Morfium 24 csillagozás

Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás
Szczepan Twardoch: Morfium

Isten? ​Haza? Becsület? Morfium! 1939, Varsó, a német megszállás első heteiben. Konstanty Willemann varsói polgár, egy német arisztokrata és egy asszimilált sziléziai asszony gyermeke, akit nemigen foglalkoztatnak a hazafias jelszavak, a hős katonák vérével megszentelt hagyományok. Egy cinikus gazember, egy bonviván, egy romlott morfinista. Hűtlen férj és rossz apa. Konstanty kelletlenül vesz részt a szeptemberi hadjáratban, a vereséget követően is akarata ellenére lesz tagja egy földalatti ellenálló szervezetnek. Nem akar se lengyel, se német lenni… Csak egy újabb adag morfiumot, és tovább élni a világfi és szoknyabolond életét. A történelem elől azonban nincs menekvés. Szczepan Twardoch olyan antihőst alkotott, akit szeretünk, akinek szurkolunk, annak ellenére, hogy szégyentelen és megátalkodott. Akinek Varsó kiégett utcáin tett minden lépését egy különös hang kíséri, egy rejtélyes erő, mely a múltat és a jövőt is ismeri. S hogy ez egy gépezeté, mely a világ feletti uralmat… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2015
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632798479 · Fordította: Körner Gábor
>!
Typotex, Budapest, 2015
608 oldal · ISBN: 9789632798479 · Fordította: Körner Gábor

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Budapest · Miskolc


Kedvencelte 9

Most olvassa 6

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Kezdem egy bűnös leegyszerűsítéssel: ez egy második világháborús kémregény, amiből kiviláglik, milyen rettentő dolog is a történelem. Nos, nem: Twardoch ugyanis elég egyértelműen leszögezi, hogy szerinte nem a történelem a rettentő – az ugyanis csak egy absztrakció, mocskosnak meg gonosznak nevezni egyrészt szépelgés, másfelől meg olyan marhaság, mint az időjárást rosszindulattal ruházni fel. Ami rettentő, mocskos meg gonosz, az bizony maga az ember, aki csinálja. Ebből az alapvetésből fakad, hogy ez a regény nem valami szívderítő olvasmány, ezer okból kellemetlen érzéseket kelt olvasójában, és ami azt illeti, helyenként konkrétan fájdalmas is – ez az a fajta fájdalom, amikor az ember két kézzel ragadná meg a főszereplő grabancát, miközben az arcába üvölti, hogy „Nem, nem teheted meg ezt!”, ám erre persze nincs módja. A főszereplő meg megteszi. Azt, amit.

Két dolog miatt nagyon bátor könyv ez, és ezek miatt nem tudok neki mást adni, mint öt csillagot.
1.) Az elbeszélő személye. Elhangzott már itt az értékelésekben, hogy Konstanty Willemann varsói polgár egy igazi, tőről metszett antihős: szexista, morfinista, egoista, jellemtelen, amit csak el tudunk képzelni. Ráadásul alighanem skizofrén – különösen ha az ő hangjának tekintjük azt a narrátort, aki folyton-folyvást belebeszél a szövegbe, kívülről vizsgálva Kostek cselekedeteit, hol szeretettel, hol szánakozással fordulva felé. Ez a másodlagos narrátor alkalmasint a kötet legnagyobb rejtélye. Nem puszta „belső hang”, hiszen látja a jövőt, nem azonosítható olyan könnyen magával az íróval, hiszen nőnemű – hát akkor ki ő? Egy párka? Vagy netán Clio, a történetírás istennője? Ennek kisilabizálása ránk van bízva. Ugyanakkor ez a kettős narráció növeli az egyébként is hipernyugtalan, helyenként kifejezetten látomásos textus mélységét, olyan gödröt ásva az olvasó alá, amibe könnyű beleesni. És bár a szöveg azt a hatást kelti, hogy egyfajta „ösztönös” próza, de valójában nagyon tervezetten konstruálja meg Twardoch az elme zavarodottságát.
2.) Az író olyan ügyeket feszeget és profanizál, ami Lengyelhonban abszolút szentség: a hazafiasság és az ellenállás kérdését. Talán Willemann is azért ilyen túlhajszoltan elcseszett figura, mert így Twardoch büntetlenül adhatja a szájába azokat a gondolatokat, amiket egy „rendes lengyel” nem gondolhatna. Mert az egy dolog, hogy Kostek olyan, amilyen, de nézzük meg, kik az ellenpólusai: megannyi „eugenetikus” beállítottságú, ostoba, primitív nagylengyel, akik kvázi véletlenül harcolnak Hitler ellen, hiszen nagyjából ugyanúgy vélekednek a rendről, a zsidókról, a bolsevikokról meg a katonai erényekről, mint a nácik. Történelmi vicc, hogy ők lennének a jó fiúk*.

