Csui!… 92% 54 csillagozás

„Azért jön ránk ez a felséges nyugalom a vadonság magányában, mert a Csend – az Isten hangja.”

Téglavörös a föld, kénsárgák a viharfelhők, az ég indigókéken ragyog. Rózsaszín délibáb a flamingósereg, vörös füstfelhő a sáskahad… gyöngyház dagonyában nézegeti magát a hold. Kefesűrű bozót, páviánnal kibélelt üregek, sziklás hegyek, mocsaras völgyek… ez mind Afrika, ahol tüsszent a kongóni, mörcög a bivaly, és hangosan korog az elefántgyomor. „Ilyennek festhetnék a paradicsomkertet. Csakhogy ez szebb minden festménynél. Mert a paradicsomot sosem festik holdvilágban. És itt nincs mezítelen Ádám a kép sarkában, ami szintén nagy előny.” Továbbá a Paradicsomban nem létszükséglet a moszkitóháló, nem sántul le az ember minduntalan a tüskéktől, mérgező rovaroktól, és nem szed dupla adag kinint a malária elkerülésére. Vadász barátaink egészen elképesztő körülmények közt cserkésznek nap mint nap, 40-50 kilométer séta a tüskebozóton át, minduntalan kiújuló láz, lesántulás… de legalább az ivóvizet illetően válogathatnak: zöldesfekete mocsárlé, netán elefántpotyadékkal teli barna tóvíz? Van ám többhetes állott csapadék is egy baobabfa tetején… valahol. :D
Részeg orvosnál is nagyobb gond, ha kíséretünk pont a vadles közepén áll le szörcsögni és köpködni a tubáktól, de mindez eltörpül ama katasztrófa mellett, ha Stub mesélőkéje belendül, netán eltörik a kalapja. Sebaj, elő a tábori gramofont, és mulassunk az afrikaiakkal! „Leginkább a szentimentális, melodikus keringőket kedvelték. A hangszeres darabokat komolysággal hallgatták, de mikor az énekes lemezen legelőször ismerték fel az emberi hangot, váratlanul dörgő hahotába kezdtek! Attól kezdve aztán minden énekes lemezen, akár víg volt, akár szomorú, olyan nevetést csaptak, hogy önkéntelenül csatlakoznom kellett hozzájuk. Akkorákat röhögtünk a legmeghatóbb énekeken, szinte belefáradtunk.”
Zsiga bácsi olyan élvezetesen és humorosan ír, hogy könyve még azok számára is érdekes lehet, akik amúgy nem olvasnának vadásznaplót. Biztos gyorsabban befejezem, ha nem esti mesének fogom be… de jólesett elalvás előtt Bwana Kelelével cserkészni. :)

(Csak ne utálná a hiénákat, ejj! Hát milyen jópofa, kedves fejük van… *elfogultan pislog*)

„Tegnap óta megint új inasom van. Az eddigi Ali, aki derék, szorgalmas legény volt, itt hagyott. Kijelentette, hogy elég pénzt keresett, elmegy, és vesz rajta egy szép bibit – feleséget. Nem ellenkezem vele, mert ez határozottan különb mulatság, mint velem vesződni a kitui őserdőben.”

Érdekes könyv volt. Afrika csodálatos hely lehet, számomra a végletek földje. Gyönyörű, félelmetes egyszerre. Az író stílusa magával ragadott. Jó volt, ahogy elvitt erre a földrészre, ahogy bemutatta az utazást, a helyszínt, az embereket. Engem egy dolog zavart, ez a sok lövöldözés. Egy részem megérti a vadászatot, hiszen tudom, hogy sokszor szükséges, de amit itt műveltek, nekem már sok volt. A sok lelőtt állat, nem hiszem, hogy létszükséglet volt őket megölni. A könyvben található fényképek egy szép helyre vittek el, bár némelyikük a szépsége mellett szomorú is volt spoiler

