez egy vadászos könyv, és régen más volt a világnézet, de ma már egyáltalán nem vagány vadon élő állatokat lelőni. De az egésznek van valami áthallása egy sorok közti olvasata. Széchenyi nekem egy kisfiúnak tűnik, akinek volt elég sok pénze, hogy a játékszobáját kiterjessze a világra, és a vadászat adta az élvezetet. És akkor ott van F vagyis a feleség. De ő csak F-nek hívja. Bennem sokszor felmerült a kérdés, hogy amíg ő levadászta a tigris és egyéb trófeákat, addig F-et hány mahardzsa cserkészte be. Ha már vadász könyv :D Szóval a vadász karakter nem volt szimpatikus. Sokáig tartott az olvasás is, mert azért nem írt olyan izgalmasan. A végére pedig azokat a gyönyörű tigrisiket már nagyon sajnáltam. Ha azért vadászott volna, és mondjuk kilő 20 növényevőt, hogy egy falut etessen egy hónapig, oké. Hasznos, vagy csak akkor lő ragadozót ha az közvetlenül fenyegeti az embereket. De a kor szellemében nézve jól cselekedett, akkor még nem gondolták, hogy egyszer elfogynak majd az állatok.