Szóval erős könyv. Folyamatos bizonytalanságban tartja az olvasót – groteszk módon azzal, hogy időről időre feltárja előtte a szereplők jövőjét. (És még egy hosszabb budapesti jelenet is van benne!) Aki szeret zavarba esni, és nem elvárás nála, hogy kis piros pipacsok nyíljanak a szívében egy könyvtől, az próbálkozzon meg vele.

* Mennyire más lengyelkép ez, mint ebben a könyvben! Nyilván a két megközelítés között nem tisztem igazságot tenni

17 hozzászólás
Zero>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

„tell me, Sister Morphine, when are you coming round again?”

Nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, amikor @pepege unszolására nagy bátran megvettem ezt a könyvet, de ha legközelebb látom, a vendégem egy gumibogyószörpre, vagy amit szeret, mert már idejét nem tudom olyannak, hogy valami ennyire berántott volna a saját világába. Mármint igen, persze, tudom, rengetegszer elmondom, hogy ez az akkor épp aktuális húdefasza valami mennyire húdefasza volt, de ez valami egészen más szint. Félelmetes.
Én ilyet még életemben nem pipáltam… vágjunk is bele! Nagyon nehéz lesz, egy merő frusztráció amúgy is ilyen szintű regényekről beszélni, de most még a szokásosnál is jobban érzem, hogy minden szó bénának és mesterkéltnek, minden, vért izzadva kierőlködött mondat nyögvenyelősnek és semmilyennek hat ennek a teljesen eposzi műnek az árnyékában. Vattát köpök, szorít a gombóc a torkomban, szökik fel a lázam. Alig 5 órája csuktam be a könyvet, és egyszerűen érzem, hogy most nagyon sokáig nem fogom tudni, mihez kezdjek magammal. Fütyülök minden egyébre, ami épp körbevesz, hogy olvassam. Felindulásból majdnem megvettem Twardoch második, magyarul megjelent regényét, A királyt is, de aztán baromi nehezen lebeszéltem magam róla, nem pusztán anyagi megfontolásból, meg mert az asszony a seggem szétrúgta volna, hogy megint kurva könyvekre verem el a konyhapénzt, hanem azért is, mert félek, hogy túl sok lett volna, vagy hogy a Morfium árnyékában nem tudtam volna kellően értékelni azt. Majd a következő fizu után…
A csalóka alcím meg a teljesen zavarbaejtő, gyomorforgató borító ponyvát sugall, de bazinagy, fatális tévedés lenne pusztán a borítóra nyomott hívószavak miatt elvetni ennek a könyvnek a megvételét. Igen, a drogok, a kurvák, az „árulás” mind benne van, de ezen felül még millió, boncolnivaló réteg van benne, duplafenekű, krimibe hajló svédcsavarok, egy hajmeresztő érzelmi hullámvasútra feljogosító örökbérlet, és az egyik legjobb főhős, akivel eddig volt szerencsém találkozni.