Szerencsére félrevezető volt a borító spoiler, mert mikor odaértem, hogy „Csui! (párduc!)” – akkor már éreztem, hogy végig jól fogjuk magunkat együtt érezni – már mint én és a könyv.
Izgalmas, szórakoztatóan megírt vadásztörténet. Ennyi kellemetlenséget, negatív körülményt, ilyen alázattal, csak talán a fanatikus ember képes kibírni. Ezért csak csodálni tudom az írót – a vadászt. Én biztosan nem szeretném kipróbálni, de nagy odafigyeléssel olvastam minden sorát. Voltak részek, melyeken jókat mosolyogtam.
Mindent egybevetve élvezetes olvasmány volt.
Lehet nem ez az utolsó Széchenyi könyvem?

„Fantasztikusak itt a reggelek. Hisz minálunk is fényesek a napfelkelték, nálunk is csillog a hajnali harmat, nálunk is meglepőek azok a szín-, árnyék-, szag- és fényhatások,
melyeknek pompájában születnek az ifjú napok. De itt mindez sokkal élesebben, sokkal erőteljesebben történik. Nemcsak a hajnalokra áll ez, általános jellemvonása ez itt az Életnek. Itt fényesebb a napfény, mint nálunk, csillogóbbak a csillagok, sötétebbek a viharfelhők, borzalmasabbak az égiháborúk, bódítóbbak a szagok, határozottabbak az ellentétek. De még a tüskék is szúrósabbak, a fák is keményebbek, az emberek is kitartóbbak, a vadállatok is szívósabbak. Egyszóval, itt energikusabban lüktet az élet pulzusa. És ez az, ami olyan komollyá teszi Afrikát, ez az, ami ide vonz, ami visszavonz mindenkit, aki egyszer belekóstolt.”

Izgalmas utazás időben és térben az 1920-as évek Afrikájába, ahol komoly kihívások várják a vadászokat, nem elpuhult úriemberek sportja ez. Amikor elfogy az ivóvíz, annak fele sem tréfa, együttéreztem velük, bár nekem még csak nyári túrázáson fogyott el a víz a kulacsomból. Széchenyi és barátja felváltva szenvednek mindenféle dzsungelláztól, maláriától, mégis nagyon szép lehetett, kicsit irigylem őket, hogy megtapasztalhatták a még többé-kevésbé – legalábbis a maihoz képest- érintetlen Afrikát.

Az eddigi legérdekesebb vadásznapló, amit olvastam.
Még nagyobb értéke,hogy szép fényképekkel illusztrálja.Teljesen ott érzi magát vele az ember az események közben.Együtt szomjazunk, ha nincs víz, és együtt mérgelődünk Stub kiállhatatlan természetén.Szegényeknek rengeteg idejét elrabolta a malária, és szinte alig lőttek azt amiért jöttek,annyira szerencsétlenek voltak.
Újra fogom olvasni, mert muszáj!
Nem tudtam abba hagyni a vigyorgást míg olvastam,főleg az utolsó lapokon, annyira humoros és ironikus.Abszolút kedvenc!

Az évet amúgy is vadászokkal és vadászatokkal töltöttem, így éppen ideje volt már, hogy sort kerítsek legalább egy darab vadásznapló elolvasására.
Valami vad romantika érződik át (értitek, vad… :D ) a lapokon. Nem lehet letenni, van benne azért egy kis angolos bájosság ahogy Christie is vázolja a háttérszálakat. Táj, ember, hangulatfokozás satöbbi. Nyilván úgy egészen máshogy hat, hogy többet foglalkoztam Széchenyi Zsigmond munkásságával. Amikor „élőben” jön veled szembe a leterített vad. Tulajdonképpen még most is azon az állásponton vagyok ami a vadászatot illeti, hogy ez egy fura „sport”. Társadalmi igény, kalandvágy, adrenalin fröccs, idegen táj felfedezésének vágya miegymás. És mégis átjön, hogy amúgy nem csak szimpla hobbi. Talán pont a felsoroltak miatt.

