Ahogy ​elkezdődött… (Egy magyar vadász hitvallása 1.) 92% 47 csillagozás

Még mindig nincs bennem motiváció a vadászat iránt, de egyre kevésbé vélem azt, hogy a vadászatnak hódolók gyilkosok vagy állatkínzók lennének. Nyilván van közöttük ilyen is, de remélem nem ők vannak többségben.
A könyvből süt az állatok iránt érzett szeretet (na, ezt oldja fel valaki!!!) és a tisztelet. Mert itt egyértelműen sugárzik a lapokról, hogy Széchenyi Zsigmond, a vadász, rajongott a vadért, az erdőért és a vadászatért. Tette mindezt úgy, hogy igenis meghúzta a ravaszt, elejtette a vadat.
Nyilvánvalóan lehetnek olyanok, akik a fotel kényelméből értenek a vadgazdálkodáshoz, a vadakhoz és nagyhangon ócsárolják a vadászokat. Néha igazuk is van… néha… De én hiszem azt, hogy többségben vannak azok a vadászok, akik szívből tisztelik a vadat, és tisztában vannak a vadászat etikájával, nem csak a törvényi szabályokkal.
Széchenyi is ilyen fajta vadász volt.
Még egy mondat a konkrét könyvkötetről. Az 56 éves példány papírja alig sárgul, egyetlen nyomdahiba sincs benne, lenyűgöző illusztrációkkal van tarkítva, és teljesen egyben van, lapjai nem lógnak. Ilyet, manapság nem látni, jó ha 3 éven belül nem vált érett banán színűre a modern könyvek lapja. Talán azért, mert a manapság rájuk rótt tartalom csak gyorsítja a bomlás folyamatát….

Széchenyi Zsigmond mesél, és az olvasó előtt felsejlik a hűvös fenyőerdő, a boldog gyerekkor, és a természet… könyvét talán még az elkötelezett vadász-ellenesek is értékelni tudják, olyan olvasmányosan, és szeretettel ír. Bár sosem tudnék állatokra lőni főleg nem arra a vadmacskára :|, de a cserkészés, portyázás izgalmát tökéletesen átéreztem. Csak a nagy, titokzatos erdő, és te… meg a meglesett, igazi természet. Azt hiszem, egész jó remete lennék egy ideig. :D Idilli lehetett így gyereknek lenni. Így megélni az erdő, és táj szépségét, ilyen önfeledten, és ennyi fura figura között, mint az érdekes meglátásaival sosem szűkmarkúan bánó Flórián:
„Ez a Miska kérem, ez ollan gyehenna bonviván ember.”
„Hogy pedig ebbe a tartományba esett le, arrú' gratulálok, mer' a kutya is folyékonyan itt körülményeskedik.”

A lehető legtávolabb áll tőlem a vadászat „intézménye”, így akár még meglepő is lehet, hogy egyáltalán elolvastam ezt a könyvet. Persze épp nem a vadászat miatt olvastam, hanem mert tudtam azt, hogy milyen szépen ír Sz. Zs. Élvezi az ember azokat a hangulatokat, amelyek a könyvben feltárulnak.

Széchenyi Zsigmondtól eddig még nem olvastam semmit, és úgy gondoltam, hogy ideje lenne már. Ebben a kötetben gyermekéveivel ismerkedhettem meg. Lépésről lépésre bontakozott ki előttem az egész pici gyermek szenvedélye a vadászat iránt, s nemcsak az ősi mesterség vonzotta, hanem maga a természet, a vadon, s az állatok tisztelete is. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti a vadásztörténeteket és szeretne mosolyogni egy-egy humorosabb vadászeset kapcsán. :)

Magam részéről eléggé utálom a vadászatot, de Széchenyi nagyon jó stílusban ír, kellemes olvasmány, szórakoztató !

Kicsit megijedtem, mikor az Előszóban szereplő ajánlásban leírattatott, hogy aki nem vadászember, le is teheti a könyvet, mert úgysem fog neki tetszeni.
Csókolom, nem vagyok az :D
A fenébe.
De mi történne, ha továbbolvasnám? Tanulnék. Rengeteget. Mit jelenthet szárnyra ijeszteni a vadat, mit takarhat az, ha valaki tiszta golyót lő, mi a ragyaverte istenteremtése az a bujár, és el lehetne ámulni azon, milyen szépen hangzik az, hogy „Hozzájuk lőttem”.
Megértettem, hogy a legtisztább és legszebb vadászat az élettisztelő, állat- és önismerő vadászember lelkéből és fegyveréből születhet.
Kerestetik a következő kötet.

Javában benne voltunk az őszben, amikor elhívtak a Puskinba, hogy nézzük meg a Vadon világát. Arra konkrétan emlékszem, hogy nem volt túl sok kedvem ehhez a filmhez. De ahogy elkezdtek pörögni az első kockák…eldőlt minden. Pár napra rá megkaptam a könyvet olvasásra. Szép lassan olvastam az elején, kihagyva napokat.
Magam is természetjáró vagyok. Szeretek járatlan utakon kóborolni, kint aludni és csöndben hallgatni a természet hangját. Megriadni és riasztani szürkületben. Melegedni és transzba esni a tűz mellett. Emlékezni.
Mind a filmben, mind a könyvben ez ragadott meg leginkább. Milyen jó is, ha van mire emlékezni. Ha van miről mesélni.

Továbbra is örök kedvenc.

Azt hiszem ennél a könyvnél szerettem meg Széchenyi Zsigmond írásait.