Kostek, ne szépítsük, a regény kezdetén egy igazi tetű. Farkának parancsolni képtelen kurvapecér, akiben szinte mindig a kelleténél eggyel több atmoszféra van, csapnivaló, szerepét talán még fel sem fogó apa, ki-kimaradozó, kódorgó morfinista, akinek szinte mindent a segge alá toltak, egy anyakomplexusokkal, függőségekkel még csak nem is igazán hadakozó patkány, aki még a világháborúban is csak ilyen tessék-lássék módon vesz részt, és egyre csak a vodkával öntözött, morfiummal kábított p*nát hajszolná. Egy igazi f*sz, na. Pont emiatt is valami elképesztő bravúr, hogy ezt a démonokkal terhelt félembert nemhogy képtelen vagyok leköpni, megvetni, hanem, akárcsak a ribancait, még van pofája az ujja köré csavarni, és eléri, hogy megkedveljem, szeressem, eléri azt, $@!%, hogy szorítsak neki, akármit művel éppen. Je suis Kostek.
A másik $@!% erős pontja ennek a könyvnek az a hihetetlen narráció, ez a nagyon spontánnak ható, magát szétesettnek álcázó, de persze elképesztően vérprofi történetmesélés, ahogy a Kostek mögött ott ólálkodó, ördögi árnyak követik a történet ívét, néha pimaszul kitekintenek egyes szereplők jövőjébe. Először nem nagyon értettem, hogy mi lehet ez a hang. A puszta morfiuméhség? Félrehangolódott, lelke mélyén sercegő, ödipális rádióadás? Csont nélküli skizofrénia? Persze eljutottam mindenféle konklúziókra, amiket aztán a Morfium szisztematikusan lerombolt, újabb kérdőjeleket plántált a helyébe. Sátán sátán hátán.
Aztán, ahogy cammogunk előre a regényben, mikor már majdnem teljesen biztos voltam magamban, amikorra hősünk már tényleg figyelemre méltó fejlődésen megy keresztül, és valami gyökeresen átalakul benne, akkor az utolsó oldalakon bumm!, még egy pofon. A karma jó díler, majd ossza nekik jussát.
Ezer dologról nem beszéltem, ott van pl. a kifejezetten elképesztő budapesti rész, ahol ennek a döbbenetesen felépített jellemfejlődésnek a zöme zajlik, de igazából nem akarok, nem csak azért, mert talán rengeteg poént lőnék le, hanem mert egyszerűen nem érdemes túl sokat tudni, inkább arra bátorítanék mindenkit, hogy fogja be az orrát, oszt dobjon egy seggest ebbe a hihetetlen miliőbe. Nem mondom, hogy kellemes lesz, vasgyomor, kötélidegzet kell hozzá, de attól még utolérhetetlen, párját ritkító irodalmi kirándulás.
Én már most csak olyan regényekhez tudom mérni ezt a könyvet, mint a 2666, vagy a Bádogdob. De míg Bolano az intellektusomat csiklandozta és a pszichémet készítette ki, Grass pedig egy groteszk mesevilágba csöppentett, addig Twardoch fogta magát, ujjait bokszerbe csúsztatta, szétverte a pofám, aztán kibelezett, és ott hagyott a vérembe fagyva. Köszönet érte.

