Alaszkában ​vadásztam 58 csillagozás

Vadásznapló 1935. augusztus-október
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond útinaplói nemcsak a forró trópusokra, Afrikába és Indiába visznek el bennünket, hanem „a magas Északra” is, Alaszkába, a hajdani legendás aranyláz hazájába. Vadászatilag ez az ország ismeretlenebb számunkra, mint Afrika: voltaképpen Széchenyi Zsigmond könyvéből ismerjük meg ritka nagy vadjait, a fehér hegyi juhot, a hatalmas jávorszarvast, az óriási csordákban vonuló caribout és a legnagyobb szárazföldi ragadozót, a kodiak medvét. És az ismerkedés módja itt is, mint a szerző minden könyvében, izgalmas vadászkaland, siker és balsiker, bosszúság és humoros epizódok. A vadászkalandok mellett és mögött azonban ott lüktet Alaszka élete, a csodálatos táj, emberek, szokások: mindaz, amit egy magyar utazó rövid útja alatt élményként magába szívhat és itthoni olvasóival közölhet.

Eredeti megjelenés éve: 1937

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjárók Gondolat

>!
M-érték, Budapest, 2007
302 oldal · ISBN: 9789639693722
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2002
304 oldal · ISBN: 9635475934
>!
Móra, Budapest, 1991
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631167690

8 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 13

Most olvassa 3

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

eme P>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Kérem szépen, gróf Széchenyi Zsigmond utazó és hobbivadász tud írni. És egyáltalán nem rosszul teszi azt, sőt. Miután panaszkodik egy sort a könyvírás nehézségeiről, úgy belelendül, hogy alig bírja abbahagyni, az olvasó meg alig bírja letenni a könyvét. Merthogy a szerző remekül tud atmoszférát teremteni, tájat, embert bemutatni, történetet mesélni, szórakoztatni. Humorosan, okosan, jól dokumentáltan. Érdekességeket, anekdotákat gyűjt és épít be a könyvbe, cseverészik a közvetlenül megszólított olvasóval, ellátja minden olyan információval, ami őt magát is érdekli, és amit az olvasó szempontjából is érdekesnek, fontosnak talál.
Így lesz a két havi vadászat naplójából három és fél havi Alaszkában való tartózkodás története.
Kaland világ! Alaszka! Egy ismeretlen világ felfedezése. Széchenyi nem titkolja, az utazás előtt azt sem tudta, hol van Alaszka – olvasójáról sem feltételezi, hogy tudná, ezért azonnal ellátja egy kiadós Alaszka-történelemmel-földrajzzal, beleértve felfedezésének kevésbé ismert pontjait, az amerikai-orosz vetélkedést és üzletelést, az aranylázat és miegymást. Aztán sor kerül a jelenre is, primadonnavonatokra, hajózásra, chicagói világkiállításra, a világ legtökéletesebb természetrajzi múzeumának, majd az alaszkai Icepool lurtrinak, a kutyaderbynek vagy épp a partvidéknek, a halászvárosoknak és a lazackonzervágyáraknak a bemutatására. Elbeszélőnk rendkívül jó megfigyelő, ráadásul alaposan felkészül mindenből, hogy lássa is, amit néz. A vadászatra várakozva pedig nyugodtan körül lehetett nézni, olyannyira nyugodtan és ráérősen, hogy a kötetben bizony későn jutunk el a központi cselekményszálig (amit amúgy nem bántam), jó első negyedét, és a további szöveg nem kis részét is a fent említettek leírása teszi ki.

