Testvérek 3 csillagozás

Szebeni Péter: Testvérek

Milán és Bálint ikrek. Habár ugyanúgy néznek ki, nem is lehetnének különbözőbbek. Egyikük visszahúzódó, gyenge, a másik határozott és népszerű. Kettejük között őrlődik Léda, Milán egyetlen barátja. Hármójuk viszonyának változását követhetjük nyomon az évek tükrében.
A képregény arra keresi a választ, hogy létezik-e megbocsájtás, van-e második esély, és vajon mennyit áldozunk fel az álmainkból, magunkból azért, hogy könnyebb legyen az életünk.

>!
5Panels, Hosszúvölgy, 2014
40 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631203981 · Illusztrálta: Szebeni Péter

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Tarja_Kauppinen IP>!
Szebeni Péter: Testvérek

Már akkor eldöntöttem, hogy olvasni szeretnék a szerzőtől, amikor tavaly ősszel találkoztam vele egy rendezvényen, mert noha csak pár szót beszélgettünk, mégis igen kedvező benyomást tett rám. A héten aztán megérkezett tőle a csomag, két képregénnyel és egy grafikákat tartalmazó albummal, bennük pedig olyan művészi igényű dedikációkkal, hogy egészen meghatódtam. Rögtön rájuk is vetettem hát magam.

Mivel a valóságban játszódó és az emberi kapcsolatokra fókuszáló cselekménye miatt a Testvéreket éreztem legközelebb magamhoz a három kötet közül, ezzel kezdtem, és sötét, mélységesen szomorú, feszültségekkel és elfojtással teli hangulata azonnal megfogott.

Nyomasztó és kilátástalan történet egy testvérpárról, és egy nőről, aki kettejük között őrlődik. Az egyik férfi népszerű és sikeres, a másik inkább introvertált és érzékeny, kapcsolatuk pedig ambivalens. A történeten át láthatjuk a bántalmazó társadalmat is, amelyben szereplőink élni próbálnak, élni kényszerülnek. Mérhetetlen fájdalom és belső magány, művészi kivitelben, a témához illően letisztult képi világgal, mely jól átadja azt, hogy a szenvedés hétköznapi jelenség, amely csendben és láthatatlanul megy végbe.

Már az olvasás megkezdése előtt, csak a képeket nézegetve is rendkívüli módon tudtam kapcsolódni ehhez a képregényhez a belőle áradó, és a belső világomra tökéletesen rímelő vigasztalhatatlanság miatt, és az volt a benyomásom, hogy ha elkezdem olvasni, egy feneketlenül mély kútba fogok zuhanni, amelyben még csak egy borotvapenge sem lesz, hogy átmeneti enyhülést kortyolhassak kárhozott lelkemnek.

Csodás, csodás, csodás! Leírhatatlanul bánatos és végeérhetetlenül könyörtelen, annyira fáj, hogy nincs kiút, nincs menekvés, de még egy árva reménysugár sincs, csak nyomor és kín és gyötrelem. Na, jó, néhány női akt és némi szexualitás azért van, de a pillanatnyi enyhülés ennyiben ki is merül az emberi szeretetlenség, elidegenedés és önmarcangolás sötét tengerében. És ha még nem lett volna egyértelmű a sok negatív jelző között: én egész pontosan erre vágyom, ettől az alig negyven oldalas kis csodától pedig megkaptam mindazt, amit egy könyvtől kapni szeretnék.

Vannak aztán itt még pluszpontok is, például az, hogy az egyik főszereplőben felismerhetők Szebeni vonásai. De jó, mondtam is magamban, nem csak én írom magamat antagonistának! Igaz, ő nem egészen antagonista, inkább áldozat. De a lényeg, hogy nem szőke herceg fehér lovon. Spoilermentesen megsúgom: az itt nincs, nyomokban sem.

Nincs, és ne is legyen – ahogy Szvoren mondaná.

Számítottam rá, hogy nem fog csalódást okozni ez a képregény, az azonban még engem is meglepett, hogy ennyire megtalált. Mióta megérkezett, többször is átlapoztam, és elgyönyörködtem az olyan részletekben, mint például a borítón ábrázolt férfiarc hideg embertelensége, mely ugyanakkor saját traumáiból és szorongásaiból fakad, a tizenharmadik oldal alján Léda hihetetlenül eltalált arckifejezése, a karmos-kezes festmény szimbolikus volta, a nyitójelenetben a galéria falán lógó képek, és még sok-sok apróság, amelyek mind-mind plusz értéket adnak hozzá a műhöz.

A sötét tónusok, a színvilág nagyon kifejezőek. Szöveg alig van, csak pár mondat, de nem is kell ennél több, hiszen a képek tesznek róla, hogy a művészi kivitel iránti igényeink se maradjanak kielégítetlenek. Az pedig, hogy kvázi belerajzolta magát az alkotó, számomra rendkívül szimpatikus, önreflexív, talán önkritikus motívum is. Nem ismerem őt annyira, hogy meg tudjam ítélni ennek mértékét, de a képzőművészként tevékenykedő főszereplő mindenképpen közös pontja fikciónak és valóságnak.

Ez a képregény mélyen megérintett, mert olyan fájdalmas, mint Houellebecq, és olyan súlyosan sérült, mint Bukowski. Azért is ők említendők itt, mert hiába az explicit szexualitás, még ez sem hoz megkönnyebbülést, inkább csak segélykiáltásként hat, mely által a szereplők kétségbeesett kísérletet tesznek normális emberi kapcsolatok létesítésére, enyhítendő a sérelmeikből, szeretetlenségükből fakadó magányt.

Nem kijárat – ahogy Bret Easton Ellis mondaná.

Gyönyörűen, sallangmentesen megrajzolt, életszerű képregény. Újra fogom olvasni még egy párszor.

2 hozzászólás
Dorka50 P>!
Szebeni Péter: Testvérek

Ismét egy nagyon igényes képregényt kaptam. Mind a rajzok, mind a kivitelezés nagyon tetszik. A történet pedig hűha… Elég kegyetlen, lelket taposó. 40 oldalba belesűrítve egy kis misztikum, egy kis erotika, fiatalok örlődése. Hibátlan! spoiler

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Merényi Dániel: Napirajz 2. – Még tovább súlyosbítva a mindent
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő (P. Howard) – Cs. Horváth Tibor – Endrődi István: A sárga garnizon / Víkend a pokolban
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: A három testőr Afrikában
Marosi László – Békési Sándor: Bucó, Szetti, Tacsi – Három kiskutya története
Pilcz Roland: Kalyber Joe – Árnyak
Gróf Balázs: Képregények
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Piszkos Fred, a kapitány
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Az elveszett cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Az elátkozott part