11 hozzászólás
pepege P>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Igazán remekül működött a megérzésem, amikor ezt a könyvet kiválasztottam, mert – annak ellenére, hogy ismeretlen volt számomra a szerző – elolvasása olyan rendkívüli élményt nyújtott, amit ez idáig nem túl sokszor fordult elő velem. Ez a könyv a földbe döngölt – és persze ez csak szubjektív vélemény –, egyszerűen nem tudtam hibát találni benne. Vagy csupán nem akartam?

A könyv fülszövege eléggé negatív képet fest a főhősről, sőt maga Kosztya is így mutatja be önmagát: „Konstanty Willemann vagyok, úriember, léha fickó, szoknyabolond és morfinista.” De ez így túl szimplán hangzik, karaktere ennél sokkal bonyolultabb. 1939-ben, Varsó kapitulációját követően Kosztya megússza a hadifogságot s a lengyel fővárosban marad, de nehezen dolgozza fel a város vereségét. Legszívesebben folytatná azt a léhűtő életét, amelyet a háborút megelőzően folytatott: bárok, kocsmák, könnyű nőcskék és a „folyékony boldogság”, a morfium.

Helena, a felesége tisztasága, szépsége és szerelme megmagyarázhatatlanul űzi minduntalan a szajhák közé, s kisfia, Jurek iránti szeretete sem ösztönzi arra, hogy kimásszon a mocsokból. Fioláit Jacektől, az orvos barátjától szerzi be, s amikor már tőle is „elvitte a morfiumot, ami a sebesülteknek jár”, a szeretőjéhez, Saloméhoz fordul. Az események akkor kezdenek „sűrűsödni”, amikor – apósa kérésére – el kell vinnie egy csomagot egy megadott címre, s ennek olyan váratlan következményei lesznek, amelynek szálai egészen Budapestig vezetnek majd. Kiváló német tudásának köszönhetően ugyanis belecsöppen az ellenállási mozgalom munkájába: titkos információkat kell Magyarországról Varsóba juttatnia – apja német papírjaival és náci tiszti egyenruhájában (az egy külön történet, hogyan bújik apja bőrébe és ruhájába). Vajon sikerülhet-e a küldetése, hitelesen el tudja-e játszani a kemény német tisztet, aminek következtében az ellenőrzési pontokon gond nélkül tovább juthat?

Ez volt az a pontja a regénynek, amikor egyfajta fejlődést éreztem Kostanty személyiségében: a regény eleji léhasága, morfiuméhsége szinte köddé vált, hosszú ideig meg sem fordult a fejében, hogy szüksége lenne rá – talán ez a rá bízott fontos feladatnak is köszönhető, amely betöltötte mindennapjait, s amelynek sikere nagyfokú önuralmat követelt meg tőle. Ám Szczepan Twardoch engem nem elsősorban a cselekményvezetésével bűvölt el, bár tagadhatatlan, hogy 600 oldalon igazán eseménydús, lebilincselő történetet sikerült elém tárnia. Engem inkább az a szokatlan narráció fogott meg, amit még eddig semmilyen prózában nem tapasztaltam. Már rögtön az első oldalon feltűnt a furcsasága, mint valami igeragozósdi: : „Szóval felébred. Felébredek. Felébredtem.” Nem értettem, mi szükség rá, mi a célja, de gondoltam, haladjunk, majd kiforrja magát, biztosan csak valami posztmodern őrület.

De azért csak nem hagyott nyugodni, annál is inkább, mivel ez a többszempontúnak tekinthető elbeszélésmód, ami egy mondaton belül is többször változik, kezdett egyre terjengősebbé válni, s már tudtam, hogy ez nem csak egyszerű játék a szavakkal, hanem valaki (vagy valami?) szüntelenül ott van a főhős mellett, és osztja neki az észt. „Valaki jön mögöttem, valaki megy mögötte, ismerem, ismeri, Kostek ismer, tudja, ki vagyok, nem fordul hátra. Fél, hogy meglát.” De ki lehet az? Megállás nélkül ezen kattogott az agyam, ez hajtott előre, hogy fény derüljön rá végre. A regény elején azt gondoltam, hogy Konstanty tudathasadásos személyisége szólal meg újra és újra, később úgy tűnt, mintha – a mágikus realizmus eszközével élve – az anyja valamiféle szelleme az (különös kapcsolat fűzte az anyjához, anyagilag és lelkileg is nagyon függött tőle). S amikor már-már úgy tűnt, az elméletem igazolódni látszik, jött egy újabb csavar (vagy talán balhorog), ami mindent félresöpört, és kezdhettem az egész munkát elölről.

Szczepan Twordach nem mindennapi játékot űzött velem, amiért hálával tartozom neki, mert minden pillanatát élveztem. Rajta, játsszatok ti is, minél többen!

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-01…

2 hozzászólás
giggs85 P>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Nem igazán tudom, hogy honnan szed a Typotex kiadó egyre másra olyan ragyogó szerzőket, akikről korábban nem is hallottam (az utóbbi időkben ez már nem igazán szokott előfordulni), de megint sikerült egy nagyon jó és eredeti szerző élvezetes könyvét elérhetővé tenni a lengyelül nem tudók (kb az ország lakosságának 99%-a) számára.
Jó, könyv, fontos könyv – élvezet olvasni; ennek ellenére még csak nem is egy könnyed lektűr, hanem egy komoly kérdéseket felvető, megrázó monstrum. Köszönet érte.

entropic P>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Kész agyrém ez a regény, belőtt mámor, holnaptól tiszta leszek, testek, ételek és italok, mocsok és történelem és identitásválság és meghasonlás, eposzba illően nagyszabású és fékezhetetlen szülők és rokonok, akik mellett nem lehetsz senki és semmi (Konstanty nem lehet; nem lehetek; nem lehetsz), mi akkor a tiéd, csak a morfium meg a nők meg pár égetnivalóan ócska rajz, ki vagy akkor, csak név, aztán mire kitalálod – a bármit, az életed, az életem, már nem lesz rá idő, hogy készítsd arcodat, s más arcok meg ne lepjék.