Eltekintve a művelt, fehér európai kissé leereszkedő attitűdjétől (ami, valljuk be, itt-ott azért mégiscsak érezhető), elbeszélőnk empatikusan viszonyul a helyiekhez, csöppet sem irigyelendő helyzetükhöz. Beteges, csúnya, kiveszőfélben levő emberkéknek látja őket, múltjával szakított, civilizáció-csonkította vadembereknek, bárban söröző, boldogító jelszavakkal lóvátett, idegen törvényekkel megnyomorított, keresztvíz mosdatta, faji büszkeségüktől megfosztott indiánoknak. Felvilágosult, mert öngyújtóval felszerelt, megcivilizált, szárnyaszegett sasfiókoknak. És még így is, a civilizációtól megérintve, csíszolatlan gyémántok, jóravaló, becsületes emberek ezek, akik úgy tudnak élni az alaszkai félreeső zugban, hogy a világ nem számít.
Bár Széchenyi értékeli a nyugat értékeit, köztük a technikai vívmányokat és a modern világ nemegy, akár banális újdonságát is, beleértve a gumibagót, amelyen már igazi függőként csámcsog, érezhetően menekül is a társadalomból, a zűrzavartól, elsősorban az otthonitól, de a civilizált világtól úgy általában. Nem véletlenül mondja: engem minden táj csábít, ha messze van, ha nagy, ha sok benne a vad és kevés az ember. Írását végig a kritikai szemlélet jellemzi, legyen szó az amerikai és otthoni viszonyok, lehetőségek gyakori összevetéséről, vagy az alaszkai lakosok helyzetén, kiszolgáltatottságán, fent említett civilizálásán-betörésén, vagy épp az amerikai anyagiasságon való elmélkedésről.
Persze azért nem feledhetjük, Széchenyinek is szüksége volt bizonyos anyagi háttérre, hogy megengedhesse magának ezeket a kiruccanásokat és a civilizációból való meg-megszökés luxusát.

A kötet második felében sor kerül a tényleges vadászat bemutatására is, amely egyszerre kalandos és unalmas. Előre nem látott kellemetlen események, balesetek (úgysmint falabdával való fájdalmas találkozás és egyéb ínyencségek) tarkítják, meg a vadfigyelés, vadászat és vetélkedés izgalmai (ki lő nagyobb vadat, pompázatosabb agancsú jávorszarvast etc.). Kiderül, az sem jó, ha túl hamar lencsevégre kerül az áhított vad, mert utána unatkozhat az ember. Aztán ott vannak a viszontagságos időjárási viszonyok, viharok, az időjelentés változatlan: konok kitartással esik. Már nem is érdekes feljegyezni, az elbeszélő tisztán szekatúrából említi, hadd bosszankodjék az olvasó is. És így bosszankodunk együtt egy ideig, megfejtjük a kötelező piros vadászsapka titkát (tudjátok, azét, amilyent Holden is visel), elfilózunk azon, hogy melyik a jobb, a kitömött elefánt vagy a fogoly állat. Jómagam egyiket sem díjazom túlságosan, lelkes vadászunk viszont spoiler. Gondolatban néha elvitáztam vele. Szóval azért mégsem unatkozunk annyira. Ajánlom is mindenkinek, hogy ha nem másként, legalább ezzel a könyvvel tegyen egy utazást Alaszkába. Jó lesz körülnézni, látni egy s mást, hallgatni Széchenyi sztorijait. Megéri.