„It's men's country – férfiak országa –, ahogy azt Stub minap találóan megjegyezte.”

Találó vagy sem, azért mégiscsak jó itthon, a kellemes, bogár- és hőségmentes szobában elmerülni Afrika vad romantikájában, főleg így télen…

Ahol a távolságot puskalövésben mérik, ahol a pontos időt a napnyugta jelzi, ahol eldöntheted, hogy hason vagy háton utazol a poggyászod tetején – illetve hogy hány kilométert bír még a lábad, és melyik jellemes kirongózinak lehet hinni, aki azt mondja, karibu, vagy aki azt, hogy mbále – és végül, de nem utolsósorban ahol a saját fésűdet sem átallod használni, ha trófeáról van szó.

Széchenyi Zsigmond gróf szerényen magabiztos stílusa révén még az is csak egyszerű, múló kellemetlenségnek tűnik, amitől másoknak már a haja is égnek áll, és ha véletlenül hiba is csúszik a gépezetbe, semmi gond, hiszen a „jóleső megelégedettség érzetével” konstatálhatjuk, hogy „minden a tradíciókhoz híven, a megszokott mederben folyik. Úgy, ahogy azt mindnyájan elvártuk.”

Hullanak a vadak jobbra-balra, de oly’ régi történet ez, hogy akár legendaként is olvasható. Mindenesetre kíváncsi leszek az utolsó afrikai utazás leírására is, vajon máshogy lát-e majd egy s mást a gróf, és hogyan reagál a változásra?

Egy dolog biztos: nagyon szép, lírai megfogalmazásokat és rengeteg humoros epizódot tartalmaz ez a napló.

„Most fellibbenti fátylát a hold, két felhő közt kiszórja fényét.”

„Néhány nap óta, ijesztő féreg látogat meg vacsora közben. Mihelyt a feltálalt ételnél lámpát gyújtunk, cserebogár nagyságú, kövér bagócs jelenik meg. Undorító puha tottyanással telepszik az asztalra, tálra, fejünkre, vállunkra, és ott – horribile dictu – úgy elkezd sírni, mint a kisgyerek! Jobban irtózunk tőle akárminél. Legalább lenne hát valamiféle komolyabb formája. A nevető hiénát sem kedvelem, no de a zokogó légy – ez sok a jóból.”

Ui. Sosem horgászott még, de biztos sikerekre vágyik? Horgásszon az Athi partján! Stub jó áron megszervezi Önnek az utat! Életre szóló élmények, kiváló társaság!

Tudom én, hogy akkor egy másik kor volt, és kicsit mások voltak a dolgok, de ez a halomra lövünk minden vadat, ez nem tetszett.
Pedig Széchenyi is nagyon szépen és élvezhetően ír.

Ifjú koromban faltam Széchenyi Zsigmond könyveit. Ezt is legalább háromszor olvastam.
Most már biztosan nem lenne rám olyan nagy hatással. De akkoriban még nem láthattunk nap mint nap olyan filmeket, melyek a vadállatok életét tárta elénk, még ha az az élet a levadászással véget is ért. Akkor még újdonságnak számítottak az ilyen útleírások.

A Hengergő homok után ezt is elolvastam. Alapvetően nem lelkesedem a vadászatért, még akkor sem, ha komoly szabályok korlátozzák az egy fő által kilőhető példányok számát – ahogy a könyvben is áll. Az állatok lelövésének részletei helyett inkább az ismeretterjesztő és nemkülönben humoros tartalomra koncentráltam. Széchenyi jellegzetes írói értéke itt is megmutatkozik, ahogy a nehézségeket, nem várt akadályokat is szinte derűs formában ismerteti, megmosolyogtatva az olvasót. spoiler
Olvasmányos, szórakoztató írás Kelet-Afrika természeti világáról.