(A könyv mellé tudatmódosító szerek fogyasztása nem ajánlott.)

9 hozzászólás
E_W>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Iszonyat jó volt. Nem tudom, mit szívott Twardoch, mialatt megírta ezt a könyvet, de én is kérek belőle!

Csont nélküli ötös, erre nem is adhatok mást. Nagyon merész, nagyon furcsa könyv, és nagyon csúnyán játszott velem: elérte, hogy ilyen elcseszett főszereplőt, mint Kostek, megértsek, sőt együtt érezzek vele! Mi-történik-itt? Még mindig nem értem. Elkezdtem olvasni, egyre inkább sodródtam az eseményekkel, aztán hirtelen vége lett.

Az író ez alatt a 600 oldal alatt pedig mindent kétségbe vont, amit csak lehet; becsületet, hazát, lengyelországi ellenállók hős kultuszát, szó esett benne Budapestről, arról, hogy az élet, milyen szar, de a háború még szarabb, főleg, ha az ember maga is egy szarházi. És ezért elismeréssel adózom neki, mert ez nem semmi teljesítmény!

„Nem bír elaludni, nem bírsz elaludni, nem bírsz elaludni.
Nem bír elaludni. Fekszik a kanapén, szennyesen, a pokróc alatt, fekszik egyedül, kicsin, ostobán, fekszik eltaposva. Fekszik. Felkel, cigarettát keres, visszafekszik, rágyújt, fekszik a pokróc alatt, gondolkodik. Nézem, mögötte állok.”

Az egész regény ilyen; képtöredékek sűrítménye, mégsem volt zavaró, dehogy, épp ellenkezőleg, magával rántott, alig tudtam letenni, de néha mégis le kellett, annyira sok volt. Főleg, hogy két személyben ír egyszerre, és soha nem voltam biztos benne, ki lehet a másik.

Féltem, hogy a történet annyiban fog kimerülni, amit az alcím is sugall: drogok, nők, árulás. Nem merült ki. Úgy vélem, ez jóval többről szól, a valódi kérdés számomra az volt, hogy vajon belehazudhatjuk magunkat egyik identitásból a másikba? Mi a valódi énünk, az igazi én-énünk, és nem az, akiknek mondjuk magunkat?

„(…) azon gondolkodom, hogy a csehek emberek-e. Ezek a koszos cigány gyerekek emberek-e. Mi emberek vagyunk-e. A zsidók emberek-e. A németek emberek-e. Vannak-e egyáltalán emberek.
(…)
Szerintem nincsenek is emberek. Kitaláltuk ezt az emberiség-konstrukciót, vannak, akik úgy is élnek, mintha valóságos lenne pedig nem az, senki se nő fel hozzá…(…)"

A regény senki felett nem tör pálcát, – hacsak nem úgy, hogy mindenkit egyformán elítél –, hiszen egyik „oldal" sem jobb a másiknál. Ez az, amit nagyon sok háború könyvből hiányolok. Ebben az esetben minden szürke massza, csak Varsó van, a felszedett utcakövek, meg a hang a fejedben, amely szüntelenül elkísér. Ez minden.

Úgy érzem, le kell ülepednie, túl nagy dózist kaptam. És holnapra talán jobban megemésztem, világosabb lesz, – vagy nem –, kijózanodom belőle, – vagy nem –, de ez akkor is marad az év legjobb könyvei között.

katrany>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Ez egy nagyon jó könyv.Konstanty igazi anti hős,egy igazi hétköznapi ember ,a maga gyarlóságaival . Tulajdonléppen minden élethelyzetben a könnyebb utat választotta vagy nem tudott nemet mondani. A pátoszt lassan, apránként hántja le róla,ahogy lecsupaszítja a szerelemhez,hazához,családhoz,barátsághoz kapcsolható fennköltséget.
Óriási a narrátor,aki közelebb (sokkal) áll az ördögi suttogáshoz,mint az isteni sugallathoz.