Hoacin>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Ködöt pipáló fenyvesek, ezüstkéken villogó havasok… Széchenyi Zsigmond tájleírásai ezúttal is csudaszépek! Bár ezer színben tündöklő őszi erdőkben tekergünk, számomra ez most tökéletes téli olvasmány volt. Még a szakadó ónos eső, és a benne veszteglő fűtetlen busz sem tudta kedvem szegni, hisz képzeletben éppen szélvihar tépázta a vitorlát, hóvihar csapott le a tájra, és parázsban melegített kőtömb szolgált kályhaként a sátorban. (Nem tanácsos hátizsáknak vélve ráülni.) (A buszon is elkélt volna egy.) A reggelre bögrébe fagyott ital, és a hosszas, hidegben cserkészések után holmi befagyott kapu sem lombozott le, és a szűz jégmező a buszmegállók vonzáskörzetében csupán érdekes kihívást jelentett.
De a kellemes közérzetem természetesen nem csak abból fakadt, hogy létezik zordabb szöglete is a világnak, mint az aktuális környezetem. Hanem mert az író mindvégig olyan szórakoztatóan, hangulatfestően, és érdekfeszítően ír, hogy magam is részese vagyok a kalandnak, velük együtt izgulom végig a váratlan eseményekkel igazán teleszórt kiruccanásukat. Korábban meglehetősen közömbös volt számomra Alaszka – de Széchenyi Zsigmond elérte, hogy most képeket és infókat halásszak róla a neten. Most már ez az ország is érdekel, köszönöm! :) Jobb volt ez a könyv, mint egy komplett biológia és földrajzlecke egyben – ilyen olvasmányokkal igazán megszerettethető, és érdekessé tehető a föld minden szeglete.
Őrt áll a vadjuh, lónak udvarol a jávorszarvas, vakkan a fókakölyök. Mesélnek az aranyásók, prémvadász barátunk pedig csak akkor haragszik a gyakori földrengésre, ha az földönti a söröspoharát. Alszunk forrásvíz hevítette forróvizes csárdában, hóviharverte sátorban, és kellemes hotelben is, ahol sajnos ételt nem adnak, így „éppoly könnyen éhen veszel, mint a vonatban. Annál több viszont a sörszalon, whiskytársalgó és pálinkabudoár.”
Suhanunk a síneken kerekekre szerelt házikóban, lovagolunk General Jackson hátán, hajózunk éles szirtek fölött – vonyító kutyasereggel a kabinunk alatt. Hajójegyünk mellesleg állami ügy, még Roosevelt elnök is kiveszi belőle a részét.
Egy fontos megfigyelés a végére: utunkra okvetlenül vigyünk magunkkal hátizsákot, háromlábú vadászszéket… és gramofont! A gramofon elkerülhetetlen kelléke a vadonbeli expedícióknak. Legalább olyan fontos, mint a puska. Fáradtságot felejtető, veszekedést elsimító, kedélyt javító, éjjel-nappal egyformán szolgálatkész barát. Kivéve persze, ha majd elakad, ha majd széjjelszedjük és nem tudjuk többé összerakni. Minden expedíciós gramofonnak ez a vége. És persze nézzünk a lábunk alá, óvatosan ugráljunk! Mert különben biceghetünk gyöngyházpikkelyes biliárddákónkra támaszkodva.
Fenyőillat és havasi levegők, tűzkőfényű meg rózsaszínű kőszálak… „Derékig érő páfrányosok, vadmálna és vadribizli bokrok, smaragdszínű mohapárnák és kékesszürke zuzmók”. Alaszka, megszerettelek. :)

"Estefelé persze ismét a rádiót lessük. Hajónkról azonban még most sincs tudósítás. Van azonban sok egyéb hír, egyik mulatságosabb a másiknál. A rossz posta járat következtében errefelé minden rádión megy: izengetés, hirdetés, újságolás. Hjalmarné most mondja, hogy már egy héttel Alaszkába való érkezésünk előtt bekonferált bennünket a rádió. Még a legrejtettebb odúban mozgó, legszőrösebb prémvadász is kiborotválkozott. Tudta, hogy jövünk. Az alaszkai rádióbemondók még ilyenre is ráérnek. Kell ennél kedélyesebb ország?
Imént például azt hallottuk, hogy Akulunak falucskának nagy öröme van: ma született Alaszkában az első fehér ikerpár! Meg azt, hogy Tom Hardbottom anchorage-i lakos X. szigetre ment vadrécézni, motorcsónakon. Egy napra készült, de elromlott a ladikja, ottrekedt egy hétig. Most hozta meg a mentő expedíció: Tom kitűnő színben van, csak a folytonos vadrécekosztot sokallta már. Ezúton üdvözli barátait. Az anchorage-i meg sewardi kórházban ápolt betegek állapotáról is pontos jelentést adnak: „Walker úr hasmetszése szépen javul. Andersonné visszerei változatlanok"."

Ditta P>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Széchenyi Zsigmond nagyon jól ír. Nem ez az 1. útikönyv, amit olvastam, de ennyire szépen megírt úti beszámolót még soha nem olvastam. A tájleírásai annyira elevenek, hogy szinte láttam magam előtt Anchorag bevásárló utcáját a 6-8 boltjával ugyanúgy, mint a Kodiak-sziget áthatolhatatlan bozótosait és tisztásait a kodiak (óriás barna) medvékkel. Éreztem a régi világ lassú folyását, ahogy a vonat- és hajóindulás heti eseményszámba megy, a postát pedig 2 hétnél hamarabb biztosan nem kapja meg az ember. Ennek ellenére mindenki tud mindent a helyi rádióadásnak köszönhetően.
És nem csak ebben volt kettősségek könyve ez a könyv.
Széchenyi írói stílusa lenyűgözött, csodálatos leírásokat ad Alaszka általa bejárt részeiről, múltjáról, állatvilágáról és lakóiról. Másrészről nem szabad elfelejteni, hogy ez egy vadászbeszámoló, amit viszont nehezen vett be a gyomrom. A szórakozásból, „sportból” való vadászatot soha nem értettem, sőt értelmetlen öldöklésnek gondolom. Ugyanakkor Széchenyi azokról az emberekről írt már szinte megvetéssel, akik Alaszkában a téli élelemellátmányuk megszerzése miatt fogtak fegyvert az állatokra. Hát, ez is vélemény.
Hasonlóan kettős érzések kísértek végig Széchenyivel kapcsolatban is a könyv olvasása során. Egyrészről grófként nyilván megvolt a háttere ahhoz, hogy 1935-ben egy 2,5 hónapos alaszkai vadászatot megengedhessen magának. Mindamellett nagyon jól vette a nomád élettel járó nehézségeket, nem tántorították el az út során szerzett sérülései, amik másokat esetleg az utazás megszakítására kényszerítettek volna. De akadtak pillanatok, amikor a mai szemnek zavaró felsőbbséges stílusban mutatta be az alaszkai bennszülötteket. A fogadott túravezetőiket pedig az otthon megszokott, az uraknak teljes mértékben alárendelt és őket kiszolgáló szolgáinak tekintené. A kor európai társadalmi rendszeréből adódó gondolkodási módja több helyen is előbújik: „Alapjában véve becsületes, őszinte, jóakaratú fickóknak nézem valamennyiüket. Hogy egyáltalán nem tekintik magukat szolgálatunkba szegődött, parancsainkat elfogadó, egyszóval tőlünk függő alkalmazottaknak, hanem inkább egyforma jusson közös kalandra indul, mindent velünk megosztó egyenrangú kollégáknak? Ne felejtsük el, hogy Alaszkában az osztálykülönbség éppoly ismeretlen fogalom, mint a háromlábú vadászszék.”
Ha az ember úti leírásként tekint a könyvre, akkor egy kifejezetten érdekes, olvasmányos és szépen megírt történetet kaphat.

>!
Gondolat, Budapest, 1966
256 oldal
Futóhomok>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Széchenyi Zsigmond úgy meséli el vadász élményeit, hogy oda tudod magad képzelni a helyszínre, sőt, néhány fejezet után egyenesen vágysz a hideg Alaszkába, miközben tudod, hogy nőként egy cseppnyi keresnivalód sincs ebben a szabad férfi kalandban. Kívülről nézheted azért, izgulhatsz, még a vadászat sportjának értelmét is sejteni kezded: jómagam mindenesetre őszintén szurkoltam, hogy a gróf által utoljára lőtt jávorbika lapátjának terpesztése közelítse meg a rekorder trófea adatait:)

2 hozzászólás
loz>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

A vadásznapló az odautazás viszontagságaival kezdődik és már itt levett a lábamról. Rengeteg érdekesség, izgalom, humor végig, az egész köteten keresztül. A helyváltoztatás önmagában is kész kaland ott és akkor, de a természet kiszámíthatatlansága is csupa váratlan fordulat. Maga a vadászat és ez a vidék pedig kellemes közeg számomra. Kár, hogy ilyen rövid volt.
Jó, hogy van Internet, meg is néztem magamnak a Caribou Island-et műholdról, és egyúttal ráakadtam Hjalmarra és Hankre is egy fotó erejéig.
http://peninsulaclarion.com/outdoors/2012-02-03/histori…
A Széchenyiék érkezése előtti sewardi szállodatűzről is van egy csomó kép az alaszkai archívumban. Kész időutazás: http://vilda.alaska.edu/cdm/search/searchterm/Sylvia%20…

1 hozzászólás
Ildikó_Nagy_2 P>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Nagyon jó kis vadásznapló! Végig izgalmas, humoros, pörgős. Még az a hosszú utazás, míg végül megérkeznek Alaszkába is tele van érdekes történettel, pedig nem lehetett egyszerű. Úgy mesél az író, hogy szinte érzed a hideget a csontjaidban, hogy ott vagy a helyszínen, látod a tájat, várod a vadat. Végig izgultam, hogy élve megússzák ezt az izgalmas kalandot. Bátran ajánlom mindenkinek.

Bla I>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Fél éjszakát evvel űztem
elcsábított a kaland
lapátfogú, vagy lapátfülű
volt a szarvas? –, nem galamb! :)

Vadászat – nincs személyes élményem – leginkább fényképezőgéppel tudom elképzelni. Még boldogult ifjúkoromban – más hasonszőrűekkel közösen – feltettük a kérdést egy ifjúsági klubban – hogy akkori, tisztelt pártvezetőink miért vadásznak? Azt a választ kaptuk, hogy „nehéz és felelősségteljes munkájuk után jár nekik és szükséges a különleges kikapcsolódás” – nos, ezt akkor kifütyültük. Érdekes. hogy 40 évvel később sem változott a világ és a véleményem sem.
Ezért is közelítettem felemás érzésekkel egy gróf vadászélményeihez, de engem is magával ragadott a kaland…
Jó könyv, amelyet élvezetes stílusban írtak, vadregényes, ismeretlen vidékre visz! Ajánlom!

3 hozzászólás
cisa>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Furcsa volt elkezdeni, Fekete István után vadászati témájú könyvet, de mivel két „Feketével” is megakadtam, örültem a kihívásnak s belekezdtem eme távoli földön ( vagy inkább jégen :) )
történt kaland olvasásába. Az eleje nem tetszett, inkább a hajókázás utáni, tényleges vadászatok s kalandok nyerték el tetszésem, de ahogy Istvánnál megszoktam szép természeti leírásait, itt sokkal többször mosolyogtam el Zsigmond sajátságos humorán, s biztos vagyok benne, nem ez lesz az utolsó elolvasott könyve :) !

maneki_neko>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Kettős érzésekkel tettem le a könyvet. Egyfelől nagyon élvezetes olvasmány volt, tetszett a stílusa. Érdekes, humoros, színes leírást ad az egész útról, a vadvilágról, a tájról, az emberekről.

De a vadászattal nem tudtam megbékélni. Értelmetlennek találtam egy állat elpusztítását, csak azért, hogy gróf Széchenyi Zsigmond villáját egy újabb agancs vagy bőr dekorálja. (Egyébként a II. világháborúban leégett a villa, s az egész „gyűjtemény” megsemmisült.) Az állatok halálát leíró részek olvasásakor, illetve az elpusztult állatokat ábrázoló képek láttán nem tudtam együtt örvendezni az íróval. Furcsa, hogy Széchenyi mennyire utálta és megvetette azokat az alaszkai lakosokat, akik azért lőttek rénszarvast, hogy húsából az egész téli táplálkozásukat biztosítsák. Ő pedig levágta az agancsát szobadísznek, a többit pedig otthagyta a dögevőknek… De hát ez a vadászat, aki pedig vadászkönyvet olvas, az fogadja el…

Öt csillagot adok, mert az állatok leterítése nagyon kevés részét teszi ki a könyvnek (hamar túl vagy rajta), a többi pedig igazán remek. Vadregényes, zord táj, egzotikus állatok, szűkszavú, de aranyszívű vadászkísérők, és mindez Széchenyi élvezetes stílusában.

Fater>!
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Széchenyi Zsigmond könyvei soha nem csak a vadászatról szólnak, sőt szerintem sokkalta inkább útleírások, s legalább annyi helyet kapnak benne a célországok lakói, mint az egzotikus állatok. Ami az eddig olvasott valamennyi könyvében tetszett, az az állatok feltétlen tisztelete, szeretete, elejtésük soha nem azonos a gyilkolás örömével.
Talán éppen ezért szembeötlő számomra e könyvében a helyi (értsd alaszkai) lakosok Széchenyi részéről történő már-már lenéző, de mindenképpen elítélő vélekedése. Széchenyi szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy a helyiek megélhetősük érdekében vadásznak, mit sem törődve a trófea – elsősorban eszmei – értékével. Első alkalom, hogy az író természetről s a benne élő emberekről alkotott véleményével nem tudok egyetérteni. Hiszen a megélhetés legalább annyira indoka (Alaszkában még ma is!) a vadászatnak, mint a sport, illetve azzal összefüggésben a trófeaszerzés.


Népszerű idézetek

Bíró_Júlia>!

Engem minden táj csábít, ha messze van, ha nagy, ha sok benne a vad és kevés az ember.

7. oldal, 1 fejezet - Hol van Alaszka?

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Eszter01>!

Negyven év a fiatalkor öregsége, ötven az öregség fiatalkora.

299. oldal

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Kapcsolódó szócikkek: fiatalság · öregség
maneki_neko>!

Érdekes, milyen kevés szó esik az ilyen esti beszélgetések alatt; milyen hosszúra nyúlnak egy-egy mondás közt a szünetek. A vadonban élő ember többet beszél szemével, mint szájával. Egy-egy arcjáték, felhúzott szemöldök vagy gyenge kézlegyintés olyanokat mond, amire más ember szóáradatot pazarolna.

259. oldal

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

StJust I>!

… szakadatlan ki- és bezippelés az életünk.

93. oldal

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

1 hozzászólás
Eszter01>!

Többet ér ajándékozni, mint kölcsönadni! És ugyanannyiba kerül.

299. oldal

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Futóhomok>!

Nincs szebb tűz a tábortűznél. Mindig barátságos, mindig megértő, örömben-bánatban egyformán osztozó. Akármennyit fáradtál, akármennyit bosszankodtál napközben, a tábortűz mellett kibékülsz a világgal. Megnyugszol, lehiggadsz, mindenkinek megbocsátasz. Jótékony, mindent kiegyenlítő békesség árad a tábortűz ropogásából, szemlátomást parázzsá, majd hamuvá váló máglyájából. A napi események zagyva leve átszűrődik rajta, hogy kristálytiszta vízként folyhasson az Emlékezés csendes tavába.

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

2 hozzászólás
maneki_neko>!

Tessék csak elképzelni: egyszemélyes a sátrunk, két méter széles, ugyanolyan hosszú. Viszont lényegesen alacsonyabb, felállni még kistermetű ember sem tud benne. Mégis bele kell férnie három hálózsáknak, a kályhának – reggelig kitartó tüzelővel – meg a két medvebőrnek. Na meg a sokféle átázott gúnyának, csizmának. (…) Ha valamelyikünk ki akar mászni vagy a tűzre rakni, mindig rá kell lépnie a társaira. Nem is vigyázunk már, csupán a fejekre. Mert azt senki se szereti, ha egy gőzölgő prémvadászkapca a szájára lép.

202. oldal

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

StJust I>!

Ha jól emlékszem, múltkor említettem már, hogy az Alaska Railway a helybeliek legnagyobb büszkesége. (Úgy beszélnek róla, mint a német a Zeppelinről, az angol a Queen Maryről, a magyar a – hullámfürdőről.)

123. oldal

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október

Ginny21>!

Hogy egyik vadász észrevegye a másik vadászt, és hasba ne lője medve helyett. Sok jót hallottam már, de ilyet még keveset! Vörös kalap az egyedüli ismertetőjele annak, hogy nem vagyok medve, sem pedig görbe szarvú hegyi kos. Vörös kalap nélkül az amerikai vadászember az életével játszik. Ha nem lenne vörös kalap, már régen nem lenne amerikai vadász sem. Kiirtották volna egymást.

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam Vadásznapló 1935. augusztus-október


Hasonló könyvek címkék alapján

Halmágyi Takács István: Magasban vadásztam
Edmund Hillary: Pillantás a csúcsról
Jon Krakauer: Út a vadonba
Balogh Pál: Alaszka varázsa
Rick Riordan: Neptunus fia
Aage Gilberg: Sok eszkimó – egy orvos
Róna István: Híres vadászkalandok
Maderspach Viktor: Páreng-Retyezát
Fekete István: Kittenberger Kálmán élete
Molnár Gábor: Dráma az őserdőben