A Tipotex-nek 5*-ös,hogy kiadta itthon.Fogok még tőlük mazsolázni.

menthaa>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Alkalmasint volt egy kis üresjárat (ezért a fél pont levonás), de vitt magával a sztori és hát nem mindannyian rongy emberek vagyunk legbelül?

Renningan>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

A Morfium – vérbeli szláv regényhez illően – meglehetősen nyomasztó hangulattal indít, sőt, jó három-négyszáz oldalon keresztül edzi az olvasót. De a vége olyan erősre sikerült, hogy megérte átrágni a több száz oldalnyi, szóba öntött mocskon – összességében egy piszok jó könyvről van szó.

Bővebben: https://uressegszive.blogspot.com/2019/08/szczepan-twar…

Sarka>!
Szczepan Twardoch: Morfium

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

….nagyon érdekes a hangvétele, stílusa. Voltak napok amikor szünetet kellett tartanom, mert SOK volt.


Népszerű idézetek

Zero>!

A haza ostobaság, nem sokan tudják, de én tudom.

98. oldal

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Typotex_Kiadó KU>!

Átrobogsz Miskolcon, hidak és felüljárók, kövezet, macskakő, aztán aszfalt, megint aszfalt, a kocsik állandóan az úttest rossz oldalán, városban nehezebb. Alkonyodik, újra a falvak fakó, gyenge fényei, de mások, mint nálunk, egészséges, friss városi villanyfény, erős városi fény, itt nincs háború. Jó út, jó minőségű burkolat, jobb, mint nálunk, az ablakban az éjszaka, a falvak fénye, nem olyan gyenge, mint nálunk. Megyünk, nyolcvannal, kilencvennel, néha százra is fel lehet gyorsulni, és ilyenkor jó, eltűnik, ami az út mellett van, csak az éjszaka marad, az út, a motorzúgás és a fénypászmák az aszfalton, a jobb lábam a gázon, a bal a fényszóró kapcsolóján, milyen kicsi forgalom, szinte semmi, a fényben egy tábla: Harsány.
Aztán hirtelen Budapest, és minden megváltozik.
Nem is hirtelen, de megváltozik: nem hirtelen, mert először szántóföldek, a szántóföldek között külvárosok, vasútállomás, megint külvárosok, falusi házak, aztán valamivel városiasabbak, nem sokat látni, csak ami az út menti lámpák fényében látszik, aztán hirtelen felbukkan a város.
Az út jobb oldalán Pest 14. kerülete, amelyről nem tudok semmit, mert sosem jártam Budapesten, miért jártam volna, Bécsben persze, hogyne, Berlinben Párizsban Rómában Londonban, de Budapest azért periféria, semmi baj vele, de mégis. Nem jártam itt, és kész, mit magyarázkodjak?, pedig most hirtelen itt terem jobbra Pest 14. kerülete és a HÉV nevű elővárosi vonat, így van kiírva a megállókban, a gödöllői HÉV, mögötte bérházak és nagy-nagy fényesség, mindenhol lámpák, és világítanak is, miért nagyobbak a házak, mint Varsóban? Nagyobbak, mert nagyobbak, mert ez egy birodalom fővárosa, amely már nincsen, a főváros azonban még mindig birodalmi, az én Varsóm meg?, az én Varsóm semmi, provinciális zsidó–orosz város, amelyet egyszer csak kineveztek fővárosnak, ki tudja, miért, mert nagy? Talán nagy, de Budapest nagyobb, és a házak egy szinttel vagy még többel magasabbak, az utcák szélesebbek és szebbek, ez Pest, Pest; Buda a másik oldalon van, ez itt Pest.
Azonkívül minden más, semmi se olyan; hiszen éjszaka van, ráadásul hétköznap éjszaka, keddről szerdára virradó, mégis minden világos.
Se elsötétítés, se bomba hasogatta utcalámpák, van ellenben sima kövezet, a kövezeten autók, másféle autók és villamosok járnak, mint nálunk, a buszok is mások. Nagy szemük van, és felém villantják; szemük között, ahol a hűtőrács szokott lenni, az ovális motorháztetőn csillogó, krómozott rúdköteg hajlik meg, és legyezőszerűen elterül, mint a líra vagy a szorosan megkötött kéve. És zsúfolt villamosok, rajtuk emberek. És taxik, a taxikban hölgyikék kacagnak, közönségesek és profi k, akik maguk mondják be a taxisnak a címet, gondolom, magyarul. Spicces vendégek tántorognak ki a borozókból az utcalámpák alá, mert még nincs tél, még van egy kis idő télig és adventig, még október van, a legjobb hónap a borozásra, én hajtok, lassan, nézegetem az utcatáblákat, de miért, miért?
Nálunk, Varsóban koromsötét van, ha éjszaka jár az ember, s ha jár valaki, az vagy német őrjárat, vagy zsidó tolvaj, ha ugyan nem lengyel vagy másféle; és már nincs semmi, nincsenek éjszakai villamosok, nincsenek borozók, ahonnan spicces emberek tántorognának ki, s ha ki is nyitották valamelyiket, titokban surrannak ki belőlük az emberek, ahelyett hogy spiccesen tántorognának, ahogy mi Jacekkel, a drága Jacuśsal kitántorogtunk, ahonnan csak ki lehetett tántorogni Varsóban, de nem tántorgunk többé, mert én ilyen, aztán olyan katona lettem, Jacek meg ott maradt Varsóban és a maga száraz, mindentől lecsupaszított kétségbeesésében, és Iga nem fogja kirántani ebből a kétségbeesésből, nem képes, nem tudja kirántani, úgyhogy Jacek biztos megint fekszik, fekszik az ágyban, nézi a fekete plafont, nappal meg ül, megint ül, és néz ki a világos ablakon, nézi az utcát, de lent nem az van, amit látni szeretne, s ha végül megtör, megmosakszik, megborotválkozik, felöltözik, és bemegy a kórházba, akkor is mi van?, semmi, semmi, néz azokra, akiken segíteni szeretne, akin segítenie kell, és nem tud segíteni, s aztán mi marad neki?
Iszom még egy kis konyakot. Kerepesi út, jobbra a HÉV és házak, balra valami mező, talán lóversenypálya, aztán újra vasút, de az útra merőlegesen, a Baross térre vezet, a kis téren egy nagy pályaudvar, a Keleti; nagyobb, mint a varsói, megyek tovább, úgy érzem, lefelé, lefelé, a Rákóczi úton.
Város, valódi, eleven város, egy birodalom fővárosa. Fiákerek. Taxik. Világosság. Neonok. A Rákóczi út szép, széles. Villamosok. Blaha Lujza tér, rajta nagy, méltóságteljes épület, „Nemzeti Színház” van ráírva, színháznak néz ki, és a varsóival szemben megvan az az előnye, hogy nincs leégve. A közlekedés persze bal oldali, nehéz megszokni, országúton könnyebb, nagyvárosban nehéz, úgyhogy óvatosan hajtok. Fények, lámpák, neonok.

528-530. oldal, 12. fejezet

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Kapcsolódó szócikkek: aszfalt · Budapest · macskakő · Miskolc
E_W>!

– (…) Szeretem Budapestet.
– Miért?
– Hogyhogy miért?
(…)
– Viszonozhat bármilyen szerelmet egy város?

514. oldal

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás

Füles>!

… mert a kétségbeesés örvény nem szomorúság, hanem abszolút közöny

273. oldal

Szczepan Twardoch: Morfium Varsó 1939: nők, kábítószerek, árulás


Hasonló könyvek címkék alapján

Olga Tokarczuk: Őskor és más idők
Krzysztof Varga: Turulpörkölt
Józef Mackiewicz: A katyńi tömeggyilkosság
Zbigniew Safjan: Senki földje
Mira Sabo: Amíg kinyílik a szemünk
Wojciech Kuczok: Bűz
Olga Tokarczuk: Nappali ház, éjjeli ház
Wiesław Myśliwski: Látóhatár
Mariusz Szczygieł: Gottland
Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba